Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/3/ A Grál misztériuma korunkban

Pentagram > 2003-as évfolyam


Az emberek az idők kezdetétől a legszebb és legművészibb történeteket hall­gathatták. Az emlékezet megőrizte e hagyomány kincseit, és gazdagon tanúskodik róla. E regék az istenek Földre érkezéséről, hatalmas királyokról, küldöttekről, bölcsekről és mindenekelőtt az emberek végzetéről szólnak.



Az örökkévalóság újra és újra beereszkedik az időbe. Emberemlékezet óta szüntelenül megnyilvánul, s eposzok, mondák, evangéliumok, dalok, legendák, elbeszélések, mesék és hagyományok alakjába öltözik. Ezek pedig az ember magas származásáról, az időbe való beleveszéséről és a visszaút hősies kereséséről szólnak.

Nemcsak az úgynevezett bűnbeesésről beszélnek, hanem arról is, hogy az emberek „hallván nem hallanak”, és azóta sem szentelnek figyelmet az örökkévalóság hívó szavára. Emellett tudósítanak az embernek az anyagi testben való fogságáról. E hagyományok az ember lelkét rágó halálos betegségről beszélnek. De tanúskodnak arról az ösztönző segítségről és olyan lehetőségekről is, melyeket az ember újra és újra a saját korához illeszkedő köntösben kap meg, hogy a visszautat megtalálja. De napjainkban ezt ki látja még így?

E köntösök egyike a 'Grál' nevet viseli. A Grálról mély értelmű, felemelő legendák és elbeszélések maradtak ránk. Ezek gyakran erősen romantikus színezetűek, mondanivalójuk rejtett és jelképes. Lelkében mégis megérinthetnek és megszólíthatnak időst és fiatalt egyaránt.



Az elbeszélések az idő ködébe vesznek



A Grál-történetek témája leggyakrabban a tökéletesség kalandos keresése bizonyos korokban és területeken. E legendák forrásait a tudomány egészen a legtávolabbi múltig nyomon tudja követni, majd hirtelen mégis az idő ködébe vesznek. Nyilvánvaló, hogy a Grál nincs az időhöz kötve. A Grál mindig időszerű. Költői kifejezéssel élve, hasonlatos az örök bőség óceánjához: apály idején látszólag visszahúzódik, majd dagálykor erőteljesen kiárad. Olyan, mint a lélegzet, a tudatossá válás lehetősége.

A Grál-történetek a kereső figyelmét egy olyan magasztos valóságra hívják fel, melyet önmagában kell megvalósítania. A legendák hősei és szereplői ezért nem a külső világ személyei, hanem a kereső ember tulajdonságai, melyeket meg kell látnia és fel kell ismernie.

Honnan ered a Grál, és miből keletkezett? A Grál nem egy tárgy. Olyan szellemi valóságot jelképez, mely világosságerejét a szívbe sugározza, és közvetlenül a lélekhez szól. A kereső belülről ismeri fel, hogy léteznie kell egy szellemi valóságnak, de ugyan­akkor azt is felismeri, hogy ezt a valóságot már nem birtokolja. Ez megmagyarázza a korunkra olyannyira jellemző sokféle és bizonytalan keresést.

Saját lényünkbe rejtve



Fel kell ismernünk, hogy a Grál nem valami tárgy, melyet egy erdő mélyén rejtőző várban találunk meg, hanem az csakis a saját lényünkben nyilvánulhat meg. Ekkor megszületik egy tudatos keresés, melyben keresésünk tárgya már az első pillanattól kezdve közelebb van hozzánk, mint a kezünk és a lábunk. E keresés közben saját tudatlanságunkkal, nyugtalanságunkkal és tökéletlenségünkkel szembesülünk. Ezek olyan tulajdonságok, melyeket talán meg akarunk szüntetni. Így belépünk a küzdőtérre, és harcolni kezdünk - olykor, míg össze nem esünk. De e történések egyúttal az igazság utáni vágyunknak, tisztaságra való igényünknek, gyógyulásra való sóvárgásunknak és üdvrevágyá­sunknak tapasztalatai is.

