2005/2/ A gottorfi glóbusz

Pentagram > 2005-ös évfolyam

és irodalmi példaképe Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében



2004 szeptemberében Schleswigben, a schleswig-holsteini Tartományi Múzeumban, a Gottorf Kastélyban lenyűgöző projektet adtak át a nyilvánosságnak: a XVII. századi „Gottorfi-Óriásföldgömb” rekonstrukcióját. A nyilvánosság számára kevésbé ismert, hogy ezt a bejárható glóbuszt Schleswig-Holstein-Gottorf hercege, III. Frigyes (1597-1659) építtette udvari tudósával, Adam Olearius-szal, aki szemmel láthatóan a „Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében” leírt óriásföldgömb irodalmi mintaképét vette alapul.



Az óriásföldgömb története az egyik legeredetibb, és mindmáig követhető nyoma a klasszikus rózsakeresztesek impulzusának, mellyel a XVII. századi közéletre hatottak. Szeretnénk ezt a nyomot követni, és egyben megvilágítani e földet és eget egyesítő glóbusz spirituális hátterét.

Az alkímiai menyegző harmadik napján, miután Rózsakereszt Krisztián kiállta a mérlegre állítás próbáját, apródja körbevezeti a kastélyban. Sokféle csodálatos termet és tárgyat mutatnak meg neki és társainak - köztük a könyvtárat és a különböző műtermeket, melyeket félkör alakban, egy drága óraművet rejtő torony körül rendeztek el. Végül egy olyan terembe érnek, melyben egy nagy, 30 láb átmérőjű földgömböt állítottak ki. A földgömböt egy szerkezet segítségével két ember tudja forgatni. Külső felületén pedig a feltérképezett földfelszínt mutatja.

A kémiai menyegzőre érkező jelöltek országait egy-egy arany pont jelezi, a pontokat pedig titokzatos vonalak kötik össze egymással. A tenger felületére egy táblát helyeztek, melyen három megbízás, valamint a tervező neve áll. Az apród felemeli a táblát, és ezzel feltárja a glóbusz belsejébe vezető nyílást, melyben négy személynek jut hely. A földgömb belső felén, egy fa padozaton ülve pedig a csillagos ég képmását láthatják.

„Csak egy kerek deszka volt, amelyen ülhettünk, és még világos nappal is (ekkor viszont már beállt az éj) látni lehetett a csillagokat. Nekem csupa karbunkulusnak tetszettek, amelyek valódi rendjükben és pályájukon oly gyönyörűen ragyogtak, hogy alig akartam újra kimenni.”



A földgömb mint a mikrokozmosz és a makrokozmosz jelképe



Európa szellemi történetében a XVII. század kezdete egy új időszak hajnalát jelzi, amely a világegyetem új látásmódját is magában foglalta. Egészen addig a Földet tekintették a kozmosz középpontjának, Ptolemaiosz és Tycho Brahe világképének megfelelően. A XVII. század folyamán aztán, lassacskán Kopernikusz világképe lett a mérvadó, amely már a Napot állította a középpontba. Ebben az időben a tanult világ két, mélységesen ellenséges táborra oszlott. A kérdés pedig az volt, hogy „a Föld mozog, vagy sem?” Végül Tycho Brahe asszisztense, Kepler jött rá a bolygók mozgásának valódi törvényeire, melyeket 1627-ben Tabula Rudolphinae című munkájában adott ki. A Földről, Napról és bolygókról folytatott viták komolyan megrendítették a középkorból átvett világképet, és mélységesen felzaklatták Európa vezetőinek kedélyét. Végül is arról a kérdésről volt szó, hogy milyen helyet foglal el az ember Isten teremtésében: vajon ő áll-e a középpontban, vagy csupán mellékszereplő?

Ilyen háttér előtt érthető, hogy ebben az időszakban az európai földgömb-manufaktúrák virágkorukat élték. Minden fejedelmi házban és nevesebb könyvtárban megtalálható volt legalább egy föld- és egy éggömb. Az, hogy Andreae az Alkímiai menyegzőbe szimbólumként beépített egy földgömböt is, talán szintén a kor szellemének tudható be. A föld- és az éggömb egyesítése azonban egy belülről bejárható, hatalmas glóbuszban, ahogyan azt Andreae leírja, teljesen egyedülálló, és addig példa nélküli irodalmi ötlet volt.



