Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2001-es évfolyam

2001/3/ A bölcsesség gyűrűjének ékkövei

Pentagram > 2001-es évfolyam


Ó, boldogság!
Kert a lángok közepette.
A szívem nyitva
minden forma számára.
Lehet gazellák legelője,
keresztények kolostora,
istenek temploma,
zarándokok Kába köve,
a Tóra táblái,
a Korán verseinek könyve.
A szeretet vallását követem,
bármerre is vigyen
a szeretet paripája.
Ez a vallásom, hitem.

A fenti költemény szerzője, a szufi Ibn al-’Arabi 1165-ben született Spanyolországban, az andalúziai Murciában, és 1240-ben halt meg Szíriában, Damaszkuszban. Olyan korban élt, amikor az Iszlám elfogadta a zsidó és a keresztény vallást is, és e három harmóniában élt egymás mellett. Ibn al-’Arabi, a szufizmus „legnagyobb mestere”, több mint 700 írásában foglalja össze az „egység tanát” a wahdat al-wudjudot. Életében egyfelől ellenségességgel találkozott az óhitű Iszlám képviselői részéről, akik halála után mint panteistát* „leírták”. Másfelől sokak dicsőítették és dicsőítik még mindig, s munkáját úgy tekintik, mint a teozófiai-filozófiai szufizmus csúcsát. Sok tudományos és szufi csoport valamint egyéni kutató foglalkozik behatóan mélyenszántó gondolataival és meglátásaival.


A LÉT EGYSÉGE, AVAGY ISTEN ÁLTAL MEGTALÁLTATNI

A fiatal Ibn al-’Arabit egy látomás ihlette meg, amelyben Mózes, Jézus és Mohamed jelentek meg neki. Ezt úgy vette, hogy ő Isten választottja. Hiszen csak egyetlen Isten van, s belőle származik minden bölcsesség. Ibn al-’Arabi számára a prófétálás tudománya ebből az isteni forrásból eredt. Tanítása lényegét, a wahdat al-wudjudot gyakran a lét egységének fordítják, következésképpen sok szufi mondást panteistának vagy monoteistának tartanak.
Annemarie Schimmel német professzornő azonban rámutatott, hogy a wudjud nem csak létet jelent, s hogy néha igen nehéz pontosan lefordítani ezt a fogalmat. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy találni vagy találtatva lenni, és ez közelebbi képet nyújt számunkra arról a szemléletről, ahogy Ibn al-’Arabi látta Isten és az ember kapcsolatát. „Mindenek azáltal kapják meg, nyerik el létüket, wudjud-ukat, hogy Isten ismeri és megtalálja őket. Tehát csak az Isten felé forduló oldal valóságos, minden egyéb nemlétező.” E magyarázatban világosan tükröződik a két világ, a két természet gnosztikus alapelve: a földi emberi lény, aki nem ismeri Istent, nem részesül valódi létben.


AZ EMBER MINT ISTEN ÁRNYÉKA

Ibn al-’Arabinak a Fusus al-hikam, Kövek a bölcsesség gyűrűjében című története részletesen ecseteli a sokság és az egység, ember és Isten kapcsolatát. „Amit istentelennek vagy világnak neveznek, úgy viszonyul Istenhez, mint árnyék az őt vető testi jelenséghez. Az emberi lény, a világ – mely valójában nincs is –, nem más, mint Isten árnyéka; és pontosan ez az árnyék a létezés vonatkozása a világra. Hiszen az árnyék jelen van ugyan az érzékek általi észleletben, de csak akkor, ha van valaki, aki által észlelhető. Ha nem volna senki, aki által észlelhető lenne, akkor az árnyék csak egy gondolat lenne, és rejtve lenne az érzékek elől. Magyarán: az árnyék mint lehetőség benne rejlik az anyagi testben, mellyel vonatkozásban áll.”


