Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/1/ Tudás... vagy igazi bölcsesség?

Pentagram > 2003-as évfolyam


A 'tudás' és a 'bölcsesség' fogalma között nagy, áthidalhatatlan szakadék tátong. A szellemi ösvényen járó kereső számára fontos, hogy belássa: az isteni bölcsesség nem azonos azzal a tudással, amelyet információk gyűjtésével lehet megszerezni.



Aki ennek komolyan utánajár, felfedezi, hogy az egyetemes filozófia élesen megkülönbözteti a bölcsességet és az értelmet. Nem mintha a bölcsesség lenne minden, az értelem pedig semmi, de e két dolog teljesen más értékű, és teljesen eltérő tulajdonságot és minőséget képvisel. A Teremtő mind bölcsességgel, mind értelemmel ellátta az eredeti embert, és összekötötte őt az egyetemes bölcsességgel. A földi ember azért kapta az értelmi képességet, hogy erre a mindent átfogó bölcsességre reagálni tudjon. Az értelmi képesség a bölcsesség transzformálására szolgált, és képes volt ennek az átalakított bölcsességnek a megtartására. Az emberi emlékezet ezért olyan tároló cellaként működött, amelyben az átalakított bölcsességet el lehetett raktározni.

Az ember ezen eredeti értelmi képességében megvoltak a tisztán működő érzékszervek központjai, valamint a gondolkodás és a cselekvés központjai is. Az ember így képes volt a kapott bölcsességet átgondolni, érzékszervileg megvizsgálni, aminek következtében döntést tudott hozni, és ésszerűen cselekedhetett. Ez egy tökéletesen felelősségteljes élet volt. Mindebből arra következtethetünk, hogy az eredeti ember önkéntes engedelmességben fűződött Istenhez. Isten kezét fogva járt, Isten mindenütt jelenvaló bölcsességére értelmes-erkölcsösen, önkéntelenül és intelligensen reagált. Istenből született isten volt, az Atya fia, és tökéletes, ahogyan a mennyei Atya is tökéletes. És csak növekedés és megnyilvánulás létezett a számára, hasonlóképpen ahhoz, ahogy egy csillagköd állatövvé fejlődik.



A szenvedés oka a beteg értelem



Ha 'józan értelemről' beszélünk, világos, hogy ezen mit kell értenünk. A Teremtő az eredeti embert bölcsességgel és ezzel együtt ítélőképes, józan értelemmel is felruházta. És itt bukkanunk rá az emberi szenvedés egyik legmélyebb okára: józan értelmét ugyanis az ember már kimondhatatlanul hosszú ideje elveszítette. Jelenlegi állapotában értelmünk komolyan beteg és széteső képet mutat. Az egész főszentély elfajult, és a természetember erkölcsi képessége az egykori dicsőségnek immár csak torz karikatúrája.

Ezeket a tényeket a mindennapi élet gyakorlata is megerősíti, mert ez az elfajulás nagyon zűrzavaros és nyomasztó helyzetet teremtett. Ezért most már azt is megértjük, mi volt Jakab apostol szándéka a kérdéssel: „Kicsoda köztetek bölcs és okos?” (Jakab 3,13) És a megdöbbentő végkövetkeztetés: senki sem értelmes!

A dialektikus világban senki sem rendelkezik egészséges értelmi képességgel, és ezért senki sincs kapcsolatban a mindent átfogó bölcsességgel sem. Emiatt a teljesen „Isten kezét fogva járni” pedig szép és veszélyes mesévé lett. Ebben az összefüggésben Jézus szavai nagyon is találóak, amikor ezt mondja: „Senki sem jó, egyetlen egy sem!”

Hogy a probléma mélyére hatolhassunk, először is megállapítjuk, hogy különböző embertípusok léteznek. Az első típust kultúrembernek nevezhetnénk: ő már régóta azzal foglalkozik, hogy értelmi képességét művelje. Az ember bukott földi állapotában az értelmi képesség mindig a kívülről jövő ingerektől függ. Mivel a Logosz befolyásai és az isteni kundalíni képességei hiányoznak, ezért különböző normák és hipotézisek, dialektikus műveltségi modellek, vallásos vagy más érzelmi üzérkedés bitorolják az abszolút tudás helyét. Ezáltal az értelmet egy bizonyos irányba, egy meghatározott fejlődési menetre sürgetik illetve kényszerítik.

