Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/1/ Minden információ

Pentagram > 2006-os évfolyam


Különös megállapítani, hogy a látszólag teljesen eltérő állásponton lévő elméletek kölcsönösen megerősíthetik egymást. Itt vannak például a különböző többé-kevésbé tudományos világképek. Néhány tudós kijelenti: „minden anyag”. Mások azt állítják: „minden rezgés” vagy „minden energia”.



Elképzelhető még több ilyen „minden…”-elmélet, de az itt említettekben közös a fizikai látásmód. Egy ideje azonban megjelent egy új elmélet, amely szerint: „minden információ”. Ennek tükrében válnak igazán érdekessé a fenti sorok. Nemcsak azért, mert az információk korában élünk, hanem, mert itt egy mélyen vallásos és ugyanakkor ősi keresztény képet fedezhetünk fel. Hiszen csak egy kis lépés szükséges ahhoz, hogy meglássuk a „minden rezgés” hasonlóságát a „Kezdet Igéjével”, tehát az Atyával. A „minden energia” ugyanakkor a Fiú erejére emlékeztet, a „minden információ” pedig nem más, mint a Szent Szellem ismerete. Az ősanyag pedig, melyből az összes formát kapjuk, a „minden anyag” elmélettel kapcsolható össze.



Az elmélet



A „minden információ” kijelentés már ezek miatt a párhuzamok miatt is további vizsgálódást érdemel. Ezen elmélet szerint minden létező alapja a tiszta absztrakt információ, amely megismerésre vár. Számtalan forma van ebben az állapotban, melyben az információ kifejezésre juthatna. Az információ átalakul, hogy megismerhetővé váljon. Sűrűsödik, és létrejön valami, amit „valószínűségnek” nevezünk. A kifejeződési formák végtelen száma most ugyan végessé válik, de még mindig igen nagy marad.

A sűrűsödés átalakító folyamata tovább halad, és a sok valószínűségből létrejön egy kisszámú „virtualitás”, amely végül azzá sűrűsödik, amit anyagi valóságnak nevezünk. Ezt az átalakulási folyamatot a tiszta információtól a realitásig aztán „életnek” nevezzük. E valóságban azonban végeredményben a tiszta információ semmilyen további átalakulása nem megy már végbe, valóságként nem él tovább, hanem meghal - tartja ez az elmélet.



Két mozgás



Ennek az elméletnek a hívei nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy lennie kell még valaminek, ami ezt az információt - amely meg akarja magát ismertetni - fel tudja venni és be tudja fogadni. Jelen kell lennie egy olyan tudatnak, amely tanulni és fejlődni képes. Ez az információ megismerésén alapuló tudatfejlődés egy második mozgás, amely az információ-sűrűsödés átalakulási folyamatait tekintve az ellenkező irányba tart. Az első mozgást tekinthetjük fentről lefelé haladónak, vagy a jövőből felénk tartónak. Úgy is mondhatjuk, hogy ez az első mozgás közeledik felénk a még betöltetlen térből - vagyis a térből, amely létezett mielőtt bármi is lett volna, mielőtt teremtés lett volna. A második mozgás azonban, amely a fejlődő tudaté, egészen más irányba tart. Ez egy lentről felfelé tartó mozgás, amely a múltból és a természet anyaggal kitöltött teréből indul, és - remélhetőleg - az egyre eredetibb információkhoz vezető úton halad.

Emberként hajlamosak vagyunk pont ezt a második mozgást „életnek” nevezni. Csupán általa nem éljük át a valóságot halálnak. Ehhez jön még, hogy az első mozgást nem vagy csak alig ismerjük, mint ahogy még látni fogjuk.



A tapasztalat információáradata



Az információról alkotott fogalmunk rendszerint pont az ellenkezője annak, mint amit az imént elmondott elmélet vázol. Számunkra az információ egy észlelt valóság vagy esemény lehetőleg pontos leírása. Egy ilyen információ tények gyűjteményéből áll, amelyek akár egy számítógépen is eltárolhatók. Ezek a tények különböző módokon jutnak el hozzánk, például könyvek, tudósítások, újságok által, vagy a médiumok, mint a rádió, a televízió és az internet segítségével. Ezek azonban az érzékelt valóságnak többnyire csak egy kis részét írják le. Ha a jövő vizsgálatáról van szó, a várakozások nagyobbrészt a múlt előrevetítései. Tájékozódási pontunk tehát a múltban fekszik, abban, amit valóra vált, betöltött térnek nevezhetünk. Olyan információkra irányulunk, amelyek a történések hogyanját és mikéntjét közlik velünk. Ez teljesen ellentétben áll a vázolt elmélettel, melynek tájékozódási pontja a beteljesületlenben található. Információkat közöl ugyanis arról, ami talán megtörténik, és valóságot teremt.

Tapasztalati tudattal rendelkezünk, amely azon alapul, hogy a múltban hogyan észleltük és tapasztaltuk a valóságot, és ahogyan most is (még mindig) tapasztaljuk. Ennél a tapasztalásnál az észlelő érzékszervek, az érzés és az értelmi gondolkodásunk szorosan össze van kötve egymással. Nagymértékben befolyásolják egymást, és teljesen egymásra vannak hangolva. Kiindulási pontként aztán ezekkel az „eszközökkel” veszi kezdetét az információfeldolgozási folyamat a valóságban, az anyagi térben, a beteljesületlen, a ki nem töltött tér helyett, ahol a szellem ki tudja fejezni magát. Ez az információ-áradat mozog aztán a múltból a jelenbe, lentről felfelé, és így az ellentéte az „eredeti” mozgásnak. Ezzel az információ mozgása a növekvő tapasztalati tudatunkéhoz hasonlóvá vált. És ahogy most könnyen elképzelhetjük, éppen ezért behatárolt és véges.

