Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/4/ Kutatás az örök élet forrása után

Pentagram > 2003-as évfolyam


Közös vonásaik ellenére miért olyan különbözőek a vallások? Hiszen minden kultúra bölcselői egyetértenek abban, hogy Isten végtelen, érzékfeletti, mindenütt jelenvaló, mindent áthat, és mindig ugyanaz marad. Miért különböznek mégis a mindenkori kultúrák vallásai?



A vallások az ember és az őt megérintő szellemi impulzus kölcsönhatásán alapulnak. Az ilyen hatásokból mindig egy kultusz jön létre, amely végül kultúrává, művelődéssé válik. Minden vallásnak van kezdete, virágkora és vége is. A szellemi impulzus jellege és fejlődése mindig összhangban van az adott nép és faj tudati állapotával és anyagba süllyedtségével. Ezért a vallások továbbfejlődhetnek, de meg is kristályosodhatnak.

Nézzük meg az emberiség történetét és az egymást követő vallási impulzusok sorát. A Védák bölcsessége évezredes. A Védák a Bhagavad-gitaból, az Upanisádok­ból és a Brahma-szutrákból állnak, e három „vezető” volt a régi jógik vezérfonala. Az igazi jóga a Védák lényegét tanítja, mely szerint az ember istenné válhat, ha az isteni őskép megelevenedik benne. Segítségül - a távoli múltban - olyan testtartásokat dolgoztak ki, amelyekkel a jógi az univerzum bizonyos erőinek hatását felerősíthette. E különleges testtartásokban, koncentrációval és meditációval el lehetett érni az istenivel való egyesülést. Az „alantas ember” egyesült a „felettes emberrel”.



Tudat az asztrális területen



Az akkori ember még nem volt annyira egyéniesedett, mint a mai. Tudata sokkal inkább a csoportnak volt alárendelve, amelyhez tartozott - ahogy ez még manapság is gyakran előfordul egyes pártok fanatikus követőinél. A mindennapi életet az ősök, a dévák és más természeterők határozták meg, melyeket isteneknek képzeltek el. Az ember akkoriban még tudatosan élt az asztrális területen, és kapcsolatba léphetett az ottani lényekkel is. Egyetlen önfeláldozó és önuralommal teli élet - melyből nem keletkezett karma - már elég volt ahhoz, hogy az ember megszabaduljon anyagtestétől, és felemelkedhessen a nagy Istenséghez, teljesen mindegy, hogy azt Brahmának, Visnunak vagy másnak nevezték-e.



Buddha tanítása



Körülbelül hatszáz évvel a keresztény időszámítás előtt hozta el Buddha megszabadító tanításait, melyek teljesen más irányba haladtak, mint a Védák tanai. Ebben ugyan­is a lemondás (sannyasin) játszotta a főszerepet, mely a három világnak,

• az emberek világának,

• az ősök világának

• és az istenek világának

az elutasítását jelentette.

Az emberiség a vágyak igájában sínylődve éli meg a tisztátalanságot, melyből a szenvedés származik. Buddha ezért az élet minden területére kiterjedő tisztességet és tisztaságot tanította, mellyel az ember kiűzhette a tisztátalanságot, és elérhette az istenit.



A gondolkodó ember önmagára lesz utalva



Hat évszázaddal később a kép ismét teljesen megváltozott. A görög-római kultúra különösen az európai népeknél hagyott mély nyomokat, olyan eszmékkel, ismeretekkel és törvényekkel, melyek még mindig érvényesek. De mi történt vallási vonatkozásban? A gondolkodó embert többé-kevésbé magára hagyták. Önmaga vált felelőssé tetteiért. És maga választhatta meg - már amennyire a hatóságok ezt megengedték - életszemléletét és világnézetét. Az árja kor emberiségének fejlődésében ekkor új szakasz kezdődött: Istenkeresés a természetes tudat elutasításával és túlhaladásával.

Jézus Tibériusz római császár uralkodása idején hirdette tanítását, amely a tudat új képességein alapult. Most már nem csak arról volt szó, hogy a szenvedést meg kell szüntetni, hanem hogy ezt a bukott természet részeként kell véghezvinni. Az emberben elsüllyedt isteni elvnek ismét meg kell születnie és meg kell szabadulnia. Új megnyilvánulási lehetőséggel, egy új testtel kell őt ellátni, mert a lélek e princípium nélkül nem találhatja meg az örökkévalóságot. Jézus azt mondja: „Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam” (Ján. 14,6). És Pál apostol is azt írja az első Korinthusi levél 15. részének 42-44. szakaszában: „Éppenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban. Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben. Elvettetik erőtelen­ségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test és van lelki test is.” A szenvedés megszüntetésével új természet épül fel, „új ég és új föld”.



A tudati gyújtópont a fejben található



Az emberiség történetének említett szakaszában a tudati gyújtópont már a fejben lakozik, az anyagi test agyában, és ez a mai napig is így van. Ezzel azonban a szellemet, Istent nem lehet már közvetlenül észlelni, sem elérni, sem megtalálni, sem megtapasztalni. Ugyanis a tudatnak a szívben is hatásossá kell válnia, a fej együttműködése alapján.

