Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/2/ A soknépű Mexikó

Pentagram > 2006-os évfolyam

Rövid áttekintés



A közkeletű elméletek szerint Mexikóban az első emberek vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak. A legutóbbi időkig az volt az általános nézet, hogy azoktól a népektől származnak, akik kb. 50.000 évvel ezelőtt Ázsiából, a Bering-szoroson át érkezve benépesítették az amerikai kontinenst. Más elméletek szerint ez vitatható, mivel Észak-Amerikát ebben az időben feltehetően vastag jégtakaró borította.



Mexikóban az emberi lakóhelyek legkorábbi nyomai kb. i.e. 20.000-re tehetők. Az i.e. 7000 és 2000 közötti időszakot olykor archaikus kornak is nevezik. Akkoriban kezdtek az emberek szétszórtan letelepedni. I.e. 2000 és 1500 között jöttek létre az első települések, amelyek feltételezhetően a vallási és szertartási kultúra bölcsői voltak.

Az ókori Mexikó civilizációját leggyakrabban három nagy korszakra osztják fel:



- a preklasszikus kor (i.e. 1500-200)



- a klasszikus kor (i.e. 200-tól i.sz. 950-ig)



- a posztklasszikus kor (i.sz. 950-1500)



Az olmék korszak



A preklasszikus kor volt az olmék kultúra aranykora. Ezt az időszakot a tudomány „anyakultúrának” is nevezi. Ekkor alakultak ki az első szertartási központok a Mexikói-öböl síkságain, és valószínűleg ebből a korszakból származnak a piramis szerkezetű kőépületek is. Fontos központjai San Lorenzo (i.e. 1200) és La Venta (i.e. 900) voltak. Senki sem tudja pontosan, valójában milyen régi az olmék civilizáció és honnan ered. Azonban számos jel arra mutat, hogy az olmékok kapcsolatban álltak az afrikai földrésszel. Eltekintve a megmagyarázhatatlan építmények romjaitól - mit gondoljunk például egy 1200 m hosszú és hétszáz méter széles, óriási építményhez, melynek több mint harminc méter magas mesterséges fennsíkja van - és a negroid vonásokat viselő híres szoborarcokról (hatalmas monolit-fejek, melyek súlya a húsz tonnát is meghaladhatja), soha egyetlen „olmék” csontvázat sem találtak. Mégis valószínű, hogy a kettes számrendszer és a nevezetes maja naptár az olmékoktól, vagy az ő elődeiktől származik. A legújabb régészeti feltárások arról tanúskodnak, hogy az olmék civilizáció egészben, és teljesen kifejlett formában bukkant fel. Hogyan lehetséges ez? Honnan vették az olmékok ezt a kifinomult és magasztos tudományt? Ilyen rejtélyes kérdésekkel kerül szembe a modern tudomány e jelenségekkel kapcsolatban.

Volt idő, amikor a tudósok szinte művészi szintet értek el abban, hogyan lehet a kellemetlen tényeket mellőzni és letagadni. Manapság azonban változóban van a légkör. A számos tudományágban alkalmazott számítógépek együttes erejével új tudományos kutatási formák alakulnak ki, melyek váratlan eredményekhez vezethetnek.



A Monte Albán korszak



A klasszikus korban hatalmas kultúrák jelentek meg Mexikó különböző helyein. Legjelentősebb központjuk Monte Albán templomvárosa volt, amely fejlődésének csúcspontját kb. i.e. 200 és i.sz. 250 között érte el. Oaxaca államban a zapoték kultúra virágzott i.e. 600 körül. A zapotékokat erősen befolyásolták az olmékok. Ebből az időszakból származik az első kőbevésett felirat az egyik közép-amerikai naptáron. Monte Albánban egy hatalmas, mesterséges - ebben az esetben éppen lesimított -, dombtetőn egy óriási területet találtak, melyet piramisok és más épületek zártak körül. Körben a piramisok és a többi épület egymáshoz képest egészen pontos és sajátságos mértani helyzetet foglalnak el. Az egyik épület valószínűleg csillagvizsgáló lehetett. A sokféle, megmunkált kőoszlopon negroid és fehér emberek ábrázolásait láthatjuk, igaz, nem olyan kifinomultan, mint az olmékoknál. Monte Albán civilizációja i.sz. 800 körül feltételezhetően már aláhanyatlott, a kultúrát a mixtékek vitték tovább, akik az Oaxacától északra lévő területekről származtak. Mitla templomvárosa volt a központjuk, kultúrájukról elsősorban csodálatos ikonjaik tanúskodnak.