Így volt ez a múltban, mint például a lovagoknál, és így van ma is, a modern ember gondolati- és érzelmi életében és kedélyállapotában.



Esszenciák a húsba burkolva



A Vízöntő-evangéliumban Krisztus azt mondja, hogy a lélek területe a szellemi szféra alacsonyabb rezgésű étereiből áll. E terület lassú ritmusában megnyilvánul az élet lényege és a mindent átfogó szeretet. E lelki tartomány határán az éter még lassabban kezd rezegni, és az esszenciák egy öltözetet alkotnak: a biológiai testalakot.

Az ember egyrészről a Manasz, a mikrokozmosz, a monád, ADM, Adam-Kadmon: a szellemlélek-ember. A lélek-ember: a Jézus-ember. Másrészről a János-ember: az öltözet, a bukott ember, a természetszülte-ember, az állatember, a hús is - vagyis az, aminek mi ismerjük. Az alkotó elemek öltözetté válnak, s az embert hús borítja.

Kire gondolunk, amikor emberről beszélünk? Kik vagyunk mi, akik magunkat embernek nevezzük? Teljesen világos, hogy ebben a természetben élünk, ebből születtünk, egy hús-testet birtoklunk, s minden hús útját járjuk. Hús vagyunk, azaz lélekkel ellátott anyag. Lényünk minden sejtjében tudat él. Ebből épül fel össztudatunk, az emberi tudat.

A Földön minden élőlény összetett anyagokból áll. Bizonyos idő után aztán minden visszatér a kezdethez. A lelkesültség, az élet az anyagból visszahúzódik az étertestbe, majd feloldódik a világ nagy éterterületén. Egy adott idő után aztán ez ugyanígy érvényes lesz a Földre, a Nap-testre és a csillagrendszerre is. Ezért nevezi Jakob Böhme a látható világmindenséget a halál házának. Ez az ismert „porból lettél, és porrá leszel”.

A tudomány a világegyetem kiterjedését néhány százmilliárd tejútrendszerre becsüli. A Naprendszer, amelyhez a mi emberiségünk tartozik, egy ilyen tejútrendszer elenyészően kis részecskéje. A Pistis Sophia evangéliumában az anyagi teremtést a 12 eon területének nevezik, amelyen a lélek bűnbánó-dalát énekelve átvonul. Ez a terület a legmélyebb sötétséghez hasonlatos, amely felülről, a 13. eonból szemlélve csupán egy porszemnek látszik.



Anyag minden fokozatban



De talán mégiscsak több van a húsban. Bennünk rejlik-e a VALÓDI EMBER? S ha igen, mihez hasonlatos? Az anyagember számára az ő ismert élete az egyedüli valóság. Az anyagot, annak minden fokozatában kizárólagos valóságként tapasztalja meg. Ez a saját testére is vonatkozik. Ehhez kötődik, mert létét a testén keresztül éli meg, de megtapasztalja az enyészet változékonyságának fájdalmát is, amely minden hús útja. Ez csak nem lehet az igazi ember, a Manasz!

A Corpus Hermeticum hetedik könyvének 5-8. szakaszában Tát kérdésére: „Ó atyám, Isten miért nem osztotta ki a szellemet minden embernek?” Hermész Trisz­megisztosz ezekkel a szavakkal válaszol: „Azt akarta, fiam, hogy a szellemkapcsolat a verseny díja legyen a lelkek körzetében. [...] Egy nagy, a szellem erejével töltött krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg a feladattal, hogy az embereknek kihirdesse: Merüljetek bele ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre: ti, akik hiszitek és bíztok, hogy majd felszálltok ahhoz, aki ezt a keverőedényt, ezt a tégelyt küldte a mélybe, ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve.”

