Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2002-es évfolyam

2002/5/ A Grál-legendák eredete és értelme

Pentagram > 2002-es évfolyam

Montsalvat, a Grál-vár. A legendák arról mesélnek, hogy a Grál-lovagok Rendje, a Grál őrzői ott honoltak. Akárcsak Artúr király és lovagjai, ők is egy kerek-asztalt alkottak. Amikor összegyűltek, és a Grált a terembe hozták, valamennyiüket csodás táplálék töltötte el. Pusztán azáltal, hogy a Grálra pillantottak, örök ifjúságot nyertek.

A legendák szerint a Grál az a kehely, amelyet Krisztus az Utolsó vacsorán használt. Azt mondják, hogy Arimathiai Józsefé volt, és – a hagyomány szerint – ebben fogta fel a Megváltó vérét. A csodatevő Szent Grál motívuma világszerte megtalálható gondolat. A középkori Európából származó legendák sok más ország hagyományaival állnak kapcsolatban. Bizonyos vallásokban a Napot és a Holdat isteni eledellel teli kehelyként ábrázolták. Nemes cselekedeteik jutalmául a hősök erőt meríthettek belőlük. A görög filozófia olyan keverőedényről vagy „kráterről” beszél, amelyben a legfőbb istenség napfénnyel keveri össze a Teremtés építőanyagait. Ezt a kelyhet ajánlották fel az újonnan teremtett lelkeknek, hogy bölcsességre tegyenek szert.
Egy görög beavató-misztérium olyan misztikus ünneplésről számol be, amely sok hasonlóságot mutat a Grál-lovagok közös étkezésével. Egy szent edényből, az úgynevezett „kernos”-ból olyan italt kapnak, amely egy magasabb világba való belépés képességével ruházza fel őket. Ez az elképzelés a kelta hagyományokban is megjelenik egy olyan üst vagy „cauldron” formájában, amelynek tartalma szellemi újjászületést eredményezhet. A szent kehely helyett néhány legendában ékkövet vagy gyöngyöt használnak jelképként.
A legtöbb legenda szerint a Grál őrzésére különleges templomot vagy várat építettek. Például egy magas, kerek, arany kupolás templomot, amelynek kupolájában drágakövek jelképezték a mennyet, s emellett egy arany nap és egy ezüst hold pályája volt felfestve. Néhány tudós szerint a perzsiai Shiz szent hegyén épülhetett egy ilyen templom. Ott égett a szent tűz, és feltételezhetően ezen a helyen, Perzsia legfontosabb szentélyében született Zarathusztra is. A buddhista legendákban olvashatunk a misztikus Meru hegyről Japánban, melynek leírása alapján szintén a Grál-templom juthat eszünkbe. Buddha ül a hegy tetején bodhiszattváival, a Nap és Hold pedig körülöttük kering.


A legmagasabb szint, amelyet a lélek elérhet

Mindezek a legendák arról a tényről tanúskodnak, hogy a Grál szellemi értékeivel való szembesülés teljes egészében, alapjaiban megváltoztatja életünket. Más szavakkal tehát, mindenki birtokolja a belső képességet arra, hogy egy nagyon különleges erőhöz jusson, és dolgozzon vele. A kozmikus eredet ezen erejét isteni vérnek is nevezik. Akinek sikerül megtalálnia és befogadnia ezt az energiát, azt gyökeresen megváltoztatják, és képessé teszik arra, hogy első kézből megkapja az isteni bölcsességet. Ekkor a Grál misztériuma nem külső folyamat többé, hanem a legmagasabb szinten zajlik, amelyet a lélek elérhet.
Ha bizonyos mértékig fel szeretnénk tárni ezt a misztériumot, akkor az eredeti rózsakeresztesekhez kell fordulnunk. Misztériumaik ugyanis közvetlen összefüggésben vannak a Grál misztériumaival. Kiindulópontjuk az, hogy nem csupán a látható és kézzelfogható világ létezik, hanem egy olyan magasabb életrend is, amely érzékszerveinkkel nem észlelhető. A látható világ az összes nézetével – beleértve az emberiséget is – születik, fejlődésében eljut egy csúcspontig, s azután újra eltűnik. E tapasztalat alapján mindannyian eljuthatunk ahhoz a következtetéshez, hogy világunkban semmi sem tökéletes. Ezt a világot mégis egy romolhatatlan és örök világ tartja fenn és táplálja. A bölcsesség eredeti tanításai szerint e magasabb világ lakói tökéletesek, és ennélfogva halhatatlanok.

