Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2008-as évfolyam

2008/2/ A teremtési mítosz Valentinusznál

Pentagram > 2008-as évfolyam

Valentinusz a szellemi világ lakóit nem „isteneknek”, hanem „eonoknak” nevezi, tartózkodási területüket, a szellemi világot pedig „Pleromának”, ami teljességet jelent.

„Az eonok ősatyja a 'Mélység', az ő másik fele pedig a 'Csend'. A Mélység a megteremtetlen ősalap, az 'alaptalan alap'. A 'Mélység' úgy nyilvánítja meg önmagát, hogy a 'Csend' segítségével létrehozza a fiút, a 'Tudatot', amely atyjához hasonlatos, és ő az egyetlen, aki képes felismerni az atyát. A 'Tudat' másik fele az 'Igazság'. E kettő, a 'Tudat' és az 'Igazság' azután, a maguk részéről létrehozzák az 'Igét' és az 'Életet', az 'Ige' és az 'Élet' pedig létrehozza az 'Embert' és a 'Közösséget'.”

Ez az első nyolc alkotja a Teljesség magját.

„Az Ige és az Élet azután még tíz eont alkot, az Ember és a Közösség pedig tizenkét eont hoz létre, és ezzel számuk eléri a harmincat. E harminc utolsó tagja a Bölcsesség (a Sophia). Minden létrehozott eonban él a vágy, hogy megismerje lényének eredetét. A Bölcsességben ez a vágy egy eltúlzott, vakmerő törekvésben csúcsosodik. A 'Határ' (Horos) óva inti attól, hogy elveszítse magát az Atya feneketlen mélységében, mert ezzel kilép a szellemi világból.”

A valentinuszi mítosz szerint tehát nem Ádámot és Évát űzik ki a Paradicsomból, hanem a Bölcsességet. A Bölcsesség hímnemű fele, „a Szerető”, hátramarad a Teljességben.

„A Bölcsesség, ismeretek nélkül belevész az Ürességbe, amelyet ő, saját maga hozott létre azzal, hogy átlépte a határt. A magasabb világra emlékezve létrehozza Jézust, aki azonban sietve felmegy a Szellem birodalmába, ahová a Bölcsesség nem tudja követni őt. Szomorúan, megrendülten és egyedül marad ott az ürességben. Szenvedésének gyökere a tudatlanság. Miután már teljesen megtapasztalta a szenvedést, Jézus segítségét kéri. Ennek eredményeként minden eon megmozdul, és arra kéri az Atyát, hogy szabadítsa meg a Bölcsességet szomorú helyzetéből.

Az Atya ekkor megteremti a Szent Szellemet, és ő az, aki az eonoknak megmagyarázza a Bölcsesség kapcsolatát az Atyával, és helyreállítja a Teljességben a nyugalmat. Az eonok Teljessége pedig, hálából a neki tett jótéteményért - minden eon a benne lévő legszebb és legcsodálatosabban virágzó része szerint - egy tökéletes szépségű szellemi lényt hoz létre, a Krisztust. Őt küldik azután, angyalaival együtt, a száműzött Világ-szellemhez, a Bölcsességhez.” Feltűnő tény, hogy Valentinusz mítosza az Atya, Fiú, Szent Szellem és Krisztus fogalmakat sokkal hangsúlyozottabban különbözteti meg, mint a hagyományos keresztény tanítás.

„Krisztus megszabadítja a Bölcsességet szenvedéseitől, amikor elválasztja őt a fájdalmaitól, és a fájdalmakat a még meghatározatlan anyaghoz köti. A Bölcsesség üdvrevágyásából keletkezik a Világlélek, megrázkódtatásából a föld eleme, és szomorúságából a víz eleme. Félelme levegővé dermed - és a tudatlanság az összes felsorolt elemben tűzzé válik.”

A Bölcsesség megmentési folyamataiban itt lép fel az ürességben először a négy elem, tehát a föld, a víz, a levegő és a tűz eleme.