A Grál, a tál, a kehely, a keverőedény, a kő és hasonló kifejezések tehát jelképesen egy másik valóságra utalnak. Egy magasztos szellemi valóság lelassított rezgéseit jelölik, egy egészen más minőséget az időben. Ez a valóság - Hermész szavaival élve - ösztönzi a lelket, hogy a szellem erejében alámerüljön, s általa megtisztuljon. Így részesül a lélek a Gnózisban, Isten élő ismeretében, amely minden emberi korlát fölé emeli őt, s elvezeti az újjászületéshez. De nagyon világosan meg kell mondanunk, hogy ez nem egy természetfeletti biológiai fejlődés, hanem a tiszta, eredeti étertestben lejátszódó folyamat.



Önmagunkban legyőzni a dimenziókat



A Corpus Hermeticumból kivehető, hogy elvben minden lélek újra összekapcsolódhat a szellemmel. Ugyanakkor az is világossá válik, hogy erre kizárólag a megtisztult, újjászületett lélek képes. Csak az a lélek alkalmas erre, amely nem torpan meg az értelem határánál, hanem legyőzi önmagában a háromdimenziós világot. A Grál az ismert három dimenzión kívül helyezkedik el, és mégis valóság. Az újjászületett lélek számára ez az egyetlen valóság. Nem úgy a Föld materiális, biológiai embere számára, aki az anyaghoz alkalmazkodik, annak minden sűrűségi-fokozatát beleértve. Az ő számára a Grál pusztán egy szép mese, majdhogynem álom vagy délibáb, csupán illúzió.

A szellemi a lelken keresztül fejezi ki magát az éter-anyag területein. A hagyományos tudomány ezt ugyan nem tudja bizonyítani, de ez ettől még nem kevésbé igaz. Ellenkezőleg, ősidők óta számtalan alkotás tanúskodott erről - mint a magasabb élet árnyképe - az alacsonyrendű életben. Ez a zenére is érvényes. Wagner operájában, a Parsi­fal­ban a címszereplő a Grál várának kapuját döngeti, és így szól: „Mindenható atyám, pillants le, hallgasd meg porból felszálló könyörgésemet! Ne hagyd még tönkremenni a hatalmat, melyet csodád adott nekem!”

A valóságot sokak számára még mindig csupán az anyag testesíti meg, az úgynevezett tagadhatatlan, kőkemény bizonyítékok. De mi a realitása ennek a valóságnak, amely soha, még a pillanat tört részéig sem azonos önmagával, és amelyet folyamatosan mozgásban tartanak?



Kutatás a világmindenségben és az atomban



Az embereket évszázadokon keresztül foglalkoztatták az ehhez hasonló kérdések. Az emberiség mindig kutatott az okok, indítékok, a teremtés összefüggései és a lét gyökerei után. A különböző kultúrákban eközben nemcsak a vallás, hanem a tudomány és a művészet is - egymás után vagy akár együtt - vezető szerephez jutott. Manapság újra a tudomány a meghatározó, miközben a világ rejtélyeinek megoldását keresi, nagyban és kicsiben, a világűrben és az atomban is. De kutatásainak alapja még mindig a különböző sűrűségi fokozataiban megjelenő anyagra korlátozódik.

Az orosz kémikus és szabadkőműves Dimitrij Ivanovics Mengyelejev (1834-1907) 1869-ben felállított egy periódusos rendszert, amely az akkoriban ismert kémiai elemeket atomsúlyuknak megfelelően egy hétszeres rácsozatba sorolta be. Ez az anyagi megnyilvánulásnak egy analitikus képe volt, a hidrogénnel mint első elemmel. Mengyelejev a radioaktív uránnál, neptúniumnál és plutóniumnál fejezte be, és csak a 95-ös számú ameríciummal egészítette ki később. A fenti radioaktív elemek véletlenül ugyanazon neveket viselik, mint a 18. században megismert Uránusz, Neptunusz és Plútó bolygók. Néhány ezoterikus úgy véli, hogy még további három bolygó létezik: Ízisz, Hermész és Hórusz, melyek egyikének már a pályáját is kiszámították. Így nyilvánulnak meg fokozatosan az anyagi misztériumok az ember tudatának.

