Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2007-es évfolyam

2007/2/ A sikoly, a híd, és a Szellem

Pentagram > 2007-es évfolyam


Az ember kettős lény. Erre utal minden gnosztikus és hermetikus írás, amelyek mindig is az emberben rejlő nagy lehetőségekről tanúskodtak. A Gnózis arra hívja fel az ember figyelmét, hogy ő alapjában véve isten. Való élete és a modern tudomány azonban megnehezítik ezen eszmék megértését.



A mai ember csak abban hisz, amit lát, meg tud mérni, és bizonyítékokkal alátámasztva meg tud magyarázni másoknak. A szellemi tudományok elvesztették a korszakunk elején még meglévő központi helyüket. E fejlemények ellenére az embereket újra és újra vonzza az emberfeletti, Isten, és a szellem témájának megvitatása. A tudomány határain, ahol a tudósok a gondolkodási rendszereik ellentmondásaival találják magukat szembe, új impulzusok érik a tudományos gondolkodást.

Vajon egy isteni-szellemi nézet az, amely az embereket hajtja? Vagy egy olyan ifjú, játékos elme kíváncsisága, amely területe határait puhatolja? A puszta tény, hogy ezek a kérdések folyamatosan foglalkoztatják az embereket, arra utal, hogy nem könnyű választ találni rájuk. Az elmének nyilvánvalóan megvannak a határai; kétségtelenül vannak olyan birodalmak, ahol az elmének nincs hatalma, és nem is lehet.

Világszerte számos írásmű hívja fel a figyelmet arra, hogy az ember, rendszerének közepén egy szellemi napot hordoz. Valaha ez az elv aktív volt, sőt vezérelte az embert. Manapság viszont vagy keresi valaki, vagy tagadja, hogy valaha is rendelkezett vele.

Nyikolaj Bergyajev orosz filozófus azt írta: „A szellem és a természet közötti ellentétet alapvetőnek kell tekinteni. […] A szellem egyáltalán nem valóság, és nem 'lény' abban az értelemben, ahogy a természetet lénynek és a valóságnak vesszük.”1

Bergyajev elmagyarázza, hogy minden, amivel a természet-ember rendelkezik - és ez a lélekre éppúgy vonatkozik, mint a fizikai testre -, ebből a világból való, és az állattól csak tartalmában és minőségében különbözik. Viszont a szellem-ember, az ember eredeti, valódi lényege egy egészen más valósághoz tartozik.

Ezen a ponton azonnal felvetődik a kérdés, hogy a szellem tevékeny-e egyáltalán ebben a világban? Bergyajev erről azt mondja: „A szellem csak elképzelhetetlenül nagy mélységben fogadja be a világot, és egy másfajta világosságot sugároztat rá.”2 Ezért van az, hogy a szellem a „kis világot”, az ember mikrokozmoszát is csak elképzelhetetlenül nagy mélységben érinti meg. Ha az ember belátással rendelkezik, akkor a szellem érintését tekinti vágyakozása okának. Ez a vágyakozás azonban téves vezető, ha nem magára a szellemre, hanem csak anyagbeli visszatükröződésére összpontosul. Az ember a Paradicsomot keresi, de ha nem „ismeri”, egyre jobban belegabalyodik természetvilágának művelt és kulturált dzsungelébe.



Szellem és jelkép



Szabadság és szellem című könyvében Nyikoláj Bergyajev a szellem és a természet közötti különbséget egy V. L. Szolovjov idézettel írja le: „Minden, ami ezen a világon látható, az csak tükröződés, csak az árnyéka annak, ami a szem számára láthatatlan.”3

Bergyajev azzal folytatja, hogy természetvilágunk nem ismer semmiféle mélységet, hanem egy másik világból, a szellem világából kap célt és értelmet. A „mint fent, úgy lent” hermészi állítás alapján ez a természet-szülte emberre is érvényes. Teljes felfogóképességével annyira a természetvilághoz, „a tükörhöz” van kötve, hogy a legbensőbb mélységeiben rejlő örök, szellemi elem csupán sejtés lehet. Ahhoz, hogy a szellemi nézet eljuthasson az emberhez, oly módon, hogy legalább valamit megértsen belőle, a jelképek nyelvére van szükség. Csak e nyelv segítségével tudjuk felismerni azt, ami „a szemnek láthatatlan”. Az emberiség kollektív tudatalattijában lévő ősképek ösztönzik a szellemi világ utáni vágyódást, amely az emberiség eredeti hazája.

