Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2001-es évfolyam

2001/2/ Kör és ellipszis

Pentagram > 2001-es évfolyam

MI, EMBERI LÉNYEK, ÚJRA MEG ÚJRA MEGKÍSÉRELJÜK ÁBRÁZOLNI A TEREMTŐT ÉS ALKOTÁSÁT. A LEGKÜLÖNFÉLÉBB JELKÉPEKET, PÉLDÁZATOKAT ÉS FOGALMAKAT HASZNÁLJUK FÖL EHHEZ, DE A VALÓSÁG MEGKÖZELÍTÉSÉRE TETT VALAMENNYI PRÓBÁLKOZÁSUNK VÁZLAT ÉS FELTÉTELEZÉS MARAD CSUPÁN. DIALEKTIKUS TUDATUNK UGYANIS TÉRHEZ ÉS IDŐHÖZ VAN KÖTVE, S NEM KÉPES ÉSZLELNI SEMMIT, AMI EZEN TÚL LÉTEZIK.

A bukás következtében az emberiség az anyaggal azonosította magát, és ahhoz kötődött. Ezzel pedig foglyai lettünk térnek és időnek, melyek nem tartoznak az isteni rendhez. Jelenlegi állapotunkban a tér és idő korlátai között kell mozognunk és fejlődnünk. Az eredeti isteni életterületet viszont, ahonnan az emberiség az anyagba süllyedt, nem korlátozzák olyan fogalmak, mint a hosszúság, szélesség, mélység, kezdet, fejlődés és vég. Az isteni létterület az örökkévalóság és öröklét térsége.
Mégis folyamatosan képet igyekszünk alkotni magunknak teremtőnkről. „Vak” létünkre minden eszközzel olyan támpont után kutatunk, amely lehetővé tenné, hogy énünk megtapasztalhassa Isten hatalmát és dicsőségét, mely megérinti lelkünket. Kulcsként pl. a kör vagy gömb gyakran használt jelképe szolgálhatna. Mivel azonban ezeket a jelképeket is a földi élet háromdimenziós világából merítjük, kísérletünk ezúttal is próbálkozás marad csupán. A Gnózis – amelyen keresztül a Teremtő megmutatkozik bukott teremtményeinek – nem nyilvánítja meg magát érzékekkel észlelhető módon, ezért a mértani törvények kényszerzubbonyába szorítva sem lehet őt megragadni. Egy tiszta gnosztikus jelkép mégis közel hozhatja hozzánk az isteni törvények hatásait, s ezzel sokat segíthet mindazoknak, akik megpróbálják megérteni, mi nyugtalanítja a lelküket.


A KÖR ÉS GÖMB TERMÉSZETE

A gömb tökéletesen harmonikus test. Valamennyi, a középpontján áthaladó metszete a többivel megegyező kört eredményez. A gömb tehát végtelen számú, azonos méretű körből áll, s így az örök összhang, valamint a tiszta, harmonikus állandóság, a Statika jelképe lehet.
A kör kerületének nincs látható kezdete vagy vége. Ezenkívül a kerület minden pontja azonos távolságra van a kör középpontjától. Ebből a szempontból a kör kerületének akármelyik pontja a transzfigurációs ösvény kiindulópontjának tekinthető. A mértani középponthoz vezető utat bármelyik pillanatban megkezdhetjük. A kör ezenkívül azt is jelképezi, hogy a Teremtő teljesen körülöleli és áthatja alkotását, s hogy az élet ősforrásához vezető út mindenkor hozzáférhető. Isten az élet fáját mindenki gyógyulása és üdve érdekében ültette az Édenkert közepére. A szent iratok nem tesznek különbséget azon teremtmények között, melyek befogadják az isteni szeretetet, s amelyek nélkülözik azt. Mindenki egyenlő.
A dialektikus ember felfogóképessége számára a kör középpontja csupán olyan pont, melyből megrajzolható annak kerülete, ezen felül semmit nem jelent a számára. Ha viszont arról beszélünk, hogy a Teremtő a mindenségmegnyilvánulás kellős közepe, akkor ezt a középpontot a hatalom és erő lángoló összpontosulásának kell látnunk, olyan pontnak, melyből a Teremtő ki- és belélegzik, s amelyből létrehozza, áthatja, betölti, és előre serkenti az egész világegyetemet.

Jakob Böhme az isteni ősanyag említett összpontosulását „mélységnek” nevezte. A térhez és időhöz kötött háromdimenziós értelem aligha képes megragadni e fogalmat. De akinek sikerül belülről elcsendesednie és figyelmen kívül hagynia mindazt, amit az érzékszervek közvetítenek, az talán képes lesz meglátni valamicskét abból, amit ezen Böhme értett. Ezekben a pillanatokban, melyek végtelenül boldoggá teszik az embert, ekkor érzünk meg valamit abból a kötelékből, mely eredeti lélekmagvunkat teremtőjével összeköti.