Napjaink kémikusai 118 elemet tartanak nyilván. Azok az elemek azonban, melyek a 95. után következnek, tiszta állapotban nem fordulnak elő a természetben. Csak mesterségesen lehet őket előállítani, nagyon rövid ideig léteznek, és kiszámíthatatlanul viselkednek.



Tudományosan nem bizonyítható



A Newtonon alapuló tudomány a jelenségek anyagi bizonyíthatóságából és a kísérletek megismételhetőségéből indult ki. Ezek a kiindulópontok azonban időközben az új felfedezések, számítások és belátások miatt túlhaladottakká váltak. Így például a műszerekkel nem bizonyítható morfogenetikus energiamezők az új tudomány számára befejezett tények.

Ezoterikusok ugyanezeket a mezőket végtelenül differenciált, asztrális világoknak jellemeznék.

Körülbelül 1900 óta különösen az atomtudományban kutatják nagy szorgalommal a tér és idő kapcsolatát. Az ember elképzelhetőnek tartja, hogy Isten a 'tér' lehetne. Hermész a Corpus Her­meticum hatodik könyvében így beszél Aszklépioszhoz: „Ha most gondolkodásunkban az egyetemes teret szemléljük, ezt nem térnek, hanem Istennek gondoljuk; s ahogyan gondolkodásunkban a tér Istennek mutatkozik, nem tér már a szó közönséges értelmében, hanem Isten hatóereje, mely mindent átölel.”

Számtalan matematikai modellt és szabályt állítottak fel és vizsgáltak meg, hogy az idő és tér kapcsolatára rávilágítsanak, de nem jutottak eredményre. Mindent, amire még nem találtak magyarázatot, az ezoterikusok 'pszi-jelen­ségnek' szoktak nevezni.



Univerzum az univerzumban



Platón és Pitagorasz idejében a görögök már nagyon sokat tudtak a legkisebb egységről. 'Atomosznak', azaz 'nem szétvághatónak' nevezték, és később a szó mint 'oszthatatlan' került bele szókincsünkbe. Azonban mindenekelőtt 'nem oszthatót' is jelent a 'nem érinthető' értelmében.

Az ember időközben igen mélyreható ismereteket szerzett az atomról. Az atom valószínűleg a legkisebb ismert világmindenség, egy univerzum az univerzumban. Ez nem sci-fi, hanem valóság.

Mint ismeretes, Einstein, H. P. Bla­vatsky Titkos tanítás című művétől inspirálva vezette be az „idő mint negyedik dimenzió” elméletét. Manapság a tudomány a húr-modellekben történő hullámmozgásokra vonatkozó elméleteknél tart. A következő lépés, melyről már hangosan gondolkodnak, annak megállapítása, hogy tulajdonképpen minden dolog elektromosság, energia és rezgés. Nem állapította-e meg maga Einstein is, hogy az anyag megdermedt energia, s hogy az örökkévalóság mind­inkább lelassult rezgései végül húsba burkolóznak?

Az alkimisták négy elemet ismertek (mint az anyag állapotait): tüzet, levegőt, vizet és földet. Ezekkel az ember négy testére is utaltak: a mentál-, asztrál-, élet- és anyagtestre. Arra törekedtek, hogy jelképes izzító-lombikjukban a négyszeres ember alacsony rezgésszintjét - tehát az ólmot - átalakítsák az isteniség végtelenül magasabb rezgésére, a szellem aranyára.



Éter, a teremtés építőanyaga



A négy elem az atom négy megnyilvánulási formája. Az étert az atom ötödik megnyilvánulásának is nevezik. Az éter az egész teremtés építőanyaga. Egy sokkal alacsonyabb rezgésszinten pedig a hidrogén a látható világ építőanyaga.

