Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2005-ös évfolyam

2005/5/ Amit a sivatag taníthat nekünk

Pentagram > 2005-ös évfolyam



Manapság, ha valakinek van elég pénze, és körülményei megengedik, részt vehet akár szervezett sivatagi utazáson is. Sokan, akik megtették, lenyűgözve érkeztek haza. A sivatagok ugyanis olyan területei a Földnek, ahol különös légkör uralkodik. Egy ottani utazás során lényegesen megváltozhatunk. Távlatokban kezdjük látni a dolgokat, és jobban felismerjük, hogy melyek az élet igazi kérdései.



Vannak viszont olyan emberek is, akik egyáltalán nem vágynak a sivatag élményére, mégis kénytelenek átélni. Életük utazásán szinte automatikusan egy sivatagban kötnek ki. Nincs vizük, és fogalmuk sincs, hogyan éljék túl ilyen viszontagságos körülmények között. Nincsenek vendégszerető beduinok sem, akik segítenének. Életük során már gyakran átéltek magasságokat és mélységeket; belső hegyeket másztak meg, és mély völgyeken vágtak át.

De amit egyáltalán nem kerestek, az a sivatag volt. És most ott állnak a közepén: gazdag életük, mely kezdetben oly elbűvölő tájképet mutatott, most sivár és terméketlen. Könyörtelenül vakító fény vetül a végtelen síkra. Egyszer elviselhetetlen a forróság, utána meg fagyos a levegő. Amire forrón vágytak, csábító képként tűnik fel előttük, de csupán délibábnak bizonyul.

Egy ilyen sivatagi élmény nagyon fontos korszak olyasvalaki életében, akinek mikrokozmosza elképzelhetetlenül hosszú idő alatt, sok inkarnáció nyomait magán viselve gazdag tapasztalatkincset gyűjtött össze. Mikrokozmoszunk korábbi lakói -- inkarnációs elődeink - újra és újra valami szép vagy kevésbé szép délibábot kergettek. Ennek azonban hirtelen vége szakad. Ha valaki felismeri a levegő tükröződésének csalóka mivoltát, nem követi többé. Természetesen emberekkel van körülvéve, de ők még az illúziók világában élnek, és nem a sivatagban. Nem látják őt. Termékeny völgyeket és fenséges hegyeket látnak, a sivatag vándora pedig csak homokot, amely kipereg ujjai közül.

Mit tegyen most az illető? Ha lefekszik, megég és kiszárad. Tehát vizet, élelmet és menedéket kell keresnie. De hogyan? Nem ismeri az utakat, és minden úti szabály értelmét veszti. Minden fogódzó híján körülnéz. Olyan ember pillantása ez, aki segítséget keres. És a csoda megtörténik - segítenek neki! Felfedezi, hogy a hideg éjszakában tájékozódni tud a csillagok alapján, amelyek a sivatag égboltján ragyogóbbak, mint bárhol a világon. Talál oázisokat, és most már találkozik beduinokkal is, akik segítenek neki. Megtalál mindent - önmagában és önmagán kívül egyaránt. Régi barátai nem értik már. A sivatagon keresztül vezető útján nem tudják követni. De a „hasonló hasonlót vonz” törvényének megfelelően olyan emberekkel találkozik, akik ugyanolyan élettapasztalattal rendelkeznek, mint ő.



„Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.”



Ezrek, sőt milliók ismerik Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvének ezt a mondatát. A szem vak. „Jól csak a szívével lát az ember.” Mit értünk ez alatt? Hogyan „láthat” valaki „a szívével”? Érzékszerveink - például a szemünk -segítségével egy benyomás rögzül bennünk a környező világról, a „külső” „belsővé” válik. Érzékszerveink tulajdonképpen csak a kapuk, a szív és a fej pedig a rezonancia-test. Ez azt jelenti, hogy érzékszerveink nagyon szoros kapcsolatban vannak értelmünkkel és érzéseinkkel. Megállapíthatjuk, hogy a szív és a fej környezetünk benyomásait fogadja be. Ezért érzékszerveinket antennákhoz hasonlíthatjuk. Tehát a szív és a fej az a hely, ahová kivetítődik az érzékszerveink segítségével felvett kép. Ezért mondhatjuk, hogy a szívünkkel látunk.