AZ EREDETI KÖZÉPPONT ELVESZTÉSE AZ EMBERISÉGET A DIALEKTIKA TÖRVÉNYÉNEK VETI ALÁ

A bűnbeesés előtt az eredeti emberi lények makulátlan mikrokozmoszok voltak, s egyek voltak teremtőjükkel. A Teremtő volt a középpontjuk, ahogyan Ő a középpontja a korlátlan, mindent átható isteni világegyetemnek is. Azok a mikrokozmoszok, amelyek tudatossá válásuk érdekében a jó és rossz ismerete mellett döntöttek, elválasztották magukat ettől a középponttól, és eltávolodtak tőle. Mindegyik önmaga istene, saját középpontja akart lenni. Még a teremtés részei voltak, még megkapták az eredeti világosságból eredő fényt, de többé nem annak az élethullámnak a fejlődését követték, melyhez korábban tartoztak.


AZ ÉN, A SZENTSÉGTELEN TŰZ GYÚJTÓPONTJA

Az eredeti kozmikus ember szintén egy kör középpontja volt. A Teremtő azáltal, hogy belélehelte lélegzetét, kivételesen lendületes képességet ajándékozott neki, mellyel magához tudta vonzani, át tudta alakítani, és be tudta olvasztani az erőket. Abban a pillanatban viszont, amint eltért eredeti küldetésétől, új vezetőt alkotott magának: az „ént”. Ez az én idővel egyre erősebb lett, s olyan, szentségtelen erőkből álló központtá vált, mely többé nincs kapcsolatban az eredeti fejlődési tervvel. Ez a centrum aztán rányomta bélyegét a környező életterületre, és saját kört alkotott, melynek az én mestere és rabja is egyben.
Mikor az emberlény eltávolodott az isteni tervtől, és kitört az „örökkévalóság köréből”, a tér és idő korlátaihoz kötötték, nehogy még mélyebbre süllyedjen.


AZ ELLIPSZIS: KÉT GYÚJTÓPONT, EGY KÖZÉPPONT

A kör isteni egysége megtört tehát. Az isteni tervtől való eltévelyedésből olyan szerkezet jött létre, melyet az ellipszishez hasonlíthatnánk. Az ellipszis, mely afféle széthúzott kör, két fókusszal rendelkezik, ezek azonban nem középpontok! E két gyújtópont egymással szemben áll, mint a világosság és a sötétség, a jó és a rossz, az élet és a halál két sarkpontja. Szemléltetésül az ellipszist két szeg és némi cérna segítségével könnyen megrajzolhatjuk. A cérna egyik végét kössük az egyik szegre, a másikat a másikra, és a fonal legyen valamivel hosszabb a szögek közti távolságnál. Ceruzánk hegyével feszítsük ki a fonalat, és ahogyan az engedi, rajzoljuk végig. A ceruza hegye eközben a két fókusszal együtt végig egy háromszög csúcsait alkotja. Látnivaló, hogy az ellipszis körvonalát mindig a két gyújtópont határozza meg. Jó és rossz, világosság és sötétség, élet és halál; egyik sem létezhet a másik nélkül. Ezt az ösvényt tehát, melyet a két gyújtópontú életterületen követünk, a kettősség fogalmával jellemezhetjük. Vagy ahogyan Pál mondja: „…mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem.” (Róm. 7:15) A lényt így ellipszis alakú röppályán űzik tovább, egy Nap körül keringő bolygóhoz hasonlóan, a gyorsulás és lassulás végtelenségig ismétlődő körülményei között.
Míg tehát a kört az isteni életterület jelképének foghatjuk föl, az ellipszis olyan utat jelképez, mely nem a középpontra irányul, hanem a két gyújtópont közötti szüntelen viszályt jeleníti meg. Persze az ellipszis is újra körré változhat, ha két fókusza az eredeti középpontban találkozva kioltja egymást. Az ellipszis ívére úgy is tekinthetnénk, mint a két gyújtópontnak a lélekért folytatott küzdelmére. Ez a magyarázata annak, miért található a lélek
mindig olyan viadal közepén, ahol a vonzás és taszítás, gyorsulás és lassulás váltakozik egymással. Mikor ezek az egymásnak feszülő erők eltűnnek, azaz a lélek egyensúlyba kerül, akkor az ellipszis íve a kör kerületévé válik, melynek minden egyes pontja egyensúlyban és összhangban van a középponttal. A két fókuszpont önmagát eltörölvén összeolvadt, föloldódott egymásban, vagy – másként megfogalmazva – egyesült az eredeti középponttal, az örök élet forrásával. A Tamás-evangéliumban ezt olvashatjuk: „Midőn a kettőt eggyé teszitek, az Emberfiává lesztek.” S a téridőrendi világ keserű tapasztalatainak jelképe ekkor átadja helyét az örökkévalóság körének.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,