Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/1/ A lélek látása

Pentagram > 2006-os évfolyam


Sokan állítják, hogy lehetséges „Isten beszédét hallani”. Isten beszél tehát? És miért szól csupán néhány emberhez, míg mások nem hallhatják őt? Egyáltalán: Isten volt-e, aki szólt? A csend hangja című könyvben ez áll: „Mielőtt a lélek hallana, az embernek süketté kell válnia mind a kiabálásra, mind a suttogásra, a trombitáló elefánt bömbölésére éppen úgy, akárcsak az arany legyecske ezüstcsengésű zümmögésére.”1 Ez a részlet nem Isten hangjának meghallásáról szól, hanem óvatosan a következő szavakkal kezdődik: „Mielőtt a lélek hallana”. A lélek hallása tehát nem magától értetődő.



A lélek látásáról A csend hangja olyan kifejezésekkel szól, amelyek számunkra is érthetőek: „Mielőtt a lélek látna, el kell érnie a belső harmóniát, és a test szemének vakká kell válnia az árnyékvilág minden ámításával szemben.”

Az Ótestamentumban, Mózes 2. könyve 33. részének 20. versében, amikor Mózes látni akarja Istent, ez áll: „Arcomat nem láthatod, mert egyetlen ember sem marad életben, aki engem látott.” A János Evangélium 1,18 részében is ezt olvassuk: „Az Istent soha senki nem látta.” Buddháról tudjuk, hogy tudatosan megkerülte ezt a problémát. Amikor arról kérdezték, létezik-e Isten, akkor hallgatásba merült. Végül pedig Lao ce-t idézzük: „Ha a Tao-t ki lehetne mondani, már nem lenne az örök Tao. Ha a nevet meg lehetne nevezni, már nem lenne az örök név.”2 Mindezek azt mutatják számunkra, hogy Isten hangjának meghallását egy belső fejlődésnek kell megelőznie.



„Mielőtt a lélek hallana…”



Kezdetben a lélek csak a bensőjében uralkodó zűrzavart „hallja”. Mert csak azt „hallja és érti meg”, amit vágyaival magához vonzott. Ezt engedik felismerni a fejben keletkező gondolatok. Aki az embert éteri szinten figyeli meg, az láthatja, hogy a gondolatfelhők, melyek középtájról indulnak, a test jobb oldalán (a megfigyelt szemszögéből nézve) egészen a fejig emelkednek, majd a test bal oldalán ismét leereszkednek annak közepéig, majd feloszlanak. Ha egy másik emberre tekintünk, akkor e körforgás iránya az óramutató járásával megegyező. Önmagunktól kifelé tekintve ez a körforgás az óramutató mozgásával ellentétes irányú. Ezek az általunk teremtett gondolatok bizonyos értelemben élnek, és táplálékra vágynak, az agynak arra a fényanyagára, amelyből keletkeztek.

Gondolataink, mint természetlények, magától értetődően tökéletesen egyek életterünkkel, tehát nem isteniek, hanem gyakran nagyon is kétesek. Ez ellentétes a természetfelettivel, amelyben tisztaság, isteniség és szeretet a meghatározó tényezők.

Kézenfekvő volna feltételezni, hogy az ember úgy férhet hozzá az istenihez, ha gondolatait a felettes természettel kapcsolja össze. De bármilyen ragyogóak is legyenek gondolataink, ebből a természetből származnak, s így ezekkel a felettes természetet nem lehet elérni. Ehhez másik útra kell rátérni.



Emlékezés a felettes természetre



Csak az érdeklődhet a felettes természet iránt, akiben megvan az erre való emlékezés. Ez többnyire valahol a tudat peremén található. Különös, hogy ez az emlékezés az emberi szív nem-anyagi elvéből ered, és így az agy megszokott gondolkodásmenete nem is képes észlelni. Ezért ezt a szív emlékezésének nevezik. Többnyire csak bizonyos nyugtalanságnak észleljük, amely egy határozatlan vágyat kelt valami más, vagy a Más elérése után.

