2005/2/ 400 év rózsakereszt

Pentagram > 2005-ös évfolyam

a Vízöntő-nyelv



A modern Rózsakereszt minden megnyilatkozásában szembesít minket a Vízöntő korszak kezdetének követelményeivel. A Vízöntő közismert ábrázolását - a vizeskorsóját kiöntő embert - már ősidők óta a légkörbe folyamatosan beáramló élő víz jelképeként használták. Ez egy átalakulási és megújulási folyamatot elindító új energia. A rózsakeresztesek XVII. századi fellépése óta e folyamatra minden kor rányomta a maga sajátos bélyegét.



Aquarius a szellem, ami által minden átláthatóvá válik. A régi értékeket felülvizsgálják. A túlhaladott struktúráktól való megszabadulás folyamata felerősödik. A korsót a belső forradalom céljára szánt dinamikus energiával töltik meg. E mindenkire kiáradó megnyilvánító erőnek mindig megvan a maga hatása, és ez válaszút elé állít minket.

Aquarius kezeskedik a szabad választásért. Annyiban nem vagyunk szabadok, hogy reagálnunk kell rá, azonban választhatunk, hogyan reagálunk. Ha az énnel válaszolunk rá, akkor ez az ego megerősödéséhez vezet, amely önimádatba, az élvezetek hajszolásába és kielégíthetetlen fogyasztási vágyakba torkollik. Ha azonban a szellemi lényeg hívó hangjára hallgatunk, akkor a rózsa és a kereszt útját járjuk. A régi normák és értékek mindkét esetben megkérdőjeleződnek.

Ahol az én-ember mind negatívabb „szabadságok” után kutat, ott a testvér, aki másként döntött, magasabb létszínvonal elérésére törekszik. Aquarius arra inspirálja őt, hogy tudatára ébredjen a Másiknak. És ezzel az olyan fennkölt ideálok, mint a testvériség, a szociális igazságosság, a szolidaritás, az értelem és a közösségi szellem, melyeket mindig a vízöntő fogalmával társítanak, egészen más távlatot nyernek.

Bár a vízöntő jegyet a szabadság szelleme irányítja, ezekkel az ideálokkal azonban bármely pillanatban „útrakelhet” az éntudat is. Azonkívül ezek meg is merevedhetnek különböző rendszerekben, dogmákban, hatalmi struktúrákban vagy kívülről ránk kényszerített új normákban és értékekben. Asztrológiai szempontból nézve, a megújulás azután szaturnuszi értékekre esik vissza, és merev struktúrákká szilárdul, melyekben megreked.



Mi a Vízöntő szabadsága?



Az én szemszögéből nézve a szabadság a bizonytalansággal és a káosszal kapcsolható össze. De a megújulás álláspontjára helyezkedve a szabadság az alkotóképességgel és a felelősséggel áll kapcsolatban. Aquarius az Uránusz bolygóval működik együtt. A görög mitológiában Uranosz Isten a szabadság és a káosz megtestesítője volt. Az új embernek kreativitással, és felelősségérzettel együtt járó szabadsággal kell rendelkeznie, hogy önállóan és önmegvalósítóan dolgozhasson. Itt egy teljesen új felelősségről van szó, amely csak teljes szabadságban valósítható meg - úgy, mint a Flammarion közismert alkotásán látható zarándoknál, akinek a létező kozmosz határain áttörve új kozmosz tárul fel.

Ha nem ezen az úton járunk, és ragaszkodunk a régi mintákhoz és hajlamokhoz, akkor a tüzes aquarius erő folyamatosan kríziseket okoz. Ez ellen viszont csak úgy védekezhetünk, ha visszatérünk az olyan normákhoz és értékekhez, amelyek már nem érvényesek ugyan, de megvédenek a további kisiklásoktól. Ekkor azonban bezárul a megújuláshoz vezető ajtó, amelyet az aquarius-dinamika nyitna meg, és ezt a fejlődést egy későbbi stádiumban kell majd behoznunk. Aki másrészről az énje számára negatív, korlátlan szabadságot keres, megállapítja majd, hogy az egó számára éppen ebben rejlik a legnagyobb veszély. Ingerekre sóvárogva az énember így saját maga és környezete veszélyforrásává válik. Mert az aquarius energia megújulásra ösztönöz, amely végül az én-kultúra teljes elengedését követeli.

