2005/1/ Kérdések

Pentagram > 2005-ös évfolyam

Mit jelképez a caux-i Foyer Catharose de Petri templomban lévő galamb szobor?



A galambot mindig is a tisztaság és a makulátlan lélek jelképének tartották. E kecses állatot azonban felruházták még egy különleges tulajdonsággal, a reménnyel is. A vízözön után a galamb olajággal tér vissza Noé bárkájába, a fedélzeten így mindenki jó végre (szárazföldre!) számíthat.

A galamb ugyanakkor a tisztalelkűség és az alázatosság jelképe is, hiszen a „vízözön utáni új földre” csak ezekkel a tulajdonságokkal léphetünk be. Egy másik jellemzője miatt a galambot a lélek jelképének is tekinthetjük, hiszen mindig a Nap (vagyis a szellem) irányába menekül. Ellenséges üldözőit elvakítja a Nap, ezért kénytelenek hagyni, hogy elmeneküljön.

Ez a galamb a Szellemi Iskola nagymesternőjének, Catharose de Petrinek is a jelképe, éppen úgy, ahogyan a Renova templom előtt álló sas nagymesterünk jelképe. Ezek nem bizonyos személyek ábrázolásai, hanem azon erővonal-szerkezetek jelképei, melyeket a nagymesterek képviseltek: a galamb lágy, mégis határozott lendületét, a sas magas szárnyalását és erejét - mindkét állat azon képességét, hogy messze mindenek fölé emelkedhessen. Ezek számos kultúrában szereplő ősi jelképek.



A megszabadulás ösvényén az új lélek egyre nagyobb teret nyer a mikrokozmoszban. Ebből a szempontból hogyan foglalkozzunk mindazokkal a belső változásokkal, amelyeket fiatalokként tapasztalunk?



„Az ember, oh Aszklépiosz, nagy csoda” - hangzik Hermész Triszmegisztosz jól ismert megállapítása. A biológiából nagyon is jól tudjuk, hogy a test mindenféle sejtcsoportból és sejtek milliárdjaiból álló csodálatos eszköz. Ez az egész rendszer állandó változásnak van alávetve. Az ember csecsemőként kezdi, majd ifjúkori „királyságának” megtapasztalása után tizenévesként szembe kerül saját karmájával. A karma alapján felcseperedik, majd saját felelősségű munkájával tapasztalatokat szerez. Eközben pedig a sejtek szüntelenül cserélődnek, és új sejtek kerülnek a rendszerbe. Ha meggondoljuk, hogy ezeket az éjjel-nappal működő testi folyamatokat elsősorban külső erők irányítják, akkor valamelyest képet alkothatunk arról a nagyszerű folyamatról, amelybe személyesen felvétettünk.

Az Iskolában pedig olyan erővel találjuk magunkat szemben, amely mindezen hatások fölé emel minket, és megteremti egy új, magasabb, teljesen más szint megvalósításának a lehetőségét, mindezt pedig a „hétköznapi” életünk elhanyagolása nélkül. Ez az erő szintén változásokat okoz egész rendszerünkben.

Ezzel kapcsolatban az a fontos, hogy felismerjük ezeket a változásokat. E változások megértésének pedig csak egyetlen módja van: el kell merülnünk bennük teljes lényünkkel, teljes szívünkkel és lelkünkkel. Csak akkor tanulhatjuk meg megérteni ezt az erőt, ha együttműködünk, és összhangban vagyunk vele. Mert bár először csak lényünkben történnek változások, végül mi magunk is teljesen megváltozunk. Ekkor a talaj elő lett készítve a transzfiguráció számára.

Ezt az erőt napjainkban különösen erősen tapasztalhatjuk meg templomainkban. Ezért hangsúlyozzuk állandóan, hogy mennyire fontos részt venni a szolgálatokon és konferenciákon, erről olvasni, és másokkal beszélni.



A csend - belső csend?



Mi is valójában a belső csend? Annyi bizonyos, hogy semmi köze sincs a lehunyt szemekkel végzett koncentrációhoz, és az áhítatosan összekulcsolt kezekhez. Ezek csupán viselkedési formák, melyek önmagukban még semmit sem jelentenek. A belső csend akkor valósul meg, ha az érzékek és az érzéki tudat már nem érvényesíti magát. A tudat és az érzékek olyan eszközök, amelyek jelenleg teljesen az én irányítása alatt állnak, mivel ezek is a testből, és a természettől származnak. Ha énünk már nem csak hogy nem helyezi magát előtérbe, hanem - vágyakozásunkból táplálkozó intelligenciánkat használva - tökéletesen vissza tud húzódni, akkor egyre több térhez jut az új lélek. Az új lélek természete a nyitottság, a tér és a csend. Akkor jön mozgásba, ha valamilyen tevékenység „belevetül”, ahhoz hasonlóan, ahogyan egy kő mozgásba hozza a vizet. Ha csendes a lélek, akkor visszatükrözi a (szellemi) napot, és ekkor elegendő a tér is, hogy összekapcsolódjon Isten Szellemével. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy amikor az én tökéletesen háttérbe vonult (tulajdonképpen eltűnt), akkor a lélek sima tükrű tóként felfoghatja, és torzítatlanul továbbadhatja a szellem impulzusait. A belső csend ezért nem csupán a miénk, hanem az emberiség szolgálatának eszköze is.



