Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2005-ös évfolyam

2005/5/ A „szupermarket-érzés”

Pentagram > 2005-ös évfolyam



Egy 16 éves fiú a következőket mesélte: „Élményemet 'szupermarket-érzésnek' neveztem el. Nem mintha csak szupermarketekben jönne rám. Olykor iskolai ünnepélyeken vagy egy pályaudvar kellős közepén is megérint. Nem hiszem, hogy megérzem, ha jön, vagy azért öntene el, mert valamit teszek, hanem egyszerűen megjelenik. Ekkor ott álok ebben a szupermarketben, és hagyom, hogy minden elvonuljon előttem - a sok bevásárlókosaras ember, ez az egész élet. Miközben így állok, sírni tudnék. Ilyenkor már csak egyetlen kérdés van bennem, amely minden mást túlharsog, és ez a 'miért?'”



Mi a teendő, ha egy 16 éves, kreatív és jó humorérzékű fiú egy ifjúsági konferencián, kerek-asztal beszélgetés közben a fenti tapasztalatokkal áll elő? Körülötte még vagy 60 hasonló korú fiatal ül, és sokak szemében hasonló felismerés csillan fel. A modern Rózsakereszt Szellemi Iskolája Ifjúsági Művének munkatársai egy ilyen helyzetben nem tudnak azon nyomban megfelelő választ adni. Létezik-e egyáltalán jó válasz? A két természetrend elve - a Lectorium Rosicrucianum filozófiájának egyik kiindulópontja - ugyan jó alap lehet, amely elősegítheti a megértést, de sokáig mindez csak elmélet marad. Csak ha a fiatalember felismeri önmagában az igazságot, akkor lesz képes az élet nagy kérdéseire, a vég nélküli „miértekre” választ találni.



Mindez nekem szól?



Egy másikuk ezt mondta: „Leírom nektek legmélyebb érzésemet, amely már gyerekkorom óta foglalkoztat, s amely időről időre felötlik bennem, pontosan úgy, mint a szupermarket-érzés.” Ő ezt „Télapó-érzésnek” nevezte el és hozzátette: „Emlékeztek még rá, amikor elmondták nekünk, hogy a télapó nem is igazi, hanem csak egy nagy játék, amelyben mindenki részt vesz: a szülők, a tanárok, a nagyobb testvérek és abszolút mindenki? Csak miután elárulták a titkot, akkor lehetett véget vetni a nagy játéknak, és viselkedhetett mindenki ismét normálisan, színészkedés és folyosói sugdolózás nélkül.

Ugyanígy láttam a világot is. Minden nagyon titokzatos volt, egy nagy játék, csak így lehetett és sehogy máshogy. Mindenki együttműködött, természetesen mindenki nagyon jól játszotta a szerepét. Minden ember, a Föld, a tengerek és a csillagok, minden a nagy játék része volt. Csak én nem voltam képben, még nem. Tudat alatt kezdett elhatalmasodni rajtam az érzés, hogy erre a belátásra még várnom kellene. Erősen reménykedni kezdtem, hogy végül átláthatok majd a színjátékon, és akkor végre elkezdődik az igazi élet. De a télapóhoz képest az a nagy különbség, hogy soha senki sem hív magához azzal, hogy elárulja a titkot. Magamnak kell felfedeznem, ebbe már akkoriban biztos voltam. Csak ekkor szűnik meg a látszattal és valósággal kapcsolatos zűrzavar. Nincsen más út.”

Amikor beszámolt erről, néhány fiatal megjegyezte, hogy ők is találkoztak már ezzel az érzéssel, ugyanúgy ismerték, és hogy vágyakozásuk az igazi élet után - bármi is legyen az - ezzel függött össze. Tény, hogy számtalan fiatal tapasztalta már ezt az érzést. Látják, hogy az átlagember miként éli az életét, hagyja, hogy elmúljon, és az az érzésük, hogy valami nincs rendjén ezzel, és hogy ez az üresség nem lehet az élet igazi és egyetlen célja. Ugyanakkor azt is felismerik, hogy az ifjúság szintén rendkívül felszínes és lapos életet folytat. Olyan laposat, mint egy képernyő, mint a minden mélységet nélkülöző televízió, mint egy látszat életekkel teli számítógépjáték. Ekkor talán azt reméljük, hogy van esélyük a „felébredésre”, de a legtöbbször csak azt halljuk, hogy „hagyj békén, ne foglalkozz velem.” Ahelyett, hogy a valóságot keresnék, a fiatalok egy még nagyobb látszatvilágba menekülnek, „csak hagyják már békén őket.”