Nem kell azonban az emlék ködösségénél leragadnunk, hanem tovább is léphetünk. Ez a nem-anyagi elv ugyanis összekapcsolódhat a természetfelettiben lévő istenivel, méghozzá egyre mélyebben és átfogóbban. Ez persze nem úgy történik, mintha csak egy kapcsolót kellene elfordítanunk. Az egyetemes tan nem ok nélkül beszél „út”-ról, vagy az „ösvény bejárásáról”. Itt fejlődésről, alakulásról van szó.



A régi és az új gondolkodás



Ahhoz, hogy a felettes természetet észlelhessük, szükség van gondolkodásunk szerkezetének megváltoztatására. Amikor a felettes természet szívünkben rejlő elve feléled, fokozatosan új lélek, új lelkesültség keletkezik. Ezen keresztül aztán a gondolkodás, elképzelhetetlenül hosszú idők után, ismét egészen más lehetőségek előtt áll. A benne felmerülő gondolatokból lehet felismerni, hogy az ember melyik életterülettel van kapcsolatban: a megszokott természettel vagy a természetfelettivel. A megszokott természetben nem beszélhetünk a gondolatok szabadságáról. A gondolatok automatikusan, egymást követve, mintegy felhőként vonulnak át a tudaton. A gondolkodást nem lehet lecsendesíteni.

Lao ce azt tanácsolja nekünk, hogy kevesebb egoizmusunk és vágyunk legyen (44. fejezet). A nemcselekvésről beszél (43. fejezet). Ez azt is jelenti: ne tápláljuk gondolatainkat. Mert a vágy gondolatokat kelt, melyek aztán felébresztik az akaratot, amelyre végül cselekvés következik. Amikor aztán az érzékszervek által keltett vágyakból keletkező gondolatokat már nem tápláljuk többé, akkor teret nyer egy megváltozott, életteli és a Szellemből származó gondolkodás. Ilyen gondolatokat a régi gondolkodás nem tud létrehozni. Erre már leplezett módon az Újtestamentum is rámutat, mégpedig Lukács Evangéliumának 5,37-38 részében: „Senki sem tölti az új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is elvesznek. Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.”

Az ősemlékezés az eredeti, anyagtalan állapotra való emlékezés, amely oly fontos szerepet tölt be a szív működésében, és az új gondolkodás hajtóereje. A természetfelettiből ekkor új, tiszta erők áradnak be. Így válik képessé az ember arra, hogy a megrögzült gondolkodás-mintákat megtagadhassa, és nem várt, új módon gondolkodhasson! Kezdetben ez nem is tudatos számára. Csak egy gondolatvillám, amely az akaratot arra ösztönzi, hogy a megszabadulás útjára lépjen. Azért tapasztalunk kezdetben az új gondolkodásból oly keveset, mert tudatunk még nem eléggé éber, hogy azt észlelhesse.



Isten hangja



„És akkor megnyílnak Síva szemei,… a mennyei gondolkodási képességgel való kapcsolat...”
(Lásd a keret szövegét a 37. oldalon). Az új gondolkodást tehát új érzékszervnek is nevezhetjük. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy mikor (hogyan) szól Isten az emberhez. A láthatatlan valóságból kiáltás csendül fel, amely áthatol a mulandó természeten. A szív anyagtalan elve tapasztalja ezt a hívást. Felhívás ez arra, hogy a megszabadulás ösvényére térjen.

Hogy „Isten az emberhez szól, hogy tanítsa őt”, ez csak a személyiségnek, a régi gondolkodásnak a kifejezésmódja. Amikor az Alkímiai menyegző kezdetén Rózsakereszt Krisztiánt „megszólítja” a felettes természet, annak legkevésbé a beszédhez van köze. „Hirtelen rettenetes szél támadt […] valaki megérintette a hátamat […] Amint azonban ismételten rángatták a kabátomat, mégis megfordultam. Pompás nőalak állt előttem […] Mert mihelyt megfordultam, levelei között keresgélt, kihúzott egyet, nagy tisztelettel letette asztalomra, majd egyetlen szó nélkül azonnal elment.”3

Útja kezdetén Rózsakereszt Krisztiánhoz azért nem „szólnak”, mert még egyáltalán nem is értette volna meg. A felettes természet jelképei mégis világosan beszélnek hozzá. A kezdő keresőt, akiben még az új gondolkodás nem ébredt fel, s akit gyakran „jelöltnek” neveznek, először is „kézen kell fogni”.



