Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2002-es évfolyam

2002/2/ Megszabadulni a „régi természettől”

Pentagram > 2002-es évfolyam

Az Ifjú Tanulók Csoportjának és a D-csoportosoknak tartott 2001. áprilisi konferencián, Renovában, a fiatalokat a következő kérdéssel szembesítették: Hogyan találhatja meg egy fiatal az útját a dialektikus életben, és ott miként foglalhatja el a helyét?

Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Szellemi Iskolájának vezetősége teljesen tisztában van azzal, hogy napjainkban a fiatalok sok sajátos élethelyzettel és ebből származó problémával találkoznak. Jóllehet nagy előnyt és komoly előjogot jelent az, ha valaki már fiatal korában egy szellemi iskola tanulója, és a megszabadító ösvény következményeit magára vállalja; nem tagadható, hogy ezáltal az ifjú tanuló különös élethelyzetbe kerül. Fiatal emberként ugyanis rendszeresen arra kényszerül, hogy új mércék alapján hozzon meg olyan döntéseket, amelyek a társadalomban elfoglalt helyét, és barátaihoz, kollégáihoz való viszonyát érintik. Mindezekről a helyzetekről és a velük kapcsolatos dolgokról szeretnénk beszélgetni az elkövetkező napokban. Mindenekelőtt a konferenciaprogramba beiktatott kerekasztal-beszélgetések nyújtanak majd alkalmat a részletek boncolgatására és a személyes tapasztalatok cseréjére. Ezekhez a beszélgetésekhez és az egyéni gondolatok megvitatásához a konferencia tartalma nyújt majd szellemi alapokat.
Ebben az első beszédben szeretnénk a figyelmet a Szellemi Iskolához csatlakozott fiatalnak a világban elfoglalt helyére irányítani. Az életről van tehát szó, amelyben részesül, és a társadalomban hamarosan elfoglalandó pozíciójáról. Közben meg kell állapítanunk, hogy sokuknak nem könnyű saját helyét megtalálnia. Mit hoz Önöknek a jövő? Hogyan látják ezt a jövőt, és mihez kezdenek majd?

Mint fiatal tanulóknak, meg kell tanulniuk meghatározni az irányukat az oly bonyolult és mozgalmas hétköznapokban, az élet csúcs- és mélypontjai közt, azoknak a kisebb-nagyobb problémáknak és konfliktusoknak közepette, amelyekkel esetleg dolguk van, vagy amelyekbe akaratuk ellenére rángatják bele Önöket. Milyen hamar és könnyen befolyásolhatóak vagy kerülnek olyan helyzetekbe, amelyekből nem tudják kivonni magukat, vagy nem látnak kiutat! Mit kell akkor tenniük? Mit tudnak tenni olyan helyzetekben, amelyekben kezdődő tanulóságuk elvei közvetlenül vagy leplezetten veszélybe kerülnek? Vagyis, hogyan foglalhatják el helyüket a társadalomban egy szellemi iskola tanulóiként, anélkül hogy kívülállókká válnának, vagy elveszítenék a másokkal kialakított normális kapcsolatukat?

Úgy tűnik, hogy ez egyeseknek könnyebben, másoknak nehezebben megy. Az egyik könnyen dönt, és tudja, hogy az életben és a társadalomban elfoglalt helyén miként viselkedjen. De a Szellemi Iskola tanulójaként ő is olyan döntések előtt áll, melyek hol igen fontosak, hol pedig jelentéktelenek, és amelyek gyakran bizonyára igen nehezek, néha pedig egyszerűen nincs jelentőségük. Egyesek még homályosan sem látják jövőjüket. Hogyan igazodhatnának el benne, ha még elképzelésük sincs róla? Az ilyenek hajlamosak a tépelődésre. Olyan dolgokkal is gondjuk van, amiben mások semmit sem látnak. Bizonytalanul érzik magukat, és nem tudják, hogyan is fogjanak az eljövendő dolgokhoz, feladatokhoz. Ilyenkor megtörténhet, hogy a körülmények olyan irányba kényszerítik őket, amelyet valójában nem akartak, és ezért később megbánnak.
Jövőjüket nem tudják ugyan kikényszeríteni, de életük minden pillanatában fáradozhatnak a helyes lépés megfontolásán s majd a lehető legjobb kivitelezésén is. Mert ahogy azt mi is látjuk, barátaink, a rohamosan változó és fejlődő életfeltételek elsősorban a fiatalokra gyakorolnak nagy hatást, hiszen ők a legfogékonyabbak rájuk. Ez Önökre és gyermekeikre egyaránt érvényes. Önöket olyan új földi és légköri életfeltételekkel szembesítik, amelyek bizonyára okoznak majd problémákat. Milyen gyakran hallani a panaszt: Néha úgy érzem, mintha valami nagyon idegen, megmagyarázhatatlan hatás támadott volna meg és hajszolna. Ez egy heves mozgalmasság, belső nyugtalanság, amit a különböző irányokból érkező befolyások szítanak. Tanulóként ezzel tisztában vannak. Minden bizonnyal Önök is ismerik azt az érzést, hogy egy bizonyos irányba unszolják Önöket, s reagálásuk nem felel meg annak az új életvitelnek, ami mellett elkötelezték magukat. Az ilyesféle reakciók ellentétben állnak magasztos életcéljukkal. Ebben a mozgalmasságban természetesen szerepet játszanak az Önök fejlődésében végbemenő érési folyamatok is, még ha ezeknek néha csak áttételesen van is közük hozzá.