„A szenvedésétől megszabadított Bölcsesség elragadtatásban és nagy örömben a Krisztust kísérő angyalok képét veszi fel magába, és a szeretetben lángra lobbanva, és ennek képzetétől megtermékenyítve, az angyalokhoz hasonló szellemi gyermekeket hoz létre.”

Az ember ezután következő teremtése közvetett módon történik.

„A Bölcsesség a lélekanyagból egy isteni lényt teremt, 'a Demiurgoszt' az Atya képe alapján. Ő az, aki minden őutána keletkezőnek a formát adja, mégpedig úgy, hogy erre anyja, a Bölcsesség készteti titokban őt. Mivel azonban a Bölcsesség mindezt az eonok dicsőségére kívánta cselekedni, a látható a láthatatlan jelképévé vált.”

Itt a „Mint fent, úgy lent” kijelentés megnyilatkozásával találkozunk. A „János apostol története” című apokrif iratokhoz tartozó „János emlékezései Jézusra” részben ezt olyan megfogalmazásban találjuk, hogy az Úr „mindent szimbólummá tett”.

„Miután a Demiurgosz a négy elemből megalkotta az eget és a földet, megteremti a földi embert is, és beleleheli a lelkét. A Bölcsesség ehhez hozzáfűzi szellemi gyermekét, akit a Demiurgosz nem ismer. Ily módon a Demiurgosz eszközzé válik ahhoz, hogy a szellem belekerülhessen az ember lelkébe és testébe, hogy ott, mint egy anyaméhben, kihordásra kerülhessen. Így a szellem mindaddig fejlődhet, amíg abba a helyzetbe kerül, hogy fogadhatja Isten Igéjét, a Krisztust. Amikor az összes szellemi lény megváltása az említett módon megtörténik, anyjukkal, a Bölcsességgel együtt vissza fognak térni a Teljességbe, és képessé válnak arra - mivel szellemi eonokká fognak válni -, hogy megpillanthassák az Atyát.”

Eddig tart Valentinusz teremtésmítosza, amelyben egyértelműen két, egymástól alapvetően elválasztott életterületről van szó. Itt van egyrészt a Teljesség szellemi világa, másrészt pedig a mi mulandó világunk. Valentinusz meglátása szerint mulandó világunk megteremtésére azért került sor, hogy a Teljességből kiűzött Bölcsességet a visszatérés lehetőségével ajándékozzák meg. E cél érdekében indulnak a Bölcsesség által létrehozott képzetek - vagyis a szellemi gyermekek, melyeket ő a Krisztust kísérő angyalok képére teremtett - az anyagon átvezető tapasztalati útjukra egy földi lélekkel és földi testtel összekötve. A halandó embert nevezhetjük annak az eszköznek, vagy akár „érzékszervnek” is, amellyel a Bölcsesség képzetei tapasztalatokat gyűjthetnek.

A Bölcsesség csakis akkor térhet vissza a Teljességbe megszabadult gyermekeivel együtt, amikor már minden szellemi gyermek, akit a Bölcsesség a földi emberbe „rejtett”, fogadta a Krisztust.

Valentinusz mítosza nyomatékosan hangsúlyozza az ember kettősségét: egyrészt az anyagból hozták létre, és arra ítéltetett, hogy az anyaghoz térjen vissza. Másfelől viszont az ember ugyanakkor a Bölcsesség egy szellemi gyermekének a „rejteke”, tehát ajándékba kapta a Teljesség egy „szikráját” is. Földi lelkesítésünk alapján azonban nem vagyunk tudatában isteni társunknak - pontosan úgy, ahogy a Demiurgosz sincsen tudatában anyja, a Bölcsesség titkos cselekedetének. Arra viszont lehetőséget kaptunk, hogy az isteni szikra befolyását megtapasztalhassuk a tudatunkban. Hiszen ott találkoznak össze a földi lelkesültség - az önérvényesítő törekvés - eredményei és a Bölcsesség képzeteinek hatásai. Földi lelkesültségünknek a tudatunkban megmutatkozó eredményét önérvényesítő törekvésnek jellemezhetjük.

