2004/2/ „Minden lélek Isten egy része”

Pentagram > 2004-es évfolyam

Amikor a rebbe mesél



Sötét volt, s gyertyákat gyújtottak. Ekkor József rebbe így szólt: „Jehir Or - Legyen világosság - de mi a világosság? Amikor világos lesz, megkönnyebbülök. A sötétség azonban ránk nehezedik, és a gonosz világához béklyóz bennünket, például egy olyan világképpel, amely csak az érzékelhetőt fogadja el valóságnak. Így lehet ugyan, hogy a szobánk világos - bennünk azonban homály van. Viszont akinek életében az örökkévalóság ragyog, ha szobája sötét is, számára mégis a világ világossága fénylik.”



A rebbe egy chaszidista gyülekezet szellemi vezetőjének elnevezése. Amikor egy rebbe mesélt, szívesen hivatkozott a mindennapi élet eseményeire, hogy rávilágítson az örökkévalósághoz fűződő kapcsolatukra, és rámutasson az élet értelmére. Így keletkeztek a XVIII. század közepén Ukrajnában, Fehéroroszországban és Lengyelországban a híres chaszidikus legendák, melyek a rabbik bölcsességét és a zsidó élet gazdagságát tükrözték. A chaszidizmus hatalmas megújító-mozgalomként a héber vallás alapjaiból jött létre, és az isteniség szellemi megtapasztalásához vezetett. Egy megdermedt formalitással helyezkedett szembe. Mindenekelőtt a gyakran nehéz körülmények között élő zsidó alsó rétegek számára jelentette a közvetlen vallásos élményt. Martin Buber (1878-1965) író és filozófus a chaszidikus tanítást úgy jellemezte, mint az „utalás egy elragadtatásban és lelkes örömben leélt életre.” Buber leírta a chaszidizmus eredetét, s annak újraélesztésén fáradozott. A chaszidizmus általa vált sok nem zsidó ember számára is eleven fogalommá.



Az isteni szikra száműzetésben él



A chaszidizmus megalapítója Israel ben Elieser, ismertebb nevén BAAL SCHEM TOW (a jó név mestere) vagy Baal Schem volt. A szív mélyéről feltörő ima az ő számára az Isten hívására válaszoló szolgálat volt. Azt tanította, hogy minden, fent és lent egységet képez. Felfogása így megegyezett a Tabula Smaragdina ősi hermetikus bölcsességével: „Az ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van.” Baal Schem felfogása szerint felelősek vagyunk a teremtésért és annak megváltásáért. Az isteni szikra, a Sechina, mindenben és mindenkiben szüntelenül a száműzetés nyomorúságát éli át. „Minden ember egy tévelygő lélek lakóhelye. Ezek számtalan lényben lakoznak, és személyről személyre haladva a tökéletességre törekednek. Akik azonban nem képesek a megtisztulásra, a zűrzavar világa hálóz be.” Ez a tisztán gnosztikus kijelentés tökéletesen egybehangzik Pál apostol rómaiakhoz írt levelében (8,19) papírra vetett szavaival: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”

Baal Schem nem hagyott hátra írásos műveket, s követőinek gyorsan növekvő serege sem részesült semmiféle racionális „tanítás”-ban. Számukra az általános oktatás mellett a példakép, Baal Schem és a rebbék életmódja vált irányadóvá az ösvényen. Követőiknek megmutatták, hogy az Istennek való odaadásban lángra lobbant szívvel megszűnhet az idő, és egy abszolút valóságos „itt és most”-ba torkollhat. Martin Buber „a mindennapok megszentelésének” nevezte ezt a tipikus chaszidikus szemléletet.



A szenvedést örömnek tapasztalni



A chaszidizmusban mindig és csakis a tettekben megnyilvánuló élet számított. Így minden komoly kereső áttörhetett a fényhez, és közvetlenül szemlélhette azt. „Hogy ezt lehetővé tegye, Isten visszahúzódott teremtésétől, hogy az egy tudatos, vágyakozó szeretettel átkarolhassa és megragadhassa őt.” Mindamellett az egész „bukott teremtés” isteni szikrákat (Sechina) hordoz magában. Istenre irányuló életünkkel és cselekedeteinkkel így állhatunk mindig kapcsolatban teremtőnkkel. Mindennapi életének ezen tapasztalataival a chaszid (jelentése: jámbor) nagy belső örömet élt meg. Betegség, gond vagy a számára értékes dolgok elvesztése ellenére, örömmel tudta fogadni az őt sújtó szenvedést. „Hogyan tudnám ezt nektek megmagyarázni, hiszen mindeddig soha nem éltem át szenvedést”, mondta egy rabbi tanítványainak. Ők azonban tudták, hogy élete számtalan megpróbáltatásból állt, és megértették szavait.

Ennek az örömnek, és az átélt pillanat tudatos igenlésének kifejezése volt a chaszidok tánca mind ünnepi, mind pedig gyászos alkalmakkor. Ők ugyanis tudták, - mint ahogy ezt Dávid zsoltárai is tanúsítják - hogy minden lépés nemcsak egy kérő és hálaima, hanem egy hatalmas fénnyel teli titok is lehet, melyben mágikus erő lakozik. „Ha egyetlen szót is ejtesz Istenről, minden egyes tagoddal belemész a szóba.” - tanította a kobryni Mosche rabbi. És amikor egy tanítványa megkérdezte: „Hogyan lehetséges, hogy az ember a kis szóba belemehessen?” ezt válaszolta: „Aki nagyobbnak gondolja magát a szónál, arról mi nem beszélünk.”



