Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/4/ A „megkülönböztetés kincse”

Pentagram > 2003-as évfolyam


Shankara, mint India egyik legjelentősebb vallási tanítója rendkívül nagy hatással volt az ott élő emberek gondolkodására. Egyes források szerint Krisztus után 686-ban egy brahman fiaként született Dél-Indiában. Kihirdette a Vedantát, az indiai bölcsesség hat rendszere közül az utolsót. Legismertebb műve „A megkülönböztetés kincse”.



A Shankara név - valójában Adi Shankaracarya - „áldáshozót” jelent. Shankara egész munkássága a tiszta, megalkuvásmentes, egyetemes szellemről tanúskodik. Embertársait arra buzdította, hogy tegyenek különbséget az isteni és az istentelen között. Hét mondását választottuk ki, és hasonlítottuk össze Jan van Rijcken­borgh szavaival.



Formális szolgálat



A formális szolgálatról például ezt mondja Shankara: „Az ember bemagolhatja az írásokat, áldozhat a szent szellemeknek, és szertartásosan hódolhat az isteneknek, de amíg nem ismeri fel és nem azonosul teljesen Atmannal, korszakokon át sem találhat rá a megszabadulásra.”

Shankara tehát minden formális szolgálatot elutasított, mert ezek nem szabadítanak meg az érzékek fogságától. Aki külsőségekkel foglalkozik, és így akarja elnyerni az örökkévalóságot, az csupán saját énjébe öltöztetett látszólagos biztonságát imádja. Így a „legyen meg a Te akaratod” helyett a „legyen meg az én akaratom” valósul meg. A számos vallásban tisztelt formalitás a rég megkristályosodott gondolatok és érzések szélesen kitaposott nyomai, melyek teljesen értéktelenek a belső megújulás folyamán. Aki el akarja érni a legmagasabbat, aki át akar hatolni az isteni lényeghez, annak hátat kell fordítania az önérdek és az én-kultúra minden formájának.



A megszabadító cselekedet



A megszabadító cselekedetről azt mondja Shankara:

„A helyes cselekedet segít a szív megtisztításában, de nem vezet a valóság közvetlen megismeréséhez. Ezt a megkülönböztetéssel nyerhetjük el, a legkevésbé sem a tettek áradatával.”

Felismerés nélkül minden megszabadulásra irányuló fáradozásunk csupán erőlködés, és nem vezet belső megváltozáshoz. A helyes cselekedetnek nem szabad pusztán egy belátást nélkülöző gyakorlattá válnia. Sokkal inkább egy önkéntelen belső életállapotnak, egy „másképp nem tehetek” eredményének kell lennie. Ide akkor juthatunk el, ha tapasztalataink során éretté válunk rá, mert fáradozásaink újra és újra határokba ütköztek. Először sok tapasztalaton, az öröm és fájdalom hullámzásán kell átlábalni, mielőtt az én késznek mutatkozik arra, hogy annak a célnak szentelje magát, amelyet egymaga nem tud elérni. A valóság megismerésének útja csak akkor tárul fel a megszabadító világosságra vágyó ember előtt, ha érvényesülhet az isteni akarat, anélkül, hogy az én, létéért aggódva, szembeszállna vele.



Látszat és valóság



„A helyes megkülönböztetéssel felismerjük egy zsinór valódi mibenlétét, és eltűnik tévedésünk kínzó aggodalma, mellyel azt kígyónak véltük.”

Személyes valóságunkat érzékszerveink jellege határozza meg, ahogyan benyomásaikat feldolgozzák és továbbítják tudatunknak. A tudat saját képet alkot magának a világról. Az emberiség tanítói az érzéki világot mindig is látszatnak, mayának mondták, ahogyan álmainkban is magunk teremtjük gondjainkat és szorult helyzeteinket tudatunk működése által. Az én - félreismerve ezt a valóságot - fennhéjázva érvényesülni akar ebben a látszatvilágban. Fenyegetettségének érzésében otthonosan berendezkedik a célok és kívánságok saját birodalmában, az ellentétek világában. Shankara szerint azonban egyedül az a lényeges, hogy átlássunk ezen az akarásból és elképzelésekből álló játékon, és így visszataláljunk az isteni egységhez és valósághoz.



A tudatlanság felszámolása



A tudatlanságról azt írja Shankara:

„Akit a tudatlanság kígyója mart meg, azt csak Brahman megtapasztalása tudja meggyógyítani. Ezen a Védák, az írások, a varázsszerek és a gyógynövények sem segíthetnek.”

Írásokba vetett hit, vagy tapasz­talati tudás? Erről van szó. Shankara itt a megismerés mellett szól, amely hitből és tapasztalatból keletkezik, amit Gnózisnak is neveznek. Ez az isteni erők eleven megtapasztalása, amelyek nem az énnek, hanem Atmannak, Isten Fiának a kibontakozását szolgálják. Csak ez a belső birtok, ez a kincs, Atman vezetheti az embert Brahmanhoz, az istenismerethez.



