Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/6/ A Hegyi beszéd - egy új lélekállapot leírása

Pentagram > 2003-as évfolyam


A „hegy” minden időkben egy magasztos terület, a szellemi szféra jelképe volt. Amikor Jézus „a hegyen” tanítványaihoz fordul, akkor egyértelmű, hogy szellemi tanítóként az ösvényen járókhoz szól, és magyarázata szellemi összefüggésekre vonatkozik. Ekkor az új szellemlélekről beszél. Hogyan él és működik ez az új lélek? Hogyan „érződik”, hogy egyszer ezt a kifejezést alkalmazzuk?



Az új lélek állapota igencsak eltér a szokásos gondolkodás, érzés és akarás alkotta létállapotunktól. Mivel azonban csírájában mindenkiben benne rejlik, megsejthetünk valamit arról, hogy „milyen is lehet”. Ez az oka, hogy Jézus tanítványainak az új lélekállapotot ecseteli. Jézus már elérte ezt a valóságot és ebből él, ő maga az új lélek, tanítványai pedig úton vannak a megvalósítása felé. Jézus azért vázolja az új lélek vonásait, hogy tanítványai sejtéseit megerősítse. Mesterként segédkezik tanítványai új lelkének megszülettetésénél, ahogyan egy valódi szellemi iskola vezetői is ezt a segítséget nyújtják tanulóiknak egy olyan erőtér kifejlesztésével, melyben az új lélek erői hatásossá válhatnak.

Jézus kezdettől fogva egyértelművé teszi, hogy az új lélek tulajdonságai nem erkölcsi erények, melyeket sok erőfeszítéssel lehetne elérni. Maga az új lélek sem valamiféle, sok fáradsággal megvalósított, erkölcsi állapot. Az erkölcsös viselkedés mindig valamilyen „ezt kell tenned” előírás betartásának eredménye, és ez elengedhetetlen is az emberek együttélése és közös fejlődése szempontjából. Elérkezik azonban az idő, amikor az erkölcsi állapotot fel kell váltania az új lélekállapotnak. Valódi lényünk szeretne megnyilatkozni, növekedni és kibontakozni. Ez az új lélek, olyan valóság, amelyet nem lehet erkölcsi igyekezettel előhívni. Az új lélek kizárólag a valódi lény, bennünk kezdettől meglévő, életképes magelvéből születhet meg.

Ezt a különbséget Jézus úgy érzékelteti, hogy az „ezt kell tenned” parancsolatokat - amiket „a régieknek megmondtak” - mindig szembeállítja az új lélek aktuális állapotával, amelyet ő maga testesít meg: „én azonban azt mondom nektek”.



Az új lélek tulajdonságai



A régi, földi ember azon fáradozik - jogosan -, hogy agresszív indulatait megzabolázza: „ne ölj”. Az új lény, a lélekember viszont nem ismer semmiféle erőszakot. Ő a nyugalom állapotában él, és az isteni természet áramlataival harmóniában van. Hogyan is érezhetne haragot amiatt, hogy személyes érdekei csorbulnak, mikor már semmilyen személyes érdeke sincsen? A mindenség isteni erőivel működik együtt, ahogyan a napsugarak ragyognak a Nappal.

A régi ember azon fáradozik - jogosan -, hogy szenvedélyeit és vágyait megzabolázza: „ne paráználkodj”. Az új lélekember azonban nem ismer egyetlen egy, mások tulajdonára irányuló vágyat sem. Ezek egyszerűen eltűntek belőle. A lélekember számára mindenki alanyként, és sohasem tárgyként jelenik meg. Vágya az isteni természet erőivel való együttműködésre irányul, és ezek az erők kibontakoznak benne, és megvalósítják Isten birodalmát.

A régi én-ember azon fáradozik - joggal -, hogy szavai és cselekedetei becsületesek legyenek: „ne esküdj hamisan”. Az új embernek azonban már semmi szüksége sincs arra, hogy becsületességre törekedjék, és hogy esküdözve bizonygassa: ő valóban becsületes. A lélekembernek egyáltalán nem kell semmire sem esküdnie. Szavai és tettei az isteni természet áramlatainak összhangjából erednek, és ezek az áramlatok azonosak az igazsággal.

