Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2008-as évfolyam

2008/2/ Valentinusz élete

Pentagram > 2008-as évfolyam

„Felismertem, hogy ő én vagyok,

akitől valaha elváltam.”

Mani (216-277)





Gilles Quispel*



Az ókor egyik legnagyobb gnosztikusa az Egyiptomban élő, görög származású Valentinusz volt. Latin nevet viselt, műveit azonban görögül írta. Krisztus után körülbelül 100 évvel született egy ismeretlen helyen, a Nílus torkolatnál, Alexandriától mintegy 120 km-re keletre. Kr. előtt 600-tól sok görög lakott Egyiptomban.

Az iskolában feltehetően olvasta az Iliászt. Ez kiderül az Igazság Evangéliumában szereplő álom leírásából, melyet egy Iliászból vett kép ihletett. Valentinusznak költői lelke volt. Ha meg akarjuk őt érteni, legjobb, ha elolvassuk P.C. Boutens-től1 a Sponsae aeternae-t, A. Roland Holst-tól2 a De Afspraakot, J.W. von Goethe egy gnosztikus mítoszát, a Faustot és William Blake Menny és pokol házasságát.

Valentinusz Alexandriában tudományos tanulmányokat folytatott, ahol Eudorus és Posidonius voltak a kor kiemelkedő filozófusai. Eudorus megkísérelte Platónt Arisztotelésszel kibékíteni, és jámbor, de nem misztikus, hanem nagyon is józan bölcseletet tanított, mely szerint az Isteni ész tartalmazza az ideákat, ám a világ még nem Isten kiáradása (emanációja), mint Valentinusznál és később a neoplatonikus Plotinosznál. Eudorus-szal találkozunk többek között Hermész Triszmegisztosz írásaiban és a gnosztikusoknál is.

Bizonyos értelemben Valentinusz is platonista: szerinte a kozmosz egy hasonlat, ám csupán az ideák szellemi világának hasonlatossága, amelyet ő az eonok pleromájának nevez. Szó szerint ezek Isten eonjai, örökkévalóságai, érzései, gondolatai és kedélyváltozásai.

Posidonius sztoikus volt és a Kr. előtti első században élt. Ő volt Cicero, a római államférfi tanítómestere Rhodos szigetén, amikor Cicerót oda száműztek. Vitalista volt, az élet filozófusa. Cadiz-i tartózkodása során észrevette, hogy az apály és a dagály a hold állásával függ össze. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy valamiféle összhang uralkodik az ég és a föld és minden dolog között. Számára Isten egy szellem, amely áthatja a mindenséget, és mindent mindennel összeköt. Minden tudományos igény ellenére Posidonius mégis kaput nyitott az okkultizmusnak és a mágiának.

Kezdetben Valentinusz is fogékony volt minderre, ám belátta, hogy a platonizmus a racionalizmus egyik formája, amely iránt nem volt képes rokonérzést táplálni. Később azt mondta, hogy a Bölcsesség a merészség révén akar eljutni az Isteni mélységekhez, s ez a hybris (önhittség) a bukásához vezet. Minden bizonnyal ebben az időben kerülhetett érintkezésbe az éppen megszülető kereszténységgel. Az egyiptomi homokban végzett ásatások során keresztény irattöredékek kerültek a felszínre, amelyek arra utalnak, hogy a szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) itt már 200 előtt ismertek voltak. János evangéliumából is felfedezetek egy töredéket, vagyis már korán ismert volt Egyiptomban. Az Újszövetség legjobb görög szövegét, az úgynevezett alexandriai szöveget görög filológusok már 200 előtt összeállították Alexandriában. Ott is éltek zsidó nemzetiségű keresztények. Figyelemre méltó, hogy az Új Testamentumban később sehol sincs szó Alexandriáról. Ennek az az oka, hogy az Újszövetség elsősorban Pálra összpontosít, a pogányok apostolára, s ezáltal nagyon egyoldalú.

Becslések szerint Egyiptomban kétmillió zsidó lakott, több mint Palesztinában. Az eredeti jeruzsálemi közösség hagyományaiban, ahonnan követeket küldtek Alexandriába, olyan tanításokra találtak, melyek szerint Jézus volt az igaz próféta, aki - mielőtt Jézusként határozott alakot öltött volna - korábban már nemzedékeken át különböző alakokban jelent meg. Az elkeszaiták és a pszeudo-clementa hívei hittek ebben, mint ahogy abban is, hogy Jézus a Jordánban való megkeresztelése által Krisztussá lett.

Valentinusz ezt a következőképpen magyarázta: „Jézus meghalt, mikor a szellem elhagyta, aki a Jordánban leszállt reá.” Különbséget tett egyfelől Jézus, a szellemi test között, amely megszületett, másfelől a Logosz között, amely vele összekötötte magát. Valentinusz gondolkodására valószínűleg nagyon nagy hatással volt a János Evangélium Krisztusa. Számára csakúgy, mint János számára, Krisztus a rejtettség megnyilatkozása, az emberfia, vagyis az ember, aki egy kozmikus éjszakában fénysugárként felragyog a világítótoronyból, megérinti a földet, s ismét visszatér eredetéhez. Valentinusz tehát krisztocentrikus gondolkodó volt, aki a jánosi kereszténységet hirdette.