Könyvekből szerzett tudás helyett eleven tapasztalat



„Az írások tanulmányozása mindaddig meddő marad, amíg Brahmant meg nem tapasztaljuk. Brahman átélése viszont szükségtelenné teszi az írások olvasását.”

A szent iratok, mint a Védák vagy a Biblia olvasása még nem megszabadító. Mert amíg az emberben nem hatnak az isteni erők, mivel az én ezt még nem akarja, addig nem puhatolhatjuk ki a szentírások bölcsességét. Aki végül megérti őket, úgy, ahogyan érteni kell, az már kapcsolatban áll a megszabadító erővel, és olyan változásban részesül, mellyel a legmagasabb léthez vezető úton halad.



A belső vezető



A belső vezetőről azt mondja Shan­kara:

„A megszabadulásra vágyakozva azt akarjuk, hogy a belátás fényében belsőleg megszabaduljunk a tudatlanság láncaitól.”

Csak az üdvrevágyással lehet a földi lét határainál küzdő keresőt teljesen új tapasztalatok folyamatába vezetni, mellyel egészen új felismerésekhez juthat. Ennek előfeltétele, hogy e tapasztalatoknak és felismeréseknek ő maga ne álljon útjában. Legtöbbször a teljesen megrögzött én torlaszolja el a megújulás útját. Állandó félelmei és gondjai tartják vissza az illetőt a horgony felszedésétől, megakadályozván, hogy saját látszatvilágától megválva belső vezetőjére, Atmanra bízza magát.



A láncokat levetni



„A tudatlanság, kéjvágy és karma kovácsolta láncokat csak saját magunk téphetjük szét, senki más, még ha számtalan korszakon át fáradozna is rajta.”

Itt azt figyelhetjük meg, hogy mi - akik megszabadulásra vágyunk - szívesen hárítjuk át a felelősséget külső tekintélyekre az ösvényen megtett lépéseinkért és a vezetésért. Nem bízunk az erőben, amely bennünk szunnyad, és csak arra vár, hogy megnyissuk neki magunkat. Valójában olyanok szeretnénk maradni, amilyenek mindig is voltunk, valójában nem is akarunk a megszabadulás útján járni, amely mindent megkérdőjelez - saját létünket is beleértve. Pedig ezt kellene tennünk, ha belső vezetőnket követnénk. Inkább hiszünk egy mesterben, egy történelmi alakban, aki a megvalósítás útján jár, és akit bajainkkal terhelhetünk.



A testiség veszélyei



Megváltásra vágyunk, anélkül, hogy megrögzött szokásainkat feladnánk. Ezért használja Shankara a következő hasonlatot:

„Aki Atmant akarja megtalálni, miközben testi vágyait táplálja, az arra hasonlít, aki egy folyót szeretne átszelni egy fadarabnak vélt krokodilba kapaszkodva.”

Shankara a testiséget itt krokodilhoz hasonlítja. Maga a test is egy időleges dolog, amely mayához kötöz minket. Ha az ember szellemi útján testi vágyainak enged, és ezek segítségével akar a születés és halál kerekétől megszabadulni, akkor nem éri el a megmenekülést jelentő túlsó partot, hanem - a jelkép szerint - a krokodil martalékává válik.



Atman és Brahman egyesülése



„A megszabadulás első fokát az időleges dolgoktól való eloldódás jelenti. Ezután jön a higgadtság, az önuralom és a türelem gyakorlása. Ezt pedig a személyes indítékú, önző kívánságok és cselekedetek teljes feladása követi.”

A megkülönböztetés kincse a szívünkben lévő szellemi forrás. Ő Atman, aki ha egyszer felébred és megszólal, az emberben életre kelti az öröknek, Brahmannak az eszményké­pét. Az embernek pedig azon kell fáradoznia, hogy elérje ezt az ideált. Életét úgy kell berendeznie, hogy ezt semmi se akadályozhassa. Ehhez nagy türelemmel kell hozzálátni, mert a földhöz kötő erőknek - melyeket meg akar semmisíteni - újra és újra áldozatul eshet. Maya újból és újból kiveti hálóját arra, aki megpróbál megszabadulni tőle. Ezért kell végül minden önzéstől megszabadulnia. Meg kell tanulnia mindezeket leleplezni, és belső forrásának erejével szembesíteni. Ez az erő egy olyan egyenes vonalú életvitelhez vezet, amely kizárólag a megszabadulás szempontjából szükséges dolgok felé viszi őt, ezért e világon már semmilyen teljesületlen kívánsága nem marad. Az út végén ismét egynek látjuk Atmant és Brahmant, vagy ahogyan mi mondanánk: Isten gyermeke hazatért.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,