Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2008-as évfolyam

2008/1/ Mindenki megváltásra vár

Pentagram > 2008-as évfolyam

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad,

én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül

semmit sem cselekedhettek.”


(János 15,5)



A MINDENSÉG TÖRVÉNYE AZ ODAADÁS



Önmagunk átadása befogadást jelent. A belélegzést szükségszerűen a kilégzés követi. Aki megpróbálja visszatartani a lélegzetét, az megfullad. Az ember befogadja a levegőt, majd újra hagyja kiáramlani. Ki- és belélegzés által újítja meg és tartja fenn magát a teremtés. A ki- és belélegzést az életenergiának történő odaadás váltakozó szakaszaival lehet összehasonlítani.

E mozgás folyamán, egy adott pillanatban a felismerhetetlen megtapasztalhatóvá válik. Ennek az örök Egyetlennek a befogadása a neki történő odaadásban rejlik.



MI A HALÁL?



Amit világunkban „halálnak” jelölünk, az nem más, mint egy biológiai atomi szerkezet szétesése. Az ember nem képes már lélegezni, és a szív sem dobban többé. Miután az életenergiák kicserélődésére nincs többé lehetőség, beáll a halál. A test, mint anyag, a „feloszlás elemeire” hullik szét. A por ismét porrá válik.

Ugyanakkor az étertest két alacsonyabb étere is elpárolog. Egy rövid időszak leforgása alatt az elmúlt élet valamennyi eseménye felvillan az égbolton, az elhunyt látóhatárán. Mindez meglehetősen rövid ideig tart, a pillanat mégis nagy jelentőségű. E rövid idő alatt az ember magasabb szintű testei - mindenekelőtt az asztráltest - felveszik magukba a rájuk vonatkozó benyomásokat.

A fejlődő lélek azokat a benyomásokat veszi fel, amelyek növekedését elősegítették. A megmaradt benyomások közül nagyon sokat közvetlenül a tükörszférát alkotó általánosabb fajtájú éteri és asztrális ködalakzatok vesznek fel. Az ősi buddhista és hindu szövegek szerint az életerő még három napig a testben marad. Ezért óva intenek attól, hogy a testbe beavatkozzanak, mielőtt az életenergia elhagyhatná azt. Egy öreg tibeti bölcs figyelmeztetésében odáig ment, hogy a test három napon belüli megsemmisítését vagy elégetését gyilkosságnak minősítette.

Jakob Böhmének egy alkalommal a következő kérdést tették fel: „Hová megy a lélek a test halála után?” Ő így válaszolt: „Teljesen felesleges bárhová is mennie; a Birodalom őbenne van.”

Az idő haladtával az asztráltest és a még fejlődésben lévő mentáltest is kirezeg, míg már semmi sem található meg belőlük. Általánosságban csupán egy inaktív állapotban lévő mikrokozmosz és a hozzá kapcsolódó halhatatlan isteni elv marad vissza. Az ember halála és rendszerének szétesése azt bizonyítja, hogy életenergiáját nem közvetlenül, hanem közvetett módon - a természeten keresztül - kapta meg. Nem képes arra, hogy az eredeti élet közvetlen, tiszta energiáiból, a Szellem tüzéből létezzen. Kozmikus bukásának következményeként az ember a múló jelenségek világában él. Elveszítette közvetlen kapcsolatát a valódi életpránával.



AKI A VILÁGNAK ADJA ÁT MAGÁT



Nemrégiben egy ősi család fiatal tagja elhalálozott. Édesapja így jellemezte őt: „Mindig kereső volt, olyan valaki, aki állandóan kérdéseket tett fel. Egyetlen válasz sem elégítette ki soha, mindig keresett valamit, de kutatásai célját nem tudta kifejezni. Egyfajta érzés volt ez, egy mélység, a szeretet állandó keresése.” Az apa megindultan próbálta kifejezni azt, ami fiának soha nem sikerült. „Az utolsó könyv, amit olvasott, Hermann Hesse regénye, a Siddharta volt, amely egy brahman kereső fiáról szól. A mű a bibliája volt, amelyben sok mondatot húzott alá. Önismeretre és a cselekedeteire vonatkozó belátásra törekedett, valójában a lénye iránti szeretet mozgatta őt.”

Ez az idézet világosan megmutatja, hogy az emberek mennyire elveszítették az örökkévalóból, a mikrokozmoszuk központjából származó sugallatot. Gondolataik, érzelmi- és akarati impulzusaik egy látszatvilág körül forognak. Rovarokként keringenek e világ kritériumai, meghatározó jegyei körül, ahol múló jelenségek visszfényei vonzzák magukhoz őket. Ezek az önmegvalósítás vérükben ható mozgatóerői. Ezek alkotják személyiségüket, karakterüket, lélegzetük minőségét, gondolkodásukat, érzékelésüket, akaratukat és cselekedeteiket, és mindezekkel együtt sorsukat: a halált. A világ jellemző jegye a múlandóságra van programozva.

Csakhogy az ember nem csupán egyszer él. Megszámlálhatatlan életek során tapasztalja meg az ellentétek befolyásait: a hatalmat és tehetetlenséget, a sikert és kudarcot, a tulajdont és a veszteséget. A jelenségek világában ezek szolgáltatják számára a tapasztalatokat és ismereteket.

Az ember azonban tévelyeg! Automatikusan ismétlődő körforgásaiban - értsük azonban jól: a mikrokozmoszáról van szó - utazik e világ és a túlvilág labirintusaiban, állandóan valamilyen kiutat, börtönének kulcsát keresve. Azonban újra és újra a látszatvilág csapdájába kerül. Ezt a kínlódást jeleníti meg Sziszüphosz mítosza: Minden erejét megfeszítve a hegynek felfelé görgeti a súlyos követ, amely azonban állandóan visszagurul. Mint Tantalosz, megpróbál enni a fa csábító gyümölcseiből, annak ágai azonban mindig visszahúzódnak előle.



