Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/3 Mi a figyelem?

Pentagram > 2003-as évfolyam


Az élet nagy és fontos része abból áll,hogy odafigyelünk vagy ránk figyelnek. A figyelmet gyakran ábrázolják a következő tevékenységek valamely formájának: koncentráció, gondolataink valamire irányuló összpontosítása, elmélkedés, elmélyült meghallgatás, valaminek a megfontolása vagy érdeklődés tanúsítása valami iránt.



Az ilyesfajta körülírások azt mutatják, hogy tulajdonképpen valamilyen tudatos tevékenységről van szó. Amikor kevésbé vagyunk tudatosak, általában figyelemhiány keletkezik, az energia, kivált az életenergia tudatos cseréjének a hiánya - noha időnként mindez az érzelmi és a tisztán gondolati energiát is érinti. Tudjuk, hogy az emberek nem képesek tartósan megtartani életenergiájukat. Használják, majd továbbadják, személyes rezgéseikkel színezve azt. Ahhoz, hogy éljünk, energiára van szükségünk. Ki képes azonban arra, hogy a maga tiszta állapotában vonzzon magához és közvetlenül asszimiláljon energiát? Ez az oka annak, miért keresi mindenki az érintkezést abban a családban, csoportban, nemzetben vagy fajban, melyhez tartozik. Ahol a keringő energiának megvan az a szükséges rezgése, amely megfelel személyes színezetüknek.

Így tehát ezen energiaáramoknak megvan a maguk egyedi rezgése vagy színezete, amely a csoport jellegéből ered. A csoportban keringő energia a kollektív feszültségtér fogságában van. A stafétabothoz hasonlóan kézről kézre jár, senki sem képes hosszabb ideig megtartani. Mindenki megkapja, dolgozik vele, majd továbbadja. Az erőt forgalomba hozzák és megőrzik a csoporton belül, mely így körbe-körbe jár a megújulás és növekedés legcsekélyebb jele nélkül. Megjelenik egy bizonyos fajta egyformaság, mely ha a kör nem szakad meg, minden egyes tagot utolér. A csoporttagság fölismerhetővé válik a sajátos ruházkodásban, cselekedetekben, szertartásokban, magatartásformákban, miáltal a keringő energia rezgése aligha változik, s még kevésbé emelkedik.

A csoporton belül bizonyos fokú biztonság is megtapasztalható. Azoknak azonban, akik ki tudnának nőni a csoportból, ez börtönné is válhat. A család - ha minden rendben megy - biztos menedékül szolgál a cseperedő gyermek számára. Mihelyst azonban ennek egyénisége a serdülőkorban kezd felszínre törni, ugyanez a család börtön hangulatúvá válhat számára. Nehéz évek ezek a szülők számára, hiszen a gyerek ilyenkor minden energiáját beveti, hogy megmutassa hibáikat, s áthágja szabályaikat. Ez azonban szükségszerű. Ha ezen időszak nem jár sikerrel, a gyerek visszaesik a családi szokásokba és viselkedésformákba. Ugyanez történik a politikai pártokban, szervezetekben, klubokban, vallásos vagy zárt közösségekben. Mind saját légkörrel és rezgéssel rendelkezik, melyet a tagok éltetnek és tartanak fönn. A csoport pedig visszautasítja azokat, akik hibákat észlelnek a szerkezetben, és szembehelyezkednek vele. A fejlődő gyerekek számára az ilyen elutasítás olyan kemény lehet, mintha a betevő falattól fosztanák meg őket.

