Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2007-es évfolyam

2007/2/ Ha többé nem számok és alakzatok…

Pentagram > 2007-es évfolyam

Szellem és természet Novalis egyik költeményében



Szellem és természet. Szellem vagy természet? Milyen viszonyban áll egymással e két dolog? Az ehhez hasonló kérdések már ősidőktől kezdve foglalkoztatták a kereső emberek gondolkodásmódját. E kérdés a hermetikus Gnózisban egy másik szellem és egy másik természet alkímiai születésének elméletéhez vezet, amelyek az Új keletkezésének pillanatától kezdve egymással kibékülve egyesülnek.



Friedrich von Hardenberg (1772-1801), vagy Novalis, vékony testalkatú és magas termetű. Világosbarna szemei élénk jóakaratot sugároznak. Foglalkozására nézve költő, jogász és bányamérnök. 1794-ben megismerkedik az akkor éppen tizenkét esztendős Sophie von Kühn-nel. Bátyjának, Erasmusnak írt egyik levelében Novalis így ír e találkozásról: „egy röpke negyedóra meghatározta egész hátralévő életemet.” Egy évvel később eljegyzik egymást. A fiatal lány három évvel később, 1797-ben meghal. Friedrich ettől kezdve teljesen a munkájának szenteli magát: Tisztviselőként dolgozik a sókitermelésben, majd a Szászországban lévő Freiberg városába költözik, és beiratkozik az ottani híres Bányamérnök Akadémiára.

Munkája és tanulmányai mellett Novalis megszakítás nélkül ír. Kapcsolatban áll a legjelentősebb német költőkkel és gondolkodókkal. Schillert is meglátogatja, s annak egyik összeroppanása alkalmával több éjszakán keresztül ápolja őt. Novalis mélységesen csodálja a költőt. Goethe is ismeretségi köréhez tartozik. Költőtársairól egy alkalommal így nyilatkozott: „Schiller a keveseknek ír, Goethe sokaknak.” Más romantikus szerzőkkel is baráti viszonyban van, mint például a Schlegel fivérekkel és Ludwig Tieck-kel.

Műve mindenekelőtt töredékekből áll, melyek a művészet és a vallás szinte valamennyi területére vonatkozó gazdag eszmekincset tartalmaznak. A tudományhoz is a maga sajátos módján közeledik. A töredék-formát valójában teljesen tudatosan választotta: „Minden egy vetőmag” - hangoztatta.

Novalis nagy tisztelője volt Jakob Böhmének, és ismerte J.V. Andreae „Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője” című művét is. Mind a „Ha nem számok és alakzatok” című költeményében, mind pedig a „Heinrich von Ofterdingen” című regényében találkozhatunk a hermetikus alkímia szempontjaival, melyek egészen egyéni fényt vetnek a szellemről és természetről alkotott, s a romantika korára olyannyira jellemző felfogására.



Ha minden teremtménynek titkát

Többé nem számok és alakzatok nyitják,

Ha kik dalolnak, vagy adják a csókokat,

Tudásban lehagyják a nagytudósokat,

Ha a világ a szabad létbe,

Majd önmagába visszatérne,

Ha aztán az árnyak és a fények

Újra igaz ragyogásban egybekélnek,

És verset olvasva meg mesét

Felismerjük a történelem valódi menetét,

Akkor majd egyetlen titkos szótól

Az egész zavaros lét meghátrálva bókol.



[A mű keletkezésének feltehető időpontja 1800-1801]1



E sorokat német nyelvterületen egészen bizonyosan Novalis legismertebb költeményei között tartják számon. Ezen kívül a szellem és a természet közötti viszony, XVIII. század végére jellemző, romantikus értelmezésére is példaként szolgálnak.

A verset azonban még napjainkban is, gyakran túlságosan romantikusnak értelmezik, mivel Novalis „Heinrich von Ofterdingen” című regényével való kapcsolatát, és ezzel együtt annak hermetikus hátterét, a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyják. Hosszú ideig az a torz nézet uralkodott, amely a költőt életidegen, álmodozó és melankolikus fiatalembernek tűntette fel. A vers első sorai számos olvasóban (tudósokban is!) azt a téves képzetet keltették, hogy Novalis számára ellenszenves volt az olyan gondolkodás, melyben a matematika és a geometria szerepet játszott. Pedig pontosan az ellenkezőjéről volt szó! Maga Novalis hangoztatta, hogy „A legmagasabb szintű élet: matematika.”2

Minden tudását latba vetve, kora tudományának szintjén eleget tett hivatásbeli és társadalmi kötelezettségeinek, bányamérnökként és geológusként, valamint a közigazgatásban dolgozó jogászként is. Úttörő irodalmi munkáját mintegy mellékesen végezte. Olyan ember volt tehát, aki mindkét lábával a valóságban állt, és emellett magasfokú szellemiséggel átitatott életet élt.

