Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2007-es évfolyam

2007/1/ Tudás vagy valódi bölcsesség

Pentagram > 2007-es évfolyam



A „tudás” és a „bölcsesség” fogalma között nagy, áthidalhatatlan szakadék tátong. A szellemi ösvényen haladó kereső számára fontos, hogy belássa: az isteni bölcsesség sohasem azonos azzal a tudással, amelyet információk gyűjtésével lehet megszerezni.



Aki ennek komolyan utánajár, az felfedezi, hogy az egyetemes filozófia élesen megkülönbözteti a „bölcsességet” és az „értelmet”, de nem abban az értelemben, mintha a bölcsesség lenne minden, az értelem pedig semmi. Azonban két különböző értéknek vagy tulajdonságnak írja le őket. A Teremtő bölcsességgel és értelemmel látta el az embert. A mindenség megalkotója az eredeti embert kapcsolatba hozta az egyetemes bölcsességgel, és hogy arra reagálni tudjon, megkapta az értelmi képességet is. Ez transzformálta, alakította át a bölcsességet, s így az ember meg tudta tartani azt. Az emlékezetben pedig az átalakított bölcsességet el lehetett raktározni. Az értelem és a cselekvés központjain kívül az emlékezetben megvoltak a tisztán működő érzékszervek központjai is. Az ember a kapott bölcsességet így átgondolhatta, érzékszervileg megvizsgálhatta, ezért döntést tudott hozni, és ésszerűen cselekedhetett.

Ez egy tökéletesen felelősségteljes élet volt. Ebben az értelemben kell látnunk azt a kijelentést, hogy „az első ember önkéntes engedelmességben fűződött Istenhez, és Isten kezét fogva járt.” Önkéntelenül és intelligensen reagált Isten mindenütt jelenvaló bölcsességére. Az ember tehát „Istenből született Isten volt, az Atya fia, és tökéletes, ahogyan a mennyei Atya is tökéletes.” És csak növekedés, megnyilvánulás létezett, ahogyan egy kozmikus ködfelhő végül csillagcsoportokká fejlődik, melyet az állatöv jelképez.



A sok szenvedés oka



Ha „józan értelemről” beszélünk, világos, hogy ezen mit kell értenünk. A Teremtő bölcsességet és józan értelmet ajándékozott az eredeti embernek. És itt bukkanunk rá a szenvedés egyik legmélyebb okára. Értelmének józanságát ugyanis a jelenlegi ember már kimondhatatlanul régóta elvesztette. Értelmünk magasabb szempontból súlyosan beteggé és szervezetlenné vált. A főszentély elfajult, és az embernek az ebben a természetben szükséges értelmes gondolkodásra való képessége a régi dicsőség torz karikatúrájává lett. Ezeket a tényeket a mindennapi élet gyakorlata is megerősíti. Ebből egy rendkívül zűrzavaros és nyomasztó helyzet keletkezett. Ezért jól el tudjuk képzelni, mire gondolt Jakab apostol, amikor megkérdezte: „Kicsoda köztetek bölcs és okos?” (Jak. 3,13.) És a megdöbbentő végkövetkeztetés: Senki sem bölcs és értelmes! A dialektikus világban senki sem rendelkezik egészséges értelmi képességgel, ezért senki sincs kapcsolatban a mindent átfogó bölcsességgel sem. A teljesen „Isten kezét fogva járni” szép, de veszélyes mesévé vált. Ebben az összefüggésben is időszerűek Jézus szavai: „Nincs senki jó, csak egy, az Isten” (Luk. 18,19.)

Hogy a probléma mélyére hatolhassunk, megállapítjuk, hogy különböző embertípusok vannak. Először is itt van a kultúrember típusa, aki régóta azzal foglakozik, hogy értelmi képességét művelje. A bölcsesség bukott földi állapotában az értelmi képesség mindig a külső ingerektől függ. Mivel a Logosz befolyásai, és az úgynevezett kundalíni képességei hiányoznak, ezért különböző normák, feltevések, kultúra és vallás vagy más érzelmi spekulációk bitorolják az abszolút tudás helyét. Ennélfogva az értelmet egy bizonyos irányba hajszolják és kényszerítik, ami nemzedékről nemzedékre az ember vérébe vésődött.

