Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2004-es évfolyam

2004/4/ A jó és a rossz mélyebb okai

Pentagram > 2004-es évfolyam




Aki a Rózsakereszt Szellemi Iskolájában megnyilvánuló magasabb életre törekszik, az gyakran csak nagy fáradsággal ismeri fel a jó és a rossz mélyebb okait. Ha azonban haladni akarunk a szentesülés ösvényén, akkor e kérdés tiszta megértésére van szükségünk. Ezért a tanulónak szüntelenül figyelembe kell vennie e problémát, nehogy a saját fejlődését hátráltassa.



A rózsakereszt filozófiájának részletes magyarázatai segíthetnek a helyes tájékozódásban, és az ámítás pókhálóitól való megszabadulásban. Úgy véljük, hogy elérkezett az a pszichológiai pillanat, melyben a tanulók figyelmét különösen a jó és a rossz misztériumára irányíthatjuk.

Legtöbbünknek többé-kevésbé világos képe van bolygói kozmoszunk különböző sztrátumairól, rétegeiről. Azt is tudják, hogy életünk nem a legmagasabb sztrátumban - a legmagasabb hőségszférában - zajlik, hanem egy mélyebben fekvő, dialektikus rétegben. Jóllehet valaha az istenrendben, a legmagasabb hőségszférában tartózkodtunk, azonban a fejlődésünkben bekövetkezett események miatt lesüllyedtünk a dialektikus szférába.



Mindkét természeterő nagyon hatalmas



E dialektikus élettér lényegét két nagy természeterő vagy természettörvény határozza meg, melyek tükörképként állnak egymással szemben. Mivel pedig fordítottan arányulnak egymáshoz, ezért nem alkotnak egységet. Ez a két természeterő vonzást és taszítást, fényt és sötétséget, hőséget és hideget, telítettséget és kimerülést, fejlődést és szétesést, röviden: életet és halált okoz. E jelenségek mindegyike fellép az ásványi-, a növényi-, az állati- és az emberi birodalmakban is. Ha dialektikus szféránkból háromdimenziós érzékeinkkel meg tudnánk figyelni a körülöttünk lévő világokat, akkor megállapíthatnánk, hogy e két természeterő azokban is nagyon hatalmas.

Figyelembe kell vennünk azonban, és emlékeznünk kell arra, hogy e természettörvények és természeterők fajtája és hatása most teljesen más, mint amikor sorstársainkkal elértük ezt a réteget. Ezt egy egyszerű példával is megérthetjük. Ha belülről fakadóan harmonikusan reagálunk bizonyos törvényekre, és életünk megfelel azok követelményeinek, akkor a legkisebb mértékben sem akadályoznak minket. Épp ellenkezőleg, akkor erkölcsi támaszt és lelki tartást nyújtanak nekünk, sőt egy adott pillanatban már nem is észleljük a törvények jelenlétét. Ekkor felülemelkedtünk rajtuk, és az így megvalósult összhang alapján erőről erőre haladhatunk tovább.



Soha többé háborút!



Ha azonban ellenszegülünk eme törvényeknek, akkor súrlódás és ellenállás keletkezik, amely hőséget kelt. E hőség haragba csap át, a harag pedig tűzvésszé, robbanássá és büntetéssé válik, a büntetés megtapasztalása pedig ismét reakcióhoz vezet. Reagálásunk azonban ekkor nem valódi, nem tökéletesen igaz és teljesen őszinte, hanem - óvatosan kifejezve - valamelyest képmutató.

Ha a zsidó törvény azt mondja, hogy „[…] én, az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen…” (Mózes II. 20,5) akkor az teljesen igazságos és logikus. Ezzel az ábrázolással és komoly intéssel lehet visszatartani az embert a gonosztól, aki néha túlságosan is szívesen akarja elkövetni azt, annak érdekében, hogy a jóra váltson át. A hitfélelem vezeti el a jóhoz. A jó azonban ekkor meg van szépítve, és nem egyezik az ember valódi minőségével. Kemény tapasztalatoktól űzve könnyen jelentjük ki, hogy „soha többé háborút!” Ez a döntés azonban - amennyiben egyáltalán kivitelezhető - büntetésben, vérben, gyilkosságban és éhségben született. Az ilyen döntés a jóság és emberiesség mellett teljesen kényszeredett, és ezért nagymértékben képmutató.