Alexandriában a keresztény közösség tanítója lett, melynek belső felépítése azokban az időkben még nem tekintélyelvű alapokra épült. Ez csak 250-ben változott meg. Valentinusz idejében az egyház vezetése a presbiterek kezében volt, akiket a gyülekezet tagjai választottak. Kr. után 136-ban Valentinusz Rómába utazott, ahol prédikált és megalapította a szellemi tudományok főiskoláját, melynek Itáliában, Antiochiában és Alexandriában is voltak tagozatai. Kidolgozta a valentinuszi hitrendszert, halála után pedig tanítványai elindították Rómában a valentinuszi Gnózis nyugati- vagy itáliai iskoláját. Magától értetődő, hogy a római egyház Markionnal együtt kiközösítette őket, s ez felveti a kérdést, vajon nem a két tanár követői voltak-e többségben a keresztények között Rómában. Valentinusz feltehetően később visszatért Alexandriába, és ott magas kort megélve, kb. Kr. után 160-ban hunyt el.

Valentinusz a Krisztust a logosznak, a rejtett megnyilvánulásának tekintette - egy újjászületett gyermeket látott. Ez az első eset, hogy Isten születése az emberi szívben témaként megjelenik. A létezés alapja, Isten, mélység és csend. Belőle áradnak ki az eonok, a szellemi birodalom gondolatképei. Istennek van egy másik fele is, melyet olykor Bölcsességnek vagy Szent Szellemnek neveznek. Itt anyaméhnek nevezik. A szellemi és a látható világ nem a semmiből teremtettek, hanem Istenből erednek, az isteni Nőből születnek. A párosodás és szül(et)és uralják az evolúció folyamatát. A látó tapasztalja, hogy ő mint szellemi lény felvétetik ebbe a mindenségbe, s azonos a létezés alapjával. Az indiaiak ezt advaitának („nem-kettősségnek”) nevezték. Mindez azt is jelenti, hogy a látható világ, amelyet az érzékszervek és az értelem számunkra megjelentet, csupán illúzió. Ezt fedte fel a gyermek Valentinusz számára.

Valentinusz szerint Krisztus azért jött el, hogy az embert megszabadítsa minden illúziótól, s elvezesse önmaga megismeréséhez. Az Igazság Evangéliumában a világi életet rossz álomhoz hasonlítják, melyből az ember felébred.

„Ezért az, aki a Gnózist birtokolja, önmagában birtokol valamit a fentiből. Ha hívják, meghallja s válaszol. Őhozzá fordul, aki őt hívta, és felemelkedik hozzá. Tudja mit jelent az, hogy elhívják. S most, hogy a Gnózis birtokában van, az Ő akaratát teljesíti, aki őt elhívta, s vágya az Ő örömére szolgálni. Megajándékozzák a békével, s elnyeri a nevét. Aki így birtokolja a Gnózist, az tudja honnan jött és hová tart…”

Amikor az embert a nevén szólítják, tudja hova kell mennie, honnan jött és ki is ő. Krisztus megnyilvánító igéjének köszönhetően, a gnosztikus felismeri önmagát. Valentinusz azt tanította, hogy mikor Krisztus eljött, magával hozta a szellemi emberek védangyalait. Az angyalok pedig annak az embernek szentelik magukat, akihez rendelték őket, s megajándékozzák őt a Gnózissal. Ám nekik is szükségük van az emberre, aki az ő másik felük, mert az emberük nélkül nem léphetnek be a pleromába, a szellem birodalmába. Együtt alkotnak egy párt. Eredetileg ez a védangyal a görög daimon, aki a gyermeket születésekor vezeti, s egyben hasonmása is. Valentinusz az angyalt az ember vőlegényének tartotta, az embert pedig a menyasszonynak. Az öntudatlan önvaló (az angyal) és a gnosztikus ember tudatos énje egy felbonthatatlan egységet alkotnak, és együtt ünneplik „a menyegző misztériumát”. A férfi és nő közötti házasság ennek leképezése.





1 Pieter Cornelius Boutens, holland költő (1870-1943)

2 Adriaan Roland Holst, holland költő (1888-1976)



*1947-ben Gilles Quispel publikálta az eredeti valentinuszi tan („mythos”) rekonstrukcióját, amelyet az eretneküldöző, Irenaeus írásaiból fejtett ki. Ezt a mítoszt 2003-ban vette fel Quispel Valentinusz, a gnosztikus és az Igazság Evangéliuma című könyvébe. Ez a cikk a könyv első fejezetén alapszik. (Eredeti mű: Gilles Quispel: Valentinus, de gnosticus en zijn evangelie der waarheid. In de Pelikaan, Amsterdam 2003.)

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,