Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/2/ A vallás az ember vérében van

Pentagram > 2006-os évfolyam



Úgy mondják, az emberiség fejlődését nagy szellemi erők irányítják. A modern ezoterikus irodalomban szellemi erővel rendelkező hatalmas lényekről beszélnek, melyek a népeket minden útjukon vezetik, s ezáltal maguk is fejlődnek. Minderről már az ősi múltban is tudomással bírtak. E tudás kifejeződése egy pozitív hit volt: minden népnek megvolt a maga istene, és teljes mértékben alárendelték magukat istenük (vélt) elvárásainak és parancsainak. Mexikóban is ez volt a helyzet. A „Popol Vuh” szent könyve, melyről e Pentagram szám 3. oldalán részletesebben olvashatnak, szintén erről tudósít.



Sajnálatos módon, modern emberekként olyannyira a külsőségekre irányulunk, hogy e szellemi erők közvetlen inspirációit nélkülöznünk kell. Amit belső élménynek tapasztalunk - ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről - az legtöbbször pusztán a közvetlen környezetünkre való reagálás. Saját bensőnkből kevés tapasztalat fakad, mert minden érzékszervünk a környezetünkből jövő benyomások feldolgozására irányul. Ezen kívül az a képességünk, hogy „adjunk” vagy kisugározzunk, még nagyon is lappangó állapotban van. Ezért a jóság, valamint a valódi segítségnyújtás forrása egyelőre még nem tud bennünk áramlani.

Létezik azonban egy igen különös impulzus, mely a modern ember bensőjében keletkezik, környezetétől teljesen függetlenül. Ezt „hangnak” is nevezhetnénk, amely időnként a valódi béke tiszta légköréből eljut az emberhez, s a harmónia és szabadság ismeretlen benyomásaival érinti meg annak tudatállapotát.



A fejlődés nem mindig jelent haladást



A korunkban divatos felfogás értelmében primitívnek tartjuk azokat a népeket, melyek gyermeki módon tisztelnek egy istent, s vallásukon keresztül szoros kapcsolatban érzik magukat egymással. A keresztény vallás tanításai nagymértékben hozzájárultak e nézet elterjedéséhez. Van ugyan vallása a nyugati embernek is, egyházához és hitéhez azonban egészen másként viszonyul. Számára a hit nem mindig életszükséglet, hanem inkább másodlagos dolog. Gyakran kizárólag abból a vágyból ered, hogy megtarthasson egy bizonyos társadalmi formát, egy magas kultúrát, vagy egy kedvelt életformát. Nyugaton a személyiség és annak egyéni fejlődése áll az első helyen. Azonban mit hoz magával ez a fejlődés? Legjobb esetben jólneveltséget, és ezáltal ésszerű, józan gondolkodást, intelligenciát és társadalmi képességeket. A legfontosabbak a barátságok és a jó ízlés. Ezt mutatják kifelé, és ez az, amit másoknál látni akarnak. A másik oldalt, a gondokat és nehézségeket, nem fogadják szívesen, és előszeretettel elhallgatják. Ez mégis jelen van, és tudat alatt nagy szerepet játszik.

Minden fejlődésben van. Ez bátorít bennünket arra, hogy a jövőbe tekintsünk. Mi azonban nem álmodozunk. Fejlődésről beszélhetünk, de vajon haladásról is? Meddig jutott az ember belső fejlődése? Megváltoztak-e érzelmei és indulatai az évszázadok, vagy akár az évezredek folyamán? Nemesebbé, önzetlenebbé, emberszeretőbbé vált-e? Füle kiérzi-e felebarátja ki nem mondott sóhaját egy beszélgetés felhangjaiból? Szeme meglátja-e a szenvedést, nem csak a bajok fájdalmait, hanem a valódi ember megtagadásának kínját?

A számtalan érzelem és indulat közül, melyek az embert szüntelenül váltakozva megérintik, emberemlékezet óta semmi sem tűnt el. Minden rezdülés újra és újra aktívan, kényszerítően és követelőzve sorakozik a tudat előtt, az ember pedig átéli azokat. Talán túlságosan passzívan fejeztük ki magunkat? Egy erős érzés a legtöbb esetben a pillanat tört része alatt a felszínre törhet. A vér forrong, a vágy pedig addig fokozódik, míg végül kielégítik. Akkor aztán újra eltűnik a tudat hátterében, és egy másik fog az előtérbe lépni. Némelyik kis felhőként érkezik, és kellemes érzéseket kelt. Mások viharhoz, vagy orkánhoz hasonlítanak. Az emberi lélek tartománya pedig mezőkhöz és szántóföldekhez hasonlatosan várakozik, hogy újra elcsituljon minden. A lélek azonban kénytelen elviselni e viharok következményeit. Az idegrendszernek ismét meg kell nyugodnia, a vérnek pedig újra energiát kell felvennie. És ez így megy tovább, míg végül a lélek regenerálódó képessége teljesen kimerül. Az élet ekkor újra visszatér a nagy élethez, ahonnan származik. Előbbre viszi ez az embert?



