Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2003-as évfolyam

2003/6/ A valódi alkotóművészet

Pentagram > 2003-as évfolyam


Az igazi beteljesülés és boldogság a valódi alkotásból fakad. E megérzés már a történelem kezdetétől kíséri az emberiséget, és mindig újabb és újabb erőfeszítésekre serkenti: szüntelenül kutatjuk, milyen is a „valódi alkotóművészet”.



A legtöbben a természetes lélekállapotukból kiindulva végzik teremtő tevékenységüket. A természetléleknek, mint személyiségünk életelvének, számos képessége van. Ilyen az anyagcsere és a szaporodás, az érzékelés és észlelés, a vágyakozás és akarás, a mozgás, valamint a gondolkodás és a beszéd. E képességek a természetes fejlődés útján alakultak ki, és legnagyobb részük megtalálható e természet többi élőlényénél is. Képességeink általában egyéni jellegűek, és emellett még kozmikus, társadalmi és személyes körülmények is befolyásolják őket. Születésünk jegyei, családunk, neveltetésünk, kulturális környezetünk, valamint saját döntéseink és cselekedeteink is formálják jellemünket, élet-elvünket, vagyis természetlelkünket.

A természetlélekben bizonyos impulzusok válnak valóra: erőket vonz magához, melyeket átalakít, megelevenít és határozottá tesz. Ez az általunk ismert anyagi és anyagtalan értékek alapja, mint a művészet, a vallás, a tudomány, az államszervezet, és a különböző társadalmi formák, jogi- és egészségügyi állapotok, és vállalatok kiindulópontja is. Röviden: mindaz, amit kulturális teljesítményként ismerünk, az a természetlélekre és sok ilyen természetlélek együttműködésére épül.



Csak a mag marad



A gnosztikusok számára a természetlélek egy mulandó állapot kifejeződése, egy tanulási folyamat, mintegy iskola, amely az „újjászületéshez”, az alapvető átalakuláshoz, és egy teljesen „új lélek” megszületéséhez vezethet. E folyamat egyik legszebb jelképe a hernyó, mely bebábozódva, pillangóként születik újjá. Érdekes módon a görög „psziché” szó tulajdonképpen egyszerre jelenti a „lelket” és a „pillangót” is, és így a metaforát, a szóképet beépíti a nyelvbe.

Mit is jelent tehát ez a pillangó-metafora? A pillangó kétségtelenül teljesen más lény, mint a hernyó. Már külsőleg is alapvetően különbözik tőle: más szervei vannak, másként érzékel, mozog és táplálkozik, és mindezeken felül a pillangó rendelkezik a szaporodás, a teremtő fajfenntartás képességével. A hernyó levelekkel táplálkozik, a pillangó a virágkehely nektárjával; a hernyó araszolva mászik, a pillangó repül; a hernyó tömör testű és gyámoltalannak hat, a pillangó könnyű, légies, pompás rovar. Az átváltozás során a hernyó bebábozódik, majd létét és sajátosságait teljesen feladva, a belőle kifejlődő pillangó táptalajává válik. Biológusok megállapították, hogy a hernyó teljes szerkezete megsemmisül, fehérjékből és más kémiai építőanyagokból álló nyúlós anyaggá változik át, - egyetlen mag, egyetlen sejt kivételével, amelyből az új lényalak fejlődik ki.

Gnosztikus szempontból nagyon kézenfekvő értelme van e pillangó-metaforának. Természetállapotunkban olyanok vagyunk, mint a hernyó. Minden biológiai szervünk, pszichológiai állapotunk, kémiai, éteri, asztrális és mentális anyagcserénk a mi létállapotunkra van hangolva. Egész létezésünket „evilág erői” szabják meg, amelyekben teljesen feloldódunk. Ezen erők szélsőséges megjelenési formái a félelem, bosszúság, ravaszság, sóvárgás, restség, mohóság és kevélység. Megfelelő kultúráltsággal ezeket az erőket korlátozni, bizonyos fokig finomítani lehet, alapvető jellegük azonban megmarad.

Ugyanakkor bennünk nyugszik az „új lélek” lehetősége is, azé a léleké, mely teljesen más szerkezetű, más anyagokból épül fel, és teljesen más biológiai és pszichológiai alapon működik. Ez az „új lélek” a pillangó. A hozzá vezető út azonban nem a hernyó-állapot megfinomítása, hanem a „bebábozódás”, azaz a teljes alakváltás, a transzfiguráció! Ebben az alkímiai átalakulásban létünk az anyag, amely az újnak a táptalaja lehet. Ehhez mindenestre minden régit teljesen fel kell számolni, s csak egyetlen mag, egyetlen atom alkotja az új lélek csíráját. Az evangéliumokban e folyamatot a „víztől és szellemtől való újjászületésnek” nevezik.

A lélek az az életelv, mely a testet élteti, a gondolkodást serkenti, az aura befolyását szabályozza, és az életerőket a test igényeinek megfelelően átalakítja. A Holdhoz hasonló szabályozó szerepe van; minden életerőt és bioritmust befolyásol tehát. A szimbólumok nyelvén a lelket ezért társítják a Hold és a neki megfelelő fém, az ezüst képzetével. A természetlélek természetes életterületünk ritmusaihoz alkalmazkodik, míg az új lélek a természetfelettiből származó, teljesen más erőkhöz jut hozzá. Ennek megfelelően teljesen új képességekkel rendelkezik. A legfontosabb az új gondolkodási képesség, melyet gyakran az új lélek rokon értelmű kifejezéseként is használnak.