Különös? Talán nem, ha meggondoljuk, hogy a felnőttek milyen példát mutatnak a fiataloknak. De mindettől eltekintve: ha van egy ilyen érzésünk, akkor talán a védekező álláspont a helyes? A fiatalok ugyan elkábíthatják magukat, néha akár szó szerint is, mindez mégsem elégíti ki őket. Ezzel magyarázható a tartós „elégedetlenségük”, legyenek bár gazdagok és minden földi jóval ellátottak.



Heródes modern köntösben



A gyerekek - magától értetődően - rendelkeznek egyfajta nyitottsággal. Szükségük van erre, hogy életükben új irány felé haladhassanak. De ez a nyitottság egyúttal sebezhetőséget is jelent, mert a gyermeket szüntelenül és erőszakosan, minden oldalról számtalan benyomás rohanja meg. Így áll a nyitott gyermek mind e nyugtalanság kellős közepén, mellyel a világ minden érzékszervét elárasztja. Ha egyszer tényleg tudatára ébredünk, mi is történik, akkor tudjuk, hogy ez gyilkos dolog. Ez a gyerek pszichéjén elkövetett gyilkosság, a Heródes féle gyermekgyilkosság modern formája, aki kiküldte csatlósait, hogy végezzenek az újonnan született lélekemberrel.

Ez az oka annak, hogy az élet értelmét firtató kérdés, és ugyanakkor e kérdést elkábító nyomás is oly erősen megnyilvánul napjainkban. Az ember az élet iskolájában az ok-okozat törvénye alapján, tapasztalatai által tanul. Ez a törvény teszi lehetővé, hogy saját cselekedeteiből tanulhasson. A mikrokozmosz újra és újra új személyiséget hordoz és ölel körül, aki felnövekszik, éli az életét, tapasztalatokat gyűjt, majd meghal. A személyiség eltűnik, de a feljegyzett tapasztalat rámarad a következő mulandó személyiségre. A régi bölcsességben az ismétléseknek és feladatoknak ezt a végtelen sorozatát karmának nevezik. A karma rengeteg pozitívumot és ugyanakkor sok negatívumot is tartalmaz. E törvény lendíti előre a mikrokozmosz fejlődését, de szembesíti annak lakóját az elődei által elkövetett tettek következményeivel is. Ha meggondoljuk, mennyi tapasztalat gyűlik össze egy mikrokozmoszban, akkor nem nehéz felismerni, honnan ered a „szupermarket-érzés”.

Éppen az ok és okozat törvénye alapján ismerheti meg önmagát az ember, és érheti el gyorsan a belátást, valamint a tudatosodást. De szüntelenül valami újjal konfrontálódik, és egy emberélet hamar elsuhan. Ha egy ilyen élet a valódi élet szempontjából haszontalannak is tűnik, az ember mégis mélyen beláthatja általa minden én-központú törekvés reménytelenségét. És ez aztán csendes „lelkiismeretté” fejlődhet benne, akár fiatalról, akár öregről van szó. Az ilyen belső ismerettel születő gyermeknek már nem kell mindent újra felfedeznie e világ zsibvásárában. Így elkezd egy egészen más, valódi élet után kutatni.



Az embernek felnőtté kellene válnia



Utazása során az emberiség egy része elérte a felnőtté válás bizonyos fokát. Az emberiség eme fejlődése hasonlatos egy gyermek fejlődéséhez. A „szemet szemért, fogat fogért” törvénye alapján, az ember megismerheti saját fellépésének következményeit. Tapasztalatokat gyűjt. Természetesen a gyermeket segíteni kell fejlődése közben. Ezért az emberiséget is felelőtlenség lett volna éppen ebben a fázisában magára hagyni.

A felnőtté válás pillanatában azonban a segítő kíséret javarészt elmarad. Ennek így is kell lennie. Az egyház és az állam, a törvények, a felvett normák és értékek nyújtotta védőháló többé már nem illik az emberiség fejlődéséhez. A mikrokozmosz tapasztalati burkából született, egyéniesedett embernek már magának kell döntenie. Meg kell tanulnia a benne rejlő szeretet-törvényre hallgatnia. Ekkor születik meg benne a magasabb ember, a lélek-ember!