A hidrogén az oxigénnel együtt folyékony vizet képez, de havat, jégesőt, jeget és gőzt is. Ezek közismert formák. A legújabb japán kutatások bebizonyították, hogy a víz rendkívül befolyásolható, mégpedig gondolatokkal, szavakkal, zenével, bizonyos személyek puszta jelenlétével, valamint rezgésekkel is. Az ember 80 %-a víz. Így már egyedül a víz miatt is az ember könnyen befolyásolható, manipulálható. Hol marad akkor az oly nagyra értékelt önállósága, autonómiája?

A múlt évszázad nyolcvanas éveiben bebizonyították, hogy az ember, az állatok, de még a növények testsejtjei is tudattal rendelkeznek. Reagálnak a gondolatokra, érzelmekre, még akkor is, mikor a testtől már elválasztották őket. Ezt még a nagy távolság vagy idő sem befolyásolhatja. Az ember azonban mégis több mint víz, mint sejtek és szervek összessége, több mint hús.

Az ember, az állat és a növény lelkülettel, tudattal rendelkezik. Minden anyagnak van tudata. A „halál házában” azonban ez a tudat mégis időhöz és anyaghoz kötődik. Ahol valódi élet van, a halál abszolút értelemben nem létezhet, jóllehet az összetett anyagok szétesését 'halálnak' nevezzük. „Porból lettél, és porrá leszel”, mondják, de abszolút halál nincsen, mert az úgynevezett halál nem az összetett anyagok megsemmisülése, hanem pusztán az azokat összekötő erő hatástalanná válása.



A felismerhetetlen az ősanyagban fejezi ki magát



Megfordítva: megállapíthatjuk, hogy nem beszélhetünk valódi életről ott, ahol ez az összekötő erő feloszlatható, ahol tehát a földi halál uralkodik. Ott az élet legfeljebb a lét egy formája lehet, egy földi rezgés, mely egy konkrét test fogságában van. Ez a földi emberre is érvényes. Azonban az ember több mint pusztán földi élet.

A bibliai teremtéstörténetben a szellemről beszélnek, mely a vizek fölött lebegett. A megismerhetetlen legmagasabb kisugárzása kifejezi magát az ősanyagban. A teremtés éterként nyilvánul meg. Hermész azt mondja, hogy a világmindenség hét körben nyilvánítja meg magát. A világ keletkezéséről szóló elméletek az eredendő emberi élet éter-megnyilvánulásainak hét állapotáról tudósítanak, amely a szellemből, a lélekből és a testből jött elő.

Jan van Rijckenborgh A Rózsakereszt elemi filozófiájában arról ír, hogy amint a központi szellem, a Monád kiválik az ősatomból, egy háromszoros szellemalakként nyilvánul meg, mely az ősanyag segítségével létrehozza az eredeti háromszoros embert. A testben lélek és szellem nyilvánul meg, a lélekben a test és a szellem, a szellemben pedig a lélek és a test. Ilyen volt és ilyen az örök Eredeti. A mai emberiség rezgési területén azonban más erők működnek. Itt minden állandóan az ellentétébe fordul. Ezért az eredeti megnyilvánulás megértésének képessége a legtöbb embernél veszendőbe ment.



„Saját lényedet illetően, óh lélek, igaz ismeretekre kell szert tenned”



Ez magyarázza a sokoldalú segítségnyújtást és a Grál alámerülését - napjainkban is. A földi embert, mint a VALÓDI EMBER hordozóját és beburkolóját a Grál valósága elé állítják. Megérti-e ezt a misztériumot? Azzal kezdi-e, hogy a Grált önmagában és nem valahol kívül keresi? Hermész ezt a kérdést a De Castigatione Animae (A lélek okulására) című művének 12. fejezetében így válaszolja meg: „Saját lényedet, nézeteit és alakjait illetően, ó lélek, igaz ismeretekre kell szert tenned. Ne hidd, hogy van egyetlen megismerendő dolog is, ami rajtad kívül található. Amit meg kell tanulnod, az mind benned van.”