Akkor megértette a tanuló



A szellemben felemelkedő szó így Noé bárkájává válik, mely a szolgáló embereket felveszi, és magával viszi útjukon. Egy tanítványt, aki nem tudta, hogyan készülhetne fel erre a szolgálatra, a nikolsburgi Schmelke rabbi magyarázat nélkül elküldte egy távoli város fogadósához. A tanítvány hosszú heteken keresztül figyelte a hallgatag embert, amint az a legnagyobb gondossággal és odaadással tisztogatta eszközeit és edényeit, míg megértette azt, amit tudni akart. A rabbi ezt még azzal a bölcsességgel egészítette ki, hogy olyan edényekké kell válnunk, amely mindent hajlandó befogadni, ami számára rendeltetett, legyen az bor vagy akár ecet. Baal Schem tanításának tökéletes tisztaságát szemlélteti, ahogyan egy tanítványát figyelmeztette: „Gondold meg, hogy te csak egy edény vagy; hogy gondolataid és szavaid terjeszkedő világok. És ha te gondolataidba és szavaidba vonzottad Isten fényét, akkor azt kérjed, hogy az áldó bőség a gondolatok világából a szó világára áradjon ki..., hiszen a világon semmi sincs Isten egységén kívül.”

A legnagyobb jó a chaszidok számára a szeretet volt. Szeretet Isten - és hogyan is lehetne másképp - ezzel együtt minden lény iránt. Vörös fonálként húzódik ez a szellemi tudás a ránk maradt történeteken keresztül, hiszen azért mesélték őket, hogy a keresőknek segítsenek az útján. Egyszer egy apa felkereste a rabbit, és rossz útra tért fiára panaszkodva a tanácsát kérte. Mire az hosszan ránézett, és csak ezt válaszolta: „Szeresd jobban!”



Lelkünk az őslélek szikrája



Amikor Schmelke rabbit egy tanítványa megkérdezte, hogyan teljesíthetné a felebaráti szeretet törvényét, amikor gonoszul bántak vele, ezt magyarázta neki: „Helyesen kell felfognod ezeket a szavakat: 'Szeresd felebarátodat, mintha ő te magad lennél'. Hiszen minden lélek EGY; mind az őslélek egy szikrája, s ez mindenkiben teljesen benne van, miként a te lelked a tested minden tagjában. Egyszer megtörténhet, hogy kezed tévedésből téged üt meg; botot ragadsz akkor, hogy kezedet megzabolázzad, mert annak nem volt belátása, s így növeled fájdalmadat? Így van ez akkor is, ha felebarátod, ki veled egy lélek, belátás hiányában rosszat tesz neked. Ha ezt megtorlod, magadnak okozol fájdalmat.” „Ha azonban olyat látok, aki Isten előtt gonosz, hogyan szerethetem őt akkor?” - kérdezi újra a tanítvány. „Nem tudod, hogy az őslélek Isten lényéből származik és minden lélek Isten egy része? És nem esik meg a szíved rajta, ha látod, hogy az szent szikráját visszatartva fuldoklik?”

Az eredeti léthez visszavezető út mindig olyan folyamat, melyhez türelem, odaadás és soha ki nem alvó hitbizonyosság szükséges. Egy chaszidnak, aki a rebbének elpanaszolta, hogy a jóságra törekvő szakadatlan tanulás és fáradozás ellenére sem észlel semmiféle haladást, az egy hasonlattal így válaszolt: „Éliás nevében megtanították, hogy az ember a Tórát (Mózes könyveinek szavai) úgy vegye magára, mint az ökör az igát, s a szamár a terhét. Nézd, hogyan megy ki az ökör reggelenként az istállóból a földekre szántani, majd hazavezetik, és ez így megy nap mint nap, és nem változik semmi - de a felszántott föld meghozza gyümölcsét!” Az igaz hitet a vágyakozás szent lángjában kell hordozni és erősíteni - és alázatban. Ezt egy további ránk hagyományozott példabeszéd szemlélteti: „Egy kovácslegény mesteréhez hasonlóan önálló akart lenni. Vásárolt hát üllőt, kalapácsot és fújtatót, majd hozzáfogott a munkához. Azonban hiába fáradozott, a kovácsműhelyben semmi sem történt. Akkor az öreg kovácsmester így szólt: 'Mindened megvan, amire szükség van, csak a szikra hiányzik!'”

Minden cselekvés megvalósításához célra van szükség. A kivitelezés módját és a saját megváltásunkon túlmutató célt oktatta Baal Schem tanítványainak. Martin Buber ebből a nézőpontból ezt fűzte hozzá: „Minden ember, cselekedeteinek összességével, - önmaga és mások számára felismerhetetlenül - meghatározza a világ sorsát. Érte, a tökéletes emberért, az igaz segítőért kell tennie a világnak; őrá vár vágyakozva, reá vár újra és újra.”