Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/4/ Buddha nirvánához vezető ösvénye

Pentagram > 2003-as évfolyam


Buddha tanítása és tevékenysége az ember és Isten közötti viszony döntő megváltozását jelentette Indiában, a Krisztus előtti első évezredben.



Véget ért az a korszak, melyben a brahman-papokat az istenek képviselőinek tartották. Már nem fogadták el feltétel nélkül szentnek a brahmanok kasztját, és a királyok és harcosok kasztja (ksatrija) is éppúgy hozzájutott a bölcs tanításokhoz. A brahmanok mágikus formulái és áldozati szertartásai a messzi múltból származtak, melyet szájhagyomány útján adtak tovább, és később a Védákban, a bölcsesség hindu könyveiben foglaltak írásba. Az Upanisádokban azonban már egy más irányzatot találunk. E szövegekben már az szerepel, hogy bárki megszabadulhat az újjászületések kerekétől. Az üzenet így szól: belső megváltozással önmagunkban találhatjuk meg Istent. Így lett előkészítve a talaj Buddha fellépéséhez.

A ma ismert hinduizmus a korábbi brahmani formából fejlődött tovább. A buddhizmus azonban közvetlenül Buddha munkájával jött létre, éppen úgy, ahogyan az Újszövetség is Jézus kijelentésein alapul. Buddha, „a felébredt”, a megvilágosodás 49 napja után bement a nirvánába. Küzdelmeivel túl kellett lépnie az aszkézis szokásos, túlzó formáin, majd Mara, a világi kísértések tették próbára.

Tanulóit a nirvánába, vagyis a megszabaduláshoz vezető nyolcszoros ösvényre oktatta, melynek üzenete teljesen szokatlan és új volt az addigi szemlélethez képest. Az istenek világa és a hinduizmus mennyei szférái Buddha ösvényén semmilyen szerepet sem játszottak. Követőinek megmutatta, hogy el kell szakadniuk külső isteneiktől, és önmagukban kell keresniük a megszabadulás útját. Buddha beszédei sok közös vonást mutatnak az Upanisádokkal. Ha az olvasó összehasonlítja az Upanisádokat Buddha szavaival, kiderül, hogy a bölcsesség régi áramlatából egy adott pillanatban hogyan fejlődhet ki egy megújító impulzus.

Az Upanisádokat - a feltételezések szerint - Krisztus előtt 800 táján írták le. Már tartalmazzák a belső, isteni önvaló keresésének témáját. Felületesen felfogott tanítások nem vezetnek az igazi önvaló megértéséhez, érzékszerveinkkel és értelmünkkel pedig nem lehet megismeréshez jutni. Amit fel kell ismernünk, az a látható és érzékelhető világon kívül fekszik. Ez egyúttal nagyon kicsiny és végtelenül nagy is, és a földi emberrel csak sejtetni lehet:

„A (test) brahma-várában van egy kis hajlék, melyben egy lótuszvirág található. Ebben egy kis belső űr van. Ami pedig ebben rejlik, azt fel kel kutatni, meg kell ismerni. Ha majd ezt kérdezik: A brahma-vár hajlékában, a kis lótuszvirág belső terében mi található? Mi az, amit fel kell kutatnunk, amit keresnünk kell? Így kell válaszolni erre: A szív eme ürege akkora, mint a világűr. Magába foglalja az eget és a földet, a tüzet és a szelet, a napot és a holdat, a villámokat és a csillagokat, és mindent, ami a földön az emberé, vagy nem az övé. [...] Ez az igaz brahma-város. Minden kívánságot tartalmaz. Ez az igazi önvaló. Ez a bűntelen, nem vénülő, halhatatlan, szenvedéstől, éhségtől és szomjúságtól mentes Lélek - igaz a vágya, igaz az akarása.”

Hol található azonban a brahma-városba vezető út? „Az önvaló a gát, amely a világokat elválasztja, hogy azok össze ne folyjanak. Nappal és éjszaka, öregség, szenvedés és halál, jó és rossz cselekedetek mind visszaverődnek róla.”2

Az Upanisádok tartalmazzák azt az egyetemes tanítást, hogy az ember egy istentelen, halandó állapot fogságában van, amely legyőzhető. Buddha élete példájával mutatta meg, hogyan lehet bejárni ezt a megváltó utat, és új tanaival egyengette a komoly kereső útját.



Az ész legyőzése



„Azt mondom, barátom, hogy ahol az ember nem születik, nem öregszik és nem hal meg, korábbi létet nem hagy el és nem jut új életbe - ahol így a világ véget ér, azt semmiféle vándorlással nem lehet elérni, meglátni vagy felismerni. De azt is mondom, barátom, hogy a világ végének elérése nélkül nem vethetünk véget szenvedéseinknek.”

Buddha fenti tanítását ugyanilyen vagy hasonló formában már az Upani­sádokban is megtalálhatjuk. Hogy a „világ végét” elérje, a keresőnek el kell jutnia gondolkodása határához. Ezért kerül kezdetben üdvös zűrzavarba. Belső észlelése csak akkor nyílik meg, ha nem ragaszkodik tovább merev elképzeléseihez.