Az egyhangúan ismétlődő külső ingerek a velük összhangban lévő belső vérösztönzéssel együtt az embert olyan intellektuális lénnyé tették, amilyen jelenlegi formájában, ill. amilyenné válik. Már a gyermek értelmét is teljesen az önérvényesítő életmódra idomítják, mégpedig a törvénnyel előírt tantervek szerint. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az intellektuális ember is igen boldogtalan, vagy azzá válik. Egész életében a boldogságot hajszolja, de az mindig elszökik előle. Eközben mind magának, mind gyermekeinek felmérhetetlen károkat okoz, ami végül szervezeti felépítésében is megmutatkozik.



A fizikai emberben jelentkező hatás



Az emberi test minden szerve aszerint szentesül vagy esik ítélet alá, hogy milyen célra használják. A végletekig eltúlzott intellektuális képzés megakadályozza a magasabb bölcsesség befogadását. A fejnek azok a szervei ugyanis, amelyek ennek a befogadását lehetővé tennék, nagyon siralmas állapotban vannak. Ez a fajta intellektuális képzés csak egy bizonyos pontig folytatható. Azon túl vagy stagnálás, vagy különböző károsodások lépnek fel.

Egy másik embertípust képviselnek azok, akiknek értelme még csak kevésbé formálódott ki. Befogadóképességük - különféle okokból - egy bizonyos színvonal alatt maradt. Az értelmi képességnek ezt az állapotát az ezoterikus tudomány „Hold-agytudatnak” nevezi. Az ilyen típusú emberek az absztrakt és elvont érintésre érzékenyek, de ezeket az egyetemes impulzusokat nem képesek megérteni vagy feldolgozni. Erős vonzalmat éreznek a misztikus, a rejtett dolgok iránt, és szívesen feledkeznek bele a misztikába. Másrészt gyakran irigylik az intellektuális embert, aki magasabb fokú fejlettsége miatt jobban tud érvényesülni a társadalomban. Gyakran mélységes irigység rejlik a mögött a mentalitás mögött, amely mind a maga, mind közvetlen utódai gyors sikerére és nyereségére irányul. Szorosan ezzel függ össze az osztályharc is.

E két ábrázolt típuson kívül vannak még különféle altípusok is, melyek mindegyike nélkülözi az egészséges észképességet.

E problémákat közelebbről megvizsgálva világossá válik előttünk, hogy az ember három fontos központtal rendelkezik. Filozófiánk ezeket főszentélynek, szívszentélynek és medenceszentélynek vagy köldökközpontnak nevezi. Bennünk, mai emberekben, ez a három központ már nincs összhangban. Így például előfordulhat, hogy az értelem és az érzés együttműködik, miközben a cselekedet csődöt mond (egy helyben topog). Vagy a csak részlegesen használt agy a cselekvésre irányul, és figyelmen kívül hagyja az érzést. Együttműködhet az érzés és a cselekedet is, ilyenkor aztán az ész nem jut szóhoz. A modern pszichológiában számos példa igazolja ezt a régi ismeretet.



Theophania



Aki képes ezt a helyzetet saját „szükségállapotaként” felismerni, és felfedezi, hogy lejtőre jutott, felteszi a kérdést: hogyan lehet feltartóztatni vagy megfordítani ezt a történést?

Erre van lehetőség, hogyha elfogadjuk a transzfiguráció folyamatát, és hozzáfogunk önmagunk teljes megváltoztatásához, de nem a személyiségünk művelésével, hanem az egész mikrokozmosz újjáteremtésével. A félreértések elkerülése végett nem „újjászületésről” beszélünk, mivel ez a fogalom tévedésekhez és misztikus elragadtatáshoz, vagy pedig felületességhez vezethet. Sokak számára az „újjászületés” egyfajta biológiai, természetvallásos megtérést jelent, amelyet azután ellenőrizhetetlen erők által létrejövő beárnyékolás követ.