Alkimisták és csillagászok a XVII. században



A természettudományokat, mint a kémiát, a fizikát és a csillagászatot a XVII. században még nem kezelték annyira elkülönült tudományágakként, mint ahogy manapság. Abban az időben a tudósok sokkal inkább voltak alkimisták és csillagászok, sőt gyakran még orvosok is egy személyben. Ahogyan az alkimisták a külső világ kémiai folyamatait belső átalakulásként élték meg, úgy a csillagászati jelenségeket is saját belső lényükre vetítették. Ezért kiindulhatunk abból, hogy e földgömbnél is a kor hagyománya szerinti alkímiai beavatás tárgyáról van szó.

A föld és ég egyesítésén keresztül ebben a glóbuszban felismerhetjük az ember, mint mikrokozmosz tökéletes képmását. A gömb kívülről földi testként jelenik meg, annak ismert jegyeivel. A beavatás útján haladó jelöltnek azonban, aki kiállta a megmérettetés próbáját, megnyílik ez a test, „ott, ahol a tenger van”, vagyis a lélek síkján. Hiszen a víz vagy tenger mindig is a lélekvilág egyik jelképe volt. Ezen a helyen léphet a gömb - vagyis saját lénye - belsejébe, és láthatja meg saját mikrokozmosza „csillagos egét”.

Ez ugyanaz a folyamat, mint amit a Fama Fraternitatis a „rota olvasásának” nevez. A testvérek, miután felfedezik Rózsakereszt Krisztián sírboltját, visszavonulnak, hogy „olvassanak a rotájukban”, mielőtt a következő nap belépnének a sírtemplomba. A „rota”, vagyis a „csillagos ég” a jelölt asztrálisának (szó szerint: csillagos egének) erővonal-szerkezetét mutatja meg. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a döntő pillanatban a testvérek teljesen tisztában legyenek asztrozófiai állapotukkal, és ezzel összhangban viselkedjenek. Ezek az erővonalak világító karbunkulusokként húzzák pályájukat, mellyel a jelölt saját belső lényét addig soha nem látott módon ismeri meg. Ez az érzékelés a lélek bizonyos fejlettségi fokát jelöli, melyet a beavatás útján minden jelölt megél, ha eljön az ideje.

A földgömbnek azonban makrokozmikus nézőpontja is van. A szöveg úgy hangzik, hogy az alkímiai menyegző jelöltjeinek országait fénylő arany pontok jelzik, a pontokat pedig titokzatos vonalak kötik össze egymással.

Halandó világunk a világosság szerzetének szemszögéből nézve egy sötét hely. A lélek szerint felébredt emberek azonban fénypontokként jelennek meg a sötétségben. Mindazok, akik a szellemlélekhez vezető útjukat keresik, mindenütt, ahol élnek, egy világot átfogó hálót alkotnak. Ezek az arany pontok és vonalak, melyeket Rózsakereszt Krisztián észrevesz a térképen.

De mi köze mindennek a kezdetben említett gottorfi Óriás-földgömbhöz?



A gottorfi Óriás-földgömb



A XVII. század első felében a schleswig-holsteini Gottorf kastély volt Észak-Németország legjelentősebb kulturális és spirituális központja. III. Frigyes von Schleswig-Holstein-Gottorf sokoldalúan érdeklődő, egyetemes műveltségű herceg volt. A csillagászat, asztrológia, kronológia és földrajz területén éppoly járatos volt, mint az optika, az akusztika, a civil vagy a katonai építészet terén.

Ezenkívül alkímiai laboratóriumot, műtermet és egy jelentős könyvtárat is fenntartott kastélyában, amely a maga néhány ezer kötetével a teljes akkori tudást felölelte. Ezt a wolfenbütteli könyvtár után az akkori legjelentősebb gyűjteményként tartották számon Németországban. Ráadásul Gottorf még az órakészítés jelentős központja is volt, azon mérnöki művészeté, amely a XVI. század végén a virágkorát élte Németországában.