Általánosan elfogadott nézet, hogy a szív érzéseink székhelye. Itt érezzük az örömet, boldogságot, vágyat; de a fájdalmat, magányt és szomorúságot is. Kívánságaink, sóvárgásaink, vágyaink gyújtópontja e hely. Láthat-e jól a boldogságtól túláradó szív? Láthat-e jól, ha elborítja a szomorúság és a fájdalom? Láthat-e jól a kielégítetlen vágyakkal teli szív? „Jól csak a szívével lát az ember!”

Saint-Exupéry gyakran változtatja elbeszéléseiben a nézőpontokat. Mikor egy hétköznapi helyzetet vagy eseményt ír le, a következő pillanatban egy másik dimenzióba visz át minket, és a leírtakat teljesen új szemmel láttatja velünk.

A mesélő és a kis herceg a sivatagban találkoznak egymással, az élet sivatagában: Repülőgépe hibája miatt a pilótának a sivatagban kényszerleszállást kell végrehajtania. Nem tudjuk meg, hogy pontosan mi történt, de a zuhanás mély nyomot hagy benne. A magányosság eme sivatagában a belső élet felerősödik, és a mesélő meghall egy új, szokatlan hangot. Egy gyermek törékeny hangját, a kis hercegét, aki tiszta szívvel és teljes ártatlansággal mesél kis bolygójáról és a rózsájáról, amelyeket ott fenn hagyott.

A történet ugyanannak az egyetemes költészetnek a kifejeződése, ugyanannak a nyelvnek, amely az élet magányba taszító hajótöréséről, kényszerleszállásról tudósít. A magány csendjében az ember nyugalomra találhat, és észleli az örökkévalóság halk hangját, ezt a majdhogynem hallhatatlan rezgést, amely minden, mindent ismer, és mindent körülvesz. Ez az isteni magszem csíráztató ereje, mely a kis herceg közvetítésével kap hangot és nevet. Antoine de Saint-Exupéry szinte költői szavakkal írja le ennek a kis herceg bolygóján lévő különleges virágnak a fejlődését: „a virág még nem végzett azzal, hogy zöld szobácskájában szépségét előkészítse. Gondosan válogatta meg színeit, lassan öltözködött, elrendezte szirmait, egyiket a másik után. Nem akart olyan gyűrötten megjelenni, mint a pipacs. Csak szépségének teljes pompájában akart mutatkozni.”

De ebben a kis hercegnek segítenie kell a virágot. Krízisben, a sivatag csendes magányában egy ilyen kép hirtelen felszínre kerülhet emlékezetünk mélyéről. A kis herceg - szívünk tiszta hangja - eredeti isteni mivoltunk rezgési képe. Az ember - egy csillag az élet isteni égboltján!



A jótékony csend



Mindezeket a dolgokat a szemünk kívül nem veszi észre, de tükröződhet szívünk belső vásznán, és a szellem-lélek érzékelheti, ha az ehhez szükséges nyugalom megvalósult. Ezért hangzik el a felhívás: „Csendesedjetek el!”

J. van Rijckenborgh így ír erről: „Ez az elcsendesedés a szív egy bizonyos állapotát jelenti. Amikor a szív olyan nyugodt lesz, mint egy tó felszíne, akkor fel tudja fogni az isteni benyomásokat, és mint egy tükrön át, fejünk is megkapja az igaz képet. Így működik együtt a fej és a szív. […]Ha szívük tele van félelemmel és meghasonlással, akkor érzékszerveik pontatlanul és szabálytalanul működnek. Akkor Önök valószínűleg sem embereket, sem helyzeteket nem tudnak helyesen látni és megítélni…”

Ha a szívet - találóan - egy tóhoz hasonlítjuk, akkor az, ami a szívünket mozgatja, a tavat újra meg újra felkavaró hullámoknak felel meg. Ahogy gondolataink soha nem nyughatnak, úgy a tó sem nyugodt teljesen soha. Az isteni kép izzó ragyogása - melynek hasonlatosságára teremtettek minket, s mely napként ragyog a tó fölött - ezerszínű szikrákkal táncol a tó felszínén, de az alját nem érheti el. A nap képe sosem lesz tiszta, sosem megy le a mélybe, mindaddig, amíg a tó felszíne nem válik nyugodttá. Ez is a „Csendesedj el!” felhívás szimbolikus ábrázolása.