A vér mágikus



Ezeket az egyéni indulatokat mindenki ismeri és átéli, mert a vérben gyökereznek. Ezért is mondják: a vér lélek, vagy hogy a lélek a vérben van. Két és fél liter vérveszteség elég ahhoz, hogy a számunkra ismeretes életet elveszítsük. Az egészséges embernek 5-6 liter vére van. Az élet és a vér egymástól csaknem elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezen az „egészen furcsa nedven” keresztül térnek vissza újra a szülők és ősök tulajdonságai az életbe. Azonban az ember jelleme és előtörténete, tehetségek és korlátok formájában, szintén a vérbe vésődik be. Aki életét pozitívan akarja befolyásolni, és szellemi területen kíván fejlődést elérni, annak egészen a véréig meg kell változnia. Ezt talán könnyű mondani, megtenni azonban már egyáltalán nem olyan egyszerű. A vér ugyanis egy tükör. A világot az emberi tudatban tükrözi vissza. Ez nem csak a külvilágra, hanem a belső világra is vonatkozik. A külvilág ugyanis tökéletesen megegyezik azzal, ami az emberből jön elő. Ha a személytelen energia hangja beszél benne, akkor a vér ennek az energiának a megerősödését okozza.

Minden attól függ tehát, hogy mire irányul az ember. Amennyiben az eredeti energiához fordul, a vérben minden isteni tulajdonság újra kifejeződhet! A vérnek ugyanis - minden testi funkciója mellett - egy mágikus nézete is van. Mind pozitív, szellemi, mind negatív energiákat is felvesz, és számunkra jótékony vagy káros impulzusokká alakítja azokat.



Hogyan győzhető le a világ?



A Rózsakereszt Szellemi Iskolája egy titokzatos erőről beszél. Az első keresztények terminológiájában „Krisztus bennünket megtisztító véréről” szólnak, mert az ember, aki erősen összekapcsolódott ezzel, bölcs és segítőkész életet élt, és a „mennyei birodalomra” irányult. Jelképesen tekintve, ez az ember, az őt inspiráló és ösztönző erőnek minden következményét magára vállalja. Életét is felajánlja, hogy ezt az erőt követhesse. Krisztus óta mindenki részt vehet ebben a belső életben. Olyan mértékben győzheti le az akadályokat, amennyire az új erő hatékonnyá válik a vérében, mégpedig úgy, hogy véréből még ezen akadályok negatív következménye is eltűnik.

Az újtestamentum tanításából látható, hogy abban „az evangélium szabadságát” hirdetik. Nézzük csak meg azonban, hogy már a kereszténység első évszázadaiban mi lett ebből. Annak ellenére, hogy abban az időben Jézus Krisztus véráldozata által a megszabadítás ereje összekapcsolódott a Földdel, azt sugallták, hogy egy külső Jézusra vagyunk utalva, és istentelenség egy belső Jézusba vetni a bizalmunkat. De hát mi „kis világként” Isten hasonlatosságára teremtettünk!

Amikor ez a szellemi esszencia - „Krisztus vére” - a Közel-keleten beáramlott a Földbe és a légkörbe, Közép-Amerikában is egy ugyanolyan impulzus ment végbe, és ugyanúgy az emberek szívére és vérére irányult.

Dél-Amerika eredeti népeinek emlékezetében sok ezer évvel ezelőtt még élt az atlantiszi időszak nagy küldötteinek emléke, akik egy szívre épülő vallást ajándékoztak az embereknek. Azt hirdették: „Emeljétek fel szíveiteket az isteni világhoz, és folyamatosan azon fáradozzatok, hogy a nagyok példái szerint éljetek. Ne csak a földi életre irányuljatok, hanem tanuljátok meg, hogyan bontakoztathatjátok ki és fejleszthetitek szíveteket az által, hogy az isteni energiákat véretekbe zárjátok.”