AZ ÁRNYÉK ÉPPOLY ISMERETLEN, MINT EREDETE

A világ a bukott emberiség létterülete. E fejlődési tér az isteninek a kivetülése, miközben maga az isteni nem látható. „A világról csupán annyit tudunk, amennyit az árnyékról; Istenről pedig annyit nem tudunk, amennyit arról a testi jelenségről, mely ezt az árnyékot veti.”4 Amint egy hangot vagy rezgést csakis egy arra hangolt érzékszerv foghat föl, éppúgy az árnyékot is csak a ráhangolódott érzékek észlelhetik. Ezen érzékek azonban Istent magát nem képesek érzékelni.
Eme nagyon fontos elgondolás Platón barlanghasonlatára emlékeztet minket. Ebben a barlangban emberek élnek fogságban kora gyermekkoruktól fogva. Fejüket nem képesek elfordítani, s így a kijáratot sem látják. Minden, amit láthatnak, csak az árnyék a barlang hátsó falán. A bejárat közelében tűz ég. A tűz és bejárat között mindenféle dolgok mozognak, melyek árnyékukat a barlang falára vetik. Hangok is érkeznek kívülről, melyek csupán visszhangok, de amelyeket a foglyok valóságként tapasztalnak. A barlanglakóknak maguk e reflexiók képezik a valóságot, ám ez mégsem a teljes igazság. E képet szem előtt tartva a kereső tudatossá válhat afelől, hogy mind az énje, mind pedig a világ viszonylagosak. Az első lépés az igazsághoz vivő ösvényen: „Ember, ismerd meg önmagad!”
Ibn al-’Arabi azt mondja a A bölcsesség gyűrűjének ékkövei c. művében: „Csupán annyit ismerünk Istenből, mint amennyit az anyagi jelenségekből, melyek által Ő megnyilvánítja magát”. 5 Hogy e mondást megfoghatóvá tegye, így folytatja: Ha színtelen fény esik színezett üvegre, akkor az üveg másik oldalán a fény az üveg színével lép ki. „Akik azt mondják, hogy az üveg zöld színe miatt a fény zöld, igazat beszélnek, és érzékeik tanúskodnak erről. Akik szerint azonban a fény sem nem zöld, sem nem színes, azok a józan eszük tanúságával mondják az igazat”.


A BÖLCS NÁTHÁN PÉLDÁZATA SZALADIN SZULTÁNNAK

Sok-sok évvel ezelőtt élt egy ember Keleten, kinek birtokában volt egy szeretett kézből örökölt fölbecsülhetetlen értékű gyűrű. A műalkotás opállal volt ékítve, mely ragyogó színek árjában pompázott, és ama titokzatos erővel rendelkezett, mely Isten és ember előtt kedvessé tette azt, aki ebben bizakodva viselte. Emberünk a gyűrűt mint családi ereklyét a legjobban szeretett fiára hagyta. E fiú aztán halálos ágyán szintén továbbadta legkedvesebb fiának, s ez így folytatódott hosszú időkön át. Végül a szépséges gyűrű olyan apa birtokába került, akinek három fia volt, s aki mindhármat egyformán szerette. Miután nem tudta eldönteni, hogy melyikük kapja meg a gyűrűt, csináltatott róla még két másolatot, s így halála előtt mindegyik fiának adott egyet-egyet.
E mesét megtalálhatjuk Bocaccio Dekameronjában is, de Lessing jobban kidolgozta. Az ő történetében az eredeti gyűrűt nem lehet megkülönböztetni a másolatoktól. A példázatban ez arra utal, hogy a vallások – amelyek itt a gyűrűknek felelnek meg – egyike sem valódi, tehát már nem eredeti. Ezért alakított ki Lessing egy új nézőpontot. Az eredeti gyűrűnek volt egy titokzatos ereje, mellyel viselőjét kedveltté tette Isten és ember előtt, amennyiben viselője méltó lett a gyűrű erejére. A fivérek azonban egymás ellen küzdöttek, s egyikük sem volt képes elfogadtatni magát a többiekkel. „Ennek kell döntenie – szólt a bölcs kádi, akit megkerestek a fivérek viszályukkal. – Gyűrűitek egyike sem igazi, az igazi valószínűleg elveszett.” A három testvérnek nem maradt más hátra, mint követni a Kádi tanácsát: „Mindegyikőtök versengjen hát azért, hogy gyűrűjéből feltárja a kő erejét, és Istenben elmélyülő legbensőségesebb megadással szolgálja ezt az erőt!” Mindez azt sugallja, hogy a három gyűrű – vagyis a három vallás – egyformán jó és eredeti, s így egyik sem tehet mást, mint hogy a kádi rendelkezéseit követve elfogadja és tolerálja egymást, s ekképpen szeretetteljessé válik a többiek előtt.
G.E. Lessing: A bölcs Náthán. Idézet. Lator László fordítása (1958), kiadta a Magyar Helikon 1979-ben.