Ez a helyzet nemzedékről nemzedékre az ember vérlényébe vésődik. Az egyhangúan ismétlődő külső ingerek a velük összhangba lévő belső vérösztönzéssel párosulva az embert olyan intellektuális lénnyé tették ill. teszik majd, amilyennek jelenleg is látjuk. Már a gyermek értelmét is az önérvényesítő életmódra idomítják, mégpedig a törvény által előírt tanterv szerint. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az intellektuális ember felettébb boldogtalan. Egész életében a boldogságot hajszolja, de az egyre messzebb hátrál tőle. Eközben mind magának, mind gyermekeinek felmérhetetlen károkat okoz, ami mindenekelőtt az agy szerkezeti elfajulásában mutatkozik meg.



Két embertípus



Az emberi test minden szerve a szerint szentesül vagy esik ítélet alá, hogy milyen célra használják. A végletekig eltúlzott intellektuális képzés megakadályozza a magasabb bölcsesség befogadását, következtében ugyanis a fej azon szervei, melyeknek ezt a befogadást lehetővé kellene tenniük, nagyon siralmas állapotba kerülnek. Ma gyakori az ilyen embertípus.

Ez a fajta intellektuális képzés ezért pozitív értelemben csak bizonyos pontig folytatható. Azután a legkülönösebb, a legsajnálatraméltóbb és a legszörnyűbb dolgok történnek, melyeknek részleteiről nem szükséges beszélnünk. Egy dolog biztos: ha valaki az intellektuális öngyilkosság útján áthalad azon a ponton, amelynél a harmadik agyüregben bizonyos zavarok lépnek fel, akkor menthetetlenül elveszett.

A másik embertípushoz azok tartoznak, akiknél az ésszerű gondolkodás még csak kevéssé fejlődött ki. Az ő agyuk befogadó képessége különböző okokból bizonyos színvonal alatt van. Az ezoterikus tudomány minden időkben Hold-tudat­nak nevezte az értelmi képesség ezen állapotát. Ez a típus érzékeny ugyan az elvont egyetemes érintésre, de ezeket az impulzusokat sem megérteni, sem feldolgozni nem képes. Erős vonzalmat érez a titokzatos és a rejtett dolgok iránt, és szívesen vész bele a fülledt misztikába. Másrészről viszont gyakorta féltékeny az intellektuális emberre, aki magasabb fejlődési színvonala birtokában a legjobban fizetett társadalmi pozíciókat foglalja el. Ez a féltékenység gyakran abban is kifejeződik, hogy a mulasztottakat mind a maga, mind az utódai esetében pótolni igyekszik. Az osztályharc szoros összefüggésben áll ezzel.



Az életet három központ irányítja



E két ábrázolt típuson kívül vannak még különféle altípusok is, de mindegyikükből hiányzik az egészséges észképesség. Ezt a problémát közelebbről vizsgálva magától értetődően arra a felfedezésre jutunk, hogy az ember életét három jelentős központ szabályozza. Filozófiánk ezeket főszentélynek, szívszentélynek és medenceszentélynek nevezi. Ez utóbbi köldökcentrum néven is ismeretes.

E három központ működése a dialektikus embernél nincs összhangban egymással. Így előfordulhat például, hogy az értelem és az érzés együttműködik, miközben a cselekedet csődöt mond. Vagy a beteg agy a cselekedetre irányul, miközben elhanyagolja az érzelmi megfontolást. Olykor a cselekedet és az érzelem összhangjának is tanúi lehetünk, ilyenkor meg az ész nem jut szerephez. A modern pszi­cho­lógia tökéletesen megerősíti ezt az ősrégi ismeretet.



Elhagyni a pusztulás lejtőit



Ha Önök ezt a zilált állapotot még fel tudják ismerni - és ezt már nem mások helyzetének látják, hanem saját maguk aggasztó létállapotának -, akkor azt is felfedezik, hogy Önök a hanyatlás útján vannak. Ekkor jogos a kérdés, hogy ettől a szörnyű sorstól hogyan menekülhetnének meg. A megmenekülés lehetséges, ha elfogadják a transzfiguráció folyamatát, vagyis teljes erőbevetéssel lényük tökéletes megváltozásán dolgoznak. De nem a személyiségük művelése a cél, hanem mikrokozmoszukat kell újraalkotniuk. A félreértések elkerülése végett szándékosan nem „újjászületésről” beszélünk, mivel ez a fogalom könnyen a felszínes miszticizmus felé vihetne minket, és végzetes tévedésekre adhatna okot. Sokak számára az „újjászületés” nem jelent mást, mint biológiai vagy természetvallásos megtérést, melyet aztán a tükörszféra-erők beárnyékolása követ.

A transzfiguráció tudományát a régiek „theofániának”, vagyis az istenember újra megjelenésének nevezték. Ez a tudomány oly messzire visz, oly jelentős és olyan bonyolult, hogy egészében nem lehet áttekinteni. Tény azonban, hogy a transzfiguráció minden folyamata az ember anyagra irányuló értelmének alapos felülvizsgálatával kezdődik.