A szellemi nézet jelképe olyan, mint egy híd, amely átível ebbe a világba, hogy elérjen az emberekhez. A mélységes vágyódás vezeti az embert erre a hídra, mely az első lehetőséget jelenti számára ahhoz, hogy a természet és a szellem közötti szakadékon átkeljen.



A bábeli nyelvzavar



A szellemi jelképek eredeti jelentése elvész az egyértelműség sokrétű hiányában. A jelkép ugyanakkor fény és energia. Ki az, akinek még megvan az az érzékenysége, amivel fel tudná fogni a jelképekben vibráló energiát? Bár a szellem világosságereje az eredethez fordul, az isteni ember szunnyadó tudatához, mi gyakran a saját elképzeléseinkkel állunk elő, melyek vagy nagyon ésszerűek, vagy túlontúl érzelmesek ahhoz, hogy erővel rendelkezzenek. Ezek a személyes reakciók számtalan részecskére bontják a fényt, és csak egyre tovább hasítják. Így a természet-adta képességeinkkel csak töredékeket tudunk felfogni.

Ezek a személyes reakciók, és az ebből keletkező félreérthetőség okozzák a „bábeli nyelvzavart”, amelybe a szellem jelképes nyelvének értelme belefullad. A bibliai történetben ennek a hanyatlásnak a kezdetét tapasztaljuk, és a nevezetes bábeli torony építésével e hanyatlás következményeit próbálták ellensúlyozni.

A szellem jelképeire tehát kétféle módon lehet reagálni. Amikor megpróbáljuk megmagyarázni és rendszerezni az elképzelhetetlent, akkor diszharmónia keletkezik a bennünket belülről megérintő energiával. Amikor hallgatunk arra a rezonanciára, amely - Bergyajev szavaival - az „elképzelhetetlen mélységben” visszhangzik, akkor megértés, „harmonikus rezgés” ébred belső lényünkben.

A sok próbálkozás és csalódás által tudatába jutunk a szellem és természet közötti szakadéknak. Ahogy már említettük, a szellem jelképei hídként szolgálhatnak, amely egy darabig átvezet minket a szakadékon. Azután a hídnak a szakadék közepe felett vége szakad. Még nem látjuk a másik partot. Aki ezen a hídon áll, el tudja érni ezt a pontot, mivel magában hordozza az isteni embert mint megvalósítható lehetőséget. Megtanul úgy tekinteni magára, mint egy alvó Istenre.

A 'Sikoly' című festményén Edward Munch bemutatta az ember nyomorúságát ezen a hídon: az ember az, aki hallja annak a természetnek a segélykiáltását, mellyel összeforrt. Ez a kép erős iszonyt kelt, ugyanakkor viszont szinte mágikusan vonzza az embert. A sikoly önéletrajzi dokumentum, amely a festőnek az élettől való krónikus félelmére mutat. Egy valós érzésre utal, melyről Munch így írt a naplójában:

„Az utcán sétáltam két barátommal, miközben alkonyodott. Eközben mélabús érzésem támadt - majd az ég hirtelen vérvörössé vált. Megálltam, és holtfáradtan nekidőltem egy kerítésnek, a lángoló felhőket pedig vérnek és kardoknak láttam - a sötétkék fjord és a város -, a barátaim továbbmentek, én meg ott álltam félelemtől remegve - és éreztem, ahogy egy hosszú, végtelen jajkiáltás rengeti meg a természetet.”

E híd közepére érve érezzük, hogy mi, e természet gyermekei nem tudunk semmit, és megszabadító értelemben semmi erőnk sincs: „Megálltam, és holtfáradtan egy kerítésnek dőltem”. Növekvő kétségbeeséssel megpróbáljuk felébreszteni és cselekvésre késztetni a bennünk alvó Istent, mivel csak ő képes átmenni a hídon és a szakadékon.



Az Isteni kegyelem



A kiáltásra megérkezik a válasz; a szakadék felett, a hídon állva az ember felfedezi, hogy a híd hiányzó része mintegy körülveszi, s továbbvezeti őt. A küzdő ember a szakadék felett megérti, hogy csak az isteni kegyelemnek van ereje ahhoz, hogy a benne alvó Istent felébressze. Az újjáéledt szellem-ember most belép az új életbe. Pál így ír erről: „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.”4 „Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test.”5



1. Nyikolaj Bergyajev, Szabadság és Szellem, New York 1934.

2. uo.

3. uo.

4. Korinthusbeliekhez írt 1. levél 2,14.

5. Korinthusbeliekhez írt 1. levél 15,44.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,