Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2002-es évfolyam

2002/1/ Ez lenne a kozmikus tudat?

Pentagram > 2002-es évfolyam

Egy tanuló gondolatai

Az emberiség szakadatlanul olyan tapasztalatok megszerzésére törekszik, amelyek túlmutatnak a hétköznapi életen. Néhányan szereztek is ilyen tapasztalatokat. Ezáltal fogalmak tarka sokasága keletkezett: kozmikus tudat, eksztázis, beavatás, megvilágosodás, Isten-élmény, az örökkévalóság megtapasztalása, szellemi felébredés. Ezek vajon rokon értelmű szavak, vagy lényeges különbségek vannak közöttük, amelyek az első pillantásra fel sem tűnnek?

Amikor egy lelki válságban szenvedő ember életében csodálatos fordulat következik be, az bizonyára mélyreható tapasztalat. A megelőző időszak nagyon megrázó is lehet. Kívülről nézve talán minden viszonylag normálisan megy, de belül sötét felhők tornyosulnak. Egyre sötétebb lesz, oly sötét, hogy az élet egyetlen fájdalmas élménnyé válik. Ha ilyen helyzetben az ember tovább is vánszorog, nem tudja, hogy mit keressen. A figyelem elterelése már nem segít, az uralkodó sötétséget nem lehet félretolni. És ekkor történik a csoda. Hirtelen nincs többé sötétség, hanem már csak fény, öröm és melegség, mintha tüzet gyújtottak volna. A világosság egyetlen pillanata elegendő, hogy a magányos embert kiemelje a sötétségből. Ezután a visszfény és az öröm tart még talán egy egész héten át, a hétköznapok azonban lassacskán visszakövetelik jogaikat, és újból beáll a sötétség.
Egy ilyen élmény után magától értetődő a kérdés, hogyan lehetne azt mihamarabb megismételni. Határozott keresés kezdődik, s mivel a keresés a kérdezés egyik formája, különféle válaszok kínálkoznak: guruk, filozófusok, újítók. ’Bölcsességük’ termékeit halomszámra olvashatjuk az irodalomban. A keresésből rövidesen vizsgálódás lesz. Persze amíg az illető szert nem tesz bizonyos megkülönböztető képességre, ez újabb zűrzavarral fenyeget. Vezetni csak azt lehet, aki képes csendben odafigyelni.


AZ ÉN A KÖZÉPPONTBAN?

A belső csend a valóságos megtalálás előfeltétele. Ez a csend akkor jön létre, amikor az én már nem akar többé érvényesülni. A szenteskedő, színlelt csenddel azonban a beavatásból megszentségtelenítés lesz. Az énnek tehát meg kell tanulnia hallgatni, hogy helyet teremtsen az eredeti élet számára. E visszavonulás közben persze sok a csetlés-botlás. Az én kezdetben még észrevétlen erőkifejtései is zavaróan hívják fel magukra a figyelmet. A kereső viszont legfeljebb annyit követelhet énjétől, hogy kevésbé tolakodóan viselkedjen. Világossá válik ugyanis számára, hogy az éntudat nem létezhet énközpontúság nélkül, az én mindent felszippantó, mindent magához vonzó középponti helyzete nélkül. Nem úgy, mint a mindent elajándékozó Nap.
Tételezzük fel, hogy a keresőnek sikerül énjét szótlanul a háttérben tartania. Ezért vajon belső megvilágosodás lesz a ’jutalma’? Semmiképpen. Ez ugyanis nem az én jussa, hanem az emberben lévő másik, magasabb elv számára fenntartott lehetőség. Noha az én is képes eksztázisok, örömök és kellemes tapasztalatok átélésére, az ő élményei a mulandóságon belül maradnak, mivel ő a véges időhöz tartozik. A magasabb elv azonban az örökkévalóságból származik, ezért azt is megtapasztalhatja. Ez a tapasztalat az ősforrásból sugárzik ki, belülről kifelé irányul, és másokra is kiterjed. Ez azt jelenti, hogy az a tudat, amely ebben a megvilágosodásban részesül, szétterjed, mint egy feltörő vízforrás hullámgyűrűi. Az első gyűrű ekkor a kiszélesedett tudat, az érintetlen vízfelszín pedig, amelyen tovaterjed, a csend. Ekkor egy megvilágosodási tapasztalatról beszélhetünk. Egy zen-buddhista ebben az összefüggésben a következőket mondja: „Ha egy sötét szobába égő gyertyát visznek, eltűnik a sötétség, és világosabb lesz. Ha azonban tíz vagy száz gyertyánk van, még világosabb lehet. A döntő változást azonban az első gyertya okozta, amely elűzte a sötétséget.”