A modern életben az abnormális életmegnyilvánulásokat egyre inkább normálisnak tartják. Amit azelőtt embertelennek és betegesnek tartottak, azt a társadalom most elfogadja. Ez sok zavart okoz az emberek életviszonyaiban, és megbénítja azt, amit régebben lelkiismeretnek neveztek. A lelkiismeret annak a belső tudása, hogy mi emberhez méltó, és mi nem. A végletekig kiélezetten énközpontú élet miatt az ember így megválik a lelkiismeretétől. Ezzel az mintegy kitörlődik, és az ember egyre kevésbé lesz tekintettel embertársaira – és a többi teremtményre. Igaz ugyan, hogy a politikában és a vallásos közösségekben sok szó esik toleranciáról, mert az emberekben egyre elharapódzó erőszakosság miatt erre mint ellensúlyra feltétlenül szükség van. Ennek az aggodalomnak azonban legtöbbször semmi köze sincs a lelkiismerethez, hanem inkább a túlélési ösztön az oka.
Sokat hallunk és olvasunk a társadalmi elfajulási jelenségekről. Egyfelől leginkább fiatal emberek esnek ezek áldozatául, másfelől viszont gyakran éppen ők azok, akik fellépnek e jelenségek ellen, mert igazságtalannak tartják a társadalmat, és ezért könnyen különféle cselekedetekre ragadtatják magukat. Szülőknek, nevelőknek, tanároknak és politikusoknak egyaránt égnek áll a hajuk attól a sokféle problémától és nehézségtől, amellyel a fiatalok szembesítik őket.
Természetesen számos bajnak a gyökerei az előző generációk hibáiban keresendők, és ezek most láncreakcióként burjánzanak tovább az újabb nemzedékekben. Gondoljanak csak a szülők elválásának következményeire. Nagy szerelemükben hűséget esküdtek, de rövidebb vagy hosszabb idő múltán búcsút mondanak egymásnak és családjuknak. A gyermekek meg végzetes sérülést okozó élményekkel maradnak ott.