Az igaz, új élethez vivő kapuk



A fenti példa rávilágít arra, hogy mit akar közölni velünk a rózsakereszt. A dialektikus szféra e két erejét kezdetben még nem lehetett jónak és rossznak nevezni. A jelenleg ismert hatásaik az akkori emberiség számára teljesen ismeretlenek voltak. A jó és a rossz a dialektikus rétegben nem is volt tervbe véve. Az egyik természeterő a fejlődés biztosítására, a másik pedig ezen fejlődés megsemmisítésére szolgált, mégpedig nem önkényes gonoszságból, hanem a lebontás egyben átalakítást is jelentett. Az egyik erő növekedésének eredményét felbontotta és átalakította a másik erő, hogy az első nagyobb mértékben és szebben nyilvánulhasson meg. Halál és éjszaka, ebből a szempontból az igaz és új életre nyíló kaput jelentették. Így mindkét törvény bizonyos fejlődési folyamatot vitt véghez. Az istenrendből való kiesés, amely az emberiség bukásával szükségszerűen bekövetkezett, tehát egy paradicsomba vezetett, melyből az ember spirális utakon ismét felemelkedhetett az elvesztett atyai házhoz. A felbontás és átalakítás törvénye éppen olyan jó és harmonikus volt, mint az asszimiláció és a növekedés törvénye.



A fényhez vezető tökéletes átjáró



Azokban, akikben még élt az elvesztett haza emléke, intenzív honvágyat keltett, hogy nem tudtak a statikus rendben maradni. Mégis ez a dialektikus rend még a tökéletes átjárót jelentette a fény felé. A mai dialektika azonban egy szörnyű dráma és rendkívüli zavarodottság. A dialektikus sztrátum ikertörvényei többé már nem fejlődést valósítanak meg, hanem a bukás folyamatát. Rendetlenséget hoznak létre. Ez a világrend, amelyben most élünk, mint minden szentírás megállapítja „teljes mértékben a gonoszság rabjává vált”. Nem jelent többé átmenetet a fényhez, bármelyik törvényt is alkalmazza az ember. Az ellentermészet gonoszsága olyannyira teljessé vált, hogy csak az isteni beavatkozás biztosítja a fény elérését. Ezért tanúskodott Jézus Krisztus tudományosan és tökéletesen helyesen arról, hogy: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6).

Szféránk ikertörvényei fel vannak bolygatva, és az emberiség létállapotával tökéletesen megegyezően tombolnak és büntetnek. Az építés és növekedés törvénye csak a gonoszra, és annak rossz burjánzásaira adott reakció. Ebben a reakcióban az ember az elől menekül, amit saját maga szabadított el. Jó akar lenni a gonosztól való félelmében és megbotránkozásában. Megpróbál jó lenni, és jótékonykodással kísérletezik hibás lépéseinek végzetes következményei miatt. Naponta bebizonyosodik, hogy Mózes első könyvének szavai (2,17) nagyon is igazak: mert a mely napon eszel arról, bizony meghalsz”. Sztrátumunk mindkét természetereje, törvényszerű együttműködésük megzavarása miatt haragra gerjed, és büntetni kezd. Polgári értelemben az egyik erő jóként, a másik rosszként hat. De a tény, hogy a jó és a rossz egymás tükörképei, azt bizonyítja számunkra, hogy a természet jó-ja soha nem válthat meg minket szükségünkből.



Jótett nem válthatja meg az embert a rossztól



Néhány ember számára ez zavarba ejtő problémát jelent. Létezik hát számunkra más út is? Mi mégis csak jók vagy rosszak lehetünk, vagy - reálisabban és őszintébben nézve - elsődlegesen jók vagy elsődlegesen rosszak! Jótettekkel nem leszünk a rossztól megváltva, és ennek a fordítottja is igaz.

Vajon van-e más természeterő, másik út, amelyen elindulhatunk? Létezik-e valami magasabb, mint a jó?

Igen, ez a másik út, ez a másik természettörvény, e magasabb jó létezik. A rózsakeresztesek filozófiája megmutatja ezt az utat, bizonyítja e törvény jelenlétét, pontosan úgy, mint minden szent irat, és mindenki, aki eszerint él és erről tanúskodik. A magasabb jó nem a dialektikus szféra ikertörvényeiből keletkezik. Ezt nagyon pontosan kifejezi az angol „completeness” szó, a tökéletesség.

