Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/1/ Az istenterv szabadsága

Pentagram > 2006-os évfolyam


Gyakorta fedeznek fel és adnak közre olyan evangéliumokat, melyek létezéséről más forrásokból már tudni lehetett. Gondoljunk csak a Tamás-evangéliumra vagy a nemrég megtalált Júdás-evangéliumra. Ezekben az iratokban gyakran teljesen eltérő szemléletmóddal találkozunk, mint a bibliai elbeszélésekben. A fent említett Júdás-evangélium például Júdás alakját egészen más megvilágításba helyezi. Abban Júdás nem áruló, hanem egy nagyon szeretetteljes ember.



Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri gyakran utaltak rá, hogy az általunk ismert bibliai szövegek csupán egy kis részét alkotják annak a számtalan iratnak, melyek a Krisztus utáni első 400 évben keletkeztek. A teremtés mögött rejlő gondolat című művében Jan van Rijckenborgh például leírja, hogy vannak a Teremtés könyvének (Mózes 1. könyvének, a Genezisnek) olyan szövegváltozatai, melyekben csak egy fáról, az élet fájáról esik szó. Hiányzik belőlük a jó és rossz ismeretének a fája. Ezekben a szövegekben a földi életterület istene mutat az Élet fájára, és szól az emberhez: „Erről a fáról nem szabad ennetek”. E szöveg szerint a Paradicsomban csak az Élet fájáról van szó, és a földi élet istene megtiltja, hogy az ember egyen róla.

Az ismert történet így teljesen más értelmet nyer, és azonkívül sokkal egyszerűbbé és világosabbá is válik. Jan van Rijckenborgh ezt a részt úgy magyarázza, hogy a földi életterület Istene megtiltja, hogy az emberiség elhagyja az életterületét. Szerencsére azonban ott van Éva, aki az emberi fantázia jelképe, és ért a kígyó nyelvén. A kígyó a kígyótűz, az eredeti, isteni étererő szimbóluma. Éva rábeszéli az embert, hogy mégiscsak egyen arról a fáról!

Ha a Teremtés könyvéből kihagyjuk a jó és a rossz tudásának fájára vonatkozó részeket, akkor a következőket olvashatjuk:

„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette […]. (Mózes I. 2,8-9)

És a kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan, azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; de annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek. […]

És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; […] hanem amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten. […]

És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre […] és szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei. […]”(Mózes I. 3,1-7)


Ez a megfogalmazás teljesen megváltoztatja a régi történet jelentését. Egy tudatosan ellenszegülő erőről, a földi életterület istenéről beszél, aki fogva akarja tartani az embert a földi életterülten, és meg akarja akadályozni, hogy az élet fájáról egyen. Ha ezt így látjuk, megérjük, hogy a megújulás útját választó ember mindig krízisbe kerül.

Minden keresőt abban a pillanatban, amint az élet fája felé nyújtja a kezét, e világ istene mintegy visszatartja, és azt parancsolja: „Erről a fáról nem ehetsz!” Természetesen nem hall ilyen szavakat. E világ istene azonban egy erőösszpontosulás, amely összhangban van az ember személyiségével, mert ebből a földi területből ered. Így minden kereső ember életében eljön a pillanat, amikor saját magának ellenlábasa lesz. Abban a pillanatban, amikor elkezdünk az életmegújításra törekedni, szembekerülünk a földi életterület alakító erőivel, amelyeket felvettünk magunkba, amelyekből keletkeztünk, és amelyek életben tartanak minket. Érthető módon gyakran nem vesszük észre, hogyan és miképpen zajlik le ez a szembesülés, mivel az mindig a várttól eltérően történik.



Az alapvető lehorgonyzás



Jan van Rijckenborgh a Tiánai Apollós Nuktemeronja című könyvében, a harmadik órában Cerberuszról ír, a görög mitológiában szereplő háromfejű kutyáról, aki az alvilág bejáratát őrzi. Általában szörnynek ábrázolják. E fenevad egyik nézete „iszonyatos”, mégpedig az, amely a félelem visszfényét jeleníti meg. A félelem iszonyatos formákat ölthet, és így erős ellenlábassá válhat.

Cerberusz második nézete láthatatlan, és ezért nehezebb elképzelést alkotni róla. Nem ismerjük fel, mert teljesen megegyezik velünk, vagyis a személyiségünkkel. Ez a nézet az életterületünkön való megkötözöttségünket jelképezi, amely annyira magától értetődő számunkra, hogy teljesen természetesnek vesszük, mivel személyiségünk ezen alapul. Jan van Rijckenborgh ezt az alapvető megkötöttséget, lehorgonyzottságot dogmatikának hívja.