Ebben a csendességben a szív valóban szemmé válik, amely képes igazán látni. De nem ugyanazokat a dolgokat látja, amiket mi. Egyáltalán nem arra van szeme. Az isteni sugárzások újra láthatóvá teszik a bennünk lévő isteni képét! Ez egy transzmutált fényrezgés, mely megnyilatkozik nekünk. Ez az önmagát feláldozó Krisztus, aki hívja a lényt, és segíteni akar neki minden lépésnél.

Hogyan nyugszik meg a tó teljesen? Hogyan költözhet csendesség a szívbe? Csak önátadással, az isteni fényhez, isteni naphoz való odafordulással, és a földi életterület mozgalmasságától való elfordulással. A lélek vonzó és taszító képességén kívül van még egy adottság az emberben: semlegesnek, tehát nyitottnak lenni. Nem teremteni újabb okokat. A megoldás nem a személyiségben lévő két képesség egyensúlyában áll, hanem ehhez a más nézethez való fordulásban. Ez a megfordulás!

Ekkor új erővonal-szerkezet keletkezik - az isteni eszme élő valósággá válik. A szívünkben lévő magszemből virágzó rózsa lesz. Egy magban ugyanis már benne rejlik a teljes virág. A csírázó mag ebben a szerkezetben fejlődik ki, az eszme megvalósul, feltéve, hogy szabad teret nyer bennünk.

Ez az igazság, amellyel a kis herceg össze kíván kötni minket. Ezért mondja nekünk, hogy: ”Az emberek… neveljenek bár ötezer rózsát is egyazon kertben… mégsem lelik meg, amit keresnek… Pedig egyetlen rózsában megtalálhatnák, ami után kutatnak … De a szem vak, a szívükkel kell keresniük.”



FORRÁSOK:

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg; magyarra fordította: (kiadó stb.)

J. van Rijckenborgh: Az Egyiptomi ős-Gnózis, 1. kötet, 209-210. oldal, Rosekruis Pers Haarlem, Hollandia 1996.

J.van Rijckenborgh és Catharose de Petri: Samballa szerzete, Rosekruis Pers Haarlem Hollandia 1997.





Szürke keretben:



A Góbi sivatag szíve



A sivatag mint jelkép még ennél is mélyebb jelentéssel bír. A
Samballa szerzete című könyvben Jan van Rijckenborgh ismerteti, hogy Samballa szerzetének központja a Góbi sivatag szívében van, mint érintetlen sziget e világ háborgó tengerén. Olyan erők védik, melyek minden illetéktelent távol tartanak. Erről a földrajzilag ténylegesen meghatározható helyről indul ki minden isteni impulzus és segítség a világba, láthatatlan sugarak formájában. Erős én-központú akarattal Samballát nem lehet elérni. Csupán a saját sivatagunkon való átkelés, az endúra vet véget minden ilyen akaratnak, és szembesíti a lényt az Isten akaratának való önátadással, elvezet saját szívünk királyságához és ennélfogva a Góbi szívébe. Tisztulással és a szent cél iránti szolgálatkészséggel közeledhetünk feléje. A szív is ilyen sugárzó sziget, olyan hely, ahol a fény sugallatait és impulzusait foghatjuk fel. Ezeket teljes lényünkön átsugározzuk, és ha nem állunk az útjukba, akkor újra kibocsáthatjuk magunkból. Ebben a sugárzásban az igaz tanulónak teljesen alá kell hanyatlania. Ez egy meghalási folyamat, önként vállalt alászállás, melynek eredményeképpen a szándékolt valódi ember újra feltámasztható. A folyamat úgy zajlik, mint Jerikó rózsájánál. Ez az igazi sivatagi növény rendkívül sokáig kibírja víz nélkül. Aztán látszólag kiszárad, de mihelyst egy csepp eső hull rá, újra kinyílik. E rózsa tudományos nevének jelentése „nedvességtől újraéledő”, tehát újjászülető. Ha valaki ráébred, hogy sivatagban él, akkor már nincs is olyan messze az igaz élettől, mint ahogyan hiszi, hanem közel áll a rózsa kivirulásához és az isten által neki szánt élethez. Így bizonyul a sivatag a szimbólumok, csodák és lehetőségek gazdag tárházának.








Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,