Gottorfnak azonban nemcsak az Európa szerte nagyrabecsült művészeti műhelyén és könyvtárán alapult a hírneve, és nem csupán a tudomány és műveltség virágzó székhelyeként tartották számon. Sokkal inkább csodálták a kastélytól északra telepített ötszintes, teraszos elrendezésű „Újmű-kert” középpontjában lévő híres gottorfi földgömböt.

Történelmileg igazolt, hogy az 1614 és 1616 között megjelent Rózsakeresztes Kiáltványok roppant feltűnést keltettek Németországban és egész Európában. Sok fejedelmi könyvtárban megvoltak a kiáltványok nyomtatott példányai - így a drezdai udvarban is, ahol III. Frigyes nevelkedett. Teljes bizonyossággal kiindulhatunk abból, hogy a sokoldalúan képzett III. Frigyes ismerte a Rózsakeresztes Kiáltványokat. Sajnos ma már nem állapítható meg, hogy a gottorfi könyvtárban is megvolt-e az Alkímiai Menyegző. A gottorfi Óriás-földgömb, és az Alkímiai menyegzőben leírt példány közti hasonlóság azonban kétség kívül több mint feltűnő. Erre utal a Rózsakeresztesek története Észak-Németországban című munkájában Hans Sievert is.



Ég és Föld között



Frigyes építőmestere, Adam Olearius, 1650-1664 között foglalkozott a földgömb megépítésével. Az építési mód, sőt a földgömb elhelyezése az Új-kertben is letagadhatatlan párhuzamokat mutat az Andreae művében, az Alkímiai menyegzőben leírtakkal. A gottorfi példányt a „Frigyesvárban”, egy külön erre készített földgömbházában állították ki. A Frigyesvár egy félkör alakú kerti sövény hajlatának közepén állt, melyben még 12 mélyedést alakítottak ki szobrok számára. Előtte egy négyszögletű tó volt, melynek közepén egy nagy Herkules szobor állt. A területen további művészeti alkotásokat helyeztek el: szobrokat, szökőkutakat, egy optikai fülkét, üvegházat és egzotikus állatokat, csakúgy, mint ahogy a földgömbház tetőteraszán nagy valószínűséggel egy csillagászati obszervatórium is működött.

Maga a földgömb 3,11 méter átmérőjű volt. Külső felszínén a Föld akkori ismeretek szerinti valósághű térképe szerepelt. Az Indiai Óceán felületén egy bejárati ajtó nyílott, melyre egy fedőlapot erősítettek. Belső oldalán pedig a csiszolt fémszegekkel és festett csillagképekkel ábrázolt csillagos égbolt látszott, melyet gyertyákkal világították meg. A földgömb fapadján akár 12 ember is helyet foglalhatott. A gömb középpontjában egy Földet mintázó fémgolyó állt, szorosan a tengelyhez erősítve. A néző tehát szó szerint „ég és Föld között” találta magát: maga előtt - vagy alatt - a Földet, felette pedig a csillagos eget láthatta.

A földgömböt egy óraműhöz hasonló, bonyolult szerkezet, és egy vízi malom segítségével mozgatták. 24 óra alatt egyszer megfordult a tengelye körül, miközben egy kézi hajtókarral gyorsítani is lehetett a sebességét, hogy különböző csillagállásokat lehessen előidézni. A földgömbház és a meghajtó szerkezet kicsinyített fa modellje már évek óta ki van állítva a Gottorfi Múzeumban.

A gottorfi Óriás-földgömb, melyet Európa egyik legrégibb planetáriumának nevezhetünk, nagy megbecsülést szerzett a gottorfi hercegeknek, és a Schleswig-Holstein-Gottorf ház virágkorának jelképe volt. A földgömb 1713-as elvesztése egyben a gottorfi fénykor végét is jelentette. A Gottorf ház és Dánia között folytatott Északi háború elvesztése után a Glóbuszt „elajándékozták” Nagy Péter orosz cárnak. A dánok elkergették a gottorfi hercegeket, és a földgömb a szentpétervári cári palota művészeti csarnokának díszes darabja lett.

