Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2002-es évfolyam

2002/1/ Ketten ülnek egy padon…

Pentagram > 2002-es évfolyam

Tömörebben és hatásosabban aligha lehet megfogalmazni az ember drámáját, mint a Tamás evangélium 61. versének következő két sora: „Jézus mondá: Ketten ülnek majd egy padon, az egyik meghal, a másik élni fog.” Az emberben zajló dráma főszerepét két, egymással ellentétes erő játssza.

Ugyanazon a padon, együtt pihenik ki magukat, tehát egymás közelében vannak, de az egyik meghal, a másik pedig élni fog. Az egyik mulandósága és a másik örökkévalósága okozza az ember drámáját. A halandó a föld különféle anyagaiból és erőiből álló személyiség. Az örökkévaló pedig az isteni lény, az igazi ember magja, aki a halandóban nyugszik. A személyiségben sok ellentétes erő hat, a földi természet kétsarkú erői. Nélkülük egyetlen személyiség sem létezhetne.
A halandó emberé az alárendelt dráma, a fő-drámát pedig a halandóságnak és Isten birodalmának, az örökkévalóságnak a szembesítése képezi. Ha a fő-drámát feloldják, akkor a halandó ember földi drámájának is vége.
Ez az egyetlen lehetséges megoldás, másképp nem megy. E világ egyetlen módszerével sem lehet ennek a drámának s a vele járó problémáknak véget vetni. Az idő világának bármely megoldási kísérletét utolérik az ellentétes erők és fejlemények. Dióhéjban ez a mi világtörténelmünk. A tartós békét célzó minden törekvést, bárhol is a világon, új ellentétek ássák alá. A jólétre és anyagi gyarapodásra irányuló igyekezetet mindenütt nyomor és szenvedés kíséri. A kellemeshez szorosan kötődik a kellemetlen, az egyik maga után vonja a másikat. Ez tehát az anyag, a tér és idő természetrendjében a kétpólusú erők feltartóztathatatlan hullámmozgása. Ez a hullámzó mozgás azért feltartóztathatatlan, mert valójában a főprobléma megoldásáról van szó, vagyis a mulandóság és örökkévalóság szembenállásának a megszüntetéséről – magában az emberben.


AZ EMBER EGY A VILÁGGAL

Aki legalább dióhéjban ismeri a világtörténelmet, az földi lényként egyúttal a saját történetét is ismeri. És ez fordítva is igaz: aki ismeri önmagát, az felismeri az anyagi világ lényegét is, mert a földi ember és az anyagi világ egy.
A halandó ember tehát joggal mondhatná: én és a világ egy vagyunk. Ez az alantas természet egysége. Krisztus viszont azt mondja: „Én és az Atya egy vagyunk.” Ez az isteni természet egysége. Ha valaki Jézus Krisztust követve és az Ő valóságában kimondhatja ezeket a szavakat, akkor a fő-dráma megoldódik. Addig azonban Jézusnak ez a kijelentése érvényes: „Ketten ülnek majd egy padon, egyikük meghal, a másik élni fog.”
Ki az, aki él? Ha az élet az igazi ÉLET, akkor az: örök és mindenütt jelenvaló. Ha az élet megszűnhet, akkor nem beszélhetünk igazi életről. A valódi élet: ÉLET, és sohasem lehet nem-élet. Az igazi élet örök. A földi ember léte, és mindaz, ami vele kapcsolatos, folyton megszakad. Ez egy állandóan ismétlődő véget érés és újrakezdés – szinte vég nélküli hullámmozgásban. A valódi élet megtámadhatatlan. Az életet nem szabad életformákkal azonosítanunk. Ha a forma nincs is jelen, az élet igen: az Élet mint végtelen lét. Míg az élet maga a teremtő őserő, a formáknak egész sora létezik: vannak isteni, mennyei, földi formák és lények.


KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI ÉLET

Ha az ’élet’ szót tudatosan, bensőnkben kimondjuk, akkor szívünk mélyén megérezzük és megtapasztaljuk, hogy az élet maga a végtelenség, az örökkévalóság, az abszolút ősforrás, Isten.
Az élet az isteni szellemszikrán keresztül megérinti szívünket. A végtelenség középpontja a szívünkben van. Az isteni középpont mégis mindenütt jelenvaló.
Az élet nem ismer semmilyen korlátozást: abszolút lét. Alkotó jellege miatt: tudat, eredeti, tiszta isteni tudat. Az ős-ok egyúttal ősforrás is.
Együtt ülni egy padon, nagyon bizalmas viszonyt feltételez. A teremtő isteni tudat az emberrel egy padon nyugszik, mellette, nála, őbenne van, közelebb hozzá, mint a lélegzete. Önmagából valamit beléhelyezett az emberbe, benne nyugszik.
És ki az, aki meghal? Ő a földi ember, az a lény, akinek tulajdonképpen nem jár ki az ’ember’ megszólítás. Ő a halandó, nem az élő. Meghal – és ez visszavonhatatlan. Ha nem oldja fel a drámát, akkor meghal, de ha feloldja, akkor is. De micsoda különbség van e kétfajta meghalás között! Az egyik az alantas természetben bekövetkezett közönséges halál, a természetes hullámmozgás miatt, a másik halál viszont nem más, mint az isteni természetbe történő belemerülés, ami egyúttal felmenetel is az isteni természetbe, az Életbe. Az egyik halál a dráma folytatását, a másik pedig a dráma végét jelenti.


AZ ÉRZÉKEK EMBERE TELJESEN A KÜLVILÁGRA IRÁNYUL

A földi ember létének alapja az érzékszerveinek a működése. Ide soroljuk az értelmi jellegű gondolkodást is. Ezért az érzéki ember teljesen kifelé irányul. Az anyag, a mérhetőség, a korlátozottság az ő világa. Másfajta létre nem képes, hiszen ő és az anyagi világ egy. Ennek a helyzetnek a foglyaként a benne lévő istenitől el van választva. Ezt az állapotot bibliai szóhasználattal a „bűnben állni”, tehát „elválasztottnak lenni” kifejezéssel jelölhetjük. Így él az ember a tudatlanságban, vagyis a sötétségben. Nem látja isteni társát, aki mellette nyugszik a padon.
„A világosság fénylik a sötétségben, de a sötétség nem fogadta be azt”, még nem. De az isteni társ nem hagyja nyugton a földi embert. Szakadatlanul hívja a halandót. És ha ő, aki majd meghal, megérti a világtörténetet és saját történetét, ha minden porcikájában világossá válik számára, hogy mi történik e kétsarkú erőtérben, és felismeri, hogy a földi drámát evilági eszközökkel nem lehet megoldani, akkor ő egy áldott ember. Mert az élőnek a hívó szava a szívéig elért.
Hirtelen minden megváltozhat – és így is történik. Az élő az emberben egyidejűleg az egyetemes isteni. Isten előtt nincs kinn és benn. Ez csak az ember számára van így – mindaddig, amíg Krisztusban nem él és azt nem mondhatja: „Én és az Atya egy vagyunk!”
Az egyetemes isteni a világmindenséget eszközként használja, amely által csodálatos dolgok fejlődhetnek ki. Ezeknek egyike egy teljesen új korszak – a Vízöntő kora, amely most kezdődik és nyilvánul meg az emberiségnek.
Vajon miért olyan különösen fontos ennek a korszaknak az akár több évtizedig is elhúzódó kezdete? Azért, mert ezzel a kezdettel több kisebb és nagyobb időszak is lezárul.