Veszélyesek-e a mobiltelefonok?



Már sokat beszéltek és írtak a mobiltelefon veszélyeiről és sugárzásáról. Bár a gyártók fogadkoznak, hogy nincsen semmi baj, mégis állandóan változtatják modelljeiket, egyrészt a fogyasztók „tiszavirág életű” igényeit követve, másrészt persze azért is, hogy elkerüljék az esetleges problémákkal együtt járó felelősséget. A mobiltelefon nagyon kényelmes.

Minden nap, sok millió kapcsolat létesül, amelyek - bizonyos hullámhosszon belül - sugárzással töltik meg a légkört. Közvetlenül nem tudják ugyan károsítani a Szellemi Iskola erőterét, hiszen ez teljesen különböző szinten tevékeny, közvetve azonban igen. A mobiltelefon végül is elvonja a figyelmünket. Megszakítja koncentrációnkat. Egyfajta zavar keletkezik a konferencia légkörében, és ez nem hagyja érintetlenül a résztvevőket. Nem csak ezért nem használjuk konferenciák közben a mobiltelefonokat, hanem a Szellemi Iskola különleges, minket újra és újra befogadó erőterére való tekintettel sem.

A konferenciáknak az a céljuk, hogy az erőtérben való tartózkodás révén, távol a társadalmat szüntelenül lefoglaló nyüzsgéstől, egy csendes helyen különleges kapcsolat jöjjön létre a lélekélet értékeivel. A lélekértékek, a lélektudat csak tiszta légkörben fejlődhetnek, „egy derűs helyen, a tiszta éterekben”, ahogy a nagymesterek írták az Ébresztő! című könyvben, 1962-ben.

Csakis a tiszta éterekben tapasztalhatjuk meg tudatosan a „bennünk lévő másikat”. A konferenciahelyek (és persze különösen a templomok) biztosítják e speciális légkör alapvető körülményeit. Feltételezzük, hogy ezeket a dolgokat a konferenciák minden résztvevője megérti, és szívből elfogadja. Ezért kerüljük - ameddig csak lehet - „A mobiltelefon használata tilos!” feliratokat is.



Nem akadály-e a Szellemi Iskolában a társadalmi élet?



Egyáltalán nem szükségszerű, hogy akadály legyen feltéve, hogy ezzel kapcsolatban mindenki ügyel saját magára. A Szellemi Iskola célja megmagyarázni az eljövendő új ember körvonalait.

Az Iskola minden tevékenységét (ez pedig nem kevés) csakis ez határozza meg, más cél nem létezik. A Szellemi Iskola ugyanakkor nagyon is fontosnak tartja, hogy a világ országainak fiataljai megismerhessék egymást az Iskola új-gnosztikus légkörében. Az egymással való találkozás öröme, és az ilyenkor oly tisztán megnyilatkozó szellemi távlatok biztosítják a lendületet, és így spontán kialakul az új életmód.

Ez egy Szellemi Iskola, amely az örömteli új lélekéletre, és a belső fejlődésre irányul. Tagadhatatlan, hogy minden földi személyiségben van jó néhány akadály, amely a Szellemi Iskola tanításai alapján leküzdhető - ám csakis az érintett személy által. Ha hiányzik az ehhez szükséges akarat, akkor semmi haszna az Iskolában maradni, sőt ez még káros is lehet. Ha azonban minden résztvevő megőrzi a lélekéletre való irányulását, és az életről, saját énjéről és a társadalomról hiteles kép alakul ki benne, akkor a Szellemi Iskola - mint élő test - még hosszú ideig képes lesz a feltámadási tér részét képező új lélekélethez vezető hídként szolgálni.



Milyen lesz a kozmikus éjszaka, és mikor kezdődik?



A kozmikus éjszakát egy nyugalmi és helyreállítási periódushoz hasonlíthatnánk. Saját alvásunk idején is hasonló időszakot élünk át: pihenünk, testünk pedig újjáéled. Új energiát táplálnak belénk, és ami a gondolatokból és érzelmekből visszamaradt, az eltűnik. A következő reggel pedig frissen indulunk az új napnak. Ugyanez áll az élet és halál kerekére is. Amikor a test meghal, az egész mikrokozmikus rendszer számára egy nyugalmi és helyreállítási időszak kezdődik, mindez pedig egy újabb lehetőségekkel teli újabb élethez vezet. Hasonlóképpen váltják egymást a teremtés megnyilvánulási és nyugalmi szakaszai. A nyugalmi szakasz során vagy felemelkedés, vagy hanyatlás révén, de minden eltűnik. Ezzel egyidejűleg azonban új lehetőségek is kialakulnak. Mindez hasonló a be- és kilégzéshez. A teremtést tehát a belégzéshez hasonlíthatnánk. A kilégzést követően pedig minden megnyilvánult dolog visszatér az eredetéhez. H. P. Blavatsky A titkos tanítás című művében az idő határai közé helyezve írja le ezeket az időszakokat. E folyamtok időtartamát kifejező évek száma azonban felfoghatatlan számunkra.