Az új lélek valóban a Logosz egyetlen bejárati kapuja. A szellem minden sugallatát - mielőtt még hathatna bennünk - a lélek fénye változtatja testileg elfogadhatóvá. A szellemi Nap így tud a lélekben - mint az anyagi Nap a Holdban - visszatükröződni, az arany így kapcsolódhat össze az ezüsttel. Ha a természetlélek feláldozza magát, és az átváltozás útjára lép, csak akkor tud az ember újra reagálni a szellemi hívásra, és visszanyerni azt, amit a távoli múltban elveszített. Ha a lélek nem változik meg, akkor a test rabja marad, és az eredeti, isteni hierarchia nem tudja újra helyreállítani. Akkor továbbra is fordított viszonyok állnak fenn, és a test szükségletei uralkodnak a lélek vezetése helyett.



A lélek menyegzői ruhája



Az új lélek egyik leglényegesebb ismertetőjegye az új gondolkodási képesség. Teljesen nyitott a szellemi impulzusokra, amelyek így csírázni kezdenek, s az új lélek által megnyilvánulnak. Ezért ábrázolják a mítoszokban az új lelket női pólusként: Érosz, az isteni szeretet, és Psziché, a befogadó lélek jelképezik az alkímiai egyesülés jegyespárját. Ennek egy egészen másfajta, de mégis rokon értelmű megjelenítése „a lélek menyegzői ruhája”, a „Szóma Pszichikon”, vagyis a lélektest, amely a transzfiguráltat beburkolja.

Mint teremtő intelligencia (görögül: nóusz poétikosz), az új lélek képes a halhatatlan formákat észlelni és megérteni. E megismerés alapján szabadon cselekedhet, és teljesen új módon valósíthatja meg az önállóságot, az önkiteljesítést. Az új lélek a szabad és egyben tiszta munkálkodás szimfóniája, a Logosz teremtő energiájának kifejeződése. Létrehívja a „Fiú”-t, akinek magját őbenne az „Atya” vetette el.

Az új gondolkodási képesség tehát közvetlenül belelát Isten tervébe. A szellem bemerülésével a lélek megvilágosodik, és új tudati gyújtópont keletkezik benne. A hermészi filozófiában ezt „Pimander” jelképezi, melynek jelentése: „az emberek pásztora”. Ez a tudat ugyanis képes rá, hogy a testet vezesse, akárcsak a pásztor a juhokat. E közvetlen látás, és belső megvilágosodás állapotának lényeges következményei vannak. Így tud az asztráltest teljesen másképpen hatni, s kibontakozhat benne a szeretet és az alkotóképesség. Új képessége miatt az étertest ereje és energiája megrendíthetetlen. A személyiség anyagtestében pedig megváltozik a kígyótűz és a szimpatikusz-rendszer. Teljesen új tulajdonságok jönnek létre, melyeket Helena P. Blavatsky „A Csend Hangja” c. könyvében a szeretet, a tettekben és szavakban megnyilvánuló harmónia, a türelem, az örömben és szenvedésben tanúsított higgadtság, a félelem nélküli erő és a bölcsesség fogalmaival jelöl.

Így már felderenghet valami abból a mélységből és csodából, amely ebben a létállapotban rejlik. Olyan állapot ez, mint valami nagyszerű muzsika, olyan értékek, erők és életmegnyilvánulások dinamikus harmóniája, melyek messze túlmutatnak ismert életünkön. Az új lélek beleolvad az isteni világ szerkezetébe és megismeri Azt. Emellett azonban még kapcsolatban marad természetes életterületünkkel is, mert tudja, hogy az emberiség végül is egységet képez, amelynek ő is része.

Ezért a mi életterületünkön is megnyilvánulást keres. Így jönnek létre a szellem által ihletett „műalkotások”, melyek sokféle formát ölthetnek. Az építészetben az ókori templomok, vagy a gótikus épületek képében, az irodalomban költeményekként, filozófiai nézetekként jelennek meg, vagy mint muzsika, szobrászat és festészet. Ám ez az „építőművészet” egy életformában, egy gesztusban vagy egy nevetésben is tükröződhet. De kifejeződhet egy közösségben is, amely olyan környezetet teremt az embereknek, amellyel a régiből az új formába való átváltozást dinamizálhatják és erősíthetik. Azonban mindegyik esetben jelen van a lélek lélegzete, és közvetíti a szellemi impulzusokat. A Logosz mindig világossággá, a világosság pedig életté válik, ez az élet pedig önkéntelen szolgálatkészségről, és Isten, a világ és az emberiség iránti szolgálatkészségről tesz tanúbizonyságot.

Összefoglalva tehát: az új léleknek egészen más vonzódásai, igényei és lehetőségei vannak, mint az általunk ismert természetléleknek. Mindenek előtt a szellemi impulzusokra nyitott, és ezért nevezik szellem-léleknek is. Legbensőbb lényege, hogy teljesen nyitott az isteni érintésre, és a szellemi erőkkel dolgozik. Ebben az alkotásban találja meg örömét, boldogságát és beteljesülését - a Pleromát. Ha az ember elhatol e szellemi erőkkel végzendő munkálkodáshoz, és újra önalkotó tűzlénnyé válik, akkor tárul fel számára az igazi alkotóművészet.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,