A költemény sorai ezt a spiritualitást tükrözik. Novalis költői nyelven fejezi ki azt az öt feltételt, amelyeknek teljesülniük kell, ha a felfordult, zavaros világ ismét vissza akarja nyerni valódi tisztaságát - azért, hogy megváltasson. Mit mondanak nekünk a vers sorai?



Az első feltétel



„Ha minden teremtménynek titkát

többé nem számok s alakzatok nyitják…”


A „Heinrich von Ofterdingen” című regényében egészen más összefüggésben említi a „számokat és alakzatokat”. Ott ezek Klingsohr meséjének úgynevezett „írnokára” utalnak. Amit ő ír, legtöbbször nem állja ki a bölcsesség próbáját. Csak egy halom szám és geometriai alakzat marad meg belőlük, „melyeket nagy szorgalommal zsinórra fűz, és ékszerként aggat sovány nyaka köré”3

Ez az írnok egy józan, minden fantáziát nélkülöző, pedáns figura. Alakjában Novalis azon személyek karikatúráját tárja elénk, akiket napjainkban technokratáknak (műszaki értelmiségnek) neveznénk. Az írnok fanatikusan a hasznosság elvét helyezi előtérbe. Számára a hasznosság képezi „minden teremtmény titkát”. Érthető, hogy Novalis az ember rendeltetésének ilyen jellegű felfogását a legcsekélyebb mértékben sem tartja megváltónak.



A második feltétel



„Ha kik dalolnak, vagy adják a csókokat,

bölcsességben elhagyják a nagytudósokat…”


Novalis számára a pedáns írnoknál, és a nagy tudósoknál szimpatikusabbak azok, akik „dalolnak vagy adják a csókokat”. Az általában főiskolákon található, mások által tanultnak tartott embereket ironikusan nagytudósoknak nevezi, mert hiszen legtöbbször ők a hibás rend, a világ torz lényének pillérei. Bölcsnek képzelik magukat, ismereteik azonban a valóságban holt tudást képeznek. A dalnokoknak (tehát költőknek) és a szeretőknek, akik odaadással teszik, amit tesznek, osztályrészül jut a magasabb szintű tudás - az, ami valóban lényeges. Novalis felfogása értelmében, a művészekben és a szeretőkben az a közös, hogy egész személyiségükben teremtő módon képesek megnyilvánulni. A költészet és a szerelem Novalis művében központi értéket képvisel. „A szeretet - állította - a világtörténelem végcélja - az univerzum unum-ja”.4 Ez az, ami kozmikus vonzerőként az egész világegyetemet a maga végtelenül sokrétű megnyilvánulásaiban összetartja, és minden elválasztottat újra egyesít. „Isten a szeretet. A szeretet a legmagasabb rendű valóság - az ős-ok.”5 Az ős-ok és a végcél, az Alfa és az Omega. Ez ismerősen hangzik füleinknek. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy mit jelent itt konkrétan a szeretet, és vajon minden az „érzelmekben” merül-e ki csupán?

„Nem” - kiáltja nekünk Novalis: „A szeretet elmélete a legnagyobb tudomány”6, amely az egyetemes Éroszról szóló tanításként a magasabb szintű gondolkodási képesség által válik elérhetővé, filozófiai erőfeszítéseket igényel, és akár még természettudományosan is megvizsgálható.



A harmadik feltétel



„Ha a világ a szabad létbe,

majd önmagába visszatérne…”


Rejtélyes sorok ezek. Novalis ezen a helyen nyilvánvalóan két világ létezésének elképzelésével játszadozik. A sorokat kiegészíthetnénk: Ha a (zavaros, éretlen) világ a szabad létbe, majd (valódi, mert igaz) önmagába visszatérne… Hogyan lehetséges ez? Hogyan térhet vissza a zavaros világ a valódi világba?

