2004/3/ Az igazi ember vagy a feltámadás

Pentagram > 2004-es évfolyam

Beszélgetés Pamva sztarec, Anton, Quadrat, a barát és mások között.



Grigorij Skovoroda „Nárcisz” című könyvéből; hetedik beszélgetés



Barát: Figyelj, Pamva! Már olyan rég tanulsz!… Tudod-e már Dávid valamelyik zsoltárát kívülről?

Pamva: Igen, de csak egyet.

Barát: Egyet?

Pamva: Igen, csak egyet.

Barát: Melyik zsoltár az?

Pamva: Amelyik így szól: „Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel.” (39. zsoltár - a szerk.) Nincs szükség rá, hogy a többit is megtanuljam. Időközben találtam lakatot a számra, amit rá is helyeztem. […] Régi nyelvemet lepecsételtem. […]

Barát: Való igaz, hogy minden beszéd olyan, mint egy folyó, és a nyelv annak a forrása. De Pamva! Ha az Úr megváltott méltatlan nyelvedtől, akkor bizonyára neked ajándékozta helyette Dávid nyelvét, amely szüntelenül Isten igazságát tanulmányozza, és hirdeti az egész eljövendő új fajnak Isten erejét.

Quadrat: Valóban így lehet, hiszen ki tudna beszélni a fehérről, amíg meg nem ismerte a feketét? Egy ízlelő szerv meg tudja különböztetni a keserűt az édestől. Ha az Úr megmutatta valakinek a képmutató nyelvet, akkor az fel fogja ismerni az igaz beszédet is, amely bölcsességet tanít.

Anton: Hogyan? Most valami csodálatosat mondtatok. Aki nem ismeri az új nyelvet, az a régit sem ismerheti!

Pamva: Kétségtelenül. A régi abban a pillanatban mutatja meg magát, amint az újnak a mélyére hatoltál. Hallottál már olyat, hogy valaki világosság nélkül kutatta ki a sötétséget? Lehetségesnek tartod, hogy egy vakond oktasson ki téged a világosságról és sötétségről?

Anton: Egy vakond erre képtelen, de az ember megteheti.

Pamva: Egy vak megtalálhatja-e a festményen a fehér foltot, hogy megmutassa neked?

Anton: Nem, nem tudja.

Pamva: Miért?

Anton: Mert még nem látta a fekete színt, és nem is ismeri. Ha a két ellentétes színnek csak egyikét is ki tudná puhatolni, akkor abban a pillanatban a másikat is felismerné.

Pamva: Így van ez itt is. Aki megérti az ifjúságot, az az öregséget is kikutathatja.

Anton: Nem tehetek róla, de csodálkozom azon, hogy minden ember úgy születik, hogy sem az ifjúságot, sem az öregséget nem ismeri. Hacsak nem születik újra.

Pamva: A fény mindent megvilágít, ami a sötétségben homályos. Ugyanígy Isten is feltárja számunkra a teljes igazságot. […] A földi ember azt hiszi, hogy tud valamit. De nem úgy van-e, hogy egy csecsemő is sok mindent lát a sötétségben, ami valójában nem is létezik? A felragyogó világosság azonban minden látszatot megszüntet. Mindenki ismeri az idő, élet, halál, szeretet, gondolat, lélek, szenvedély, lelkiismeret, kegyelem és örökkévalóság szavakat. Azt hisszük, hogy értjük őket. Ha azonban megkérünk valakit, hogy magyarázza el őket, akkor belezavarodik a fejtegetésekbe. Ki tudná megmondani, hogy mit jelent az idő, amíg nem tapasztalta meg az örökkévalóságot. Idő, élet és a többi, mind Istenben vannak. Ki érthet meg bármit is a látható és láthatatlan teremtésből, ha mindezek fejét és alapját fel sem ismerte? […]

