Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/1/ Playbackshow: a nagy utánzás

Pentagram > 2003-as évfolyam


Igazán bámulatos, hogy egyesek milyen mesterei az utánzásnak. Ezt semmiképpen sem szabad negatívan értenünk, hiszen a gyerekek is utánzással tanulnak, a felnőttek példáját követve. A jó példa követése jó eredményhez, a rosszé rosszhoz vezet. Aki látott már valaha mini-playbackshow-t a TV-ben (ezekben a műsorokban könnyűzenei énekeseket utánoznak a gyerekek), azt bizonyára ámulatba ejtette az utánzás magas színvonala. Szinte hihetetlen, hogy néhány gyerek mire képes a színpadon. Amikor ezeket a gyerekeket üzleti célból ál-felnőttekké változtatják, előadásuk gyakran ellentmond a „gyermekiségről” alkotott minden elképzelésnek. A ruha és a smink üres, felfújt alakokat csinál belőlük, amin a közönség jól szórakozhat. A gyerekek még­is imádják mindezt. Úgy tűnik, utánzóképességük határtalan, s már-már a valóság határait súrolja. Néha nehéz megkülönböztetni a valódit az utánzattól.



A

z utánzás mint emberi tulajdonság olyannyira alapvető, hogy az élet csaknem minden területén művelik. Mindenki ismer valakit, akit viselkedése, életmódja, fellépése vagy karizmája miatt csodál: akit követendő példaképül választ.

A dolog furcsasága azonban abban rejlik - ha lehet így fogalmazni -, hogy míg eszményképünk külső tulajdonságait tökéletesen képesek vagyunk utánozni, addig belső alkatát és indítékait gyakran elhanyagoljuk. Ki is az, aki az utánzat mögött rejtőzik? Mit akar mondani az elrejtőzött ember?

Tegyük fel, hogy „a csodált személy” magas szellemi szintre jutott, s így olyan életmódot hirdet és folytat, amely teljes mértékben az anyagtól és annak értékeitől való elkülönülésen alapszik. Azt az életvitelt tanítja tehát, amely a Krisztusnak való teljes önátadást és az Ő követését jelenti.

Nem azt akarná-e egy ilyen eszménykép - ha nevezhetjük így -, hogy példáját minden szempontból, mind külsőleg, mind belsőleg kövessük? Bizonyosan nem azt várja el, hogy személyiségét, viselkedését vagy öltözködését utánozzák, hanem inkább arra bátorítja követőit, hogy az anyaghoz semlegesen viszonyuljanak, és mindezt saját belső forrásuk alapján tegyék - tudván, hogy az mind­annyiukban jelen van. Önmegismerésre és önfelismerésre sarkallná tehát őket, az „Ember, ismerd meg magadat!” megvalósítására.



Kötődés a hamis egyensúlyhoz



A fentiekben leírt „csodált személy” bizonyosan figyelmeztet az utánzás veszélyeire is, hiszen a puszta utánzás nem elég, és könnyen azt az illúziót keltheti, hogy már mindazt elértük, amit eszményképünk. Ez az illúzió könnyen megelégedéssel töltheti el az utánzót. Ha ugyanis még nem lelte meg saját igazi benső alapját, akkor a külsőségek nem csak félrevezetik, hanem magukhoz is láncolják az illetőt.

Ez nem szükségszerűen rossz, s gyakran jó szándék áll mögötte. Mindez még­is azt mutatja, hogy az illető még nem ébredt fel, hogy bensője mélyén még nem felel meg tökéletesen igazi énjének. Mert amint a szellem utánzása kerekedik felül, az igazi én szellemi magja visszahúzódik. A féligazságok, tantételek és dogmák látszatvilágában nem lehet célba jutni.

Létezik-e még az a belső tér az emberekben, amelyen keresztül a magasabb sugallat elérheti és eltöltheti őket? Hol van az az erőörvény - mert keringésre és nem megkristályosodásra van szükség -, amely véget vet a múlt utánzásának, és létrehoz egy új képességekkel és tulajdonságokkal felruházott, nyitott, fogékony tudatú új embert: aki mer élni, és nem kapaszkodik többé a „ne tedd meg, hagyd csak” fojtogató érzésébe?