Miután a világ a jelenlegi csillagéven belül ismét a Vízöntő-periódusba érkezett, emiatt anyagi töménysége csökken. Mint­egy áttetszővé válik. Minden megnyilvánul, láthatóvá és mindenekelőtt felismerhetővé lesz. Semmi és senki sem tud többé elrejtőzni. A megkristályosodások feltöretnek. A régi épület minden eresztékében recseg. Az emberiség szenvedése és minden emberi tökéletlenség is világosabban láthatóvá válik. Az emberiség valóban szenved. Ezt sokan felismerik, s azon fáradoznak, hogy a dolgokat a megfelelő mederbe tereljék. De hol és hogyan lehet ezt a medert megtalálni? Parsifal, a kereső ember, a Grál-eposz szerzője, de mi, az olvasók is látjuk a Grált magunk előtt elvonulni. Képesek leszünk-e most feltenni a megfelelő kérdést, a kérdést, hogy miért szenved a belső király - tehát a húsba burkolt eredeti szellemlélek-ember szenvedésének okát tudakoló kérdést?



A grál és szellemi jelentése



Akiben ez a szenvedés még nem tudatosult, az nem is tudja feltenni ezt a kérdést. Magától kell eljutnia odáig, hogy keresni kezdje a Grált. Az élet iskolája sok születésen keresztül érleli, amíg fel nem teszi a kérdést, hogy miért is nevezik őt 'ember'-nek. Meg kell érnie a keresésre, léte miértjének keresésére. Így keresik ma is sokan a modern Grált, s annak szellemi jelentését.

Jelenleg sokat beszélnek a spiritualitásról, ami korunk kapkodó, zaklatott világában a meditációban, befelé fordulásban és elgondolkodásban merül ki.

Az ember egyensúlyt és nyugalmat keres. Azonban még a legmagasabb szintű meditációs technikák is csupán időleges elragadtatáshoz vagy megvilágosodáshoz vezetnek: legfeljebb átmeneti harmóniához.

Vajon ez megegyezik-e az isteni szellem kétélű kardjával, mely a Grálban ismét alakot öltött? Azonos-e a karddal, melyről Jézus Máté-evangéliumában azt mondja: Nem békét hozni jöttem, hanem kardot. Megegyezik-e ez a tüzes karddal, amely éppúgy, mint a Grál szellemi élet-esszenciával töltött jelképes kelyhe, a tisztát elválasztja a tisztátalantól?

A pusztán az anyagra irányuló ember számára a spiritualitás képtelenség, lehetetlenség. Sokak számára nem is jelent többet egy nyugtatótablettánál. Csak az tudja a szellemmel összekötni magát, aki belemerül az isteni keverőedénybe, az ekkor újjászületett lélekkel.

Ez az egység minden észt felülmúl. Ez a mindenütt-jelenvalóság belső megnyilvánulása, a negyedik dimenzió, amit az „áteresztés” képességének is neveznek, mert átenged az 5., 6. és 7. dimenziókhoz, melyek tökéletesen szellemiek.



A Grált meg kell szabadítani



A Grál a találkozás területe, az a rezgésterület, ahol egy magasabb, teljesen anyagtalan oktáv csendül fel. Ez a valódi antianyag, a vákuum az ellentétek világában. A Grál nem ereszkedik le egyszerűen a mennyekből. Meg kell szabadítani, életre kell hívni. Habár a megszabadító erő mindenütt jelenlévő - s így átjárja a háromdimenziós univerzumot is -, Földön kívüli energia-mezőként még­is határozott alakot kell felvennie, hogy segíthessen az embereken. A Grálnak gyújtóponttá kell válnia a fent és a lent között.

