Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2007-es évfolyam

2007/1/ Tapasztalat és kinyilatkoztatás

Pentagram > 2007-es évfolyam

Bölcsesség a tapasztalat útján



A környezet érzékszervi megtapasztalása mellett az embernek megvan az a képessége is, hogy benyomásait elrendezze, osztályozza, s végül, hogy ezeket személyesen tapasztalt „egésszé” állítsa össze. Amennyiben elegendő figyelmet szentel életének egy különleges szempontjára, végül „a kirakós játék összes darabja a helyére kerül”.



Az ember e (szükségszerűen egyéni) összkép kialakításakor természetesen mind érzéseit, mind pedig értelmét használatba veszi. Az összkép azonban csak akkor éri el célját, amikor nemcsak elraktározza a külső világot, hanem a lényeges, kölcsönös kapcsolatokat és motívumokat is tartalmazza. A világ megismerésének, kikutatásának és osztályozásának szükséglete a létért folytatott harcban gyökerezik, valamint azon vele született hajlamunkban, hogy életünket amennyire csak lehet meghosszabbítsuk. A világban való jelenlétünk értelmén való gondolkodás a második követelménnyel esik egybe: azzal az ellenállhatatlan vággyal, hogy megfejtsük az „élet titkát”. Hogyan keletkezett a világ? Rejlik-e mögötte magasabb szándék? Valamint, hogy hol a helyünk és mi a küldetésünk e világban?

Történelmi szempontból nézve, a tudományos alapkutatás létének okát a teremtés alapjainak e kereséséből vezetik le. Robert Fludd1 (1574-1637) a későklasszikus korban élő tudós tudományos erőfeszítéseit „Isten csodálatos műveinek” kutatása és kipuhatolása ösztönözte. Számára természetesen a Teremtő volt az első ok.

A tudományos kutatásban is a természetes érzékelőrendszer jelenti az alapot, ám a tudósok egy lépéssel tovább mennek. A természettudomány sikereinek nagy része az érzékelőrendszer kibővítésének köszönhető. Az ember ugyanis a műszerekkel fér hozzá pl. az elektromos jelenségekhez. Többek között így képes a szívműködést kardiogram formájában rögzíteni. Még a mindennapos időjárás-jelentések megbízhatósága is a mérőeszközök hatalmas tárházának, és azok tapasztalati megfigyelésének köszönhető. A fizikusok jelmondata ezért: „A mérés tudás”.

Mindazonáltal újra és újra nyilvánvalóvá válik, hogy az élet titkát nem lehet egyszerűen megmérni. A pragmatisták ezért jobban szeretik az alkalmazott tudományos kutatást, mint az alapkutatást. A tudomány így ismét a létért folytatott harcot, valamint a személyes és kollektív önfenntartást szolgálja.

Hatalmas összegeket fordítanak orvosfizikai és gyógyszerkutatásra, valamint energiaforrások keresésére, távközlésre és közlekedésre. Csupán a csillagászatot és az űrkutatást tekintve is megállapítható, hogy a „kíváncsiságunk” kielégítése sokszor fontosabb, mint a közvetlen haszon. A teremtés alapjain való töprengést a filozófusokra hagyják. Sok „tényeken alapuló” műszaki tudományág tudósa a filozófiát még mindig „nem tényeken alapulónak” tartja. Főként olyasfajta igyekezetet látnak benne, hogy többet tudjunk meg ugyanarról a dologról, lépések ismétlését és „lábjegyzetet Szókratészhez és Platónhoz”.

Ezért az olyan kutatást, ami nem alkalmazható közvetlenül, de feltételezik, hogy jövőbeli újításokhoz rakja le az alapokat, „alapkutatásnak” tartják. Ebbe a kategóriába esik sok olyan tudós munkája is, akik a teremtés „többdimenziós” alapjaival foglalkoznak. Ezek a modern gondolkodók, akik hidat vernek a különböző tudományágak közé, és a lét azon alapjai után kutatnak, amelyek nem szükségszerűen az anyagi birodalomban találhatók. Az olyan könyvek, mint Bill Bryson: „A Short History of Nearly Everything”2 (A majdnem minden rövid története) vagy William Amtz filmje a „What the Bleep do we Know” (Mi a csudát tudunk a világról!?) lenyűgöző példák erre.



Termékorientált gondolkodás



A megszokott valóság még egy kissé konzervatívabb. Senki sem olyan naiv, hogy azt állítsa: a tudomány csakis fejlődést hozott. Ha a dolgok mehetnek gyorsabban, akkor gyorsabban is kell menniük. Jelenleg az egy főre eső termelékenység szolgál mértékül a civilizáció számára, de ez csupán az élet anyagi oldalán számít „profitnak”. Egy olyan társadalomban, ahol a kétkeresős családmodell a minta, egyre kevesebb idő jut a természetes társas kapcsolatokra, és a gyerekek hamarosan egy „elviszlek-otthagylak-értedmegyek” merev sémának lesznek kitéve.

Azért élünk, hogy termeljünk. A gazdasági megközelítés állítólag a legjobb. Az iskolák oktatási terméket kínálnak, a kórházak gondozási terméket. A komoly tanulók tanulmányi intézményeiket termékspecifikáció alapján választják, éppúgy, mint a betegek magánkórházaikat mind itthon, mind külföldön. Ami régen talán a nélkülözésbe való belehalás elkerülésének művészete volt, úgy tűnik manapság a bőségbe való beleveszés elkerülésének művészetévé változott.