A hatvanas években az Aquarius-sugárzás forradalmi megmozdulásokban és eszmékben nyilvánult meg, amelyek a fennálló normák és értékek korlátait ostromolták és törték át. Mindenütt a béke, a szeretet és az összetartozás vágyát hangoztatták. A légköri feszültség nagyon kritikus szintet ért el, és villámként tört az atmoszférába. A vízöntő levegő-jegy, ezért megnyilvánulási tere a légkörben van.

Az Arany-Rózsakereszt Szellemi Iskolája 1963 és 1967 között öt alkalommal hatalmas Aquarius-konferenciákat rendezett Európa különböző városaiban. E különleges konferenciákon nyomatékosan utaltak arra, hogy az új emberré válás feltétele a megfordulás szükségességének tudatossá válása. Ez teljesen megfelel a XVII. századi rózsakeresztesek mélyértelmű elbeszélése, a Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője szellemének, amely az új ember mintaképét, a vízöntő-embert ábrázolja.

Jelenleg általánosan elismerik, hogy a múlt század második felében megindult forradalmi változások erősen rányomták bélyegüket a mai társadalomra. Modern politikusaink az alapvető értékek megrendülését, a törvénytelenségeket és az erkölcsi elvek hiányát közvetlenül e változások, és mindenekelőtt az egyéni szabadság utáni vágy számlájára írják. Az említett impulzus az elején nem a politikáról szólt. Tiszta tudati impulzusról volt szó, melyhez csak a nyolcvanas évek úgynevezett „én periódusában” társult az élvhajhászás és az egoizmus mellékíze. A szolidaritás utáni törekvés, amit a politika átvett, az impulzus pozitív kiáradása volt.

A társadalomban megállapíthatók az Aquarius impulzusok befolyásai, de gyakran tudatlanul és felületesen reagálunk rájuk. Az áramlat azonban nem „kozmetikai” célú. Nem a felületen kell hatnia, hanem a mélyben. A belső embernek, a mikrokozmosznak szánják. Ha ezeket az értékeket külsőleg, belső megváltozás nélkül próbáljuk gyakorlatra váltani, akkor erre a következő természettörvény reagál azonnal: minden világi érték végül a saját ellentétébe csap át. A romlás miatt a legjobból a legrosszabb jön létre, mint például törvénytelenség és erkölcstelenség, az erőszak legalacsonyabb formái, öngyilkos-kommandó-akciók és gyermekek megrontása.

Ezzel szemben azonban pozitív fejlődést is találunk, mintegy leleplezve sok jogtalan elvárást. Az ember természeténél fogva nem jó, mint ahogyan azt gondolni vélték, de ugyanakkor nem is rossz. A jó és a rossz az ember nézetei. Sokan vannak, akik életükben a magas vízöntő-ideálokra törekszenek. Ez a közel 2160 évet felölelő Vízöntő-időszak a testvériség, a szabadság és a harmónia, valamint a kölcsönös megértés, az önzetlenség és a kreativitás időszaka lesz. Aki körbetekint, nem biztos, hogy bármit is észre fog ebből venni, de fokozatosan minden illúzióról lehull a fátyol. Az igazság előbb vagy utóbb, de végül minden hazugságot legyőz, és számtalan botrány és titok kerül majd napvilágra.