Az energiacsere folyamatos működés. Tudatosan vagy tudat alatt minden gondolatban, minden érzelemben, minden beszélgetésben, kapcsolatban helyet kap, könyvet, újságot vagy magazint olvasva, rádiót hallgatva vagy a televíziót nézve. Közvetve vagy közvetlenül a legjelentéktelenebb kapcsolat is az energia cseréjével és földolgozásával jár együtt. Hogy ez milyen mértékben valósul meg, az a résztvevő felek érdekeitől és irányulásától függ. Minél jobban összpontosítanak, annál nagyobb lesz a figyelem. Egy színpadi szórakoztató például a telt házat kedveli, hogy az energiák eme kölcsönhatását megteremtse. A hallgatóság felől energiát kap, amit aztán a saját, személyes inspirációjával küld vissza. Így ejti rabul a figyelmüket.

E folyamatok minden élőlényben lejátszódnak. A növények például az illatukkal és színükkel hívják föl magukra a rovarok figyelmét. Ily módon a külső jegyek fontos szerepet játszanak a szaporodásukban, hiszen a növényeknek egy másik önálló életformára van szükségük ahhoz, hogy fajukat fönntarthassák.

Ez többé-kevésbé az állatokra is igaz. Náluk is fontos a külső, a testiségen alapuló viselkedés, főleg a fejlettebb fajoknál. Az ember pedig szintén ugyanezt műveli. Mások figyelmét külsődleges hatásokkal ragadjuk meg, melyeket sajátos mozdulatainkkal, hangunkkal, ruházatunkkal, színekkel és illatokkal keltünk. S ezt nem csupán fajunk fönnmaradásáért tesszük, hanem mindenekfölött azért, hogy önmagunk fönntartását biztosítsuk. E célból a jellegzetes lélektani minták sokasága létezik, melyek párhuzamot mutatnak bizonyos állatokéival. A növények egy másik életformára vannak utalva. Az állatok egymás figyelméért versengenek, az emberek pedig ugyan­ezt a biológiai mintát követik. Embertársaik, környezetük felé fordulnak. De legfőképpen azért teszik ezt, hogy bármilyen módon is, de erősebbek és jobbak legyenek másoknál.

A keresők nagyobb, magasabb s hovatovább egyéni tudatosságra vágyakoznak, tehát tudati fejlődésre. Mindazon­által a tudat fejlődése a legtöbb esetben a tudat tágítására, kiszélesítésére korlátozódik, s nem jár együtt annak mélyítésével. A növekedéssel nem jár együtt törvényszerűen a rezgésszint emelkedése. Mihelyt azonban a figyelmünk sokkal inkább befelé fordul, mint kifelé, a belső tudatosság növekedésnek indulhat. Ez már a rezgésszint növekedését, vagyis a tudat érlelődését és mélyülését is jelenti. Hogy azonban ez az új fejlődés érthetővé váljék, általában a tudat bizonyos fokú kiszélesítésére is szükség van. Így teljesedhet ki a mélyülés és érés folyamata.

E folyamat párhuzamba állítható a gyermeki tudat fejlődésével. Az első években szivacsként szívja magába a benyomásokat, majd elkezd önállóan érezni és érzékelni. Ebben a korban választ magának példaképeket is. Később elérkezik a gondolkodás és a kritika (!) időszaka. A tudat minden lépésnél növekedik, külsőleg és belsőleg is. Midőn a fejlődő tudat tökéletesen ráhangolódik az illető egyén mivoltára, bizonyos rezgést elérvén, egy másik, noha teljesen rejtett belső tudatosság nyilvánulhat meg. Ez a következő szükséges lépés. Ha ezt nem érjük el, minden marad a régi, s a tudat egy folyamatosan zsugorodó spirálba zárja magát.

De hogyan ismerhető fel és élhető át ama másik tudatosság? Túl egyszerűnek tűnik a válasz, hogy az új tudat irányába mutató folyamatos figyelem és irányulás lenne minden, ami ehhez szükséges. Nos, a helyzet mégis ez! Bizony alig néhányan vannak olyanok nyughatatlan, modern életünkben, akik erre ténylegesen képesek. Minden rendű és rangú tanfolyamok léteznek, melyek a személyes tudat fejlesztésével foglalkoznak, mi azonban nem ezekről beszélünk. Az új tudat megszerzéséhez - ami korántsem a réginek egy újabb változatát jelenti - szakadatlan és éber figyelemmel meg kell tisztítani a teret lényünk sajátos, érzékeny pontja körül, mely az utolsó találkozási pontot képviseli a belső emberi lény és Teremtője között. Ezt az irányulást azonban nagyfokú belső küzdelem előzheti meg.

