Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2006-os évfolyam

2006/2/ A maják labdajátéka

Pentagram > 2006-os évfolyam


A maja kultúra egyik legtitokzatosabb eleme a labdajáték. Két csapat játszik egymással, miközben meg kell próbálniuk néhány gyűrűn keresztülvinni egy nagyobb gumilabdát. Ezt a játékot később átvették más népek, mint például az aztékok is. A nagyszámú játéktér, melyet még ma is megtalálunk az ásatási helyeken, arra enged következtetni, hogy ez a játék nagyon népszerű volt. Számos maja rajzon is megtalálható a játék néhány jelenete. Magáról a játékról sok találgatás látott napvilágot. Az irodalomban gyakran azzal a véres gyakorlattal hozzák összefüggésbe, hogy a játékosok szívét kitépték, és az isteneknek áldozták volna fel.



Egyes jelek arra utalnak, hogy ez a játék több volt, mint sport, vagy valamiféle szórakozás. Ugyanúgy, mint például az alkímia esetében, itt is létezik a dolgok exoterikus oldalán kívül még egy ezoterikus is. Ha megfigyeljük a helyszíneket, ahol a játékot űzték, megállapíthatjuk, hogy szinte mindig templomok és más szent helyek közelében lelünk rájuk. Néhány templomot, mint például a mexikói Chiapas városa melletti Toninát, csak a játékmezőn keresztül lehetett megközelíteni. Ezen kívül a labdajáték döntő helyet foglal el a maják szent könyvében, a Popol Vuh-ban szereplő iker-hősök történetében is. Ha a játék részleteit közelebbről megvizsgáljuk, számos jelképre bukkanhatunk. Hogyan zajlott a játék? Valóban volt ezoterikus értelme is?

Az egyik legnagyobb pálya a chichén itzá-i templomvárosban található, a mexikói Yucatán félszigeten. Nyugaton és keleten két nagy fal határolja. Mindkét falon, három-három helyen, apró kő kapuk találhatók, mégpedig pontosan azokon a helyeken, ahol a Nap a napfordulók idején (december 21., március 21., június 21. és szeptember 21.) felkel ill. lemegy. Ezen kicsi kapuk alatt, a felső falszéleken, kőből kivésett, függőlegesen álló gyűrűk maradványai láthatóak. Ezeket pompásan díszíti két egymásba fonódó és a farkába harapó kígyó. Ezeken a kb. 10 méter magasan lévő gyűrűkön kellett a néhány kilós súlyú labdát átjuttatni, amelyet sem lábbal, sem kézzel, hanem csakis a testtel volt szabad megérinteni. Már szinte magában ez is lehetetlen volt. Ehhez jön még az is, hogy a játék nyerteseit olykor feláldozták az isteneknek.

Érdekes, hogy az aztékok és a spanyolok ezt később másképpen értelmezték. Náluk a veszteseket áldozták fel. Azonban ők igazából nem fogták fel, mit jelent ez az áldozat. Egy maja harcos számára ugyanis ez volt a legnagyobb dicsőség!



Az istenfiak játéka



Mindig két csapat játszott egymással, hét-hét játékossal. A chichén itzá-i pálya falain még láthatók e csapatok régi, domborműves ábrázolásai, melyeken minden játékos a legszebb öltözetében, olykor teljes harci díszben látható. Az egyik csapat vezetője a labdánál térdel. Le van fejezve, és gerincéből hét kígyó egyenesedik fel. Magára a labdára hatalmas halálfejet rajzoltak. A labdajáték tehát a halállal volt összefüggésben. De milyen halál volt ez? Vegyük szemügyre a Popol Vuh egyik mitológiai történetét, melyben a játéknak fontos szerepe van.

A szent könyvben olvasható mágusok története az istenfiak labdajátékáról beszél, akikből erőteljes lelkesedés sugárzik. Ez izgatja az éjszaka új urait, az alvilág lakóit. Nem tudják elviselni, hogy létezik valami, ami náluk is hatalmasabb és nagyobb. Hallják az istenfiak játékát, és meghívják őket egy viadalra az alvilágba. Az istenfiak lemennek az alvilágba, de látszólag teljesen előkészületlenül, ugyanis az alvilág urainak zsákmányaivá lesznek. Megölik őket, levágják a fejeiket és kiakasztják a fákra.

Ekkor csoda történik: a fejek tökké változnak. Levük teherbe ejti az éj urainak egyik lányát, aki most arra ítéltetett, hogy meneküljön az alvilágból, és a Földön megszülje a hős ikreket, akik az utolsó isteni örökösök lesznek.