A tudományos kutatások szerint Közép-Mexikóban (a Mexikóváros körüli területeken) két kultúra jelent meg a preklasszikus kor végére: a Cuicuilco és a Teotihuacán. Első templomhelyüket tűzhányó pusztította el i.sz. 100-ban. Feltételezhető, hogy a Teotihuacán kultúrája ezután kezdett felvirágozni. Ez a Mexikóváros északi részén elhelyezkedő templomváros minden bizonnyal jóval régebbi, s eredetét csupán találgatások övezik.

A klasszikus korszak kezdetén Teotihuacán több mint 200.000-es lélekszámú metropolisszá, az akkori világ egyik legnagyobb városává fejlődött. I.sz. 250 és 700 között élte virágkorát, majd 725-ben lerombolták, két évszázaddal később pedig teljesen elnéptelenedett.

Ugyancsak a klasszikus korszak idején virágzott a mai Veracruz állam területén az El Tajín-i kultúra. E kultúra elsősorban labdajátékáról ismert, amely a maják szertartásainak is fontos részét képezte. A maja nép hatalmas területen lakott: területük északon a Yucatán-félsziget partjaitól délen a Csendes-óceán partjáig kb. 900 kilométert, és északkeleten, az Usumacinta folyó torkolatától délnyugaton, a Hondurasi-öbölig kb. 500 kilométert fogott át. Legalább három nagyobb régiót különböztethetünk meg, melyek mindegyikét sajátos kulturális jegyek jellemzik, valamint egy sajátos történelmi fejlődés: Guatemala és El Salvador magasan fekvő régiói, a Csendes-óceán partján, a déli síkság Chiapastól északkeletre és Campeche délre, valamint az északi lapály, a jelenlegi Yucatán-félsziget.

A maja kultúra legismertebb összpontosulása Mexikó keleti részén, Chiapas államban és a Yucatánban volt. Az első maja civilizáció kb. i.e. 300 és 250 közé tehető. A legrégebbre datált vésett felirat i.e. 292-ből való, melyet Tikalban találtak. A klasszikus korban a kultúra elsősorban az alacsonyan fekvő régiókban virágzott, s csúcspontját kb. i.sz. 300 és 800 között érte el. E korszak végén különösen a Yucatán-félszigeten ment végbe nagy fejlődés. Ezt példázza a jól ismert Puuc stílus (i.sz. 800-1000) és Chichén Itzá híres templomvárosa. I. sz. 950 és 1200 között a régió legtöbb városa - gyakran egészen hirtelen - elnéptelenedett. Chichén Itzá ugyan újabb virágzást élt át i.sz. 1000 és 1250 között, ez azonban az északnyugatról beözönlő új népcsoportnak volt köszönhető. Sokak szerint ez a tolték nép volt, amely a posztklasszikus korszakot uralta. A „Tolték” név jelentése a navatl, vagy hagyományosan nahuatl nyelvben: „építőmesterek”.

A mélyreható társadalmi és szellemi befolyás hatására, amelyet a maják egész Közép-Amerikára gyakoroltak, a toltékok, a Náhuatlacas vagy Nahuas törzsek egyik fő ága, a maják vallási elvein alapuló teokráciát alapítottak.