Most már feltehetjük az alapvető kérdést – és ez a kérdés alkotja a kapcsolódási pontot a Grál-misztériumhoz –, hogy vajon létezik-e híd a tökéletesség és a tökéletlenség világa között. Létezik-e olyan szféra, birodalom vagy dimenzió, amelyben az örökkévalóság és a mulandóság egyidejűleg jelen van. Ez tulajdonképpen nem lehetséges. Egy kicsit örök, egy kicsit tökéletes és egy kicsit átmeneti vagy kicsit tökéletlen – ez lehetetlen. Nyilvánvaló tehát, hogy két alapvetően elkülönített életterületről van szó.
Mégis létezik egy olyan átmeneti térség, amelyben rövid időre ez a két világ együttműködhet. Ez a birodalom egy lüktető mozdulatban nyilvánul meg, s azután megint visszahúzódik. Az örökké létező terület tökéletes lényei bizonyos ritmus szerint összekötik magukat az átmeneti életterület lakóival, hogy felemeljék őket az élet magasabb síkjára. Ezt a folyamatot néha a kereszttel jelképezik. Az örökkévalóság – a függőleges gerenda – leereszkedik az átmenetiség világába – a vízszintes gerenda –, és így megtöri a halandóságot. Ez tulajdonképpen egy keresztre feszítés, melynek során a tökéletes világ feláldozza magát a tökéletlenért azzal, hogy összeköti magát vele.


Megmutatták az utat, és életükkel tanúskodtak róla

A bölcsesség nagy tanítói, Buddha, Zarathusztra és Jézus megépítették, megerősítették és megmagyarázták e két világ közötti hidat, hogy ezzel az emberiséget szolgálják. Így áldozták fel tiszta vérüket. Megmutatták az utat, és életükkel tanúskodtak róla. Feltárták a két világ közötti kaput. Az általuk épült szellemi hidat még most is fenntartják azok, akik tiszta szavaikkal és tiszta cselekedeteikkel követik őket.
Ez a híd egy csoda. Sok legendában ezt az örökkévalóság és az idő közötti – szinte lehetetlen –időleges kapcsolatot Grálnak, kehelynek, keverőedénynek nevezik, amelyben az időt és az örökkévalóságot összekeverik. Ez egy tér, egy védett életterület, egy harmadik természetrend, amelyben a kereső lélek megtanulhatja, hogyan kell megtalálni az ellentétek világán át vezető utat, amelynek végén meglelheti az örökkévalóságot.
A különböző Grál-legendák leírják, hogyan indulnak útnak a Grál-lovagok, hogy véghezvigyék hőstetteiket. Ez a kép ma is ugyanannyira időszerű, mint évszázadokkal ezelőtt. Ám a mai emberiség már nem képes oly könnyen észlelni a tökéletesség világát – saját végső célját. Érzékszervei nincsenek ráhangolódva. Ennek ellenére tapasztalja, hogy kell lennie valami másnak, ám mivel világos képet nem tud róla alkotni, ez folyamatosan izgatja és keresésre ösztökéli. Szeretné tudni, mi az élet célja, és hogy – magát is beleértve – miért kell oly sok embernek reménytelenül szenvednie. Gyanútlanul ered útnak, akárcsak Par­szi­fál, ám útja mindenképpen keresztezi egy Grál-lovag útját. Aki elindul ezen az úton, az bizonyosan találkozik – vagy talán már találkozott is – a Grállal, bár ennek nem feltétlenül volt tudatában.


A kereső lélek eléri az átmeneti birodalmat

Az éjszaka folyamán, amikor alszunk, olyasmi is megtörténhet, ami napközben lehetetlen. Ilyenkor személyiségünk egy része elválik a testtől, és belső életének megfelelő láthatatlan birodalmakhoz tér. Amikor erősen, de mégis összpontosítás nélkül és öntudatlanul az élet értelmének kikutatására vágyakozunk, a lélek magasabb nézetei az éjszaka folyamán a megfelelő birodalmakhoz jutnak. Akkor a kereső lélek elérheti a két világ közötti átmeneti területet. Ott a lelkünket megérinti a Grál tiszta energiája. Ez a legmélyebb alvás álomnélküli szakaszában történik, amikor a tudat olyan mértékben ki van kapcsolva, hogy már nem képezhet akadályt. Ez történt Parszifállal, amikor először lépett be a Grál-várba, és nem értette, mi történik ott. Épp olyan tudatlanul hagyta el a Grál-várat, mint ahogyan odaérkezett, s csak hosszú küszködés után kezdhette el tudatosan keresni és találhatott rá végül az útra.
Az Arany Rózsakereszt által mutatott ösvénynek az a célja, hogy egy új, minden kötöttségtől mentes lelket ébresszen fel bennünk, és ezt kapcsolatba hozza az isteni szellemmel. Az Arany Rózsakereszt tehát feltárja az ösvényt a fenntartásoktól mentes keresőnek – Parszi­fál­nak. Ez az ösvény a Grál-várhoz, a lélek eredeti életterületéhez vezet. Minden Grál-legenda leírja ezt az ösvényt, bár a tartalom és forma nem mindig ugyanaz. Parszifál fejlődésének gyakran csak néhány szakaszát írják le. A 12. századi francia költő, Chrétien de Troyes Par­szi­fál-meséje például töredékes, és arról már nem számol be, hogy Parszifál tudatosan visszatér a Grál-várba. Parszifál, ahogy azt a német költő, Wolfram von Eschenbach (1170-1220 körül) leírja, ténylegesen az egész ösvényről tanúskodik, bár a szerző csupán burkoltan érzékelteti, hogy az út teljes bejárásához szükség van az új tudatra. Először fel kell fedezni a bennünk mélyen elrejtett forrást.
Az Artúr királyról szóló legendákban kézzelfoghatóbb a történet. E legendák Galahad lovagról, a feddhetetlenről szólnak. Galahad Parszifállal és a Kerek-asztal egy másik lovagjával útnak indul, hogy megkeresse a Szent Grált. Amikor közelednek a Grál-várhoz, fényt látnak, amely nem a napból árad. Galahad a Grál királyává lesz. Ő a tökéletes, újonnan felébresztett lélektudat mintaképe. Így tehát az ember egy ismeretlen nézetét is jelképezi. Végül is az ember nem az, akinek gondolja magát, hiszen a benne szunnyadó tudat adja meg igazi természetét: vagy azzal, hogy a legmagasztosabb jóra törekszik, vagy azzal, hogy a legnagyobb hatalomra. Amint az előbbi tudat működni kezd, megnyílik a Grál tudatos megtapasztalásához vezető ösvény is.