A hős ikrek egy napon rátalálnak a labdajáték kellékeire, melyeket elődeik használtak, vagyis a labdára és a ruhákra. Megtanulják a játékot, és végül ismét felveszik a küzdelmet az éj uraival. Ebben a játékban megy végbe spirituális fejlődésük: felébred bennük igazi, isteni hivatásuk emléke, és a játékban sikerül legyőzniük az éj urait. De győzelmük végül is elkerülhetetlenül a halálhoz vezet.

A Popol Vuh-ban azonban megmutatkozik, hogy ez a halál nem végleges, hanem az új élet feltámadását jelenti. Hiszen e történetek szimbolikus jelentése mindig az, hogy a világosság feláldozza magát a sötétségnek, és éppen ezáltal győzi le azt. Vagy megfordítva: a „halj meg és éledj” nélkül lehetetlen újraéleszteni az isteninek a hangját.

A labdajáték - ami a maják számára olyan fontos és szent volt - maga az élet nagy metaforájának is tekinthető. A játékosok mozgatják a labdát, melyet azonban nem érinthetnek - ahogyan minden embert is egy erő irányít az életében, melyet a dialektikus tudattal nem lehet felfogni. Egy belső sürgetés ez, ami tapasztalatról tapasztalatra hajt bennünket. A játék egy lecke. A labda gurulását és ezzel a játék minőségét a tudat tükröződésének is értelmezhetjük a konkrét életben. Ezért az ősi maja időkben a legmagasabb papi kaszt gyakran nézője volt a játéknak. Ismeretes, hogy a papok a labdajátékot népük jövőjének jóslására használták. Első pillantásra mindez talán különösnek hangzik. De ez a gyakorlat egy mindenütt visszatérő törvényszerűségen alapszik. Ha a „tudatállapot: létállapot” tantételét vesszük kiinduló pontnak, akkor felismerjük, hogy a labdajáték és a játék menete valójában a játékosok pillanatnyi tudatállapotának megnyilatkozása volt. Éppen úgy, ahogyan minden egyén élete és cselekedetei is tudatállapotát tükrözik, a nép sorsa is mindig tudatállapotától függ.

Ha a játékosok folyamatos gyakorlás eredményeképpen végül megismerték a játék fortélyait és meg tudták valósítani a labda isteni pályáját a gyűrűkön át, akkor elérték a legmagasabbat, amit ebben az életben csak el lehet érni. Ugyanis a gyűrűk ott voltak, ahol a Nap állt az év különös pillanataiban. A maják számára a Nap az isteninek a páratlan jelképe volt. Ha a labdát át tudták vinni a gyűrűn, a játék, az élet, teljes harmóniában volt az isteni törvényekkel. Az istenség akarata az embereken vagy a népen keresztül kifejeződhetett! Ezért a játékos, az ember, aki elérte ezt az állapotot, szinte magától értetődően szemben állt a halállal: az alantasnak a halálával. Az én elveszítése ezek után már egyáltalán nem természetellenes, hanem egy örömteli, új tudatállapot, amely minden alacsony emberitől mentes. A szív áldozata - éppúgy, mint a Popol Vuh-ban - az új életben való feltámadást jelentette.



A harcosok temploma



Azt, hogy a majáknál a halál nem jelentett végleges pusztulást, úgy is felismerhetjük, ha megvizsgáljuk a régészeti lelőhelyeket. Ahogy említettük, a játékot szent helyeken játszották, egészen pontosan a templomközpont templomai közötti téren. Ha Chichén Itzá-ban szemügyre vesszük a pálya melletti templomot, akkor sasok és jaguárok képeit fedezzük fel, melyek a játékosok szíveit tartják a karmaik között. A maják e szent állatai megtisztították a játékosok szívét, miközben beléjük lehelték életlélegzetüket. A régi természet lassanként eltűnik, és egy új tudat kerül a helyébe. A szív megtisztítása után a maja harcosokat a szent forrásba, a cenote-ba merítették, ahol az egész rendszert megújították. Az így újjászületett harcosok végül elnyerték helyüket a „harcosok templomában”. A templom oszlopain ott vannak képmásaik. A templom bejárata a pályára néz, a harcosok így továbbra is szinte részt vesznek a játékban, amely sosem ér véget. Az élet egy tudatállapotról tudatállapotra vezető út. Az életjáték alatt átélt tapasztalatok belátásokhoz vezetnek, a belátások pedig tudathoz, és ezzel az új tudattal a játékos ismét játékba áll. Így megy az ember egy spirálmenetben felfelé, melyen folyamatosan tapasztalat, belátás és tudat fejlődik ki.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,