A költemény összefüggésében egy változási folyamatot ábrázol, az „Aranykorba” való visszatérést. Ez a visszatérés azonban nem „visszafordulást” jelent, hanem újra elnyerésnek, helyreállításnak értelmezhető. Hogyan alakul át azonban egy zavaros világ? Mik a mozgató erők, és ki a cselekvő alany?



A negyedik feltétel



„Ha aztán az árnyak és a fények

újra igaz ragyogásban egybekélnek…”


A világ megosztott állapota a fény és árnyék elválasztottságában is megnyilvánul. Mindkettőnek újra egyesülnie kell, hogy a természetet egy másik, akkor már „valóságos” ragyogásba emeljék. E ragyogásra mintát keresve a geológus Hardenberg a kristályt hozza fel példaként. „Heinrich von Ofterdingen” című regényében a kristályokról a következő mondatot olvashatjuk: „Azok képezik az átlátszó természetet.”7 A „kristálytiszta” kifejezés még mai nyelvünkben is egy pozitív értékelés. Az ékkövek másrészt a kristályok legértékesebb példányai, az alábbiakban pedig megfigyelhetjük majd, hogy a regényben milyen központi helyet foglal el egy kristály, pontosabban egy karbunkulus.

Az „igaz ragyogás” egy romantikus kulcskifejezés, és egy olyan állapotra vonatkozik, melyben minden elválasztottság megszűnik.8



Az ötödik feltétel



„És verset olvasva meg mesét,

felismerjük a történelem valódi menetét…”


Ha elmélyülünk „a versek és mesék” élvezetében, megélhetjük minden elválasztottság megszűnését, melyeket ellentéteket használó gondolkodásunk szuggerál nekünk. Ennél a pontnál Novalis mágikus idealizmusának középpontjában találjuk magunkat. Az író a mesékkel és költeményekkel a mágikusnak az uralmát szemlélteti a világban, amely a racionális gondolkodás számára még rejtett. A valóságot a mágikus kozmosz képezi. Novalis ezért fel akarja oldani a varázslat alól a felfordult világot, nem pedig elvarázsolni azt, ahogyan gyakran feltételezik.

Bátorít bennünket: Ha a világot mese- és mítoszvilágként kezeljük, akkor annak valóságos rendszere magától láthatóvá válik.9 Ez egészen bizonyosan nem egy homályos mágiára való felszólítást jelent. Novalis ugyanis költő, és az ősi alkímiai transzfigurációt, az átalakulás művészetét fordítja le teremtő nyelvre. A „teremtő ige” ezen erejének, melyről a János-evangélium első sorai is tanúskodnak, a „zavaros lét” nem tud ellenállni.10



A metamorfózis



„Akkor majd egyetlen titkos szótól

az egész zavaros lét meghátrálva hódol.”


Amennyiben valamennyi „ha” megvalósult, vagyis minden feltétel beteljesült, akkor a romlott, tévelygő világ éretté válik. Eltűnik és feloldódik, éppen úgy, miként a hermetikus-alkímiai folyamatban a nemtelen anyagok feloldódnak, és „arannyá” válnak. Az alkímiában a bölcsek köve tölti be a katalizátor szerepét. A költeményben kő helyett egy titkos szóról olvashatunk. E szó azonban nyilvánvalóan oly hatalmas mágikus képességű, mint a bölcsek köve.

Ahogyan a hermetikus alkímiában az adeptust (beavatottat) először egy többfokozatú, titokzatos folyamatnak kell felkészítenie a bölcsek kövének elnyerésére, ugyanúgy Novalis versében is először utópisztikusnak tetsző, meseszerű költői viszonyoknak kell megérlelődniük, mielőtt a titkos szó a világban felcsendülhetne.

Ismerjük a titkos szavak gazdag hagyományait, a szövegek és jelenségek kibogozásához szükséges megfejtő kódokat. Az ősi Gnózis mágikus hangzású rítusokként alkalmazta azokat. Honnan is származhatna a versben említett titkos szó?