Saját tehetetlenségünk vastag falai

Az emberben tehát ott szendereg egy mindeddig ismeretlen nézet, a Grál nézete. A rózsakeresztesek szerint a földi élet igaz célja nem más, mint ennek az elemnek a fölébresztése. És mivel az emberiség napjainkban szembesült a saját tehetetlensége magas és vastag falaival, elérkezett a pillanat, hogy a Grál misztériumát ismét leleplezzék, hiszen ebben rejlik a megszabadulás útja.
A Grálról szóló legendák szinte teljesen egy időben, az i.sz. 12. század körül jelentek meg Európa nyugati és keleti részén, sőt még Perzsiában is. Vajon véletlenül történt-e mindez? Semmiképpen sem, hiszen a Grál szolgái felismerték annak az időszaknak a közeledtét, amikor a magasabb világgal való kapcsolat háttérbe szorul majd, sőt talán tökéletesen el is tűnik a legtöbb ember számára. A tudomány és a technika befolyása alatt az emberek olyan gondolkodásmódot fejlesztettek ki, amely elvágta őket a szellem-lélek világtól. Talán ez indokolja, hogy a Grál-legendák oly széles körben váltak ismertté akkoriban: hogy az eljövendő századok folyamán e történetek csodálatos misztikáján és romantikáján keresztül még meg lehessen érinteni a szíveket. Egy napon a mély értelmű szimbólumok útjelzőként szolgálhatnak a nagy lelki nyomor idején.
Az ősi Grál-legendák még ezekben a viharos és bizonytalan időkben is sokak szívét megérinthetik, hiszen arról tanúskodnak, hogy ezt az ősi belső ösvényt még ma is – sőt mindenekelőtt ma – be lehet járni. Az, hogy az ösvényt be lehet járni, nem jelent mást, mint hogy a mai kereső – épp­úgy, mint Artúr király Ke­rekasztalának lovagjai – részesülhet a magasabb világban.
Számos legenda két Kerekasztalról beszél: a Grál-lovagokéról és Artúr királyéról. Ez azt jelképezi, hogy a magasabb világ egységét, melyet a Grál-lo­va­gok Kerekasztala jelképez, az alsóbb világban is meg kell valósítani: ezt jelképezi Artúr király Kerekasztala. Akik a Grállal való találkozásra készülnek, azoknak bensőleg fokozatosan meg kell tisztulniuk, s egyben meg kell szabadulniuk azoktól a befolyásoktól, amelyek az alsóbb világ szorításában tartják őket. E folyamat során fokozatosan egyesülnek a magasabb Kerekasztallal Krisztus szavai szerint: ,,Én és az Atya egy vagyunk. […] Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk...” (Ján. 10,30 és 17,21). Ezen az ösvényen az Utolsó vacsora többé már nem csupán jelkép, hanem közvetlenné és kézzelfoghatóvá válik. A csoport minden tagja olyan mértékben részesül az isteni energiákból, amennyire alkalmas rá, és amennyire képes feldolgozni azokat.

Az isteni erők feldolgozásával az ember belép a belső átalakulás folyamatába: a Grál felegyenesedik benne. S ha mindez a csoport többi tagjaiban is megtörténik, akkor a láthatatlan szellemi kehely megnyilvánul a hasonló gondolkodású emberek csoportjában, s a világ középpontjába helyeztetik.
A Corpus Hermeticumban, az egyik ősi egyiptomi beavatási könyvben ezt olvashatjuk: ,,Egy nagy, a szellem erejével töltött krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg a feladattal, hogy az embereknek kihirdesse: Merüljetek bele ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre; Ti, akik hiszitek és bíztok, hogy majd felszálltok ahhoz, aki ezt a keverőedényt küldte a mélybe; Ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve. Akik hallgattak erre a nyilatkozatra, és a szellem erejében való elmerüléssel megtisztultak, részesültek a Gnózisban, Isten élő ismeretében; s mivel megkapták a szellemet, tökéletes emberek lettek.”
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,

AionHill webáruház fejlesztés - Magento hoszting