A földgömböt 1945-ben műtárgy-zsákmányként rövid időre Lübeckbe hozták, azonban a brit megszálló erők hamarosan visszajuttatták a Szovjetunióba. Azonban sokáig ott sem volt látható - miközben erősen megrongálódott és részben elégett. 2003 óta azonban, időigényes restaurálási munkákat követően, melyeket a német Goethe Intézet finanszírozott, korlátozott mértékben ismét látható. Szentpétervári állomáshelye, érdekes módon, az Alkímiai menyegzőben szereplő „Olimposz tornyának” elrendezésére emlékeztet: A földgömb a Néva folyó tőszomszédságában, a Lomonoszov Múzeum egyik tornyának legfelső, fényárban úszó termében áll, melyet csak egy rendkívül szűk csigalépcsőn lehet elérni.



A gottorfi másolat



2004 szeptemberében a Gottorf kastélyban átadták a nyilvánosságnak a történelmi földgömbnek az eredetihez messzemenően hű másolatát - de modern meghajtó szerkezettel ellátva. A mű megvalósulását szponzorok tették lehetővé, a történelmi Újmű-kert helyreállításának részeként, melyet a „Német Szövetségi Környezet-alapítvány” is támogatott. A történelmi helyen új, modern földgömbházat emeltek, melybe az új földgömb már 2004 márciusában beköltözött.

II. Margit dán királynő volt az, aki 2004. július 27-én először láthatta az egészen különleges csillagos égboltot. Amint meghívott vendégként helyet foglalt a gottorfi földgömbben, pontosan 1050 csillag forgott körülötte. 2004 szeptembere óta az 1650-ben épült eredeti gömb másolata minden látogató előtt nyitva áll. Egyszerre kilenc ember tud belépni a történelmi planetáriumba a nyíláson keresztül.



1604 - 2004



2004 jelentős dátum a rózsakeresztesek történetében. A Fama Fraternitatis tudósítása szerint, éppen 400 évvel ezelőtt, 1604-ben fedezték fel Rózsakereszt Krisztián sírboltját. Johannes Kepler 1604-ben figyelte meg egy szupernóva kialakulását a Hattyú csillagképben, melyet a Fama Fraternitatis egy új szellemi korszak beköszöntének értelmez. Ugyanebben az évben egy rendkívül ritka, nagy bolygó-együttállás jelentette be „Sanctus Spiritus Házának” megszületését.

Vajon véletlen, hogy az Alkímiai menyegző mintájára készült óriásföldgömb 2004-ben feltámad?



1 Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője, Jan van Rijckenborgh magyarázataival, I. kötet, 52. oldal





Irodalom



Felix Lühning: Gottorf a Barokk fényében, IV kötet: A gottorfi Glóbusz és a newen wercki Glóbuszház, egy kora-barokk világszínház dokumentációja és rekonstrukciója; Schleswig-Holsteini Tartományi Múzeum, Schleswig 1997.



Wolfgang Merckens: A gottorfi udvari könyvtár katalógusai és a wowerni gyűjtemény, a: A Schleswig-Holsteini Történeti Társaság folyóirata, 107. kötet; Karl Wachholtz Kiadó, Neumünster 1982.



Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője; Eredeti szöveg: Johann Valentin Andreae, 1616, Jan van Rijckenborgh magyarázataival, Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője, I és II kötet, Rozekruis Pers, Haarlem, Hollandia, 1967 és 1976. Magyarul megjelent 1991-ben.



Jan van Rijckenborgh: Fama Fraternitatis (A Rózsakereszt Szerzetének kiáltványa); Eredeti szöveg Johann Valentin Andreae, 1614, Jan van Rijckenborgh magyarázataival; Rozekruis Pers, Haarlem, Hollandia, 1967. Magyarul megjelent 2004-ben.



Jost Ritmann: A Rózsakeresztes szerzet megszületése Tübingenben, a: A Rózsakereszt, mint európai jelenség a 17. században; Amsterdam, In de Pelikaan, 2002



Ernst Schlee: III Frigyes herceg gottorfi Földgömbje; Nyugatholsteini Boyens & Co. Kiadó, Heide/Holstein 1991.



Hans H. Sievert: A Rózsa és Kereszt jegyében. A Rózsakeresztesek történetéhez, I Kötet;

Verlag Clemens Zerling, Berlin 1996.



Francis A. Yates: Felvilágosodás a Rózsakereszt jegyében Ernst Klett Kiadó, Edition Alpha, Stuttgart 1975.