Ezen együttműködés által táplálékot készítettek még az istenek számára is. Ugyanis a vér kisugárzó képessége alkotja az istenek legfontosabb táplálékforrását - tanították a régi korok papjai. Ők az emberi életmegnyilvánulásokból, tehát az érzésekből és érzelmekből élnek. Az eredeti isteni energiák azonban elvesztek a papok romlottsága és manipulációi által, akiknek élete pusztán önérvényesítéssé fajult, és kizárólag hatalmi pozíciójuk megtartására törekedtek.

Valószínűleg ebből a helyzetből fakadt annak a gyakorlata, hogy anyagi emberi szíveket, gyermekek, rabszolgák és foglyok vérét áldozták fel, amiről a spanyol történetírók tájékoztatnak bennünket. Amennyiben ezek a visszataszító praktikák valóban végbementek, akkor pontosan a szentségtelen ellentétét képezik mindannak, ami Jézus életében és a Golgotán történt: Jézus másokért áldozta fel életenergiáit.

Sokan úgy vélik, hogy a későbbi korok papsága is - még ma is, jóllehet más módszereket alkalmazva - Golgota misztériumának lényegét, szándékosan és megfontoltan kifordítaná, és azt mondaná: „Mi, az istenek képviselői, elvesszük szíveiteket - ha kell, a szó szoros értelmében - és feláldozzuk azt.”



A vér megváltozása



Az ember tudatos önfeláldozása által - amely nem a halálban, hanem az életben megy végbe - mindezek a földhöz kötő mágiák tökéletesen feleslegessé válnak. Az ember életlégköre megtisztul, s így a tiszta Krisztus-erő egyre aktívabbá és hatékonyabbá válik.

Akkor pedig a föld is megváltozik. A légkörben levő új, Krisztussal kapcsolatban álló spirituális impulzus egyre erősebbé válik.

Még jöhetnek olyan idők, amikor Krisztus neve feledésbe merül, és senki nem emlékezik többé arra, ami egykor végbement. A légkörben lezajló változások mégis újra kezdődnek. Az ember el tudja érni a belső szabadságot, és ezért el is fogja nyerni azt.

Addig nem beszélhetünk valódi változásról, amíg a vér, vagyis a tudat alapja meg nem változik. Azonban a vér, a jellem és az ember életlelkének minősége és tulajdonságai nem alakulnak át olyan könnyen. Ehhez egy első impulzusra van szükség, amely - mint az élesztő a kenyértésztában - változást indíthat el. Ez az impulzus nem ebből a természetből ered. Ha ebből a természetből eredne, akkor az ember már régen megvalósította volna lelki fejlődését. Erre a belátásra jutott az eredeti gnosztikus kereszténység, és a Krisztus-misztériumok rejtélyeként őrizte meg azt. Krisztus vére a Föld szívét, és ezáltal az emberiséget is, örökre pozitívan megváltoztatta. Ez a világ minden területén megmutatkozik. Aki egész életével erre irányul, az tökéletesen részesül az egyetemes életben, melyet mindig Vele, a Krisztussal hoznak kapcsolatba.

Ő az eredeti élet területeinek tiszta impulzusa, aki a vért szellemi élettel ragyogja be. A természet önfenntartásával ez az impulzus homlokegyenest szemben áll, mivel kizárólag fényt és szeretetet terjeszt. Ezért mondják gyakran, hogy az ember megrázkódtatáson esik át, amikor először találkozik ezzel az erővel! Amennyiben azonban pozitívan reagál, egy meghatározó folyamat kezdődik, melyet „alapvető átalakulásnak” vagy „a nagy változásnak” neveznek. Egyértelmű, hogy egy ilyen változásnak semmi köze sem lehet külsőségekhez, vagy társadalmi körülményekhez. Egy belső változásról, a szívünk vérében végbemenő átalakulásról van szó.


Catharose de Petri Az élő ige című művének 16. fejezetéből:

„A gnosztikus tudatossá válás az újjászületett lélek és a szellem egybekelését jelenti. Ez ennek a dolognak a központi gondolata. Ezzel a vérrel - a Krisztus vérével - és ebből a vérből kell élniük. Ezt a vért kell a májuknak felvennie. Ezt kell belélegezniük. Ebből a vérből kell élniük és létezniük. Ez a vér az Önöket hívó és szólítgató Gnózis. Azért nevezik vérnek, mert ezt a fényerőt a szív veszi fel, amely aztán megváltoztatja a vérüket.

Az Önök életelvét erre a vérre, erre a tényezőre kell felcserélni, hogy a feltámadási térben ebből a vérerőből egy teljesen új ember keletkezhessen.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,