Vezethet-e az utánzás boldogsághoz?



Aki tiszteli a szellem előttünk járó nagyjait, és az ő példájukat valóban követni is akarja, az a tiszteletét legjobban úgy róhatja le, ha igazán „üressé” válik, hogy az igazi élő bölcsesség eltölthesse. Mert a szellemi nagyok ezt az ösvényt mutatták az emberiségnek: a személyes hódolattól tökéletesen mentes, dogmák nélküli ösvényt, hogy az örök élet beáradhasson az időbe. Mert csak az üres edénynek van haszna.

Hogy a régi, megszokott s olyannyira kedvelt dolgokat elengedjük, ahhoz bátorságra, méghozzá nagyon nagy bátorságra van szükség! És ugyanannyi bátorság kell ahhoz is, hogy felhagyjunk minden utánzással, és tökéletesen rábízzuk magunkat az igazi énre, s hogy megtanuljunk hallgatni a gyöngéd, tiszta hangra, amely megmutatja saját, tökéletesen új útját. A külső jellemvonások ekkor nem üres formák többé, hanem belső sugallatból keletkeznek.

A valóság és az utánzás tehát egészen hasonlóak, a kettő mégis két külön világ. Aki a belső valóságát követi, borotvaélen táncol. A „playback”-jelenség az emberi vérben folyik, és anélkül is alakot ölthet, hogy tudatában lennénk. Valaki azt hiheti, hogy a helyes ösvényen jár, valójában azonban még minden csupán utánzás. Ilyenkor sok esetben több dolog keverékéről van szó: a múlthoz, a becses, régi kötelékekhez és emlékekhez való ragaszkodásról, vagy a múlt iránti, már-már erejét vesztett hűségről, esetleg arról, hogy képtelenek vagyunk vagy talán nem akarjuk megérteni, hogy minden új korszak új lehetőségeket kínál, s ezért újfajta szemléletmódot tesz szükségessé.

A szellemi és az anyagi impulzusok céljai között rejlő hatalmas különbség meghatározó fontosságú. Nem könnyű felülkerekedni a létezés külső formáival való azonosuláson, amely hosszú korszakok óta tart. Azoknak azonban, akik nem akarnak az illúziókba és az utánzásba fulladni, teljes figyelemmel kell a múlttal való szakításra összpontosítaniuk. Aki a helyes ösvény keresésének útján áll, annak állandóan tisztában kell lennie saját indítékaival, s hogy miért is akar visszatérni az élet forrásához, és hogy ebből mennyit valósított meg. Jóllehet a személyiség sokszor jól fejlett, hatékonyan használható eszköz, ám ezt a kiváló eszközt bizonyos mértékig még­is fel kell áldozni annak érdekében, hogy a kereső képes legyen egy olyan életbe átlépni, amelyet az élő lélek vezérel. Ezt pillanatot gyakran „felezőpontnak” nevezik: ez az a kritikus pillanat, amelyben az alantas élet alárendeli magát a magasabb elvnek, és a lélek növekvő világossága túlragyogja a személyiség fényét. Ha valaki megteszi a szükséges lépéseket, és valóban előrehalad, az megtapasztalja, hogy a lélek visszhangja megerősödik és mindent átfog. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a személyiség énjét teljesen mellőzük. Ez az, amire Keresztelő János utal, amikor így szól: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (Ján. 3:30).

Mi történik azzal, aki feláldozta személyiségét az új, halhatatlan léleknek? Ettől kezdve ez a lélek vezeti majd őt. Képes lesz a lélek alapvető tulajdonságait - a szeretetet és a szolgálatot - egyszerű, még­is mindent magában foglaló életfeladatként átélni. Akkor már nem akarja az életet utánozni, mert hogyan is tudná ezt a lélek megtenni? A lélek az, ami! Elűz minden illúziót és utánzást, megértést és reményt hintve a keresők szívébe.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,