Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/2/ Miért engedi ezt meg Isten?

Pentagram > 2003-as évfolyam


Katasztrófák megtörténtekor mindig felmerül a kérdés: „Miért engedi ezt meg Isten?” vagy „Hogyan engedheti ezt meg Isten?” Az ateista ekkor mélységes keserűséggel ezt mondja: „Milyen istenetek van nektek, aki ilyen dolgokat megenged?” A fanatikus pedig meggyőződéssel vallja: „Ez Isten büntetése!”



Ilyen kérdések és megjegyzések - a különböző kultúráknak megfelelően - az egész világon felmerülnek. Sok országban csökken az istentiszteletek látogatottsága. Hollandiában templomi épületeket alakítanak át apartmanokká és üzletközpontokká, mert a hívők a fenntartási költségeket nem tudják már fedezni, és… mert az egyház sem tud már sok újat mondani. Ezzel szemben mások újra visszatérnek atyáik hitéhez, és megpróbálnak új életet lehelni a rég elfeledett szabályokba és értékekbe. Így forog a kerék, és kialakul egyrészt egy laza, egyéniesedett hozzáállás, másrészt pedig a fanatikus fundamentalizmus, mely a társadalom szétesésével szemben kíván fellépni.

Azt is megkérdezhetnénk, miért engedi meg Isten, hogy az emberiség nukleáris és biológiai fegyvereket gyártson, melyekkel az egész életet ki lehet oltani a földön. Miért semmisíti meg az ember embertársait - testileg és lelkileg is - érthetetlen kegyetlenséggel? Kicsoda az ember, hogy ilyesmit megengedhet magának? Miféle istene van, aki ebben szabad kezet ad neki? Teremtője más törvényeket is alkothatott volna, más határokat is szabhatott volna, hogy például megakadályozza az atomfegyverkezést. Akkor lehetetlenek lennének az atomkísérletek és az atomreaktor-katasztrófák.

Ez a fajta okfejtés abból indul ki, hogy léteznie kell egy isteni mindenhatóságnak, egy Istennek, aki mindenek fölött uralkodik. Igen lényegbevágó az a kérdés, hogy a világot vajon ez az Isten rendezte-e be, és ha igen, miért ilyen tökéletlenül. Mindez azt mutatja, hogy a kérdező ellenáll a dolgok folyásának, hogy nem akarja többé hinni és elfogadni azt, amit felülről ráerőszakolnak.

A fenti megközelítés alapja tehát az, hogy valami vagy valaki megtervezte a világot, amelyben élnünk kell. De vajon a világ mindenestől egy mindenható Isten műve, és nem lehetséges-e, hogy a jó és a rossz ellentéte az ember agyában keletkezett? Állíthatjuk-e azt, hogy Isten kényszeríti az embereket nukleáris fegyverek kifejlesztésére, vagy hogy irtóztató háborúkban irtsák egymást, és saját fészküket is beszennyezzék? Valószínűleg itt mégis mélyebbre kell ásnunk, és meg kell kérdezni magunktól, hogy ki is tulajdonképpen „Ő”. Ez az „Ő” talán egy személyes vagy csoportisten, aki egyéni vagy csoportérdekeket vesz tekintetbe?

Egy nemzeti vagy egy fajisten? Ember teremtette ideál, akiért lelkesedni lehet? Olyan isten-e „Ő”, aki mindkét oldal fegyvereit megáldja, mint ahogy ez a Második Világháborúban történt?

A Mindenható, azaz a hatalom, mely minden más hatalmat és erőt felülmúl, szabadságot ad teremtményeinek, hogy kikutassák útjukat a teremtésben, szabadságot, hogy tapasztalatot gyűjtsenek, jót akarjanak és hibát kövessenek el, tehát hogy a teremtést egy bizonyos megszabott határig használják. A világvallások ezen szabadság helytelen használatának reakciójaként keletkeztek, és lángoló szavakkal mutatják meg, mi történik azokkal, akik egyenesen a pokolig csúsznak le. Keresztények, buddhisták, hinduk, muzulmánok - hogy csak néhányat említsünk - mind ugyanarról beszélnek, csakhogy nemzeti és helyi állapotoktól befolyásolva.