Ezek után, a maják hanyatlásával, illetve a toltékok és később - általános elképzelés szerint - az aztékok katonai támadásainak erősödésével a szellemi lényeg elveszett, és a papok szertartásainak jelentésére a tudatlanság fátyla borult. A toltékok fővárosa Tula volt, ám erről nem sokat tudunk. Tula legkülönlegesebb épülete a Quetzalcóatl piramis, melyet a Hajnalcsillag Piramisának is neveznek. A piramis széles fennsíkjának tetején négy atlantiszi figura áll - négy hatalmas bazalt férfialak, amelyek négy oszlop segítségével feltehetően egy mára elpusztult templom tetejét tartották. Itt található még a híres Coatepantli, a Kígyófal, amely a piramis északi oldalán húzódik. E közel két méter magas és negyven méter hosszú falat emberevő kígyók egybefüggő domborműve díszíti.

Az eredeti náhuatl vallásban megfigyelhetjük az ókori tolték birodalom világról alkotott háromféle nézetének körvonalait. E három nézet teljesen megfelel a preklasszikus maja kozmogóniának, és ez alkotta a Kolumbusz előtti társadalom alapját. Kezdetben e társadalmat mágikus tevékenység alapján szervezték meg, melynek később vallási formát adtak. Mindez végül a társadalom szociális szerkezetének felépítésében teljesedett be.

Bár az ezoterikus tudományban e három szakasz gyakran alkotja a civilizációk alapját, még sincs olyan más kultúra, ahol e jelenséget világosabban megfigyelhetnénk, mint a mexikói kultúra.

Vannak azonban más nézetek is a tolték civilizáció természetét illetően. A toltékok mai leszármazottai azt állítják, hogy őket nem annyira népnek kell tekinteni, hanem sokkal inkább bölcs és tehetséges emberek csoportjának, melyet talán az ókori Mezopotámia kaldeusaihoz hasonlíthatnánk.

Az általánosan elfogadott nézet szerint a toltékok és később az aztékok a mai Közép- és Dél-Mexikót tartották fennhatóságuk alatt. A toltékok a tizedik században érték el fejlődésük csúcspontját, a tizenharmadik századra pedig már lehanyatlottak. Az aztékok terjeszkedése a tizennegyedik és tizenötödik századra tehető. Az azték birodalom az ország központi részén terült el, a Mexikói-öböl partjaitól a Csendes-óceánig, és Bajíotól (alföld) Oaxacaig (Huaxyacac).



Viharos idők



A posztklasszikus kor zűrzavaros volt. Az északi népcsoportok rendszeresen lerohanták az országot. Tenochtitlant, a Mexikóvárosban található elhagyott templomvárost az utókor által mexicas-nak nevezett nép foglalta el. Ez ismét egy olyan nép, melynek eredete a mítoszok homályába vész. Saját állításuk szerint északkeletről, egy fehér szigetről, Aztlanról származtak. Ez a nép az, melyet végül a spanyol hódítók lerohannak, s őket nevezték aztékoknak. A posztklasszikus korszakban, a spanyol hódítás előtt az aztékokat erős hódítási vágy uralta. Birodalmukat kiterjesztették az ókori maják területére, és számos kulturális vonást vettek át az előttük élt népektől. Európai példával élve - bizonyos tekintetben - az anyag-orientált rómaiakhoz hasonlíthatjuk őket. A maják és valószínűleg a toltékok és a spanyolok által taraskoknak nevezett purépechak is sokkal inkább a filozófiai beállítottságú görögökhöz hasonlítanak.

A spanyolok partraszállása 1519-ben a Mexikói-öbölben, közel Veracruzhoz a mexikói kultúra végét jelentette. Hernán Cortez, a fehérbőrű parancsnok, akinek érkezését eleinte Quetzalcóatl isten régen várt visszatérésének tartották, igazi halálangyalnak bizonyult. Az emberélet nem számított a számára, Cortezt csak az arany és az ezüst érdekelte. A spanyolok érkezése utáni években, és a katolikus egyház hatalmának megszilárdulása alatt indiánok millióiba égettek izzó bélyeget akár a marhákba, s rabszolgasorba taszították vagy épp rettenetes módon lemészárolták őket. A hódítók kegyetlensége - ahogy Peruban és Bolíviában is történt - leírhatatlan volt. A papok és az inkvizíció gondoskodtak róla, hogy e szemükben „pogány” kultúra összes tekercsét és más írott szövegét, amelyet csak megkaparinthattak, megsemmisítsék. Még a különböző nevek, amelyen a világ e népeket ismeri - a maja név kivételével - sem eredetiek. A spanyolok adták ezeket a neveket. Néhány év leforgása alatt az ősrégi közép- és - nem kevésbé - dél-amerikai civilizációk tudását és kulturkincsét mintha szélvihar söpörte volna el. Az úgynevezett sokistenhitet gyökerestül kiirtották. A Palesztinából importált római istent kellett tisztelni.