Míg régen - amikor a világ még ritkán lakott volt -, az ember talán unatkozott a környezeti ingerek hiánya miatt, addig most el kell hárítania a figyelmét ostromló benyomások lavináját, különösen, amikor a modern médiákat használja. Paradox módon, a több információ nem vezet szükségszerűen a világ teljesebb vagy mélyrehatóbb szemléletéhez. Ellenkezőleg, az eredmény nagyon könnyen összezavarhatja az elmét. Annak érdekében, hogy az ember ura maradjon önmagának, nem mereven, hanem szelektíven el kell zárkóznia az információáradattól.



A szív szemével való megértés



Rendelkezik-e az ember ismérvekkel az információk kiválogatására? Milyen szűrőn kell átmenniük, hogy befogadjuk őket? A tapasztalatok szűrőjén?

Csak a „megszokott” információt kellene befogadnunk? A létért folyó küzdelemben „a tapasztalat lehet a legjobb tanító”, de az élet titka így nem fejthető meg, hacsak épp az érzékszervi tapasztalatok elégtelenségének felfedezése nem idéz elő nyitottságot valami egészen más felé, név szerint inkább a kinyilatkoztatás, mint a tapasztalás felé.

A „kinyilatkoztatás” olyan információt, rendszerint olyan „nyilatkozatot” jelent, amelyet nem lehet megerősíteni, vagy nem közvetlenül, természetes képességekkel. Ezzel a szóval „János apostol mennyei jelenésekről való könyvében”, valamint az ősi egyiptomi tradíciókban, Hermész Triszmegisztosz kinyilatkoztatásaiban találkozhatunk. De Püthagorasz és Platón tanításai is ebbe a kategóriába esnek éppen úgy, mint Jakob Böhme látomásai és Paracelsus meglátásai. Valamennyien egy „érzékfeletti” vagy „metafizikai” valóságról tanúskodnak. Arra biztatnak minket, hogy tanuljunk meg a „a szív szemével” látni, ahogyan Hermész szólítja fel Pimandert: „Szívedet most irányítsd a világosságra, és ismerd fel azt.”

A szívet a világosság felé fordítani… A szívben található az a találkozási pont, amelyen keresztül az ember kapcsolatot teremthet az érzékfeletti világgal. Erről a világ nagy tanítói is tanúskodtak. Ők gyakran úgy ábrázolták az érzékszerveink révén velünk oly bensőséges kapcsolatban álló világot, mint egy hamis és csalódással teli világot, mivel itt semmi sem tartós, hanem minden az állandó változásnak és mulandóságnak van alávetve.

A szív a „lélekszikra”, egy isteni szellemszikra, egy fénysugár hajléka, amelyhez Isten eredeti gyermekei tartoztak. Ez a fényszikra képes rá, hogy újra az érzékfeletti élet érzékszervévé váljon. Mielőtt első kézből, vagyis közvetlenül tapasztaljuk az érzékfeletti életet, a fényszikra tevékenysége által megérezzük a kinyilatkozások helyességét.



Az igaz hit



Ezt a hatást megtapasztalhatjuk abban a varázsban, amely Lao Ce Tao te Kingjének olvasásakor árad ki. Noha e klasszikus mű számos sora a józan ész számára ellentmondásnak tűnhet, a bensőnkben lévő másik hang nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyetemes bölcsesség nyelvével van dolgunk, figyelmünket magára vonja, és tovább olvassuk…

Az igaz hit a hatékonnyá vált fényszikra hatására belülről jön. Aki belső felismerés alapján közeledik a kinyilatkoztatáshoz, az természeténél fogva megszabadult mindenféle tekintélytől. A tapasztalat által arra a következtetésre jutunk, hogy az érzéki világon belül az élet számtalan módon értelmezhető, de a hozzá tartozó értékek mulandósága miatt nem lehet szó semmilyen végleges beteljesülésről sem.

A tapasztalat útja kétféle eredményhez vezethet: vagy megtöri az embert, és spirituálisan kimeríti, vagy megérik és megnyílik általa. Az utóbbi esetben a szívből feltörő vágyakozás aktív marad. Különösen az az ember képes megválasztani az útját, és egy „megtérést” átélni, akinek a világban minden „éppen ugyanolyanná”, végtelen ismétlődéssé vált. Ez képezi a végső búcsú kezdetét a pusztán érzékitől, és így képes önkéntelenül és megújult buzgalommal tanulni. Ez az út magában foglalja „a születés és halál kerekétől való megszabadulást”, ahogyan Buddha nevezte.

Akkor az ember - Hermészhez hasonlóan - még egyszer újra a szellem által oktatott tanulóvá válhat.3 Hermész így szól Pimanderhez: „…a lényeges dolgok oktatására vágyom, szeretném megérteni a mibenlétüket, szeretném megismerni Istent. Ó, mennyire szeretnék mindent megérteni!” Pimander pedig így válaszol: „Erősen tartsd a tudatodban, amit meg akarsz tanulni, és én oktatni foglak.” Mire Hermész így tanúskodik: „E beszéd közben megváltozott a külseje, és egyetlen szempillantás alatt feltárult előttem minden. Hatalmas látomást láttam. Derűs, szívet vidámító világosság lett, s kimondhatatlan öröm fogott el ennek láttán.”





1 Robert Fludd, Fakkeldrager der wijsheid (A bölcsesség fáklyavivője), szimpózium füzet. Rozekruis Pers, Haarlem 2004.

2 Bill Bryson, A majdnem minden rövid története. 2003, Random House, USA.

3 J. van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis és kiáltványa az örök jelenben, Első rész, IV. fejezet, 36., 37. o. Rozekruis Pers, Haarlem, 1996.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,