Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2007-es évfolyam

2007/5/ Az Igazság órája

Pentagram > 2007-es évfolyam

„Kezeidben az idő végtelen, Uram.

Senki sincs, aki számlálná perceid.

Évszázadaid egymást követik

egy kis vadvirág tökéletességében.”

(Rabindranath Tagore)



A világon semmi sem céltalan. Minden, ami van vagy lesz, lehetőséget kínál. Kezdőpont lehet egy magasabb fejlődés számára, vagy - amennyiben a lehetőség kihasználatlan marad - felbomláshoz vezet, melynek elemei egy új kezdet építőanyagaivá válhatnak - valamikor és valahol.




A mi világunkban, a jelenségek világában semmi sem maradandó. Csak a „motor”, maga az élet változatlan. Ezt a motort „természetnek” nevezzük. A természet az, ami lett, keletkezett, született és teremtetett, ami elmúlik és visszatér. Az egyetemes időszámításban a természetnek vannak megnyilvánulási napjai, ciklusai, melyek mindegyike hét óriási időszakból áll. Az első három az anyagba-merülést valósítja meg, vagyis az involúciót. A negyediket, a mélypontot, a nadírt követően az elanyagtalanodás, az evolúció három szakasza jön. A „Nadír” szó az arab nyelvből származik és talppontot jelent, vagy a Zenit, a legmagasabb pont ellenkezőjét is. Jelen pillanatban, a negyedik időszakban élünk, az úgynevezett Földkorszakban, kb. a ciklus felénél, amit „napnak” neveznek, és amely nem több, mint egy pillanat az örökkévalóságban. De tudatunk számára ez oly roppant időtáv, ami messze túllépi a képzelőerőnket.

A régi bölcsesség szerint négy elem: a föld, a víz, a levegő és a tűz képezik az anyagi alapokat. Ezekből alakulnak ki az ásványok, növények, állatok és emberek, mint az élet kifejeződési formái.

A fejlődésnek, melyen mint emberiség áthaladunk, az a célja, hogy helyreállítása az eredeti emberi alakot, ami szintén négyszeres. A durva anyagi, az éterikus és asztrális testi szerkezetünk egymást követő felépítése mutatja, hogy mennyire természetlények vagyunk. A jelenlegi periódus, a Földkorszak, további fejlődési tér számunkra.

Megnyilvánulásunkhoz immáron egy negyedik nézetet is hozzáfűzhetünk: az értelemtestet, az egyéni tudatot, amely képessé tesz a világ uralására - jó és rossz értelemben egyaránt. Ez a „test” - ha legmélyebb lényének megfelelően használjuk - összekötő láncszemmé válhat a Szellem birodalma és eme természet között.

Annak ellenére, hogy az ember a négy testével együtt mulandó, mégis az örökkévalóságra nyíló kapu rejlik benne, egy lelki átmeneti terület az igaz élethez. Ez a terület már másik rendhez tartozik. Ugyanis az alantas természetben mindennek ciklikus jellege van, minden egy szinte végtelen folyamatnak van alávetve, melyet két egymás farkába harapó és egymást kölcsönösen fogva tartó kígyó jelképez.



Minden ciklikus mozgásban van



Az ellentétek játéka megrázó és ijesztő, de egyben groteszk és fura is. Nevethetünk vagy sírhatunk rajta. Az ellentétek legjobb esetben ahhoz a felismeréshez vezetnek minket, hogy azok a mi részeink, mi pedig az ő részeik vagyunk. Az egységet számtalan darabjára törtük, és már senki sem képes összeilleszteni ezeket a darabokat. A tökéletesség lehetetlen ezen a világon. Ez nem csak egy kijelentés, hanem törvény; ez Nemezis kérlelhetetlen törvénye, a mérleget tartó, bekötött szemű istennőé. Ő gondoskodik róla, hogy minden, amibe belekezdenek, mindig visszatérjen a talpponthoz. Emellett működik még a Világosság szeretettörvénye is, amely ügyel arra, hogy minden fejlődés, ha szükséges, elérje nyugvópontját, és ne stagnáljon.

Fejlődésük során népek terjeszkedtek el országokban és földrészeken. Államformák alakultak, mind diktatórikusak, mind demokratikusak. Míg kezdetben különváltak a népek, addig manapság arra tart a világ, hogy ismét összetömörül. Néha nagy faluról beszélhetünk. Minden egyre szűkösebb lesz. Közvetlen környezetünkben a közlekedés növekvő mobilitása az utak bedugulásához vezet, a gyógyszerek veszélyes betegségokozókká, a kórházak pedig fertőző gócpontokká válnak. A kommunikációs technikák folyamatos finomodása ellenére az emberek egyre magányosabbak és elszigeteltebbek lesznek.