A FÉNY LÁTSZÓLAGOS SOKFÉLESÉGE

A különböző színű üvegekre eső fényt szemlélve olybá tűnik, mintha a fény megsokasodna, miközben a tudat tarka üvegek megfigyelésével foglalatoskodik. A szufi Abu-l-Qasim al-Djunaid azt mondja: „A víz színe a tartóedény színe”7. Hasonlóképpen azt mondhatni, hogy a tulajdonságok vagy kifejezésformák sokasága a megfigyelő álláspontjától függ. Az isteni világosság mindenen áthatol a világegyetemben. Fehér színűnek mondják, s csakis azok számára megfigyelhető, akik maguk is ebben a fényben állnak. Annak érdekében, hogy elérhesse az emberi lényt, a világosság alkalmazkodik az ember tudatához, hogy bukott állapotából fölemelje.
Az a kérdés, hogy „Mit értünk igazságon és mi az igazság?”, Lessingnek a Bölcs Náthán történetére emlékeztet bennünket. Náthán azt a feladatot kapja Szaladin szultántól, hogy bizonyítsa a különböző vallások igazságát. A probléma bonyolultságának szemléltetésére Náthán elmesél egy történetet, mely három gyűrűről szól.
Egy apának van egy gyűrűje, amelyet valamelyik fiának szeretne adni. Mivel egyformán szereti őket, csináltat két másolatot a gyűrűről, hogy ne kelljen eldöntenie, kié legyen az eredeti. Náthán azt mondja: „Az igazi gyűrű nem volt beazonosítható.” A három fivér perlekedik, és a kádi azzal bocsátja őket útjukra, hogy az eredeti gyűrű bizonyítani fogja belső erejét. „S ha majd a gyűrű varázsereje a későbbi fiakban megnyilatkozik, pár ezredév múltán járuljanak majd ők megint e szék elé”.


A BENSŐ ÖRÖKSÉG HATÁROZZA MEG A MEGBÍZATÁST

A kérdés, hogy mi eredeti és mi hiteles, ahhoz a következtetéshez vezet bennünket, hogy a hitelesség a gyűrű viselőjének hitelességéből fog megmutatkozni. Ilyenformán a gyűrűk másolati vagy eredeti mivolta kisebb jelentőségű lesz. Ami viszont jelentőséggel bír: belső kincsként fogadni az örökséget, megérteni az ebből következő feladatot, és cselekvésre váltani azt.
Ibn al-’Arabi így folytatja: „Értsd meg és fürkészd ki a mondanivalómat! Ha úgy van, amint mondtam neked, akkor a világ valójában nem létezik. Ezt akarja jelenteni a hiyal fogalma. Azt a benyomást kelti, mintha a világ független (önmagában létező) lenne, mintha Istent dicsérve Istenen kívül állna. De nem ez a helyzet. Ezért értsd hát meg, ki vagy és miféle kapcsolatod van Istennel, miáltal vagy Isten, s miáltal vagy világ és ami Istenen kívül áll és istentelen s ezekkel a jellemzőkkel bír. Ha mindaz igaz, amit most elébed helyeztem, akkor tudd meg, hogy egy képzet vagy, és minden, amit megfigyelsz, és amiről azt mondod, hogy: „ez nem én vagyok”, szintén csak képzet. Más szavakkal, a lét csupán csak képzet a képzetben, valódi lét kizárólag Istenben lehet, kizárólag létének megfelelően, s nem pedig nevének megfelelően. Az egység mindavval kapcsolatban van, ami a valódi létben áll (kawn), a sokság pedig mindavval, ami az képzetben áll”.3
Így magyarázható és táplálkozhat a sokság az egységből, s így él az egység a sokságban. Az áttekinthetetlen sokság ellenére mindent az egység hat át. A sokság pedig jól ismert vonásaiban nyilatkozik meg. Az ember teremtett lény, aki maga is teremt.


AZ EMBERI LÉNY MINT ÁTTETSZŐ TESTISÉG

Az egység megértése a szívben kezdődik. Ibn al-’Arabi a szív hajlandóságáról beszél. Eme hajlandóság mintegy képességként jelentkezik. Az életet adó, kimeríthetetlen forrás szabadon áramolhat, hacsak ideiglenes lakója, az emberi lény ebben meg nem akadályozza. Midőn a belső feladat kivitelezésére irányuló eme hajlandóság működésbe jön, az emberi lény cselekvéshez lát. Ha azonban ez az áramlat akadályozva van, akkor a színtelen fény hozzáidomul az én sűrűségéhez és a megfelelő színben megtörik. Aki eggyé vált Istennel, azt Ibn al-’Arabi áttetsző testűnek írja le, mely már sohasem színezi el a tiszta fehér fényt, s nem is töri meg többé.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,