Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/1/ Közvetlen intuíció

Pentagram > 2006-os évfolyam


Érthető, hogy aki önző természete sugallataiban bízik - legyenek azok mégoly leplezettek is -, csakis ehhez a természethez kerülhet közelebb. Egoizmusa csupán egyre kifinomultabb lesz. A csend hangja című könyvben a következőket olvashatjuk: „Ne hidd, hogy a vágyat kielégítve vagy jóllakatva megölheted. Az ebben való hit megakadályozza a magasabb fejlődést!”1



Ha valaki azon küzdelmében, hogy mindenáron intuícióhoz jusson, megnyitja magát az oly sokszor magasztalt „belső vezetők” számára, bizony tévútra is kerülhet. A naiv ember, aki jó akar lenni, ám erre saját erejéből nem képes, „felül” keres segítséget. „Odafent” azonban meglehetősen nagy a sürgés-forgás, és számtalan „lélekkel felruházott” életre lelhetünk, amely látszólag magasabb rendű a vezetést keresőnél. Ám keresőként vajon hogyan állapíthatjuk meg e vezetők minőségét? Hiszen - egy egyszerű példánál maradva - csak az tudja megállapítani másról, hogy jól számolt-e, aki maga jobban tud számolni. Aki viszont fel tudja mérni egy ilyen vezető bölcsességét, annak voltaképpen nincs is szüksége erre a vezetőre. Hiszen ez az ember saját belső tudására hagyatkozik.

Aki valóban meg akarja ismerni az igazságot, az előbb-utóbb ráébred arra, még akkor is, ha az nem neki való. Hiszen ezt az igazságot mindenki magában hordozza a magasabb rendű emberről szóló, és érte kivitelezendő tervként. Aki ennek a követelményeihez igazodik, azt valóban belülről vezetik majd. Aki meg akarja ismerni vezetője igazi arcát, az erre képes is lesz, s ehhez megkapja az „intuíciót”, mert őszinte kívánsága összhangban van a tervvel, amelyben Isten vele való szándéka fel van jegyezve.

Ha azonban erre az igazságra még nem készült fel, s még nem képes elviselni, akkor gyakran hagyja elsodorni és félrevezetni magát, és hallgat a hízelgő hangra. A hang pedig azt sugallja neki, hogy ő maga a magasabb rendű ember, vagy egyszerűen csak azt súgja a fülébe, amit hallani akar. Az is lehet, hogy az illető a számos intézmény vagy tanító valamelyikéhez fordul, aki intuíciófejlesztő tanfolyamot hirdet. „Az intuíció a tudás egyik magasabb rendű formája, egy mindent felölelő tudás. Az intuíció mindig megmutatja a helyes utat” - mondják. Ez nagyon csábítóan hangzik, és számtalan lehetőséget kínál: intuitív festészetet, intuitív cégvezetést, intuitív gyermeknevelést, sőt az intuíció - a tanfolyamok oktatói szerint - még az elveszett tárgyak megtalálásában is segíthet. Az intuíció nyilvánvalóan divatos.

Ugyanakkor teljes a zavar, hiszen az intuíció belülről fakadó vezetés, és a magasabb tudattal együtt a magasabb rendű ember képességeihez tartozik. Tehát nem a földi emberhez, aki magasabb oktávra emeli magát, hanem egy merőben más emberhez tartozik: az új emberhez. A legfontosabb azonban mindig az igazság. Aki igazán tudni akar, az hallgasson csak a legelső dologra, ami felmerül benne - ahogy ezt az intuíció-fejlesztő tanfolyamokon is javasolják. Csakhogy ekkor más kérdést tesz majd fel: az igazságra kérdez rá.



„Ne az én akaratom…”



Isten terve nem ismeri az én kívánságait, hanem csakis Isten akaratát viszi véghez. Ezt gyakran „tanácsnak” vagy „Isten erejének” is nevezik. Ez azonban semmiképpen sem azt jelenti, hogy szerintünk, hogyan kellene Istennek akarnia - hiszen ez csupán egy újabb kelepce volna. Hanem azt, ahogyan a világmindenség bennünk működő magereje valóban akar. Aki erre a hangra hallgat, az csakugyan „intuíciót fejleszt ki”, vagyis félreáll, hogy a magasabb rendű ember szabadon lélegezhessen, és általa képes legyen látni és hallani, tudni és cselekedni. Ez az ember a magasabb tudatból, az intuíció, a belső vezetés alapján cselekedhet. A szolgálatkészség révén minden, ami nincs összhangban ezzel az intuícióval, végül eltűnik, ami pedig összhangban van vele, az felvétetik az új emberbe.

Örömmel követi ezután az ösvényt, amelyen járnia kell: az igaz élethez vezető utat. Minden, amit ezen az úton tapasztal a megvalósulás jegyében áll, és körülötte mindenkire - tudatosan vagy öntudatlanul - az új ember nézőpontjából fog tekinteni.

Az életnek ez az ösvénye olyan helyekre vezeti, amelyeket nem közvetlenül ő választott, és olyan emberekkel hozza kapcsolatba, akiket talán sohasem választott volna. Ezek a helyek és emberek mégis nagyon értékesek lesznek számára.

Aki a legbenső tudása hangjára hallgat, az csodálattal, kíváncsian és tudásra szomjasan, boldog emberként hajtja meg a fejét, hisz beismeri, hogy a magerő sokkalta jobb vezető, mint ő maga. Egyszersmind azonban ő maga fejleszt, kezdeményez, és irányít mindent, mert amit akar, összecseng azzal az összpontosult erővel, amelyet Isten akaratának is szoktak nevezni. Mindaz, amit netán erőfeszítéssel és fájdalommal adott fel, az ezáltal másképpen tér majd vissza hozzá. Csakúgy, ahogy az egész emberi megszabadulás e mélységes paradoxonban oldódik fel:

„Aki pedig elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” (Máté 16,25)



1 H. P. Blavatsky: A csend hangja, Magyar Teozófiai Társulat, Budapest, 1993.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,