Mit jelent hát 400 év Rózsakereszt az Aquarius fényében? A XVII. század elején a Rózsakeresztes Testvériség nyilatkozatokkal és kiáltványokkal lépett a nyilvánosság elé. Ugyanebben az időben Kepler, a csillagász és asztrológus a Cygnus csillagképben egy szupernóvát fedezett fel. A rózsakeresztesek ebben „az isteni útmutatás” jelét vélték felfedezni, amint arról az 1615-ös Confessiójukban is beszámolnak. Ez a megújulás impulzusa volt, amely megjelent az égbolton, és amelynek éppúgy hatnia kellett a világban, mint a kis világban, a mikrokozmoszban is.



Az értelem vezérfonala



Európában, ugyanebben az időben fejlődtek ki a belső megújulás és az általános szellemi légkör megújításának lehetőségei is. A rózsakeresztesek az írásukkal együtt járó kockázat ellenére is rámutattak a megújulás lehetőségére, mert nézetük szerint az ember és a kultúra tiszta kereszténységen alapuló fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megújulás.

A lehetőségek adottak voltak. A korabeli Európában a körülmények még olyanok voltak, hogy egy esetleges káosz kockázata bizonyos határokon belül maradt. Abban az időben a rend utáni vágyakozás még olyan erős volt, hogy szinte mederré válhatott az élő víz áradatához. Egy új impulzus minden irányban terjedhet. Ha azonban tudatos lelkek fogják fel, akkor ezzel olyan biztos medert képeznek, amely az élő víz áramának továbbra is irányt adhat.

Az európai kultúra is elért ahhoz a ponthoz, hogy megérett az egyetemes belátások befogadására. A vezérfonal itt a növekvő értelem volt. Ennek előhírnöke a filozófus Giordano Bruno volt, a XVII. században pedig Spinoza és Descartes tolmácsolta mindezt. Ha ezt az impulzust nem fogták volna fel, akkor az ember és a kultúra fejlődése „serdülőkori” állapotban rekedt volna meg, és Európa nem vált volna felnőtté.

Szükségessé vált egy valódi szellemi képességekkel megáldott új ember, és egy egyetemes értékekkel bíró kultúra víziójának a kifejlődése. A szabadság ígéretének, és a teremtésnek tett ígéretnek, ahogyan a Bibliában áll, be kellett teljesülniük. Így a Hattyú (Cygnus) csillagképben megjelent új fényt használták fel arra, hogy Európában a megújuláson kívül az Aquarius-ember jelét, vagyis Rózsakereszt Krisztián jelét is bevezessék a köztudatba. Ő az az ember, aki felvétetett a megváltozás dinamikus folyamatába. Aquarius által válik lehetővé a Manasz, a kifejlődött gondolkodási képességű szellem-lélek-ember, az androgyn, az igazi ember. Az olyan ismertetőjegyek, mint az önzetlenség, a szolidaritás, a barátság, a tisztesség, a feddhetetlenség, a nyitottság és a kreativitás akkor új alapokon fejlődnek ki. Ám az új ember létrejöttének legfontosabb nézete az új lélek megszületése. Ez a teljesen új irányulás az alkímiai menyegző alapja, vagyis a szellem és a lélek szintézise, amelyből aztán új test születhet.



Három jelentős fázis 1604 óta



Ezt az elemet az európai kultúrában addig figyelmen kívül hagyták vagy teljesen hiányzott is, számunkra azonban a legnagyobb aktualitása van. Az emberi lét magasabb típusába való felemelkedés ugyanis nem automatikus kulturális történés, hanem egy dinamikus folyamat, amely nem világi vagy egyházi tekintélyek által irányított fejlődés, hanem a mikrokozmoszban lezajló forradalom. Az embernek másik kiindulópontot kell választania.

Ez az új szintézis nem jutalmazás vagy büntetés alapján működik, hanem kizárólag az egyén azon pozitív elhatározásán múlik, hogy ebben az életben az igazi megvilágosodáson akar dolgozni. Ezt az elhatározást a „királyi menyegzőre” szóló, mélyen legbelül érzett meghívás alapján hozza meg, anélkül, hogy tudná, hová vezet végül ez a folyamat. Így hát e bizonytalanság és feszültség a lélek felnőtté válásának sajátossága.