Így vezetik be az emberiséget egy új korszakba. A kérdés azonban az, hogy helyesen használjuk-e fel a felnőttség szabadságát? Az emberiség még gyakran felelőtlenül viselkedik. Gondoljunk csak a környezetre és az általános viselkedésére. Ennek ellenére át kell menni ezen a fejlődési szakaszon is, mert ez a továbblépés egyetlen lehetősége. A bevésődött tapasztalatok alapján már sok emberben jelen van egy egészen más választás, egy valóban új lelkesültség alapja.



A tapasztalatnak két oldala van



Ebben a korszakban minden eddiginél nagyobbak a lehetőségek. Hiszen a karma törvényének van egy másik, pozitív oldala is. Minden leckét a saját cselekedeteink következményeivel szembesülve tanulunk meg. Ez az ok és okozat törvénye. Amit vetünk, azt kell learatnunk. Az élet számtalan szállal kötődik a régi, földi élethez, más életekhez. Ebből a szemszögből nézve marionett bábok vagyunk. Azt gondoljuk, hogy élünk, pedig drótokon mozgatnak. És ami igaz minden egyes emberre, az igaz az emberiségre is, mint egészre. Mindezek a kollektív vágyak és közös tettek minden egyes család, minden ország, nép, és az egész föld felett hatalmas teret képeznek, amely újra és újra hasonló jellegű tettek, gondolatok és érzések által akar táplálékhoz jutni.

Így a tapasztalat egyfelől magában hordozza a megszabadító választás lehetőségét, másfelől azonban rengeteg szennyeződést is okoz. Minden, amit elvetettek, az felhalmozódott a légkörben: félelmek és gyűlölet, de öröm, lelkesedés és győzelmi mámor is. Ez újra és újra aratási lehetőséghez, de egyben hatalmas terheléshez is vezet. Az anyagi környezetszennyezés ennek csak egy nézete. A kerék pedig forog… mint egy teherautóé, amely elmerült a sárban, és a kerekek túlpörögnek.

A mai ifjúság néhány év alatt, egy gyorsított felvételhez hasonlóan, még egyszer átéli az emberiség eddigi fejlődését. Ezért van ezeknek a fiataloknak annyi mikrokozmikus tapasztalatuk, és ezért áll olyan közel hozzájuk a nem-én választása, a lélek másik, eleven világának a felfedezése és a lélek-újjászületés ösvénye. Ugyanakkor a még nyitott és befogadó gyerek kevésbé védett környezete befolyásai ellen. Ezért a lélekéletre való törekvés sokkal hamarabb „feledésbe” merülhet.



A legjobb nevelési módszer a barátság



A rózsakereszt Ifjúsági Művének csak egy célja van: megőrizni a gyermek nyitottságát a lélekéletre, hogy sose nőjön ki a csodálkozásból, és egyre tisztábban ismerje fel, hogy mi szolgál hasznára és mi nem.

A felnőttek számára az a fontos, hogy tudatosan megvédjék a gyermeket minden befolyástól, amelyek szakadatlanul zúdulnak rá, és melyek ellen még nincs saját szűrője. Némely szempontból nagyon is közel áll a felnőttekhez, hiszen az ő kérdései ugyanazok, mint a felnőtté. Mert aki valóban felnőtt, az bizonyos kérdésekre választ talált, miközben vágyakozása ébren maradt. Így a gyermek felismerheti, hogy ezzel a vágyakozással valóban el lehet érni valamit.

Az első hat év alatt a felnőttek a kis gyermek számára követendő példaképek lehetnek. A következő hat évben a gyermekben kialakuló ideálokat, értékeket és tehetségeket serkenthetik. A harmadik szakaszban pedig, kb. a 12. és 18. életév között mutassanak őszinte érdeklődést aziránt, amire a fiatal-ember vállalkozik. Szabadon kell fejlődnie. Nem szabad betörni a lényébe büntetésekkel, pszichológiával, szellemtudományokkal, nevelési rendszerekkel vagy módszerekkel.

A legjobb nevelési módszer a barátság, de nem a tekintélyelvűséget elutasítva, vagy egy megjátszott egyenlőség alapján, hiszen ez nincs is jelen, hanem az egyenértékűség alapján. A jó nevelők minden konfliktusból megpróbálják kiszedni az én tüskéjét, és olyan megoldások után néznek, amelyek nem a saját igazukon, hanem a gyerek igazán alapulnak.

Ez a cselekvési mód biztosítja a gyermeknek a legjobban, hogy a lélekélet iránti nyitottságát megőrizze. Ekkor megmutatkozik, hogy ami jelen van bennük, az ki is bontakozik. És így sokak számára válhatnak az inspiráció forrásává.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,