Az „extrémizmus” korunk egyik jele. Minden ellentét kiéleződik. Ezáltal olyan feszültség keletkezik, amely közvetlenül egy újabb „big bang”-hez kell, hogy vezessen, ami lehet, hogy nem lesz ugyan oly látványos, ám ennek ellenére máris jól érezhető. Spirituális szinten az anyagba-merülés - tehát az egységtől való eltávolodás és elidegenedés - növekvő ateizmust eredményezett. Tények, csakis a tények - manapság ez a jelmondat. A tények kutatása folytán a materializmus új istenséggé nőtte ki magát. Ennek az lett a következménye, hogy a szellemek, boszorkányok, varázslók és minden, amit az uralkodó sémákkal, a centiméterrel, a másodperccel és a grammal lehetetlen definiálni, eltűntek a színpadról.

Ez sokakban felháborodást és bosszúságot okozott, megint mások viszont fellélegeztek. A korlátoltság, az agyrémek és a fantomok új felismeréseknek adták át a helyüket az értelemre és a józan érzékelésre alapozva.

De az „értelemnek és a józan érzékelésnek is” megvannak a maga negatívumai. A tendencia, hogy minden régit hajítsunk le a fedélzetről, oda vezetett, hogy „a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket”. A materializmus jobb világot ígért, sok újdonsággal látta el azt, nem fukarkodva a kényelemmel, mégis egyfajta kellemetlen vákuumot keletkeztetett belül. Félelmetesen hideg lett a tények világában.

Ebből a vákuumból erős szívóhatás indul ki a beteljesülésre, a kint és bent közötti egyensúly megteremtésére. Minden emberben él a gyermek, aki hisz a csodákban, és szokatlan érzések után kutat. A korszellem ehhez gazdag táplálékot biztosít. Az életről, a halálról és reinkarnációról szóló publikációk, pikáns egyházi történetek és hasonlók irdatlan piacra találtak. Egyeseknek ezek a magokat, másoknak viszont a korpát jelentik. Ezek mindenesetre kultúránk vívmányaival szembesítenek bennünket, egy ébredező új kor jegyében. Felnyithatják szemünket, hogy felismerjük ennek a Földkorszaknak a feladatát és lehetőségét. Gyakran mondják: „Lebilincselő korban élünk.”



Ki a felelős?



Voltak-e valaha más idők? Mi olyan különleges és lebilincselő napjainkban? Egyre világosabban megmutatkozik, hogy az emberiség történetének újabb fordulópontjához közeledik. A különböző kultúrák mítoszai és legendái beszámolnak róla, hogyan hagyták el egykoron az emberek az eredeti Földet, és miként jutottak a szükségrendbe: a mi természetünkbe a maga négy életszintjével. Hierarchiák és viselkedésminták szabályozzák az emberek együttélését, csakúgy, mint egy hangyabolyét vagy bivalycsordáét, sőt még a trópusi erdőkét is. A mindennapi élet bizonyos vonalak mentén, stabilan megrajzolt keretek között zajlik.

Az évszázadok során ezen elvben semmi sem változott. Kultúrák jöttek és mentek, de a rendező elv maradt. A fizikai és éterikus testalak fejlődésével párhuzamosan, az involúció megalkotta a harmadik testet: az asztráltestet. Ezt követte az agy, mint mentális elem kifejlődése. Hagyományok, szokások, tudományos elméletek, jogok és kötelezettségek fejlődtek ki. Kialakult az úgynevezett polgári illem. Ez relatív biztonságot teremt a tudomány és technika, a társadalmi szerkezet és a jövőbeli távlatok, valamint azon kísérletek alapján, amelyekkel majd az utolsó csodáról is fellebbentik a fátylat.

Napjainkban mindeközben fordulat körvonalazódik. Az „utolsó csodához” vezető út vágyálomnak bizonyul. Az ember egykor elhagyta az istenrendet, és most bizonyos értelemben elhagyja a természetrendet. A hagyományos értékeket egyre inkább firtatni kezdik, majd aláássák. Etikai, gazdasági és kulturális alapelvek inognak meg. A biztonságot felváltja a bizonytalanság. Kinek van még tekintélye? Kit tehetünk felelőssé?



Az új embertípus



Az ember elvethet minden rendet, a kozmikus törvények mégis érvényben maradnak. Végül minden káosz egy új genezisbe, keletkezésbe, egy új megnyilvánulásba torkollik. Talán nem látványosan, tűzzel és villámokkal, mégis gyökeresen, és egy új embertípust eredményezve, aki úttörőként ismét egy lépéssel közelebb viheti a teremtést eredeti céljához. Az istenrend és a természetrend után félreismerhetetlen jeleket látunk - az anyagi szemnek talán homályosan, de a szellemi szemeknek fényesen, mint a hajnalpír - egy új rendet, melyet „spirituális rendnek” nevezhetnénk. Ez nyitja majd meg az istenrend helyreállításának lehetőségét. És ezzel újra bezárulna a kör.