Az isteni ember megjelenése



Ez az anyagra irányult értelem mára a legjelentősebb akadályozó tényezővé vált az istenember újramegjelenésének útján. Az Egyetemes Tan minden jelölt figyelmét nyomatékosan felhívja arra, hogy agya, észlelő és érzékelő szerve az egyetemes bölcsesség legnagyobb ellensége. És ebben a vonatkozásban teljesen mindegy, hogy az illető iskolázott vagy sem, vagy hogy a gyerekeinek milyen pedagógiai módszert választ. A természethez kötött ember gondolkodásának bármifajta módszerrel való fejlesztése kivétel nélkül csak újabb veszélyeket teremt, és negatív eredményeket hoz. A theofánia felfogása szerinti egészséges értelmi képesség lehetetlen. Ezért annál szorongatóbb a kérdés: hogyan menekülhetünk meg ebből a helyzetből? Erre azonban ismét csak azt a válaszolhatjuk: megmenekülésük nyitja az istenember újbóli megjelenése.

Az Önök biológiai, erkölcsi és szellemi állapota az, ami ezzel az újra eljövetellel szembeszáll, és lehetetlenné teszi annak megvalósulását. Természetemberi mivoltukban minden olyan képességben hiányt szenvednek, amely az istenember megjelenését valamennyire is elő tudná segíteni. Ezért kell rendelkezniük az „új kalapáccsal és új Igével”, mert csak így válhatnak valódi szabadkőművesekké.

Önöknek segítségre, egy magasztos közvetítőre, Isten kéznyújtására van szükségük, mert enélkül semmit sem tehetnek. Ez a segítség a bukott emberhez erő formájában jön el, melyet „Krisztusnak” neveznek. Itt azonban nem a teológia történeti Krisztusáról van szó, hanem arról az erőről, amely személytelen szeretetként alámerül az emberek világába, hogy elősegítse megmentésüket.



Az új kalapács és az új Ige



Ha egy építő a művén dolgozni akar, és látja saját kísérletei sikertelenségét, akkor egy új kalapácsra és új Igére van szüksége, vagyis egy új erőre, melyet a Logosz ajándékoz neki. Amikor Rózsakereszt Krisztián (teljes díszben) a sírtemplomban fekszik - figyeljenek fel erre a piramist idéző jelképes beszédre! -, az ott rejlő bronztáblára kitörölhetetlenül ezt vésték: Jézus mindenem! És ennek a feliratnak semmi köze sincsen egy bizonyos történeti Jézushoz, aki kétezer évvel ezelőtt valahol megszületett. Itt Isten kéznyújtásáról van szó, mely betör a mi szürke dialektikus életünkbe, hogy az emberiséget transzfigurációra ösztönözze. És figyeljék meg ennek az eredményeit!

Ha Önök ebből az üdvfolyamatból valamit az értelmük segítségével akarnak felfogni, akkor a szent tudomány siet a segítségükre. Jóllehet a hét agyüreg teljesen üres, ha viszont egy komoly jelölt a megszabadító ösvényét Jézus Krisztusban kezdi el, akkor a hét agyüreget ez a közvetítő isteni erő egymás után meg fogja érinteni. Ez az érintés különböző néven ismeretes: a szent Hétszellem érintése, a hét isteni harmónia, vagy mint a hét kötél, melyet a haláltermészet kútjába leeresztenek. Mihelyt ez a hét agyüreg életre kelt, és a transz­fi­gu­ráció folyamatát a jelölt vérlénye is támogatja, akkor az említett agyüregek megszabadító erővel telnek meg. Mind­ez pedig a kisagyban és a titokzatos medullában egy új képesség kifejlődésével jár együtt. Így a jelölt tudatos, szellemi-értelmi kapcsolatba kerül a Teremtővel. A régi káldeus „Számok könyve” ezt az állapotot Szamaelnek nevezi, aki a magas misztériumok hiero­fánsa, és aki Michaellel, a magasabb földi bölcsességgel került kapcsolatba. Csak ha ez a hétszeres megvilágosodás a Szent Szellem által végbemegy, akkor lehet a jelöltet Mahatnak (Mahatmának), Ma­nasznak, gondolkodónak nevezni. Ebből a megvilágosodásból és ezáltal kezdődik el a transzfiguráció folyamata.

A bölcsességet birtokló értelem nélkül senki sem képes akár egy centimétert is előrehaladni a megvilágosodás ösvényén. Ezért az új kalapács és az új Ige legyen mindannyiójuk birtoka!



J. van Rijckenborgh


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,