Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2002-es évfolyam

2002/6/ Megitelni, ítélkezni vagy elítélni

Pentagram > 2002-es évfolyam

Az igazi szellemi fejlődésnek fontos feltétele a kritika minden formájának teljes mellőzése. Máté evangéliuma 7. részének 1. verse azt mondja: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Ez az intés még ma sem veszített jelentőségéből.

A megítélni, megnézni, szemügyre venni kifejezések önmagukban semlegesek. Az ember ekkor egyszerűen csak észlel. Ezzel szemben az elítélni már azt fejezi ki, hogy valaki magát a másik fölé helyezi, mivel önmagát különbnek tartja. Amikor arról van szó, hogy a szeretet nem ítélkezik, akkor ez egyúttal azt jelenti, hogy tökéletesen semleges, hogy mindent és mindenkit a saját értéke szerint fogad el. Aki előítélettel nyilatkozik, az tulajdonképpen még a fáradságot sem veszi, hogy utánanézzen, mi is történt valójában. Az előítélet ugyanis mindig az ismeret és belátás hiányán alapul. Egy előítélet kimondásakor az én elzárkózik a valóság elől.
A kritika manapság azt jelenti, hogy valaminek a tartalmáról, értékéről vagy igaz voltáról véleményt mondunk. A végeredmény többnyire valamilyen kedvezőtlen ítélet. Beszélünk ugyan pozitív vagy építő kritikáról, de ekkor is csak a véleményt mondó személy saját normái és értékei a mérvadóak. Az eredeti görög szó, a kritiké jelentése azonban az értékelés művészete volt, nem pedig az, hogy elítélni. A kritiké-nek kellett a fejlődő értelmet arra oktatnia, hogy észleljen, észrevegyen. Az evolúció nyomása kénysze­rí­tet­te rá az embert, hogy ezt a képességet kifejlessze, hogy észlelései és a belőlük levont következtetések megszabhassák homo sapiens-ként folytatott további életét. Az évszázadok folyamán azonban ez a képesség olyan módszerré vált, amellyel az embertársat többé-kevésbé rafinált módon háttérbe lehet szorítani, sőt, ha szükséges, meg is lehet alázni. Így vált a kritika fegyverré, a megítélés pedig elítéléssé.
Ily módon fejlesztette ki az ember a létért való küzdelemben az írott és kimondott kritika félelmetes fegyverét, mely mindenekelőtt a modern demokráciában éli virágkorát. Ez a fegyver nemcsak az életben maradáshoz szükséges, hanem arra is kiválóan alkalmas, hogy az ember másokat lenézhessen, és – embertársai rovására – magának hatalmat, birtokot, dicsőséget szerezzen. Már a kisgyermekek is igen korán megtanulják, hogyan lehet barátaiknak elébe vágni.

Eredetileg az ember a kritiké-t önmagán is alkalmazta, hogy önvizsgálat alapján önismerethez jusson. Ezáltal volt képes saját cselekedeteit megvizsgálni, megítélni, szükség esetén pedig kijavítani. Az ilyen vizsgálódást az ember többnyire egyáltalán nem érzi kellemesnek. Inkább fél tőle, mert eközben könnyen válságba, krízisbe kerülhet. A krízis szónak ugyanaz a gyökere, mint a kritikáénak. Krízis a kritikus pontokon keletkezik. A krízisek, a válságos helyzetek fordulópontok, amelyek esetében alapos vizsgálódásra, (helyzet)elemzésre van szükség, hogy tovább lehessen lépni. Ezek olyan helyzetek, rendkívüli élmények, szélsőséges tapasztalatok, melyek döntésre kényszerítenek. Ily módon a krízishelyzet hatalmas segítség lehet az ön- és életismeret megszerzésében.
Aki ezt a segítséget, ennek minden kellemetlensége ellenére elfogadja, az elér egy határhoz, amelyen az önvizsgálat már nem tudja átsegíteni. Ekkor minden korábbinál világosabban felismeri, hogy ő a születés és halál foglya. Ekkor valami múlhatatlanra fog vágyódni. Belátja, hogy a krízisek sora vezette ehhez a ponthoz, és felismeri, hogy ezeket a válságokat a kritikus gondolkodási képességgel nem lehet legyőzni. Azért volt szükség rájuk, hogy élesen kirajzolódjék számára, hogyan is néz ki börtöne.
Ha tehát a kritika már nem nyújt új nézőpontot, akkor vajon a kritikamentesség segíthet-e abban, hogy megtaláljuk a keresett szabadságot? Ha megnézzük, kik is azok, akiknek a kritikamentességet tanácsolják, akkor talán világosabbá válik a kép. Jézus ezzel a követelménnyel a tanítványait, tehát azokat szembesítette, akik arra törekedtek, hogy az isteni elvet – amely minden kritika fölött áll – önmagukban felszabadítsák és tudatosítsák. Ez azért alapvető követelmény, mert a kritika minden formája az ént táplálja, mégpedig kifejezetten a gondolkodási, érzelmi és cselekvési képességén keresztül.

A kritikamentességet csak úgy érhetjük el, ha törekvésünk alapja nem az én; mert az én az előítéletből és az elítélésből él. Ezek az ő fegyverei a létért folyó küzdelemben. Az Újszövetség felhívása sem a kőkemény én-embernek szól, hanem annak, aki belsőleg megtapasztalja, hogy két világban él. Amikor az isteni impulzus az ilyen emberben kezd világosan megnyilvánulni, akkor tudja csak felismerni és belátni, milyen károkat tud okozni a kritikával. Ekkor az isteni elv alapján képes egy másik életállapotot elérni, amelyben a szeretettelen ‘kri­tikát’ a szeretetteljes ‘együttérzés’ fogja felváltani.
A kritikamentesség olyan állapot, amelyben ítéletet ugyan nem mondanak, de azért a megkülönböztető képesség megmarad. Eltűnik viszont annak a kényszere, hogy saját értékekkel, normákkal és képzetekkel hozakodjunk elő, sőt ezeket ráerőltessük másokra. Aki kritika nélkül képes élni, az többé nem hagyja magát értelme és érzelmei által vezetni és félrevezettetni, hanem semlegesen szemléli a világot, teljes megértéssel és szeretettel, a gyűlölet vagy elutasítás mindenféle érzésétől mentesen. A kritikamentesség a mindent átölelő szeretet tulajdonsága, mely az emberben felkelti az embertárs iránti megértést és szeretetet. Ez a szeretet azonban nem vak, nem huny szemet a visszás helyzetek felett. Ha az én helyett egyszer a szeretet veheti át a személyiség vezetését, akkor minden kritika iránti igény elillan. Akkor feltámad az új ember, aki tudatosan Isten szeretetéből él, és arról tanúskodik.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,