Lehet-e tökéletlen valami, amit Isten teremtett? Tulajdonképpen miért ebből indulnak ki az emberek? Pusztán azért, mert tökéletlenségük miatt nem tudják áttekinteni, amit Isten létrehozott. A kozmosz, melyhez Földbolygónk tartozik, tökéletes gyakorlóiskola az emberiség számára. Ezen a világon belül azonban az ember megteremtette magának saját külön világát, mely a Teremtőjét elfeledő ember tévelygése által keletkezett. Ezért sem mondhatjuk, hogy az ember a maga milliárdszoros különbözőségében az a manasz lenne, mely Isten szándéka szerint való. Ő pusztán egy állatias forma, melyben a legjobb esetben egy mennyei magasztos elv nyilvánul meg. Az eredeti ember tiszta és sértetlen mikrokozmosz volt. A mai ember egy meggyalázott és bemocskolt mikrokozmosz lakója.

Az eredeti emberből csupán egy isteni mag maradt meg. Ez a mag azonban oly mértékben az anyagba süllyedt, hogy az eredeti ember a saját erejéből már nem tudja helyreállítani magát. Ezért az isteni forrásból egy hívó és megszabadító sugárzás indul ki, hogy megmutassa az eredethez visszavezető utat. A mai ember megjelenési formájába bevésődött tévútjának eredménye. Röviddel az anyagba süllyedése után még rendelkezett isteni képességeinek egy részével. Ennek segítségével építette a világot, melyben élnie kellett. Azonban minél nagyobb mértékben eltévelyedett, annál inkább elveszítette képességeit. Ezek helyére aztán olyan képességek kerültek, melyek teljesen ennek az életterületnek a négy elemével vannak összhangban. Ezekkel teremtette meg a világot úgy, ahogyan ez ma is létezik. Nem úgy van tehát, hogy ez a világ Istentől nyerte volna el formáját. Ellenkezőleg, a Teremtő csak az alapelvet határozta meg, melynek értelmében az emberiség gyakorlóiskolájának működni kellene. Az emberiség azonban - a vezetettek a vezetőikkel együtt - maga formálta a világot azzá, amivé az mára vált. Ezért beszélnek a gnosztikusok is két természetrendről: az eredeti és az időhöz kötött természetrendről.



A külsőben a belső tükröződik



Az előbb feltett kérdésnek tulajdonképpen így kellene hangzania: mi által tévelyedett el ennyire az emberiség? Számtalan vallásos és emberbaráti szervezet próbálja meg ennek a tévelygésnek az eredményeit megszüntetni. Ez azonban nem sikerül. Minden segítő akciót ilyen megjegyzések kísérnek, mint például: Ez ennek vagy annak az oknak a következménye, vagy: A gonoszt a gyökerénél kell megragadnunk. De hol van ez a gyökér? Vajon nem minden az Isten elfelejtésével és az ego királyságával kezdődött-e? Minden bizonnyal igen, ezért hát ez a gyökér az ember szívében rejtőzik. Ami kívül történik, az a belsőnek a visszatükröződése.

Ezért kiált fel az isteni mag minden szívdobbanással: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. A szívnek ezt a hívását sokaknál túlharsogják a világ eseményei. Mások dühödten reagálnak, és elfordulnak Teremtőjüktől, vádolván őt, miközben éppen az ő erőbevetésükre lenne szükség! A kérdés és vádaskodás semmit sem segít. Inkább segíteniük kellene, ahol csak lehetséges. Akkor megnyílik a szív kapuja. A szív pedig képes minden dobbanással meghallani Isten hívását!

Az irányulás döntő jelentőségű: minden pillanatban figyelni, és a belső isteni felszólításnak megfelelően cselekedni. Csupán elmélázni és filozofálgatni a bűnbeesés körülményeiről - ez nem viszi tovább az embert. Ezáltal csak még jobban belegabalyodik világa tökéletlenségeibe.

Gautama Buddha a „bűn” által megmérgezett embert egy nyíllal megsebzett férfihoz hasonlítja, aki lázasan töri a fejét, ki tehette ezt vele, honnan jöhetett a nyíl, és milyen méregben mártották meg azt. Mialatt pedig ezen töpreng, meghal. Ha viszont kirántotta volna a nyilat a sebből, életben maradt volna.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,