1 H. P. Blavatsky: A csend hangja, Magyar Teozófiai Társulat, Budapest, 1993.

2 Tao Te King, 1. fejezet

3 Jan van Rijckenborgh: Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője I. rész, Első nap.




„Az új tudat legjellemzőbb elsődleges tulajdonsága a mindenhol-jelenlét: a világegyetem minden kiterjedésének megtapasztalása és birtoklása, a mindenség-megnyilvánulással való egység, az egyszerre mindenhol-lét, vagyis „nem-lét”.

Ez azoknak a tanúságtétele, akik az új tudat első élményét megtapasztalják. A mindenhol-jelenlétben való részesülés, a világegyetem minden kiterjedésének megtapasztalása és birtoklása, a mindenség-megnyilvánulással való egység - mindez a földi életterületen megszokott valóságtól annyira eltérő valóságot teremt, hogy a mindenség általi elragadtatottság és a mindenségbe való abszolút felvétetés révén az ember hajlamos minden tudati gyújtópontot tagadni.

A tanuló nem lát sem teret, sem Logoszt, sem rendet, sem értelmet és tervet, sem teremtményt vagy megnyilvánulást. Csak fényt lát, amelyben túláradó boldogságban tűnik el, és erőt, amellyel egy. Egyetlen korlátlan mindenhol-jelenlévő semmit, amellyel kötelékek nélkül össze van kötve.

Ez azonban csak az első élmény, az új tudat első lenyűgöző megjelenése. Ez csak a nyitány, a mennyei ember dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe. Ez a szeretet mélységes érintése, amelybe a jelölt, mint boldog nem-létbe merül bele.

És ekkor nyílik ki Síva szeme, Dangma szeme, a mitológiai harmadik szem. Ekkor nyílik meg a mennyei kapu, amelyről az Apokalipszis említést tesz.

„Síva” szeme bizonyosan nem a tobozmirigyre (pinealis) utal, amely tűz-fénykapcsolatba lép a dialektikus testiség működésben lévő agyalapi mirigyével (hypofizis), hanem arra a kapcsolatra utal, melynek során a mennyei gondolkodás összekapcsolódik a szűzzé vált dialektikus gondolkodással.

Sívának e szeme, ez a mennyre, az istenrend statikájára, a Mozdíthatatlan Birodalomra nyíló kapu - amelyről Pál is bizonyságot tesz -, annál világosabbá válik, és annál szélesebbre tárul, minél jobban sikerül a tanulónak a régi templomot ledöntenie és három nap alatt újjáépítenie. Aki ezt meg tudja érteni, az értse meg!

Amint Síva szeme tisztán és világosan az új életbe tekint - a harmadnapra való feltámadást követően, mely olyan, akár egy hegy megmászása -, a mindenhol-jelenlévő többé már nem üdv-ittas fény-részegült a misztikus nem-létben, hanem azzal együtt, aki a mennyeket és a világot hordozza, Isten emberiségre és világra vonatkozó tervének végrehajtójává, örökösévé és építőjévé válik. Ekkor tudatos tagja lett Krisztus testének, a mennyei Hierarchiának, a templomnak, mely nem kalapácsütésekkel épült.

Az új tudat alkalmassá teszi a tanulót arra, hogy részesülhessen a hatalmas, teremtő és megtisztító folyamatban, amelyet Isten nevében minden teremtményért kezdtek és visznek tovább.”

Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta, 1. magyar kiadás, 2005. Az új ember tudata című fejezetből.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,