A modern fiatal olyan társadalomba vetődik, amely gyeplő nélkül, feltartóztathatatlanul valamilyen ismeretlen irányba mozog. Ki tudja, mit hoz a jövő? A mai fiatalok egészen másképp viszonyulnak a világhoz, mint szüleik. Erős nyugtalanság és tömérdek változás közepette élnek. A világ sokféleképpen befolyásolja őket. Ez talán nem is annyira szembetűnő, ha éppen benne állunk. A mai fiatalok azonban tényleg a világon és az egész emberiségen végigsöprő mélyreható változások valóságos forgószelében állnak. Ez egyértelmű jel. Gondoljanak csak azokra az intézkedésekre és törvényekre, amelyekkel Önöket mint fiatalokat már ilyen korán szembesítik! A rengeteg szociális törvény és társadalmi összefüggés mind arra kényszeríti Önöket, hogy korán felnőtté váljanak: önállóság és választójog, alighogy elhagyták az iskolát, munkanélküliség vagy az a vágy, hogy már fiatalon sok pénzt keressenek, és hogy mindent megengedhessenek maguknak. Ebben a számítógépes világban az Internet és e-mail segítségével, vagy mobiltelefonnal – arra alkalmas vagy akár alkalmatlan időben is – szüntelenül kommunikálhatunk egymással. A gyors technológiai és virtuális fejlődés kikezdi a modern ember életét és gondolkodásmódját. Úgy tűnik, nincs már megállás. A tantermekből már kitiltották a mobilt; mivel a diákok inkább sms-eznek barátaikkal, és szívesebben folytatnak szórakoztató beszélgetéseket, mint hogy az órai eseményeket kísérjék figyelemmel. Érthető, hogy titkos nyelvet használnak, amelyet csakis ők értenek.
Szubkultúrák, egyes elkülönülő és jellegzetes társadalmi csoportokat jellemző életmódok alakulnak ki, amelyek egyik-másika a társadalom erőteljes nyomása ellen kifejtett öntudatlan ellenállás. Ami így történik, az nem más, mint a mai és az eljövendő nemzedékek felvétele egy olyan erőáramba, amely befolyásolja és meghatározza az egyes emberek és az egész emberiség sorsát. Ezek az erők eltérítik a fiatalt valódi életcéljától, és akadályozzák őt e cél keresésében és megtalálásában.

Technológiai és virtuális kultúránk felgyorsult élettempója már korán arra készteti az ifjú embert, hogy teljesen kivegye a részét a társadalom jó- és balsorsából. De ezek a mozgások és áramlatok a fiatalok vérét is behatóan megváltoztatják. Így például a karmikus én már sokkal korábban belevetül a fiatalok vérébe és ezzel a lényükbe is, mint szüleik esetében. Ezzel jelentősen lerövidült az az időszak, amely alatt – ahogy régebben mondták – a gyerek sokáig fiatal, ártatlan és érintetlen tudott maradni. Korunk sok gyermekének ifjúkora nagyon rövid, az ártatlanság hamar eltűnik, és az érintetlenség megsérül. Karmikus asztrál-lényük már kora ifjúságukban megtámadja őket. Ez annyit tesz, hogy egész múltjuk, mikrokozmoszuk valamennyi inkarnációjának summája, minden elmúlt dolog felkínálja és rájuk erőszakolja magát. Az eredmény aztán egy nagyon erős én-tudat, miközben a személyiség még egyáltalán nem fejlődött ki. Korán, túlságosan is korán ront rá erre a még nem felnőttszámba menő fiatalra a saját valamint a szülei, faja, és népe mikrokozmikus múltjának vihara. Ekkor erős személyiségtudat és a tudatalattijából jövő heves nyomás határozza meg a környezetéről alkotott képét. Ez sokszor roppant mozgalmasságot és konfliktusokat okoz, amelyeket aztán nem lehet egykönnyen feloldani.
Ha valaki már fiatal éveiben a dialektikus életnek szenteli – vagy kell, hogy szentelje – magát, akkor annak több oka is van: kényszerítheti erre a karmája; olyan helyzetekbe keveredhet, amelyekbe tudatosan sohase ment volna bele. Ragaszkodhat azonban a dialektikus élethez azért is, mert el szeretne érni egy bizonyos pozíciót, mindent ki akar próbálni, és szeretne mindent megtapasztalni – bármi áron is. Sok, a Szellemi Iskolával kapcsolatban álló embernél viszont felismerhető egyfajta ellenállás az ellen, hogy hanyatt-homlok a dialektikus életbe vesse magát. Egyszerűen nem akarnak ebben részt venni, nem akarnak „úgy táncolni, ahogy fütyülnek nekik”. Többnyire igen korán tudatossá válik számukra, hogy az élet nem elsősorban a dialektikáról szól.
A karmikus múltból, amelyben a mikrokozmosz sok létállapotának tapasztalata rejlik, ami már korán hallatja hangját a kibontakozó tudatban, tehát e múltból már igen korán felmerülhet egy kereső elem, annak az érzése, sejtése, hogy nem csakis és egyedül az anyagi életről van szó. Ez egy belső tudás a vérben, amely az ősatomhoz kapcsolódik, az ebből az őselvből kiinduló ébresztő sugárhoz, és a szívet szólítja meg. Korunkban sok ember van – és születik –, aki így reagál.
És még sokan követik majd őket. Mélyen a bensőjükben birtokolják azt a karmikus tapasztalatot, amely keresésre ösztönöz. Ők már mintegy keresőnek születnek. Tehát arról van szó, hogy melyik befolyás győz az ember életében. Ő maga dönti el, vajon ismét a dialektikába való teljes alámerülés jegyében telik-e el az élete. Ha megpróbál a dialektikus élet határai fölé tekinteni, akkor új lélekértékek segítenek neki megtalálni igazi életcélját.
Ezen a konferencián az a célunk, hogy megkíséreljünk képet adni Önöknek a saját lényükben lakozó rengeteg hatásról, csakúgy, mint az egész civilizációnkat és egész életünket átható számtalan befolyásról. Mint fiatalok és mint fiatal tanulók, ezeknek a kellős közepén állnak, a részei mindennek. Ezért mindig választaniuk kell: melyik út mellett döntök, melyik ösvénynek vágok neki, mi mellett teszem le a voksom? Az tény és való, hogy énközpontú életünk feloldhatatlan kapcsolatban van mindezekkel a befolyásokkal, és ezért újra meg újra választanunk kell. Minden cselekedet, amit véghezviszünk, egy döntés következménye, amit sokszor tudatunk valamely eszközének kényszere alatt, vagy érzékszerveink befolyására hoztunk. Érzékszerveink számtalan reakciót élesztenek fel bennünk.