„Test és vér nem örökölheti Isten országát” (1.Kor. 15,50) - mondja Jézus. Ez teljesen gnosztikus kijelentés! Nem is lehet másként, hiszen Jézus Krisztus megszabadító tana tisztán gnosztikus tanítás.

Most, két évezreddel később teljesen látszik, hogy mi maradt a Jézus-impul­zusból, amelynek az akkori dogmák és előírások falait kellett volna áttörnie. Nos: új dogmák születtek, és új falak nőtték körül a szeretet és szabadság elvetett magját. És mennyi szenvedés fakadt belőle! Istent a mennyekbe száműzték, ott kell Őt imádni, ahelyett, hogy saját bensőnkben élnénk meg. A legkülönfélébb irányzatú teológusok tolták fel magukat közvetítőnek, hogy Istent megmagyarázzák a népnek. A gnosztikusoknak pedig, akik a szív szellemszikrájából indultak ki, bűnhődniük kellett „vakmerőségükért”. Valentinuszt eretneknek bélyegezték, a fénylélek világvallását megalapító Máni vasra verve halt meg. A paulikiánusokat és bogumilokat üldözték és elárulták, a katárokat pedig tömegesen égették meg. A rózsakereszteseket, templomosokat és a misztikusokat vadászták, és lehetőleg el is pusztították.



Az ember egy mikrokozmosz



A reneszánsz idején került előtérbe a „mikrokozmosz” fogalma. Az ember egy mikrokozmosz, a makrokozmosz képmása, egy kis világ, amelyben minden megtalálható az istenterv szerinti megnyilvánuláshoz. Ez a nézet gyorsan elterjedt. A reneszánszkori ember fedezte fel először, hogy önálló lény, és uralni tudja saját egét és földjét.

A tudat fejlődése azonban folytatódott. A 18. században az enciklopédisták már mindent ismerni véltek, és az akkori tudásról vaskos könyveket írtak. A 19. és 20. századra pedig szinte kizárólag a tudomány vált vezetővé, ezért sok ideológia próbált útmutatást nyújtani ahhoz, hogy az ember kikeveredjen magányából, és újra szociális, társas lénnyé váljon.

Most, a 21. században az emberiség ismét új időszak előtt áll. A tudat újabb finom árnyalatai, sőt egy teljesen új tudat után kutatnak! Sokat beszélnek az „élet értelméről”, és mindenütt új szellemiséget keresnek, melyet hozzá lehetne csatolni a meglévő tudathoz. Az életnek azonban csak akkor lesz értelme, ha szellemi fejlődésünk alapját felszabadítjuk a saját szívünkben. Ez a szellemi képesség a teljes életmegújítás igazi alapja. Mind­az a bölcsesség, amely az évszázadok során felhalmozódott a mikrokozmoszban, megvalósításra sarkall minket. Valami mindenképpen történni fog! Mert reagálnunk kell arra az erőáradatra, mely a szívünkbe ültetett isteni magból tör fel.



Most kell kezdődnie a megújulásnak



A rózsa felébred! Megváltoztatja az embert, és olyan megújulási folyamatba állítja, melyben megszülethet egy szellemi test. Ehhez belátásra, megtisztult vágyakozásra, tiszta szándékra és kitartó törekvésre van szükség. „Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test.” Ez a test pedig a szellemlélek-ember, aki átlépi a mulandó természet korlátait.

Ezt senki sem teheti meg mások helyett. Boldogságát mindenkinek magának kell beteljesítenie. Mindenkinek a saját alapjain kell továbbhaladnia, amely az egész emberiséggel összeköttetésben áll. Minden lélek kapcsolatban van egymással, és közösen egységet alkotnak, mialatt ennek hordozói, az egyedek, sokszor egymás életére törnek. Az emberiségből senki sem válhat ki, mivel mindnyájan ehhez a testhez tartozunk.

Az Arany Rózsakereszt azt tanítja, hogy a földi természeten a változás törvénye uralkodik, s e világ lénye így semmilyen maradandó boldogságot nem találhat. Azért élünk, hogy megtaláljuk az örök bölcsességet, melynek vetőmagja a szívünkben rejlik. Ha ez a mag kicsírázik, akkor felnövekedhet a szellem, feltéve, ha földi énünk e növekedési folyamatnak szenteli magát.



Lényem a szívem legmélyén rejlik



A makrokozmosz sokféle lélektípus számára nyújt olyan tervszerű és harmonikus fejlődési teret, melyet az Egyetlen, a megismerhetetlen vesz körül és hat át. Ebben kell megtennie spirális fejlődési útját mikrokozmoszunknak is. Az isteni benne rejlik minden lényben, és ha eljön az idő, meg fog nyilvánulni.

Az Upanisádok mély értelmű szövege szerint az Atman a szívben van, és egy az isteni ősanyaggal. „Szívem legmélyén rejlő lényem kisebb a rizsszemnél, a mustármagnál, és a köles magjánál is kisebb. Szívem legmélyén rejlő lényem hatalmasabb a Földnél, a levegőnél, és e világnál is hatalmasabb. Mindenütt hat, mindenütt érezhető, mindenütt élvezhető, mindent átölelő, szavak nélküli és gondtalan: ilyen az én szívem legmélyén rejlő lényem. Ő maga Brahma.”



(Shandilyas tanításából)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,