A tűzvörös karbunkuluskő



A „Heinrich von Ofterdingen” című regény harmadik fejezetében az úgynevezett Atlantisz-mese hangzik el. Nevét cselekményének helyéről, Atlantisz csodás szigetéről kapta. Ebben a mesében egy tűzvörös karbunkulus meghatározó szerepet tölt be. A király leánya elveszíti a követ, egy erdőt járó ifjú pedig megtalálja. A karbunkulusba titkos írással, „rejtélyes jelekkel” egy titokzatos szót véstek. A kő teljesen a hatalmába keríti a fiatalembert, aki azt nézegeti „majdnem egész éjjel, és a reggel közeledtével ellenállhatatlan vágyat érez arra”, hogy költeménybe foglalja a hercegnő iránt érzett szeretetét kifejező gondolatait és érzéseit, és a kővel együtt a következő találkozásuk alkalmával átnyújtsa neki.

A fiatalember és a király leánya a kő által találnak egymásra. Nemcsak a két szerető változik meg, akik egy szent menyegzővel egyesülnek, hanem maga a király és az egész birodalom is visszatér a „valódi világba”: „Megállíthatatlanul hullottak az örömkönnyek. A költők dalra fakadtak, az est pedig szent előestévé lett az egész országban, melynek élete attól fogva csodálatos ünneppé változott.”11 Tehát a karbunkulus által hordozott titokzatos szóból indul ki az egész világ átalakulása. Azoknak pedig, akik „dalolnak és adják a csókokat”, nélkülözhetetlen közvetítő szerepük van ebben a folyamatban.

A karbunkulus itt az alkímiai „bölcsek kövének” funkcióját tölti be. A regény második részének tervezetében Novalis többek között egy karbunkulus kereséséről is említést tesz, melynek hiánya miatt a császár koronáján egy foglalat üresen árválkodik.12

Ezzel a leghatalmasabb értéket képviselő, szikraként ragyogó drágakővel, mint természeti képpel ábrázolja Novalis az örököt, a szívben rejlő fény- vagy szellemszikra atomot. A karbunkulus „az éj homályában ragyog, és egy magasabb szintű érzékek fölötti fényt áraszt magából… Annak, aki birtokolja, feltárulnak a világ titkai.”13 „A kő nem külsődleges tárgy, hanem a valóság szimbólumával, egy minden emberben szunnyadó képesség lehetőségére utal”, létrehozza „a földi én és a mennyei-én egymáshoz való közeledését.”14 Ebből a hordozóból indul ki a titkos szó, melytől „az egész zavaros lét” menekül.



A természet megváltása



A természetet és a szellemet Novalis nem dualisztikusan értelmezi, mégis két világ létezéséről beszél. Arra, hogy szellem és természet milyen egységben olvadhat össze, Novalis számára mindenekelőtt a szeretet és barátság szolgáltat példát, már amennyire azok egocentrikus hajlamait kordában tartják. Másfajta alkotó tevékenység, és műalkotásokkal való foglalatoskodás is vezethet olyan tapasztalatokhoz, amelyek túlmutatnak a „zavaros lét” realitásain. A természet a maga egységében képes az alakulásra és a megváltásra, várakozik az önmagát megszabadító emberre, aki elindul az „Aranykor” felé.

A valódi megváltáshoz azonban többre van szükség, mint önzetlen szeretetre, barátságra és teremtő hatékonyságra. Novalis többek között ezeket is mondja: A kreativitás (az önmegvalósítás értelmében) nem minden, és nem is tehet meg mindent. Vándorlásunk folyamán szükségünk van a másik oldalról érkező segítségre is: egy titkos szóra, egy jelre, melynek hiányában az Opus Magnum nem teljesedhet be. Ez a titkos jel „karbunkulusként” rejlik az emberben, aki azért vándorol a világban, hogy a kőre újra rátaláljon. Ha meg tudja fejteni annak titkos jeleit, akkor a lélek megváltozhat, mennyeivé válhat. Végül pedig az egész birodalom átalakulhat. A régi alkimistákhoz - Paracelsushoz és Jakob Böhmehez - hasonlóan, nekünk is türelmesen, valódi alázattal és odaadással kell kivárnunk ezt az átalakulást.



1 Herbert Uerlings: „Novalis”, Reclam Kiadó, Stuttgart, 1998. 118. old.

2 Florian Roder: „Az ember emberré válása” Stuttgart, Berlin, 1997. 654. old.

3 Novalis: „Heinrich von Ofterdingen”, Reclam Kiadó Stuttgart, 1987. 126. old.

4 Lásd 2, 318. old.

5 Dennis F. Mahoney: „A természet poetizálása Novalisnál”, Bonn, 1980, 14. old.

6 ugyanott

7 lásd 3, 109. old.