A vándorló aszkéta, Vaccsha, találkozott egyszer Buddhával, és a következő párbeszéd alakult ki közöttük:

- Jó Gotamám, milyen létbe jut egy olyan szerzetes, akinek a lelke megszabadult?

- Nem lehet azt mondani, hogy létbe jut, Vaccsha.

- Akkor tehát semmiféle létbe nem jut, Gotama?

- Nem lehet
azt mondani, hogy semmiféle létbe nem jut.

- Tehát el is jut, meg nem is egy létbe, Gotama?

- Nem lehet azt mondani, hogy létbe is jut meg nem is, Vaccsha.


- Tehát sem eljut, sem el nem jut egy létbe, Gotama?

- Nem lehet azt mondani,
hogy sem eljut, sem el nem jut egy létbe, Vaccsha.

- Gotama, kérdésemre tehát, hogy milyen létbe jut egy szerzetes, akinek lelke meg van váltva, azt válaszoltad: nem lehet azt mondani, hogy létbe jut.


Majd megismétlődik a másik három kérdés és válasz.

- Ezek után észképességem végéhez értem, jó Gotamám, itt zavarba jövök.

- Bizony, lehet, hogy eszed határához jutottál, Vaccsha; meglehet, hogy zavarba jöttél. Mély értelmű ez a tan, Vaccsha, nehéz meglátni, nehéz megérteni; nyugodt, fenséges; puszta elgondolkodással felfoghatatlan; finom, csak a bölcs képes felismerni…”3

Kora kereső emberének figyelmét Buddha tehát teljesen annak szükségességére irányítja, hogy tökéletesen kövessék a nirvánához vezető nyolcszoros ösvényt.



A nirvána ott kezdődik, ahol a világ véget ér



A nirvána buddhista fogalom, jelentése lélegzés, kilehelés vagy kialvás. A nirvána ott kezdődik, ahol az általunk ismert világ véget ér. Ebben az értelemben épp­úgy érthetünk rajta egy másik világot, mint egy másik állapotot, a hídon túli létet. Nirvána az az állapot, amelyben a mulandó, a földi oly tökéletesen el lett hallgattatva, hogy az örökkévaló képes megnyilvánulni a megújult tudatnak. Eme állapot akkor érhető el, ha szakadatlanul a szívben lévő „lótuszvirágra” összpontosítunk. Elmélyüléssel és a világtól való elfordulással feltárulhat előttünk az igazság.

Buddha útja azonban nem az aszkézis ösvénye, de nem is a luxusban és kényelemben eltöltött életé, hanem ez „a Beérkezett által felfedezett középút, amely megnyitja a szemeket és megvilágosítja az elmét, amely nyugalomhoz, megismeréshez, megvilágosodáshoz, a nirvánához vezet. Ez a középút a nemes nyolcágú ösvény: helyes nézetek, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód, helyes törekvés, helyes gondolkozás és helyes elmélyedés.”4

Buddha útja a nirvánához nem új felfedezés, hanem korához igazított konkrét útmutatás. Nem az út változik az idő folyásával, hanem az útmutatás. A feltételeket kell mindig az adott korhoz igazítani, hogy a fejlődés más szakaszaiban is lehetővé váljon a kitűzött cél elérése mindenki számára. Az Upa­ni­sá­dokban is ez áll: „Létezik egy keskeny, biztos, hazavezető, régi út…”5 Ez ugyanaz, amelyet újra meg újra leírnak és megmutatnak az embernek, hogy egyszer majd mindenki felismerje és bejárja.

Maga Buddha egy négyszeres elmélyedés után élte át a megvilágosodást. De nem hagyta még el a világot, még nem ment be végérvényesen a nirvánába, mert így tovább szolgálhatta korának emberiségét. Háromszoros építményt hozott létre a világban, amely a következőkből állt:

magából Buddhából - ez a konkrét út,

az erőáramból - ez a tan,

és az útmutatásból, az ösvényen őt követők számára.

Amikor megalakult az ötszáz szerzetesből álló közösség, Buddha így szólt:

„Így hát, szerzetesek, bárcsak helyesen értenétek, követnétek, valósítanátok meg és terjesztenétek mindazokat a dolgokat, amelyeket felismertem és tanítottam nektek, hogy ez a szent élet hosszantartó és maradandó legyen: szolgáljon ez sokak javára és örömére, a világ iránti könyörületre, istenek és emberek javára és örömére […]

Rajta, szerzetesek, azt mondom nektek: a létező dolgok elmúlnak; igyekezetetek sohase lankadjon. Nem is olyan hosszú idő, és a tökéletes a nirvánában lesz. Mostantól fogva három hónap múlva a tökéletes bemegy a nirvánába.”


És amint elérkezett az idő, Buddha ismét a négy elmélyedésbe merült, és a negyedik elmélyedésből kiemelkedve bement a nirvánába.







Forrásmunkák:



Upanisádok, 273. oldal - Tenigl-Takács László fordítása, Ursus Kiadó, 1998.

Upanisádok, 277. oldal.

Buddha beszédei. Válogatta és fordította: Vekerdi József. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 2001. 143. oldal.

Buddha beszédei, 45. oldal.

Upanisádok, 85. lap - Alfred Hildebrand, Hugendubel


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,