Ezt a tökéletességet, a teljesség ösvényét hozza számunkra a Krisztushierarchia. Ha követjük ezt az utat, és megragadjuk ezt az erőt, akkor felülemelkedünk a természet jóságán, összetörjük a gonoszt, és így semlegesítjük a tiltott gyümölcs régi következményeit, amely annyi bajt hozott nekünk. A Krisztusban rejlő tökéletesség erejében visszatérünk a bűntelen dialektikus szféra régi állapotához, és ez az életterület ismét az Atyában rejlő új, magasabb élet kapujává válik.



A tökéletesség - akár a víz



Ha meg tudnak barátkozni ezzel az ötlettel, akkor azt is megértik, mit ért Lao Ce a következő szavakon: „Ha valaki uralkodni akar, és cselekvéssel kíván elérni valamit, látom, hogy ez nem sikerülhet. A birodalom szellemi dolog, és cselekvéssel nem lehet meghódítani. Aki így akarja elnyerni, az megsemmisíti. Aki a markában akarja tartani, az elveszíti. Egy szellemi birodalmat úgy lehet valóban meghódítani, ha az ember céloktól és cselekvéstől mentes. A bölcs nem emberbarát vagy jó. A teljesség olyan, mint a víz. A víz minden lénynek jót tesz, és nem viszálykodik. Olyan helyeken lakozik, melyeket minden ember megvet. Ebben jut közel a bölcs Tao-hoz. Szívesen él alacsony helyen. Szíve szereti a mélységet. A jótékonyságban a szeretetet szereti, a beszédben az igazságot, az irányításban a rendet, munkában az ügyességet, cselekvésben pedig a megfelelő időt. Nem veszekszik, ezért nem éri feddés.”

Ha Ön ezekből a gondolatokból valamit megérthet, akkor megérti a Hegyi beszéd következő szavait is: „Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed” (Máté 6,3).

A fenti mondatok a Krisztusban rejlő tökéletesség erejére utalnak, amely az ösvényre, Tao-hoz vezet minket. Ha a rosszra reagálván jóra törekszünk, akkor olyan aktivitást fejlesztünk ki, amely újra ellentétes reakciót okoz. Ezért ki kell szabadítani magunkat az ilyen cselekvés hálójából. A cselekvés szellemi értelemben vett megtagadásával eloldozzuk magunkat az akciótól és reakciótól, és így eljutunk az igaz cselekedethez. Értse meg ezt a szellemben!



Ebben jut közel Tao-hoz



Ahogyan a víz minden lénynek jót tesz, és nem viszálykodik, úgy az olyan ember is a legmagasabb jót sugározza ki, aki a tökéletességben él. Ez nem azért történik, mert jó, és nem is a rossz elutasításából, vagy a rosszra történő reagálásból, hanem mert nem képes másképp cselekedni. Nem küzd valamiért, hanem a legmagasabb jóból és a legmagasabb jóban létezik és él. Nem kérdezi, hogy jó-e, vagy jóként ismerik-e majd el. Gátat emel-e a rossz útjában? Ő nem harcol, ő VAN. Ebben jut közel Tao-hoz. Nem azért szerény, mert a törvény ezt írja elő, hanem ez az állapota, a természete. Bal keze - lényénél fogva - nem tudja, mit tesz a jobb. A szellemi birodalom akkor hódítható meg valóban, ha az ember mentes minden célkitűzéstől, cselekvéstől, és megszabadult minden tekintélytől!

Mégis a tökéletességben („completeness”) feloldódva szívesen lakik alacsonyan fekvő helyeken. Alacsonnyá vált. Szíve a mélységet szereti, alámerül a mindenség-bölcsességben. Jótékonyságában a szeretetet szereti. Támogatja a megtörtet és felegyenesíti az elnyomottat. Igazat szól, tanúskodik az ösvényről, Tao-ról. Az irányításban rendet teremt. A hierarchia szolgálatában az egyetemes, statikus testvériség egy magjának megalapítására törekszik. Munkájában ügyes. Hatékony cselekvésre törekszik. Cselekvésében a megfelelő időpontot választja ki; a pszichológiai pillanatban válik aktívvá. Nem harcol a rosszal szemben. Ám éppoly kevéssé küzd a dialektikus jóért. Félrehúzódik, de mégis a középpontban áll. Két lábbal áll a valóság talaján. Így nem éri feddés, jóllehet teljesen a világban van, de mégsem a világból való. Ez azt jelenti, hogy felülemelkedett a természet kerekén, és a dialektikus szféra az örökkévalóság széles kapujává vált számára.

Aki ezt meg tudja érteni, az értse meg!



Jan van Rijckenborgh



(Az Új vallási tájékozódás című újságból, 1947.)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,