A Valentinuszi mítosz azt is felismerteti velünk, hogy miként mutatkozik meg a tudatunkban a Bölcsesség szellemi gyermeke. Az eonok általánosságban, és különösen a Bölcsesség arra vágynak, hogy megismerjék a Teljesség alap nélküli alapját. Ugyancsak számos ember kutat lelkesen „gyökereink” és „az élet misztériuma” után. E törekvés kollektív megnyilvánulását a tudomány fáradozásaiban fedezhetjük fel. A vallásosság a „megváltásra”, és a „kapcsolatra” irányuló törekvésünket mutatja, azt a vágyunkat, hogy visszatérhessünk elveszített hazánkba.

Az embert megérintik az eszményiség impulzusai is: ezt, és erre irányuló vágyát a művészi alkotás során fejezi ki. Gondoljunk csak a görög szobrok tökéletes arányaira és a festészetben ábrázolt biblikus motívumokra. Vagy gondoljunk akár a vágyról, a honvágyról tanúskodó zenei kompozíciókra, amelyek ezeket az érzéseket a hallgatóban is felkeltik.

Tudomány, vallás és művészet - a fej, a szív és a kezek - mindeddig még nem teljesen tudatosan - és ezért többé-kevésbé féktelenül - reagálnak az isteni szikrára, a Bölcsesség szellemi gyermekére, amely kísér és inspirál minket.

Mindaddig, míg az ember még főleg abból a lelkesítésből él, amelyet a Demiurgosz lehelt belé, energiájának igen nagy részét önmagának és világképének fenntartására használja el. Gondoskodik az egészségéről, a társadalmi környezetéről, táplálkozásáról, tulajdonáról, idős napjairól, és még sok egyébről is. Ebben az önérvényesítő viselkedési mintában igen gyakran előfordul, hogy felebarátját ellenségének tekinti. A létfenntartási harc a partner keresésében, a karrier megépítésében, egy ház iránti vágyban és sok egyébben is megmutatkozik. Mindig vannak mások is, akik ugyanazon dolgok megszerzésére törekednek. Az önérvényesítés szinte elkerülhetetlenül konfliktushoz, a darwini „struggle for life”-hoz, a létért való küzdelemhez vezet.

Ha csakis a demiurgoszi lelkesültség hatna át minket, a létfenntartási harccal együttjáró fájdalmat természetesen ugyanúgy érzékelnénk, mint most - de akkor elkerülhetetlennek tekintenénk. Mivel azonban magunkban hordjuk a Bölcsesség egy szikráját is, intuitív módon érezzük, hogy a világ fájdalma nem elkerülhetetlen, és hogy a csupán állati jellegű élet valójában messze a saját színvonalunk alatt áll. Ezért azt is érezzük, hogy nem szükséges ezzel az élettel megelégednünk, sőt nem is szabad ezzel megelégednünk.

Amikor halványan derengeni kezd bennünk a felismerés, hogy elveszítettünk valami csodálatosat, akkor kialakul a lélek fájdalma.

Amikor tudomásunk lesz arról, hogy létezik egy másik, tisztán szellemi létezés - melyet valamilyen módon megtapasztaltunk - akkor, ezzel egyidejűleg, minden részünket átjárja annak a tudata is, hogy lennie kellett valamiféle „bukásnak”, és hogy most egy olyan világban tévelygünk, amely nem a mi saját világunk!

A teremtés egyik legalapvetőbb jellemzője, hogy végtelenül sokféle. Nem találhatunk két teljesen egyforma levelet egy fán, és a réten nincsen két teljesen egyforma fűszál. Ez a sokféleség jellemzi az emberiségnek az őt átható két befolyásra adott reakcióját is.