Tehát, ha valamit meg akarsz ismerni, és ki akarsz kutatni, akkor először is Isten megismerésének hegyét kell megmásznod. Ott megvilágosítanak az istenség rejtett sugarai, és megismerhetsz mindent, amit szeretnél. Nem csak az üde ifjúságot és a porladó régi ruhát, hanem az öregek legöregebbjét és a mennyek mennyét is. De ki fog minket a tudatlanság szakadékából kivezetni? Ki emel fel minket Isten hegyére? Hol vagy Te, világosságunk - Jézus Krisztus? Te egyedül szólsz igazat a szívedben. Igéd a világosság. Evangéliumod a meggyújtott lámpás, és te magad vagy benne a világosság. Ez az egyetlen eszköz a tudatlanság őrületének és sötétségének elhagyására. Ez Dávid háza, melyben minden hazugságot megítélnek és helyreigazítanak. Szeretnéd elnyerni a tudást, Anton? Akkor keress ezen a szeretett helyen, Dávid házában. Ha az egyik helyiség bejáratát nem leled, kopogtass a következőn, a tizediken, a századikon, az ezrediken, a tízezrediken… Istennek ez a háza kívülről talán istállóra hasonlít, azonban itt hozza világra a szűz azt, akit az angyalok szüntelenül dicsérnek énekeikben. […] De ne tolvajként lépj be ide. Keresd az ajtókat, és addig kopogtass, míg meg nem nyittatnak neked. Nem vagy méltó a belépésre, ha bármely földi dolgot előnyben részesítesz ezzel az isteni heggyel szemben. Fél szívvel senkit sem engednek be ide, és ha erőszakkal akarsz bejutni, akkor még mélyebb sötétségbe vettetsz. […]

Barát: Nem hallgathatok tovább, most, hogy meghallottam a szent feltámadás legédesebb és legszentebb nevét. Magam ugyan hideg és halálos sötétségben ülök, de bensőmben rejtett fénysugarat érzek, mely titkon a szívemet melegíti. Ó, Pamva! Őrizzük meg ezt az isteni szikrát a szívünkben! Őrködjünk felette, hogy sírjaink pora és hamuja ki ne oltsa azt. […] Ó, isteni szikra! Vetőmag, búzamag. Ábrahám magja! Dávid fia! Jézus Krisztus! Mennyei és új ember! Az egész teremtés feje, szíve és világossága! Az egész világegyetem középpontja! A béke birodalma, törvénye és ereje! Isten jobbja! Feltámadás! Mikor ismerünk fel végre? Te vagy az igazi ember, a valódi húsból való. Ezt az embert nem ismerjük, akiket viszont igen, azok halandók. Ó, az igazi ember sohasem hal meg, […] és aki a múlhatatlan, valódi embert felismerte, annak a halál már nem árthat - örökkön uralkodik, mint hű szolga, urával együtt. Földi húsát, mint egy dohos ruhát, levetette, és egy új, hozzá illő húst öltött magára, és nem fog elaludni, hanem átváltozik. Földi kincsek helyett múlhatatlanokban részesül, és az állati fülek, szemek, nyelv és minden más tag helyett az igaziakat, az Istenben rejtetteket fogja magára ölteni.





--------------------------------------------



„Elsőszülött fiam” - így nevezte Grigorij Skovoroda Nárcisz című dialógusát (lásd Pentagram 2004. 2. szám), melyet 1870 körül írt. E könyv minden lapján a szellemi út különböző nézőpontjairól szól. A bevezetőben Skovoroda Nárcisz mítoszának saját magyarázatát tárja elénk, amely erősen eltér a megszokott értelmezésektől. Művében a feloldódás, a belső megváltozás és az isteni forrással való egybeolvadás transzfigurisztikus útját írja le.

A fentiekben idézett hetedik beszélgetésben többek között Pamva sztarec is részt vesz. Oroszországban egészen a XX. századig, a kedvelt és ismert tanácsadókat, nagytekintélyű papokat nevezték sztareceknek (öregnek). Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regénye hatodik könyvének harmadik fejezetében így ír róluk: „Mai felvilágosult korunkban gyakran gúnyosan, sőt leplezetlen ellenérzéssel tekintenek a szerzetesekre. Igaz ugyan, hogy szép számmal akad köztük naplopó, kéjenc vagy csavargó. Az értelmiségiek nyíltan kijelentik: 'Naplopók vagytok! Mások szorgalmából élősködtök, a társadalom haszontalan tagjaiként. Olyanok vagytok, mint a herék - szemérmetlen koldusok.' Mégis sok jámbor és alázatos van közöttük, akik magányukban áhítatosan imádkoznak, és ez elkerüli a bírálók figyelmét. Pedig mennyire csodálkozna a világ, ha azt állítanám, hogy majdan talán tőlük, e magányos imádkozóktól fog függeni Oroszország megmentése. Csendes magányukban megőrzik a tiszta és hamisítatlan krisztusi példát, ahogyan azt az apostolokra és mártírokra hagyományozták egykor. És ha szükség lesz rá, akkor felmutatják majd azt az igazságtól eltérített emberiségnek.”