A transzfiguráció tudományát a régiek „theophaniának”, az isteni ember fellépésének nevezték. A legrégibb hagyományok azt a pillanatot jelölték vele, amikor Jézus megnyilatkozott a világ előtt. Később arra a pillanatra vonatkoztatták, amikor a Szent Szellem megnyilvánult Jézusnak. A theophania szó szerint az istenség észlelhető megjelenését jelenti. Ez a tudomány olyan terjedelmes, de annyira bonyolult is, hogy egészében áttekinthetetlen. Tény azonban, hogy a transzfiguráció minden folyamatának a fennhéjázó emberi értelem alapos megtámadásával kell kezdődnie. Mert a mai értelem az a legfontosabb tényező, amely az isteni ember megjelenését akadályozza. Az egyetemes Tan minden jelöltnek elmagyarázza, hogy agya, érzékszervi jellegét hordozó szerve az egyetemes bölcsesség legnagyobb ellensége. Annak nincs jelentősége, hogy az ember intellektuálisan képezi-e magát, vagy sem. Minden gondolkodási módszer, vagy a gondolkodásnak e természet alapján történő bármiféle fejlesztése ebben a tekintetben kivétel nélkül veszélyeket hordoz, és negatív eredményeket hoz. A transzfiguráció megkövetelte egészséges értelem - dialektikusan szólva - lehetetlen. Ezért annál szorongatóbban merül fel a kérdés: hogyan menekülhetünk meg ebből a helyzetből? A válasz pedig ismét így hangzik: „Megmenekülésünk nyitja az isteni ember újbóli megjelenése.”

Biológiai, erkölcsi és szellemi minősége által az ember szembeszáll ezzel az újra-eljövetellel, és lehetetlenné teszi azt. A természetemberből hiányzik mindaz, ami ennek a megvalósításához szükséges. Az embernek ezért „új kalapácsra és új Igére” van szüksége. Valódi szabadkőművesnek kell lennie. Mindenkinek segítségre, közvetítőre, isteni kéznyújtásra van szüksége. Nélkülük semmit sem tehetnek. Ez a segítség a bukott emberhez erő formájában jön el, amelyet „Krisztusnak” neveznek. Ez nem a teológiai, történelmi Krisztus, hanem az az erő, amely névtelen szeretetként behatol az emberek világába, hogy megmentse őket.



Az új kalapács és az új ige



Ha egy építő fel akarja építeni művét, és az nem sikerül neki, akkor erre az új kalapácsra és új Igére van szüksége, vagyis arra az új erőre, melyet a Logosz ajándékoz neki. Amikor Rózsakereszt Krisztiánt 120 év után teljesen ép állapotban megtalálták sírjában, az azon lévő bronztáblára az volt vésve: „Jézus mindenem!” Még egyszer hangsúlyozzuk: ennek semmi köze sincs egy állítólagos Jézushoz, aki 2000 évvel ezelőtt valahol megszületett. Itt Isten kéznyújtásáról van szó, amely transzfigurációra ösztönzi az embert!

Ha ebből az üdvfolyamatból mégis fel akarunk valamit fogni az értelmünkkel, akkor a megszabadulás tudománya jön a segítségünkre. Az agyban hét üreg vagy kamra található. Ha egy komoly jelölt a Krisztus-erőben megkezdi megszabadító ösvényét, akkor a hét agyüreget ez a közvetítő isteni erő egymás után meg fogja érinteni. Ezt a „Szent Hétszellem érintésének”, vagy a „hét isteni harmónia” újra-felhangzásának nevezik.

Mihelyt e hét agyüreg ilyen ösztönzést kapott, és a transzfiguráció folyamatát a vér ereje is támogatja, akkor ezek az agyüregek megszabadító energiával telnek meg. Mindez pedig a kisagy és a csodálatos medulla új képességének kifejlődésével jár együtt. Így az ember és Teremtője között szellemi-értelmi kölcsönhatás alakul ki. A régi káldeus „Számok könyve” ezt az állapotot Szamaelnek nevezi. Szamael a rejtett misztérium hierofánsa, aki Michaellel, a magasabb földi bölcsességgel került kapcsolatba.