AZ ÚJ TUDAT HELYE MÉG FOGLALT

Jan van Rijckenborgh a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című könyvében a következőket mondja: „Egy felébredt ember első tapasztalatai mindig az étertérre vonatkoznak.” Itt arról az étervilágról van szó, amelyben a magasabb elv, a tűzéter nyilvánul meg. A tűzéter új tudati tüzet képes gyújtani bennünk. Ehhez azonban meg kell teremteni a szükséges előfeltételeket. Azt a helyet ugyanis, amelyet az új tudatnak kell elfoglalnia, még az én, a halandó tudat megtestesítője uralja. Ő a bakon ülő kocsis, és nem képes magát felszámolni. Halandó tudatként csak megváltozhat, ’kisebbé’ válhat – és végül teljesen feloszolhat, hogy helyet teremtsen a magasabb elv számára. Csakis akkor lehetséges ennek a folyamatnak az elindítása, ha az ember a benne lévő Másiknak, a magasabb elvnek a tudatára ébred. Akkor egyszer eljön az a pillanat is, amikor az új tudat felébred. És ez vajon már a kozmikus tudat? Nem, még nem. Ez még csak a kezdete, a születése. Jan van Rijckenborgh ebben az összefüggésben a következőképpen írja le az új tudatállapotot, melynek még ki kell fejlődnie: „Az új tudat jellemző tulajdonsága a mindenütt jelenlévőség, a kozmosz minden dimenziójának átélése és birtoklása, a valamennyi jelenséggel való eggyé válás, a mindenkor, mindenhol létezés állapota és az ennek megfelelő nem-létezés.” (Dei Gloria Intacta)


A LEGGYORSABB ÚT

Korunk nyughatatlanságától, türelmetlenségétől hajtva a modern ember állandó sietségben van. Mindez jó cél érdekében történik, nyugtatja magát. A sietség azonban energia, amely az idő világához tartozik. A megvilágosodáshoz vezető leggyorsabb út akkor tárul fel, ha az én lelassul és helyet készít a Másik számára. Ezért mondták a régiek: „Lassan járj, tovább érsz”. Korunk hajszolt én-tudatának azonban rendkívül nagy fáradságába kerül, hogy ezeket a szavakat megértse és a gyakorlatba átültesse. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája éppen ezért minden segítséget megad a komoly keresőnek az új tudat elnyeréséhez. Mielőtt azonban kifejlődhetne, a Másiknak előbb meg kell születnie. Ennek tudatában a kereső erőt meríthet az ígéretből, amelyet A csend hangja című írásműben olvashatunk (H. P. Blavatsky): „Te, aki az emberiség megszabadításáért harcolsz, légy tudatában: minden kudarc – siker, és minden őszinte próbálkozás elnyeri jutalmát, ha eljön az ideje. A szent vetőmagok kicsíráznak és látatlanul növekednek a tanítvány lelkében; a belőlük sarjadó szárak minden új próbálkozás által erősödnek; hajlékonyak, mint a nádszál, soha nem törnek és soha sem romolhatnak el. De ha eljön az órájuk, kinyílnak.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,