A szellemi kereső számára Aquarius nagy és új lehetőségeket jelent. Amint a Halak befolyása alábbhagy, ismét értelmesen dolgozhat magán az ember, ha a Halak-időszak követelményeit betöltötte. Mivel azokon alapszik a helyes kiindulópont. Ezt a szív megtisztulásának és megvilágosodásának kell megelőznie, amelyben alázatosan megtanulja, hogyan hallgasson a magasabb értelemre.

Az első megújító impulzust a XVII. században a protestánsok és katolikusok közötti véres németországi vallási háborúkban fojtották el, amely a harmincéves háború néven vált ismertté. Csak az 1648-as münsteri béke után vált lehetővé az impulzus újbóli felvétele. Az 1789-es francia forradalom, az emberi jogok kiáltványával, valamint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjével ebben az összefüggésben fontos átmenetet képez, mivel a vízöntő befolyások első előrevetített árnyéka volt. Nem véletlenül fedezték fel 1781-ben az Uránuszt, a Vízöntő jegy uralkodó bolygóját. Mozart 1790-ben komponált operája, a Varázsfuvola, amely Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjének zenei átültetését jelentette, szintén erre az előrevetített árnyékra utal. Mozart a Vízöntő-időszak pirkadatát napfelkeltének látta. Operájában jelkép, mágia és szellem-lélek-tudat közvetítik a menyegzői ünnep ötletét, amely a mai napig sem veszített semmit kifejező erejéből. A XVII. században sok impulzus volt, amely az alkímiai értelemben vett önmegvalósítást ösztönözte - itt többek között a szabadkőművességre utalunk. Ezzel szemben persze az ellenerők is kifejlődtek, mint például a francia forradalmat kísérő, és annak eszményeit, a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget bemocskoló halálorgiák, amelyek a vízöntő-értékeket is megrontották.

Az 1787-től 1966-ig tartó időszakot számos forradalom és újítás jellemezte. Ezek kezdetben magasztos eszmékből indultak ki, ám gyakran torkolltak számtalan áldozatot követelő totalitárius rendszerekbe.

Akadtak azonban örömteli Vízöntő-újdonságok is. Szellemi területen például létrejött a teozófia, melynek mottója így hangzott: „Nincsen vallás az igazságon kívül”. Ez valódi Vízöntő-mottó. Hasonló jelmondata volt a huszadik század elején Max Heindel „Rózsakeresztes Testvérség” mozgalmának is: „Tiszta értelem, szeretetteljes szív és egészséges test”.

A Halak korszakának utolsó fázisában, melyben a Vízöntő-energia már észlelhetővé vált, ismét egyre intenzívebben kezdett minden az igazságról szólni. Asztrozófiailag a Halak korszaka a kezdődő Vízöntő befolyással ér utolsó fázisába, amely tehát a kettős hal jelkép második halának a fázisa. A Halak (Pisces) jegyét a Neptunusz misztériumbolygó irányítja, amelyet Jan van Rijckenborgh „a főszentély megújítójának” nevez. Az igazság, ami a maszkok eltávolításával és leleplezésével láthatóvá válik majd, az többnyire nem az az igazság, amit az emberek hallani akarnak.

Amit felfednek, az szembeállítóan fog hatni, és tudati válságunkat teljesen napvilágra hozza. Az igazság az, hogy az örökkévalóság világosságában a világ semmi esetre sem elfogadható, mert itt igazságtalanság és ámítás lépnek házasságra egymással. Gazdasági érdekek, illetve a „hőn áhított béke” kedvéért mi is gyakran cselekszünk így. Ez az „áhított béke” éppen a „kedves urunk” kifejezéshez illik, abban a szentimentális értelemben, amelyben Isten fiát szokták emlegetni. Ez azonban látszat és álnokság.