A régi én-ember a „szemet szemért, fogat fogért” elve szerint él, és teljesen meg van győződve arról, hogy ez a földi törvények világában helyénvaló és jogos. A lélekember azonban nem ismeri a megtorlást. Ha a gonosz megnyilvánulásokra hasonlóan reagálna, akkor azonnal a gonoszság állapotába kerülne, és elveszítené összhangját az isteni természet áramlataival. Vajon a Nap sugarai bosszúból forróbban sütnek-e, vagy esetleg visszahúzódnak, ha valaki haragszik rá? Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új lélekember hagyná magát a jogtalanság rabszolgájává alázni. Megteheti, és meg is kell tennie, hogy bizonyos körülmények között nevén nevezi a jogtalanságot - mint ahogy például maga Jézus is tette Annás főpap előtt (János 18, 22-23), vagy Szókratész, az athéni tanács előtt elmondott védőbeszédében. Ezt azonban nem azért teszi, hogy saját érdekeit védelmezze, hanem azért, mert ő az isteni világ rendjével működik együtt, amely maga az isteni törvény. Ezért egy ilyen fellépés mindig teljes nyugalomban történik.

A régi én-ember szereti a barátait és gyűlöli ellenségeit, mivel saját érdekei - amelyek különböznek mások érdekeitől - ezt írják elő számára. Ezzel szemben az új lélekember eggyé vált az isteni világ szeretetével és ezzel működik együtt, ahogyan a napsugarak tartoznak össze a Nappal. Nem tud különbséget tenni a saját érdekeit szolgálók és az azzal ellentétesen dolgozók között, hiszen teljesen eltűnt belőle minden önérdek.

Amikor a régi én-ember ad valamit, szinte mindig előnyökre számít. Vagy hasonló adományokat remél viszonzásul, vagy nem anyagi értékek jutalmát, esetleg mások elismerését, vagy akár Isten kegyelmét. Tudatosan, vagy öntudatlanul így számítgat magában szinte mindenki, akár egy öreg spekuláns. Az új léleklény viszont a benne megjelenő új erők és tulajdonságok bőségéből ad, hiszen nem is tehet mást. Akiben Isten kimeríthetetlen bősége feléledt, annak az adás örömet okoz. Az ilyen lény pedig csakis jót tud adni, nem pedig kétes vagy romlandó adományokat. Ezért nem is szükséges romlandó földi kincseket gyűjtenie. Minél többet ad, annál nagyobb öröm árasztja el - és ez a mennyei kincs, amelyről Jézus beszél. Megmásíthatatlan törvény, hogy aki ebből a bőségből ad, az az ajándékozásban a bőséget éli meg.

A régi én-ember szakadatlanul küzd a létfenntartásért, a javakért és az előbbrejutásért. Jogosan - hiszen ebben a világban minden veszélyben van, míg végül el is múlik. Az új lélekember viszont az isteni természet bőségéből, és annak áramlataiban él. Nem kell attól tartania, hogy a kifogyhatatlan bőség egyszer kimerül, vagy a feltartóztathatatlan istenáramlatoknak valami gátat vethetne. A földi törvényszerűségek szerint teljesíti kötelezettségeit a világban. Minden mást a földi és az isteni törvényekre bíz. Tudja, hogy nem növelheti meg termetét „egyetlen hüvelykkel” sem.

A régi én-ember folyamatosan kritizál. Ez természetes, hiszen a dolgokról és személyekről kialakult értékrendje van - és mi felel meg ennek egyáltalán?

Az új lélekember viszont a dolgokat és személyeket a maguk valóságában látja. Az új léleknek nincs sem korlátozott értékrendje, sem elképzelése. Nincsenek előítéletei, így helyesen ítéli meg a dolgokat - mint ahogy csak a színtelen szem képes minden színt helyesen látni. Ezért az új lélekembernek nem kell saját elképzeléseit és értékrendjét hozzáigazítania másokéhoz, tehát nem kell 'kritizálnia' és 'igazodnia' sem. Ugyanakkor viszont mindenkinek segítséget nyújt új lelke megvalósításához.

Az új lélekemberben a felismerés mércéjeként az igazság működik - az isteni világ törvénye. Megkülönböztető képességével meg tudja állapítani, hogy mi ered az új lélekből, és mi az, ami az én-ember érdekeiből indul ki. Ezért tudja felismerni a valódi és a hamis tanítót is.

Mindamellett az új lélekembert eltölti a belátás és az erő. Hatásossá vált benne az igazság és az isteni világ élete. Az ilyen ember azután, anélkül, hogy akarná, vagy akár dicsekedne vele, 'a világ világossága' lesz, aki mércét állít a dolgok elé, és egyidejűleg ő 'a föld sója' aki az emberiség fejlődését előre sürgeti. Megmozdult benne a szellem, ami a legnagyobb öröm.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,