Figyelmünk ilyetén irányítása föltételez egy célt. Az irányulás és a cél elválaszthatatlan. Képzeljünk el egy íjászt teljes összpontosításba merülve, amikor nyilát a célpontra irányítja. Mindent úgy végez, hogy célját eltalálja. Emiatt egy stabil pontot kell keresnie, melyen erősen, szilárdan állhat.

Hogy a szellemi találkozás belső pontját elérhesse, az embernek is szilárdan kell állnia. Miként érhető ez el? A bizonytalanság és kétség pillanataiban szilárd alapot keresünk. Ilyenkor hajósokhoz hasonlítunk a viharos tengeren. És minden energiánk, minden figyelmünk arra összpontosul, hogy keressük, meghatározzuk és megtartsuk a viharból kivezető utat, a biztonságos kikötő elérésének reményében.

Nos, tehát a figyelem összpontosítása egy szilárd kiindulópontot is megkíván. Ezt a pontot azonban igen nehéznek tűnik megtalálni a mindennapi élet viharában. De ne is keressék ott, mert nem ott található! Ez a pont mikro­koz­mikus életterünk magja. Aki azon fáradozik, hogy fölkutassa ezt a mozdulatlan pontot saját világegyetemében, így tűnődhet: „Miben hiszek valójában? Mi inspirál, mi érint meg engem? Mi lényeges az életben számomra?”

Ezek a kérdések nem kerülhetők el. A kérdések jönnek, s ekkor a tudat valódi mélysége megvizsgáltatik. Az agy nem képes megfelelő választ adni, hiszen saját kétségeibe van bonyolódva. Viszont önmagában csupán föltenni a kérdéseket, már azt jelenti, hogy figyelmünk a megszokott hétköznapitól eltérő rezgésre irányul. A válasz megzavarhatná figyelmünket. A válasz saját elménk kivetítését idézhetné. Elménk azonban nem képes kifürkészni a választ. A válasz rezgését nem tudjuk fölfogni.

A válasz megfelel a kérdező személy természetének, összhangban életével, másokkal való kapcsolataival... Önnön maga a válasz saját személyes színezetével és formájával. A válasz az, ami az emberi lényeket összeköti, ami őket hasonlókká teszi. Hasonlókká, emelkedett vágyakozásukban! Hasonlókká az „emberi létezés” három alapkérdésére irányuló tudatos figyelemben. Az arra történő összpontosításban, hogy a helyes válasszá váljanak. A válasz szerint minden emberi lény páratlan és önálló. Minden embertársától különbözik, de ugyanakkor hasonlatos is hozzájuk. Így érjük el az egységet, mely bennünk volt kezdettől fogva.

Ez az egyszerű válasz a csodálkozásban is benne rejlik. Abban a meglepett csodálkozásban, amit időnként kisgyermekekben látni. Ez a létezésünkre való rácsodálkozás. A döbbenet, hogy a bizarr világ és furcsa jelenségei ellenére is minden emberi lény azonos ösvényen halad, és a bizalom, hogy végül sokan elérik a jó véget. Ekkor föléled az igazi csodálkozás, az éltető figyelem, mely a szépségbe emeli a világot, s amely a valódi hitből és a tökéletes bizalomból ered. Nem a halál többé az egyetlen bizonyosság, hanem a bálványok nélküli hit, melyet maga az Élet táplál. E hit pedig olyan erős, hogy üres szavakra többé nincs szüksége.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,