Mai tudatunk nagy részét a testünk határozza meg. A dolgokat megszokott természetünk alapján választjuk, azokat is, amelyekre anyagtestünk szükségletei késztetnek. Közben környezetünkre és a benne fellépő helyzetekre reagálunk. Így gondolatainkat ezek éjjel-nappal lefoglalják, érzelmi életünket pedig befolyásolják és izgatják. Ezáltal mindig a belső harc egy bizonyos formája támad bennünk. Ez kezdetben még szükséges is, hogy tudatosuljon bennünk, hol is állunk, és melyik irányt akarjuk választani. Ez az ellenállás, a kétely harca. Mi a jó? Hogyan valósíthatom meg azt legjobban?

Mindezek a döntések újabb helyzetekbe taszítják Önöket, új körülményeket teremtenek, és tovább hajtják Önöket életútjukon. A világnak, amiben élünk, ez a valósága. Mint fiatal tanulóknak, meg kell tanulniuk, hogy megtalálják benne a helyüket. Ezért olyan fontos tudatosítani önmagukban, hogy miért és miként állnak az Iskolában, és hogy mi módon őrizhetik meg egyensúlyukat a tanulóságban, mindannak ellenére, ami az emberiséget, és mindenek előtt Önöket magukat foglalkoztatja; mindannak ellenére, amit együtt át kell vészelnünk.
Ha mindezt áttekintjük, felmerülhet bennünk a kérdés, vajon van-e egyáltalán választási lehetőségünk mindazon befolyások közepette, amelyek hatnak ránk: jellemünk, örökségünk és karmánk valamint lényünk egész jellegének hangjai!
Azon a hosszú úton felgyülemlett tapasztalati élet, amelyet mikrokozmoszunk már maga mögött hagyott, szintén beleszól az életünkbe, gyakran anélkül, hogy észrevennénk. Ez a hang már nagyon régi. Egy olyan könyv írójának tekinthetjük, amelynek sorait nem lehet egykönnyen kitörölni. E könyv minden hangja szerepet játszik egy szócska erejéig a vérünkben, jellemünkben és személyünkben. Ezért találtuk meg már fiatal korban az Iskolát.
Eljött az ideje, hogy tanulóságunk ösvényén megszabadítsuk magunkat a régi természet mindezen kényszereitől, és hogy érzéketlenné váljunk korunk számtalan manipulációjával szemben, amelyek legszívesebben teljesen ebbe a természetbe húznának és béklyóznának minket. Csak nehogy az legyen az egésznek a vége, hogy a dialektikus természet kerekéhez maradunk láncolva!
Nem kell félnünk attól, hogy ebben az ellentermészetben megkeressük utunkat. A tanulóságban nincs semmi természetellenes. Az pedig, hogy fiatalok, nem azt jelenti, hogy még nem léphetnének az ösvényre. Ellenkezőleg, éppen fiatalos lendületük miatt tehetik meg ezt, egészen a maguk módján. Hiszen a tanulóság igenis az Önökben levő Másik hívására adott válaszuk logikus következménye. Az ehhez a Másikhoz vezető ösvény Önökben rejlik. Ezért idegenek Önök bizonyos szempontból sok dologgal szemben. Ám ezzel az idegen mivoltukkal is meg tudnak tanulni értelmesen bánni, anélkül hogy kívülállónak éreznék magukat, vagy hogy – ami még rosszabb – kívülállóvá válnának.
Bízzanak saját belső alapjaikban, akkor is, ha az nem mindig rajzolódik ki határozott körvonalakkal lelki szemeik előtt. Legyenek bizakodóak, és ügyeljenek arra, hogy meghozzák és miként hozzák meg újra meg újra a helyes döntést. Persze ez néha félresikerülhet. Ez azonban mindaddig nem végzetes, amíg képesek megfordulni, és nem ragadnak le a hibáiknál. A tanulóság olyan fejlődési folyamat, amely sajátos, egyéni tapasztalati úttal jár, és egyre növekvő belátásra vezet. Főleg attól ne tartsanak, hogy kilógnak barátaik, ismerőseik és kollégáik sorából! A félelem rossz tanácsadó. Maradjanak önmaguk, és sose tagadják meg elveiket! Akkor mindig tiszteletet aratnak, és szabad mozgásterük lesz.
Erről valamint isteni eredetünkről, továbbá a visszaút kereséséről, megtalálásáról és bejárásáról szeretnénk ezekben a napokban még bővebben beszélni Önökkel.