8 lásd 1, 122. old.

9 Hermann Kurzke: „Novalis”, C. H. Beck, München, 2001, 17. old.

10. Az ige hatalmához, összehasonlítás a János-evangéliummal

11 lásd 3, 49. old.

12 lásd 3, 193. old.

13 lásd 2, 549. old.

14 lásd 2 536, 542. old.

15 Novalis: „A kék virág”, Reclam Kiadó, Stuttgart, 1987.




A Heinrich von Ofterdingen egy optimális formában megírt fejlődésregény. A művet Novalis válasznak szánta Goethe „Wilhelm Meister” ciklusára, melyet száraznak és polgárinak tartott. A történet a középkorban játszódik. A főszereplővel abban a pillanatban találkozunk, amint éppen egy idegenhez beszél. A beszélgetésben elhangzott dolgok később tovább forognak Heinrich gondolataiban, és egy álmatlan éjszakán rádöbben, hogy valóban tudni akar. Amikor végre elalszik, minden célok céljaként egy kék virág jelenik meg előtte, melynek szirmai egy leány arcát keretezik. Ezt követően Heinrich, anyjával együtt elutazik. Eisenachból a bajorországi Augsburgba utaznak, ahol Heinrich nagyapja él. Heinrich egy Parszifál alak, gátlásos, szerény, a jó és igaz dolgok könnyen lángra lobbantják, ugyanakkor pedig nagymértékben befolyásolható. Roppant érzékeny és nyitott a szépség bármely szinten való megnyilvánulására. Szereti a művészetet, mindenekelőtt a költészetet. Élénk fantáziája és képzelőereje miatt minden dolgot csodaként él meg.

Kalandok sora és számtalan találkozás váltakozik a regény lapjain. Útja folyamán Heinrich kereskedőkkel köt ismeretséget, majd egy remetével, aki ugyanakkor filozófus is, egy bányamunkással és egy közel-keleti leánnyal. Nagyapja városában, Augsburgban, a költő Klingsohr beavatja a fiatalembert a költészet csodálatos szépségeibe és titkaiba. Heinrich elmerül a tömérdek szépségben, és heves szerelemre gyúl Klingsohr lánya, Mathilde iránt. A regény első része Klingsohr hosszú, allegorikus beszédével zárul, melyben a költő néhány vonallal vázolja Heinrich és Mathilde életét.

A második rész megírására soha nem került sor. A műnek Mathilde halálával és Heinrich e fölött érzett kétségbeesésével - mely arra ösztönzi őt, hogy előkészítsen egy zarándokutat - kellett volna kezdődnie. A regény cselekményének „lassanként egy mesébe kellett volna átmennie” - írta Novalis. Szándékában állt „továbbmélyíteni az első rész témáit: az élet és halál egységét, a nőiséget és férfiasságot, valamint kelet és nyugat összehasonlítását.” Mindennek „a költészet apoteózisában” (megdicsőülésében) kellett volna kicsúcsosodnia, melyet az időközben kitanult költő akkor megírhatna.

A regényben sok változás fordul elő: Próza váltakozik a költészettel, az élénkségről mesék és párbeszédek gondoskodnak, a szemlélődő részletek pedig az elmélyült megfigyelést segítik elő.




„A legmeglepőbb előítélet az a vélemény, mely szerint az ember számára megtagadtatott annak a lehetősége, hogy tudatával, és érzékszerveitől függetlenül, önvalóján kívül lehessen. Az ember bármelyik pillanatba lehet érzékek fölötti lény. E nélkül nem lehetne világpolgár, csupán állat. Embernek lenni éppen annyit jelent, mint maga a világegyetem. Az embernek nincsenek korlátai. Egyidejűleg kell valami határozottnak és határozatlannak lennie. A tökéletes embernek mintegy több helyen és több emberben kell egyszerre élnie. Folyamatosan széles társadalmi környezetnek és számos eseménynek kell a rendelkezésére állnia. Ekkor fejlődik ki a szellem valódi, határtalan jelenléte, mely által az ember valóban világpolgárrá válik.”15


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,