Csak akkor lehet a jelöltet Mahatnak (Mahatmának), Manasznak, gondolkodónak nevezni, ha a Szent Szellem segítségével végbemegy ez a hétszeres megvilágosodás. Ezzel a beteljesedéssel kezdődik el a transzfiguráció folyamata.

A bölcsességet ismerő értelem nélkül senki sem képes akár egyetlen centimétert is előrehaladni a megvilágosodás ösvényén.



Jan van Rijckenborgh



Ha a Bibliát hívjuk segítségül, felfedezzük, hogy a Sátán egyike „Isten gyermekeinek” (Jób 1,6). Ezoterikus értelmezés szerint ő az ördög. A pokoli, a rossz értelmében ő a sárkány. Viszont a kabbalában Szamael, aki a Sátán, azonos Michaellel, a „sárkány legyőzőjével”. Mi ennek a magyarázata?

[…] Mindkettő, így szól a tanítás, Ruachból (a Szellemből), Neshamahból (a Lélekből) és Nephesből (az Életből) jön elő. A számok káldeusi könyvében Szamael a rejtett (okkult) bölcsesség, Michael pedig a magasabb földi bölcsesség. Mindkettő ugyanabból a forrásból ered, de miután létrejöttek a világlélekből, elválnak egymástól. A világlélek a földön Mahat (értelmi belátás) vagy Manasz (az intelligencia székhelye). Azért válnak el, mert egyiküket - Michaelt - Neshamah befolyásolja, míg a másikra - Szamaelre - nem gyakorolnak befolyást.

A dogmatikus egyház megcsonkította ezt a tant, mert megvetette annak független szellemét, melyet nem befolyásolt a külső forma (tehát a dogma). Szamael-Sátánból (mind közül a legbölcsebb és legspirituálisabb szellemből) közvetlenül ördögöt csinált, emberszerű istenének, és az érzékszervi-anyagi embernek is az ellenlábasát!

Amikor az egyház a Sátánt átkozza, ezzel Isten kozmikus tükröződését átkozza meg. Egyházi átkot mond Istenre, aki megnyilvánult az anyagban vagy a tárgyi valóságban. Átkozza Istent, illetve azt a soha fel nem fogható bölcsességet, amely mint fény és árnyék, mint jó és gonosz nyilvánul meg a természetben, tehát abban az egyetlen formában, amelyben az ember korlátozott intellektusa képes őt megérteni.

A kabbalában ez az ellenlábas (Szamael, a Sátán) igazi filozófiai és metafizikai értelmezése. Ugyanezeket a tantételeket és ugyanezt a szellemet találjuk az összes többi régi vallás jelképes magyarázataiban is.



H. P. Blavatsky „A titkos tanítás”, II. rész



Kundalíni

Ez a szanszkrit szó pontos fordításban azt jelenti, hogy „feltekeredett” vagy „összecsavarodott, mint egy kígyó”. Létezik még több más fordítás is, melyek a kígyószerűt hangsúlyozzák, innen a kígyóerő vagy a kígyótűz kifejezés is. A két egymásba tekeredett kígyó ábrája, amelyet Caduceusnak neveznek, jelképezi ezt a kundalíni-erőt. Ez az a képesség vagy erő, amely „egy ív alakú pályán” mozog. Ez az egyetemes életelv, amely mint a vonzás és taszítás két nagy ereje nyilvánul meg mindenütt a természetben. Ezek valósítják meg azt, hogy „a külsők folyamatosan alkalmazkodnak a belső viszonyokhoz”.

Ha vágyakozása miatt az ember belső állapota megváltozik, akkor szívének abban a részében, amelyben a szellemi mag is található, nagy energia szabadul fel. Filozófiánkban ezt a szív kundalínijének nevezzük.



A kundalíni-erő tehát a transzfiguráció alapja. A léleképítés kezdetén egymás után minden szervet és fluidumot áthat ennek az energiája. Végül eléri a főszentélyt, ahol egy új, szellemi irányultságú gyújtópont keletkezik: a bölcsesség temploma az emberben, az arany rózsa temploma. Csak az új életre irányuló, tisztán önzetlen és áldozatkész törekvés képes a szív kundalínijét aktiválni. A kundalínivel folytatott munka minden más formája veszélyeket okoz.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,