Egyrészt beszélnek egy tévelygőket kereső földöntúli segítségről. Másrészről ott az ember, aki belülről megtapasztalta elveszett fiúságát. A szereteterő segítsége és a megszabadulását kereső ember lépésről-lépésre közeledik egymáshoz. A hasonló a hasonlót vonzza. Egy bizonyos pillanatban közös pontban, egy gyújtópontban találkoznak. Akkor aztán a Gnózis, az első kézből származó Isten-ismeret folyamatszerűen kezd megnyilvánulni az emberben. Azonban már jóval ezelőtt létezett egyfajta kapcsolat, egy még nem tudatos kölcsönhatás, mely a Gnózisra való érzékenységből eredt. Ez nem misztifikáció, se nem kísérletező fontoskodás. Ez tiszta, magas szintű, tudományos valóság. Ez az atomok rezgésének kérdése, melyek újra a szellemi esszencia hordozójává válnak. Ez a megnyilvánuló ötödik éter. Természetesen ez nem minden további nélkül következik be, hanem a transz­mu­táció folyamataként, amit a transz­fi­gu­ráció követ.



A mikrokozmosz királya



A Grál tehát az eredet dinamikus energiája, amely korunkban megnyilatkozik.

Amely lélek képes rá, azt most is meghívják, hogy elmerüljön, megtisztuljon és felüdüljön benne - röviden: hogy teljességgel belőle éljen. Az Arany Rózsakereszt tanulói - sok más emberrel együtt - a Grál, az élet értelmének keresésére indultak. Legmélyebb bensőjüket kutatják, s levonják belőle a tanulságokat. A külső emberre nézve ők e világ részei, a belső embert illetően viszont a beteg Amfortas királlyal azonosak, annak nehezen megközelíthető várában. Ez a mikrokozmikus király, a húsba burkolt eredeti ember az, aki növekedni fog, ha az én aláhanyatlik. Ebben az értelemben a jelenkor olyannyira emberi keresői - ha törekvésük komoly - Grál-lovagok és a kerekasztal-lovagjai is egyben.

A Grálnak sok szempontja, nézete és formája van. Mindig a jelen pillanatban nyilvánul meg, mégsem magyarázható ebből a világból. Ez egy közbenső Krisztus, egy modern bárka. Nincs az időhöz kötve, hanem egy mindenütt jelenlévő éterikus erő, kozmikus energia, a Gnózis segítő megnyilvánulása, az élet kapuja. A Grál hatóköre nincsen korlátokhoz kötve; a Grál az élő lélek-emberiség területéről származó rezgés. Mindazoknak megnyilatkozik, akikben tudatosul megtört valóságuk, és arra vágynak, hogy a teljes valóságot felismervén eggyé váljanak vele. A Grál a mennyei hajó, még korunkban is! Mindenkit fel akar üdíteni, s rá akar mutatni életük értelmére. Azt akarja, hogy felismerjék, s megismerteti magát az emberek tudatával.



Korunk égi hajója



Ezért megy a Grál is keletről nyugatra, a fény területéről a sötétség országaiba. Jel az idő éjszakájában. Akik keresik, megtapasztalják, hogy mélységes lélekkapcsolatban állnak sok más keresővel, aki szintén úton van. Aki pedig még nem keresi a Grált, arra ugyanolyan mélységes lélekkapcsolatban várnak.

A Grál gyökerei az időn kívül vannak. Végtelen hosszú idő óta hív, és határtalan türelemmel vár mindenkire. Az igazság, a valóság nem az, amit erről gondolnak. A csillagok, bolygók, világok, elemek, atomok, magok - már felfedezve vagy még ismeretlenül - mindig az időben voltak. Az ember csak akkor „fedezte fel” őket, amikor tudata érzékennyé vált rájuk.

A küldöttek, bölcsek, evangéliumok, szellemi iskolák, Grál-legendák mind az örökkévalóság megnyilvánulásai az időben. Aki ezeknek megnyitja szívét, abban tudatosul, hogy mi teremtésének a célja. Az a lényeg tehát, hogy tudatossághoz jussunk.

Talán ezért írta Gustav Meyrink Az utolsó lámpás háza c. művének az Egy naplóból c. fejezetében: „Ma, [...] hosszú, kínokkal teli éjszaka után, mintha hályog hullott volna le a szememről, belém nyilallott a felismerés, és most már tudom, hogy mi minden lét oka valójában.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,