Fellép egy olyan embertípus, amely a földi biztosítékokat és lehorgonyzott struktúrákat maga mögött hagyja, és biztonságát a szellem rendjében leli meg, annak felismerésében és tudatában, ami valódi és élő. Ennek az új embertípusnak a jeleit már régen beharangozták. Minden kultúra szent nyelve beszél róla. És mit tartalmaznak a különböző evangéliumok - legyenek bármilyen csonkítottak is - ha nem ezt az örömhírt? „Az Istennek országa tibennetek van.” (Luk. 17,21)

Ezt nem a jövőbe kívánjuk vetíteni. A birodalom a mostban létezik, azonban mégsem tartozik a téridőrendi világhoz! A Hegyi-beszéd azoknak íródott, akik lábukat, ma vagy holnap a megszabadulás ösvényére helyezik. Ez az ismeret is az új tudatosulás jele. Az emberiség az involúció és az evolúció nullpontján egyensúlyozik. Az idő megérett erre a második útra. A múlt: történelem, a jövő: álom. Az élő jelen annak az ideje, hogy válasszunk, döntsünk és cselekedjünk. Az életszemlélet helyett, most elsősorban életvitelről van szó.



Az igazság órája



A Földkorban mikrokozmoszunk sok inkarnációt élt meg. Minden élet - kollektíven és egyénileg is - magasabbra vezethet bennünket. Nem kényszerítenek erre, de az örökkévalóság kísér minket. Minden életút e kérdés elé állít: „Ha nem most, akkor mikor?”

A belső iránytűvel, mint vezérfonallal - egy új irányuláson alapuló öntekintélyre alapozva - a „birodalom rendjét” elfogadhatjuk vezetőnknek és életforrásnak. Misztikusan kifejezve ez azt jelenti: „Nem én, hanem a Krisztus bennem.”

Ez a korszak sokak számára beköszönt. A földi fejlődés lendülete elmúlik. Egyfelől a csalódás, másfelől a gondolkodás, a vágyakozás és az akarás tapasztalatok által történő megtisztítása elcsendesedéshez, valamint a szellemszikraatom hangjának megnyilvánulásához vezet. Új világ mutatkozik a láthatáron. Az ösztön és az intellektus uralma új lelkesültségnek adhatja át a helyét.

Az emberiség előtt egyedülálló lehetőség mutatkozik, mind kollektívan, mind egyénileg. A félreismerhetetlen hanyatlás felemelkedéssé változtatható. Nem úgy, hogy felvesszük a harcot, és a körülöttünk vagy bennünk zajló ellentéteket újra életre keltjük. Így minden maradna a régiben. Az involúció aratásává kell válnunk, amelyet kollektíven, emberiségként, és egyénileg, emberként éltünk át. Az örökkévalóság-elv hangja mutatja a Másikhoz vezető kiutat, arra a területre, ahol az olyan szavak, mint „tér és idő”, „ég és föd”, „élet és halál” jelentésüket vesztik.

Az „emberről” beszélünk, mintha csak egy létezne. De valójában ez így is van. Kollektíven és egyénileg a lehető legszorosabban össze vagyunk kötve, és kölcsönösen egyensúlyban tartjuk egymást. Sem a kollektíva nem rabolja el az egyén egyéniségét, sem az egyén nem uralkodik akaratával a közösségen. Inkább cseréről és kölcsönös hordozásról beszélhetünk. Az „ember, mint kollektíva” esetleg elvontnak tűnhet. Sokakban azonban, akik az élet áramlatát, az ember hatalmát felismerték önmagukban, kialakul az igény ennek a fogalomnak a konkrét beteljesülésére, ahogyan az iránytű is magától keresi a helyes irányt. Ez az azonos gondolkodásúakkal ápolt kapcsolatok révén ölthet alakot, egy szellemi iskolában. Ha a mágnestű ereje elég erős, akkor ez a kapcsolatkeresés a közösségnek az egyénnel való rokonsága alapján kölcsönösen megtörténik.

Itt egy lélekközösségről van szó, amely a személyes kötöttségeket messze felülmúlja. A lelkesülés közösen történik, de az utat egyénileg kell járni. Az ösvény a vak erőszak, és az egoizmus romjain át elvezet a régen hiányzó dimenzióba, a valódi élethez, az ember természete mögött ható igazi hajtóerőhöz.



A mozgó ember - a mozgó világ



Talán amit ma szennyezésnek, romlásnak és elvesztésnek nevezünk, az csak egy egészen más életfeltételekkel bíró világ szülési fájdalma. A régi ember és világának hanyatlása pedig egyben magában foglalja egy új Föld pirkadatát, egy egészen új ember számára.

Aki életét az egyetlen, egyetemes és ellentét nélküli Másikra irányítja, az az ember igazi otthonát, az új Földet lelkesíti. Ez az az ember, aki Isten tervében szerepel: az Ige őrzője és Éden kertjének munkatársa.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,