Az információ az ő tiszta, absztrakt alakjában, amelyet mi - a félreértés elkerülése végett - „szellemnek” nevezünk, ezzel a tapasztalati tudattal nem ismerhető meg, mert a hangszer, az ember a maga korlátolt személyiségformájában, erre alkalmatlan. Mert ez a hangszer a múltra van hangolva. Ezért vagyunk ilyen ellentmondásos lények. Élni akarunk, belsőleg fejleszteni magunkat, és növekedni. Ezek a legfontosabb ösztöneink. Meg akarjuk tartani, amink van, és amink volt, talán ki is akarjuk bontakoztatni, de lényegében nem akarjuk megváltoztatni. Azonban csak tudatunk irányulásának mélyreható változása nyitja meg az utat az élet felé.

Szerencsére az eredeti mozgás nem teljesen mellőz bennünket. Alkalomszerűen, nagyon alkalomszerűen eloldozzuk magunkat egy kicsit a tapasztalatok „információözönétől”, és „többé nem akarunk részt venni benne”. Ha egy ilyen pillanatban vonakodunk elfogadni azt a gondolatot, hogy ez minden, ezek az általunk „átélt” érzések, akkor megtörténhet, hogy egy rövid pillanatra kapcsolatba kerülünk a szellemmel, az eredeti információval! Ekkor az egyetemes tudás egy halvány fénysugara érint meg minket, melyet aztán a saját szavainkra és képeinkre fordítunk le.

Ez a képesség, az eredeti, élő ismeret vagy információ szavakba, képekbe és egyéni idiómákba történő lefordítása a tudatnak egy fontos tulajdonsága. Ezáltal - bármelyik oldalról is - értelmet és jelentést nyer az információ. Mindazonáltal ezek a képek és szavak is történelmileg meghatározottak, mégpedig a kultúra által, amelyben felnőttünk, valamint a megtapasztalt események személyes átélése miatt is. És mialatt felvesszük az új információkat - a szellem impulzusait (!) - szolgalelkűen a múltunkhoz kötődünk összes érzékszervünkkel, valamint érzelmünkkel és értelmünkkel, hiszen ezek ebből valók. Felismeri ezt a körforgást? A jelent egy már korábban lefektetett minta alapján értelmezi, és ilyen módon illeszti a „jelent” a múlthoz. Érzékszervei pedig megerősítik e módszer helyességét.

Így hát nem csoda, ha az igazság keresői újra meg újra azt hallják, hogy „élj a jelenben!” vagy „engedd el a múltat”, vagy „cselekedj, és ne nézz vissza”.

Ez lényegében teljesen igaz. Azonban csak akkor hatolnak el hozzánk, ha tudjuk, hogy két teljesen különböző információáramlat létezik, melyek azt akarják, hogy megismerjük őket. És akkor felmerül a kérdés: „hogyan tudunk valóban helyesen választani a két áramlat közül?”

A „minden információ” elméletében fontos tényező a besűrűsödés. Ez azt jelenti, hogy tisztán elvont nézetek valószínűségekké, a valószínűségek lehetőségekké, majd valósággá alakulnak át. Ám ez a végső átalakulás érdekes számunkra. Bár az elmélet nem szól semmit ennek az alakulásnak a keletkezéséről és az érzékszerveink szerepéről sem, mégis enged még valamit erről megnyilatkozni.

Ismeretes, hogy a tudatunk veszélyhelyzetekben másként működik. Ilyenkor sokkal figyelmesebbek vagyunk, és érezzük, ahogy a helyzet közeledik, még mielőtt érzékelnénk. Ilyenkor a jelenben élünk, úgyhogy lehetőleg gyorsan tudunk reagálni. Ekkor egy pillanatra szinte elszakadunk a múlttól.

A lehetőségtől a valóságig alakulás folyamata még eggyel tovább lép. Nemcsak a múlttól szakadunk el, hanem érzékszerveink a „jövőre” irányulnak, arra, ami eljövendő. Már nem azt érzékeljük, ami volt, hanem azt, ami megjelenik. Jelentést és értelmet adunk annak, ami már majdnem van, és a virtualitás így válik valósággá. Így teremtjük meg a saját valóságunkat. Mintegy megfordítottuk az érzékszerveink irányulását: a realitás (a múlt) érzékelése helyett felfogjuk a lehetőséget. Ahelyett hogy a jelent hozzáadnánk a múlthoz, a jövőhöz fűzzük.

Mindezt nehéz elképzelni olyan tudattal, amely teljesen a múltban van lehorgonyozva, és lehetetlen megfelelően kezelni. Aki azonban tudatát kezdi megnyitni a szellemnek, és a belső szabadságot magában foglaló élő információk áramlatára irányul, annak az élő jelen az eredeti életterület nyugalmába való hazatérés egyre nagyobb lehetőségeit nyújtja.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,