A monád tüze



Bár tudjuk, hogy az én-kultúra nem vezet sehová, továbbra is folytatjuk játékainkat. Így a gondolkodás egy másfajta formája továbbra is lehetetlenné válik. Hozzászokunk az én „túlsúlyával” való élethez. Elfojtjuk magunkban a szellemi megváltozás szükségességének ismeretét. Tiszteletteljesen nézünk fel ezen átváltozás szükségességére, azt gondolván, hogy köztünk és az igaz ember között hatalmas távolság van. Így tart minket fogva énünk.

Jóval a hatvanas évek előtt, de már a Halak-korszak Vízöntő-fázisában csendültek fel a bölcs szavak: „Az én, a természet-egó fejlődésének helyébe a monád fejlődésének kell lépnie”. A monád egy mag, amely énünknél sokkal mélyebben rejlik, és nem áll nyitva a csábítások számára, melyek az anyaghoz, a megszokáshoz és a rabszolgasorshoz kötnek minket. A monád az eredeti életterülettel áll kapcsolatban, a szeretettel, amely tökéletes. Ez nem az általunk ismert szeretet. E szeretettel, amely a szabadság szelleme, énünk nem tud mit kezdeni. Az énből kiinduló szeretetnek jóval alacsonyabb a rezgésfoka. A szeretet, amelyről többek között a Korinthusiaknak írt levél is beszámol, egy másik világrendből származik, amelyhez csak a monádnak van hozzáférhetősége, és csak azon keresztül tud megnyilvánulni.

A monád magsugárzása környezetét - vagyis minket - földöntúli tűzzel veszi körül. Emiatt idegenekké válunk e világban, idegennek érezzük magunkat, mint e földi lét idegen vendégei. Ez a Vízöntő képe, egy idegen vendég, aki senkinek sem tesz rosszat, de a szívében égő monádikus láng hatásával földöntúli tüzet sugároz ki.

A tökéletes szeretetet és szabadságot megtapasztaló szellemszikra erőteljes aktivitásra ösztönzi az embert. És ő tudja, hogy ez az energia nem arra szolgál, hogy rövid ideig élvezze a megvilágosodást, hanem ez kötelességet jelent. A szeretet szelleme továbbadásra, az új energia kiterjesztésére hívja fel hordozóját. Emellett persze tovább folyik a belső építés. Így ismeri fel az ember Hermész bölcsességét: „Mindent megkapni, mindent továbbadni, és ezáltal mindent megújítani”.

Ha eközben a törekvő ismét az én hatása alá kerül, akkor a senki földjén találja magát. A korábbi határok eltűntek, és minden támasz elveszett. Ha megpróbálja a régi értékeket erőltetve újból életre kelteni, akkor a fundamentalizmus bűvkörébe kerül. Megindul a kultúra elfajulása, a vele járó kísérőjelenségekkel, a félelemmel, elnyomással és terrorral együtt, és ez minden, csak nem felemelő. A Vízöntő impulzus nem kötelező jellegű. Itt egy erős, mágneses rendszer vagy erőtér megépítéséről van szó, amelyet a világ kultúráinak elkerülhetetlen elkorcsosulása már nem tud megtámadni. A testvériség, mint Vízöntő-fogalom itt döntő szerephez jut. Aquarius egy csoportos folyamathoz követel bátorságot, de magasabb szinten, a lélek szintjén. Ez az elvárás abszolút, és csak a tökéletes szeretet és tökéletes szabadság szellemében valósítható meg. Akkor az egész csoport ereje minden résztvevő javára szolgál, a szabadság, egyenlőség és testvériség értelmében. Ez az igaz ember ténylegesen elérendő színvonala, aki elhagyja a Földet, és az eredeti naptest, a kozmosz lakójává válik.