MINDEN BEFEJEZÉS ÚJ KEZDET IS

2000. december 31-én az éjféli harangütéssel például a megelőző másodpercen kívül egy perc, egy óra, egy nap, egy hónap, egy év, egy évtized, egy évszázad és egy évezred is véget ért. Ez természetesen a mi időszámításunk szerint van így.
Hasonlóképpen most több kozmikus ciklus is befejeződik: lezárul a Halak korszaka, és naprendszerünk egy új pályaszakaszra tér tejútrendszerünkben. És a tejútrendszer is új térségekben nyilvánul meg. Minden vég tehát egyúttal új kezdet is.
A tudomány ismeretei szerint Földünk bio-mágneses tere szintén ciklikus hullámmozgást végez. Ez a tér ötszázezer évvel ezelőtt volt a legerősebb. Eredeti erejének jelenleg csupán 4-7 %-ával rendelkezik. Ez az arány a következő években még tovább romlik, amíg el nem éri azt a mélypontot, amely után ismét erőnövekedés következik – természetesen már új feltételek között. A Föld bio-mágneses terének igen nagy jelentősége van a rajta élő lények ellátása, védelme és tudati fejlődése szempontjából. Ennél fogva e tér gyengülésének számos következménye van, amelyek többek között az ember agyát, idegrendszerét, gondolkodását, érzéseit és tudatát érintik. A növények és állatok életkörülményei is megváltoznak, amint az a múltban már többször megtörtént. Bizonyos tápanyagok és a védelem hiánya miatt egyes fajok kihalnak, mások viszont erőteljes növekedésnek indulhatnak. Mindezek a problémák már megjelentek, az emberiség már ezeknek a kellős közepén áll.


ISTEN ESZKÖZÜL HASZNÁLJA A VILÁGMINDENSÉGET

A földi bio-mágneses tér gyengülésének, valamint az egyes ciklusok befejeződésének azonban még más következményei is vannak. Így például az emberiség nyitottabbá lesz a régi viszonyoktól és a korábbi mágneses befolyásoktól történő megszabadulásra. Ezáltal érzékenyebbé válik az isteni ősforrásból származó új, megszabadító impulzusokra, annak az örök útitársnak az impulzusaira, aki az emberben van és körülveszi őt. Ez a régi időszakok végének és az új fejlődések kezdetének a pozitív mérlege. Ezért mondhatjuk azt, hogy Isten a világegyetemet eszközül használja.
A Szellemi Iskola élő mágneses teste a magasabb életre törekvő ember számára itt rendkívüli szerepet játszik. Ez többek között olyan tér, amely felerősíti a ’hívónak a hangját’. Így szívükben sokan meghallhatják és megtanulhatják megérteni a hangot, a hangot a szívben, amely arra ösztönzi az embert, hogy keresse „Isten országát és az Ő igazságát”. Ekkor minden megadatik néki, amire szüksége van, hogy a másik életet, a nagybetűs Életet megtalálja.
Ezért: „Keressétek először Isten országát”, amely tibennetek, a szívetekben van. Ez mikrokozmikus létünk magja. Annak az életnek a gyújtópontja, amely örök, végtelen és mindenütt jelenvaló, lényünk közepén található. Ebből a szívben lévő életből egy hatalmas impulzus indul ki. Mihelyt erre valaki pozitívan, tudatosan és túlfűtött rajongás nélkül válaszol, egész lényét felveszi ez az ősforrás. Ez azután a lélek teljesen új irányulását jelenti. Ebben az új lélekirányulásban van Isten birodalmának őszinte keresése, a fő-dráma megoldásának egyik kulcsa.
„Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát”, az Ő örök egyensúlyát, amelyben semmi kétsarkúság nincsen. Keressétek az Ő harmóniáját, az Ő szeretetét, vágyakozzatok rá éjjel és nappal. Ha ez az első, ha ez az egyetlen vágyakozás él valakiben, akkor mindaz, amire valóban szüksége van, alkalmazkodik ehhez a vágyhoz. Mert aki örökli az országot, mindent megkap. Isten birodalma az abszolút gazdagság, a végtelen élet.
Aki tudja, hogy Isten országa ott van őbenne, noha még földi ruháját viseli, nem szenved semmi hiányt. Ez talán egy kissé egyszerűen hangzik. De aki Isten birodalmát mindenek fölé helyezi, az nem valami felvett hit alapján sürgölődik, hanem a teremtésbe nyert mély belátásból, valódi intelligenciából és teremtménytársai iránt érzett nagy szeretetből cselekszik.