Szürke alapon:

Kérdés: Akkor most egészen pontosan hogyan is áll ez a dolog a tanulósággal?

Válasz: Iskoláról beszélünk, mivel itt is, pontosan ugyanúgy, mint egy szokványos iskolában, különböző, egymásra épülő fejlődési szakaszok vannak. Ha Ön belép tanulónak az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájába, először is alkalmat kap a tájékozódásra. Ezt nevezzük előkészítő tanulóságnak. Amikor már eléggé körülnézett, és úgy véli, hogy kész egy újabb lépés megtételére, akkor elkezdi a tanultakat átültetni a gyakorlatba. Ezt hívják próbatanulóságnak. Természetesen, közben találkozik néhány olyan dologgal – elsősorban önmagával – amit tisztáznia kell ahhoz, hogy továbbmehessen. Ha önmagában rátalált erre az alapra, akkor merészelheti megtenni a harmadik lépést: a valló tanulóságot. Ez annyit tesz, hogy következetesen igyekszik az új életvitelt a gyakorlatban megvalósítani. Egyben pedig azt is jelenti, hogy törekszik azon irányvonalak követésére a mindennapi életében, amelyek Önt belsőleg, szellemileg megszabadíthatják. Ennek a szabadságnak azonban semmi köze a politikai vagy társadalmi szabadsághoz. Az Iskolában mi az új, élő, hallhatatlan lélek szabadságáról beszélünk, amely lélek önkéntes – tehát teljesen szabad – összeköttetésben van az eredeti, isteni életterülettel, amelyből az ember származik.
A szellemi iskolai tanulóságra tehát senkit nem lehet rábeszélni. Semmiféle nevelésről nincsen szó, kizárólag abból a belső felismeréséből fakadó szabad elhatározásról, miszerint: „Ez az én életem, a tanulóságnak szentelem magam, hogy embertársamat szolgálhassam.” Egy igazi tanuló belsőleg szabad.

Kérdés: Azt mondták egyszer, hogy, ha a Krisztus szót káromkodásokba és szitkokba szőve mondja ki valaki, akkor ezzel negatív erőket hív fel. Maga a szó-e az, ami felhívja ezeket az erőket, vagy tán a mód, ahogyan kimondják, vagy még inkább a gondolat-é, ami mögötte áll? Hiszen ez csak egy szó, nemde? Ha hasonló szándékkal egy másik szót használnának, annak vajon nem ugyanaz lenne-e a hatása?