Képzeljük el, hogy belépünk a Rózsakereszt iskolájába. Ekkor képet alkotunk ennek az iskolának a miértjéről és hogyanjáról, és ezzel összefüggésben a saját miértünkről és hogyanunkról is. Ezt a képet az úton haladva folyton a lehetőségeinkhez és a felmerülő akadályainkhoz igazítjuk. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy noha felszínes gondolatainkat rendszeresen módosítjuk valamelyest, mégis van gondolkozásunknak egy olyan magja, amelyet sohasem változtatunk meg. Ez általában az emberi létet és a személyünket jellemző gondolati mag. Más gondolataink úgy keringenek e gondolati mag körül, mint egy szilárd, érinthetetlen pont körül. Már egy rövid önvizsgálattal is megállapíthatjuk, hogy ez így van.

Ezt a központi gondolatot nevezi Jan van Rijckenborgh dogmának. Az elképzelés, a kép, melyet magunkról alkotunk, és arról, hogy milyennek kellene lennünk, megakadályozza, hogy átvonuljunk az új földre. És Cerberusz - nagyon ötletesen - ezt a képet vagy dogmát jelképezi.



Miután elhagytuk Cerberuszt



Cerberusz elhagyása a szabadságba lépést, az isteni sugallat meghallását jelképezi. Éva, akit a hozzánk beszélő lélek jelképének tekinthetünk, arra sarkall, hogy az élet fáját és erőit használjuk, melyek nem ebből a dialektikus világból valók. Arra hívnak fel bennünket, hogy szabadítsuk meg magunkat e világtól. Természetesen nem személyes szabadságról van szó, hogy azt csinálhatjuk, ami nekünk tetszik. A szellemi szabadság csak úgy érhető el, ha az alvó, eredeti mikrokozmikus ember felébred bennünk.

Képzeljük el, hogy egy ember elkezdi ezt a folyamatot, véghezviszi, és minden képet megtagad, amit a régi természet elé tár, és elhagyja Cerberuszt. Akkor egy adott pillanatban egy misztérium előtt áll. Amikor az emberi kígyótűz elérte a tisztulás egy bizonyos fokát, akkor érzékeli az egyetemes egység hatását, melyben az eredeti, mikrokozmikus ember ősképe elsüllyedve fekszik. Ez nem egy személyes találkozás vagy egy személyes birtok, hanem annak a nagyon egyszerű és biztos tudása, hogy mindenkiben sértetlenül ott rejlik az eredeti templom. Ez a szimbolikus templom az egyetemes építési terv része, amelyben mi is részt vehetünk.



Új étertest



A Szellemi Iskola azt tanítja, hogy a gerincoszlopban égő asztrális tüzet egy éterösszpontosulás veszi körül. Ennek az éternek a természetét az asztrális tűz jellege határozza meg. Ahogy ez az étererő tisztul, úgy tisztul egyre inkább az éteri ruha is. Az eredmény pedig egy új étertest, egy lélektest.

A Fama Fraternitatis című könyv arról tudósít, hogy néhány rózsakeresztes testvér, „építményük átalakítása közben”, a falban egy nagy szöget fedezett fel. Amikor ki akarták húzni, egy nagy darab vakolat esett ki a falból, és így találtak rá Rózsakereszt Krisztián sírboltjára. Ez a „véletlenül” kihúzott szög az a pont, mellyel a lélektest a régi természethez kötődik. E jelképes történet valójában azt mondja el, hogyan szabadul ki az új lélek, az új lélektest egy bizonyos pillanatban a régi természetből. A továbbiakban pedig arról tudósít, hogy amikor a rózsakeresztes testvérek beléptek Rózsakereszt Krisztián sírboltjába, egy kerek oltárt fedeztek fel, rajta négy idézettel:

Nincs üres tér.

A törvény igája.

Az evangélium szabadsága.

Isten dicsősége sérthetetlen.


Van egy nagy, hatalmas, végtelen terv. Ezt nevezik a rózsakeresztesek az evangélium szabadságának. Átlebeg a világéteren, és eljuttatja hozzánk sugarait. Arra kérnek fel minket, hogy építsük és szolgáljuk együtt ezt a tervet. Akkor megtesszük a szükségeset. Aki a dogmától a szabadságig hatol, az minden tettében megmutatja ezt, és így bizonyítja teljesen az isteni dicsőséget.



Forrás: A teremtés mögött rejlő gondolat! Jan van Rijckenborgh közleménye, Haarlem (kiadási év nélkül)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,