A keresztény hittérítés alapos volt: egész Mexikónak csatlakoznia kellett az egyházhoz. A mexikóiak azonban sohasem tagadták meg teljesen saját múltjukat.

Így született meg a számos indián hagyomány és szertartás színezte, népiesen vallásos katolicizmus sajátos keveréke.

A gyarmatosítás időszaka 1823-ig tartott. Ekkor függetlenségi háború tört ki, amely 1910-ig, hetvenhét évig tartott. Ezekben az években a mexikóiaknak francia, osztrák és észak-amerikai telepesekkel kellett felvennie a harcot. Az utolsó, az északi szomszédaikkal vívott háború Mexikónak Texas, Új-Mexikó, Arizona és Kalifornia, vagyis az ország fele területének elvesztésébe került. Valószínűleg a világ egyetlen másik országában sem gyilkoltak meg annyi elnököt, mint itt.

Figyelemreméltó, hogy ezzel csaknem egy időben frissítő szél söpört át az egész világon. A tizenkilencedik század harmadik negyedében és a huszadik század kezdetén a szabadság erőteljes impulzusai járták át a világot mind spirituális, mind társadalmi szempontból. Ezek az impulzusok egy új kor hírnökei voltak, s nem csupán olyan világméretű mozgalmakat hívtak életre, mint a teozófia, az antropozófia és a modern rózsakeresztesség, hanem a szocializmus és a kommunizmus is neki köszönheti felemelkedését.

A mexikói forradalom megközelítőleg egy időben zajlott az orosz forradalommal 1910 és 1920 között. A huszadik század hatvanas éveiben Párizsban és Amszterdamban viharos diáklázadások zajlottak. 1968-ban, az olimpiai játékok előestéjén a hadsereg diákok ezreit ölte meg Mexikóvárosban a tiltakozó tüntetések során. Az a szóbeszéd járta, hogy a náhuatlok, a zapotékok, a maják, és a toltékok négy egybegyűlt képviselője, és az utolsó mexikói császár, Cuauhtemoc jelenlévő követe is ekkor tűnt el rejtélyes körülmények között. Mexikó történelme folytonos változásban van.


Az égig érő torony



„Kezdetben, mielőtt a nap fénye teremtetett, e hely, Cholula, homályosság és sötétség volt. Minden sík volt, nem voltak dombok vagy magasságkülönbség, minden oldalról víz vette körül, nem voltak fák sem teremtett dolgok.

Rögtön azután, hogy a fény és a nap keleten felkelt, óriási, torz emberalakok jelentek meg, akik elfoglalták a földet. A nap fényével és szépségével eltelvén, elhatározták, hogy építenek egy olyan magas tornyot, hogy teteje az égig érjen.

Miután összegyűjtötték az építőanyagot, különösen jól tapadó agyagra és habarcsra leltek, mellyel sebesen munkához láttak.

Amikor felépítették az égig érő tornyot, az Egek Ura haragra gerjedt és így szólt a menny lakóihoz: 'Láttátok, hogy a földlakók mily magas és büszke tornyot építettek ide a magasba, mert annyira elteltek a nappal és az ő szépségével? Jöjjetek és semmisítsük meg, mert nem jó, hogy a testben élő földlakók kapcsolatba lépjenek velünk.'

A menny lakói tüstént útnak indultak mennydörgés és villámlás képében. Lerombolták a magaslatot, és lakóit szétszórták a föld egész színén.”
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,