Válasz: A „Krisztus” szó mágikus szerkezetű, így tehát mágikus erővel is rendelkezik. Aki ezt a szót kimondja, annak számolnia kell azzal, hogy ugyanakkor olyan ajtón kopogtat, amely mögött egy erő rejtőzik. A válasz visszavonhatatlan: az erő felszabadul. Akkor pedig már csak az a kérdés, hogy az e nevet kimondó illető harmonikusan tudja-e fogadni az erőt. Káromkodásnál nem ez a helyzet. Akkor a Krisztus-erő, ami az embert felemelni hivatott, ellenkezőjébe fordul át, és kárt okoz. Így a beszélő magának is és másoknak is kárt okoz, talán nem közvetlenül felismerhetően, de valóságosan. Ezért is olyan rendkívül fontos, hogy tudatában legyenek annak, amit mondanak.

Kérdés: Mi a karma és hogyan hat?

Válasz: A karma a múltnak és egyben mindannak is az összegzése, ami ebben az életben történik. Mindezek az események mintegy bevésődnek az ember mikrokozmikus égboltjába. Onnan szabják meg azután ezek a képek az ő cselekedeteit. Ez lehet aztán jó is meg rossz is; hiszen a karma nem mindig csak valami rossz. A „karma” szó a szanszkritból származik, és annyit tesz, hogy: az amit kiküldenek, és újra visszatér a forráshoz. Így hát a karmát tekinthetjük úgy is, mint egy olyasmire jövő választ, ami valaha a mikrokozmoszban történt. Az ember minden cselekedetével karmát sző. Ha például egy cselekedet megsemmisítően hat, akkor az előbb vagy utóbb erre érkező válasz is megsemmisítő lesz. Egy tett azonban lehet megszabadító is, ami később valami új, megszabadító cselekedetet tesz lehetővé. A karma tehát a megszabadító ösvény bejárására is megteremti a lehetőséget, ha a múltban hagytak már ilyen jellegű nyomokat. Erre aztán Önök ebben az életben tovább építhetnek.

Kérdés: Önök ősatomról beszélnek. Hogyan kell ezt látnom?

Válasz: Az ember Istennek egy gondolata. Eredeti, tiszta és sértetlen alakjában ezért rendelkezik is isteni tulajdonságokkal. Mivel azonban eredeti életalapjától eltévelyedett – a Biblia ezt „bukásnak” nevezi –, ezért ezen isteni tulajdonságok nagy része elveszett. Az ősatom azonban nem! Ez mint isteni elv, úgymond mint tervrajz és energiapotenciál, visszamaradt a mikrokozmosz szívében, amelyben a visszatérés egész terve benne rejlik. Ez az elv, az ősatom – vagy pedig szellemszikra vagy rózsabimbó – szüntelenül impulzusokat küld a tudat felé, hogy az emberben ismét tudatossá váljon igazi életfeladata. Az ősatom tehát az egyetlen olyan kapcsolódási pont az eredeti isteni életterülethez, amellyel az ember még rendelkezik. Ennek a kapcsolatnak a felelevenítésével és állandósításával megnyílik a mikrokozmosz helyreállításához vezető út.

Kérdés: Érdeklődjünk-e a politika iránt?

Válasz: Úgy ne, hogy kötődjenek is hozzá. Bizonyára tudják, hogy a legtöbb politikus azért választja ezt a pályát, mert meg szeretné javítani a világot. Másokat viszont csakis a hatalom érdekel. Mindkét esetben előbb-utóbb belegabalyodnak az ellentétes érdekek hálójába. Mindkét esetben saját igazságukat próbálják meg érvényesíteni és szembeállítani mások igazságával.
Ezért a politika mindig is viszályt jelent. Ez sokszor igen heves, de sok esetben csak látszat, amit aztán a folyosókon elsimítanak. A probléma azonban az, hogy egy politikus egy eont, mágneses mezőt hoz létre, amelyet minden erejével igyekszik felfújni, amíg az hatalmába nem keríti őt. Ezért ennek a politikusnak rendkívül nehéz – ha ugyan nem lehetetlen – lenne a megszabadulás ösvényét bejárnia. Hiszen Önök ezen az ösvényen éppen ezektől az eonoktól és ellentmondásoktól próbálnak megszabadulni. Az viszont előfordulhat, hogy egy tanuló szavazatot ad le egy olyan pártra, amely fellép a vallásszabadság mellett, míg más pártok ellenzik azt. Mindenkinek magának kell megítélnie a helyzetet, és döntenie. Tehát igencsak vigyázniuk kell, hogy mit tesznek!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,