MINDENKI MEGVÁLTÁSRA VÁR



Az ember mégis fel akar vétetni. Csatlakozni akar valamilyen eszméhez vagy embertársaihoz, és jót akar tenni. Igen, azt szeretné, ha felvenné őt Isten, a Világosság. Biztos és erős akar lenni. Be akar kerülni a lélek finom térségébe is. Azután pedig a Szellem az, amely izgalomba hozza. Gyakran a túlvilág jelenségvilága sugall neki ilyesfajta vágyat. Így jutnak táplálékukhoz az archonok, az éteri és asztrális területek láthatatlan erőösszpontosulásai; hozzákötődnek az emberi odaadáshoz.

„Kedvenc eledelüket” a „felsőbb világokra” irányuló spekulatív és misztikus emberi odaadás képezi. A könyvesboltok polcait megtöltő ezoterikus irodalom az igazságkeresőt a „felsőbb” hatalmak magyarázatainak, mesterek, adeptusok, angyalok, jógarendszerek, tantragyakorlatok stb. követésére ösztönzi. Bizonyos energiák felhívásával és felszabadításával kísérleteznek, hogy azokat a Kundalini rendszerén keresztül a fejbe áramoltassák.

A kereső így reméli elérni végre a belátás villámát, a megvilágosodást, az „én-vagyok” élményét, a mindennel való hatalmas összeolvadást és eggyé válást. Mindez mérhetetlen energiát igényel, miközben tulajdonképpen csak a régi kígyótűz-erőket hívja fel. A szellemi úton ezek azonban inkább csak akadályt, mint segítséget jelentenek. Mindenesetre biztonságosabb lenne ezeket legelőször is semlegesíteni.

Az embert tévútra vezetik annak sugalmazása által, hogy a túlvilági láthatatlan erőkoncentrációk a teremtés célját képezik. Sokak természetes hajlamát, akik egy felsőbb vezetésben bíznak, az anyagtalan látszatvilág valamilyen utánzatának irányába terelik. Ezt a hamis fényt, az ál-istenek e fellépését igazságnak jelenítik meg. A keresőt így naivitásában arra csábítják, hogy tolvajként a „juhakol ablakán keresztül” hatoljon be, ahelyett, hogy az ajtót használná. Odaadásra, sőt néha egy hősies önátadásra való hajlama által illúziókba gabalyodik, ha hiányzik belőle a mélyebb összefüggéseket illető belátás. „Pedig csak jót akar”, nagy buzgalommal egy „magasabb szintű fejlődés” szuggesztióira hagyatkozik, és nem veszi észre, hogy a benne lévő ősatom ezáltal teljesen betokosodik. Így nem csak a mulandóság hullámain újra és újra tovasodródó kultúrák, civilizációk és társadalmi rendszerek, hanem az archonok és eonok birodalmának építésében is közreműködik, így azok sokkal lassabban pusztulnak el. Így mint energetikai ínyencfalat továbbra is az „istenek” fogságában marad. Miért is nem hallgat a Logoszra, amely szíve legmélyén már oly régóta hívja őt?



„NÉLKÜLEM SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK”



Az ember csak akkor értheti meg bensőjének ösztönzéseit, ha mindezekből a tapasztalatokból már valóban elege lett. Akkor hallhatja meg szívének hozzá intézett szavait:

„Én benned vagyok és te énbennem! Ismerd meg önmagad!”

Ez a felébredés egy új szakaszát jelenti. Az isteni lélek, a szellemszikra-atomja felfedi magát.

Mindent meghatározó pillanat ez az ember életében: az örök központ újjáéledése, és a szívben lévő isteni lélekmag fellángolása. Ekkor mozgalmas időszak, egy nyughatatlan keresés veszi kezdetét az életében. Ő azonban már nem a külső keresés ösztönzését követi, hanem a bensőjében kutat. „Zörgessetek és megnyittatik néktek!” (Máté 7,7)



A VALÓDI ODAADÁS TITKA



Amilyen mértékben az ember elfordul az őrület világában zajló szerepjátéktól, és szívét a mindenség felé irányítja, úgy szakadnak szét benne a régi vérláncolatok, zavaros gondolatképek és szerepmechanizmusok. Ezzel egy csodálatos belső fejlődés veszi kezdetét. A hazatérő ember számára ekkor a világ hármas szerkezete - hatalom, tekintély és birtok - a sivatagi megkísértéssé válik. Ezt a próbát új tudatosságának, a lélek új állapotának ismételten meg kell tapasztalnia. Képes-e átlátni és feloszlatni a hatalom gyakorlására irányuló hajlamait mind a külvilágra, mind a tudatalattijára vonatkozóan? Képes-e arra, hogy tudatosodása következtében megsemmisítse az önalakítás minden formáját, a sikerre és személyes birtokra való irányulását?

Az életpránára való tökéletes irányulás és odaadás következtében minden akadály szétoszlik, mint a köd a nap fényében. Akkor a lélek létezik, mert a Krisztus tüzéből származó tiszta életenergiák megvalósították azt az emberben.

A tiszta életenergiák képezik börtönünk kapujának kulcsát. A mindenség szívére - a makro- és mikrokozmoszban egyaránt - irányuló odaadás által az ember újra befogadhatja az Élet Fájának eredeti pránáját. Az megtisztítja őt, megszabadítja régi természetétől, és egy tökéletesen új rendszert hoz létre benne. Ez által Krisztus mindenség-megnyilvánulásának tudatos munkatársává válik. Azzal, hogy odaadja magát neki, az igaz szőlőtőn újra szőlővesszővé válhat.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,