A MEGSZABADULÁS HÁROM KULCSA

Az emberi tudatnak három nagy gyújtópontja van: egy a medenceszentélyben, egy a szívszentélyben és egy a főszentélyben. Ezért azt mondhatjuk, hogy a megszabadulásnak három kulcsa van. A medencében található az asztrális tudat. Ha már most az első kulcs, az élet következetes keresése minden egyéb igényt és kívánságot háttérbe szorít, akkor az asztrális tudatot eloldják a medencétől, és felvonják a szívbe.
Ez egy egészen új, más élet kezdete. Ezért nem lehet az igazi élet keresését begyakorolni vagy megtanulni. Ennek belülről kell jönnie. Ez a lélek vágya kell, hogy legyen, annak következtében, hogy szívünkben csodálatos módon megérint bennünket az isteni misztérium; megérint az, aki mellettünk és bennünk van; megérint az, aki él! Aki e világ sorát átlátta, magát mint földi lényt felismerte, és el akarja hagyni az ellentétek körtáncát, az szívvel lélekkel átadja magát a benne és mellette lévő érintésének.
Ha az asztrális tudat felemeltetett a szívbe, akkor rendelkezésre áll a második kulcs, amelyen ez áll: „Szeresd Istent mindenek felett, és felebarátodat mint önmagadat.” Isten országának keresése valamint Isten és a felebarát szeretete a szívben egyesül, amely így a szeretet központjává lesz. Benne minden vágyunk elmerül, és feloldódik a végtelen, örök lét szeretetében. Isten az abszolút MINDEN. Aki Istent szereti, mindent megkap.
A szív világossággá válik. Ebben a fényben az ember felismeri a világot és embertársait. Mindent lát, ahogy a Nap is látja az őt körülvevő világmindenséget. A Nap mindent a fényben, a saját fényében lát. Minden égitestet megvilágít. A Napból nézve sehol sem látni árnyékot. A szívében lévő világosságból a megvilágosult ember mindent a világosságban lát, felismeri embertársaiban a fényt, még ha ezt gondok, vágyak és bosszúságok felhői takarják is. Látja a másikban a világosságot, és ez a lényeg.


A DRÁMA FELOLDÓDIK

Istent mindenek felett szeretni, és felebarátunkat úgy, mint magunkat, ez nem ál-misztikus, ködös érzelgősség, hanem egy megtisztított tudatállapot, a szellemi Nap tekintete.
Aki Istent, az egyetemes életet, a Gnózist valóban mindenek felett szereti és ettől a szeretettől bensőleg teljesen megváltozott, az kimondhatja: Uram, legyen meg a Te akaratod! Ez a megszabadulás harmadik kulcsa.
A fejben az akaratközpont veszi körül a tobozmirigyet. Az a tudatállapot, amelyet az „Uram, legyen meg a Te akaratod” szavai fejeznek ki, jelenti tehát az akarat teljes átadását az új életcélnak. A fej ekkor megnyílik az isteni szellem előtt. Akiben a három kulcs erői egyesülnek és egyetlen világosságkoronát képeznek, az mondhatja – Krisztushoz hasonlóan –, hogy „Én és az Atya egy vagyunk!” Egész magatartásában, pihenése és munkája közben, szólásában és hallgatásában ekkor Istennel egy, és az egyetlen, egyetemes életet fejezi ki. A dráma véget ért.
„Ketten ülnek majd egy padon, az egyik meghal, a másik élni fog.”
A halandó felébresztette az igazi, isteni embert. Az pedig, aki örökké él, megszabadította a halandót az eonokon át tartó feledésből, hozzásegítve őt, hogy az Életben meghaljon, majd újjászülessen.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,