A nem földi befolyás nyugtalanítja az embert, és hatására barátságtalan teremtménnyé válhat, aki újra és újra a környezetét okolja, amiért fájdalmakat kell eltűrnie, melyektől szabadulni akar.

Az említett dilemma feloldásához akkor közeledhetünk, ha - mint földi emberek - megfelelő eszközzé válunk ahhoz, hogy „a Bölcsesség szellemi gyermeke” használatba vehessen minket a tökéletességhez vezető útján, melynek megkoronázása azon a ponton következik be, amikor a képzet összeköti magát Krisztussal.

Mivel az ember - valahol mélyen - tudatában van magas elhivatottságának, minden általa felállított célt rendkívül fontosnak tart, és újra meg újra azt hiszi, hogy a cél szentesíti az eszközt. Még abban az esetben is, ha céljai - pontosabb vizsgálat alapján - csak önérvényesítésre szolgálnak, vagy akár egészen egoista célok. Az ember azért kapta ajándékba a tudati képességeit, hogy kipuhatolhassa a reá vonatkozó isteni tervet - de ő ezeket a képességeket főleg a létfenntartási küzdelemben veti be. Ezért „kultiválja”, műveli a tudatát, mégpedig rafinált, kőkemény módon. Például, kultúránk egyik mércéje az a feltalálói leleményesség, amellyel egyre „okosabb” fegyvereket állítunk elő.

Bár nem kerülhetjük el, hogy reagáljunk az isteni szikra impulzusaira, de az impulzusokra adott reakciónk többnyire csak karikatúrája annak a cselekedetnek, ami az impulzus eredeti szándéka lett volna.

A történelem során igen kevés olyan ember élt, aki saját erejéből képes volt áthatolni élete valódi jelentőségéhez és értelméhez. Ahogy Valentinusz mítoszában a Krisztus siet a Bölcsesség segítségére, úgy - azon időszakokban, amikor az emberiség lelkileg megérett erre - olyan küldöttek érkeznek az emberekhez, akik már születésüktől kezdve tudatában vannak a bensőjükben lévő „egészen Másnak”. Ezek a küldöttek élő bizonyságot tesznek a két világról, és azon új lélek erejéről és működéséről, amely feltámadhat az emberben. Akár barátként, akár ellenségként közelítsenek is hozzájuk az emberek, mindenkit csodálkozásra késztet hihetetlen munkavégzésük és hatékonyságuk. Ezek a küldöttek újra összekötik az embereket a kétféle természetrendről szóló tanítással, és teljesen egyszerű módon megmagyarázzák helyüket és elhivatottságukat a teremtésben.

Többször hangsúlyoztuk már, hogy jelenleg abban az átmeneti időszakban élünk, amely a Halak-korszakból a Vízöntő-korszakba vezet át. A Vízöntő-kor az eredmények időszaka. Ebben a periódusban meg fog mutatkozni, hogy ki birtokolja az új lelkesítést, és ki nem.

Az új időszak kezdetét közvetlenül a II. világháborút követően néhány jellemző esemény jelentette be: Gilles Quispel rekonstruálta Irenaeus irataiból Valentinusz eredeti tanítását. Egyiptomban, Nag Hammadinál 52 eredeti gnosztikus iratot tartalmazó kódexet találtak.

És fellép Jan van Rijckenborgh, azon segítők egyikeként, akik támogatják az embereket a lélekmegszabadító ösvényen, és elhozzák számukra a Rózsakereszt élő kereszténységét.

A Nag-Hammadi iratok holland nyelvű teljes kiadására 1995-ig kellett várnunk. Közvetlenül a háború után a modern Rózsakereszt publikációinak egész sora magyarázta a keresőknek a két természetrend tanát. A Rózsakereszt autonóm módon szellemi iskolává fejlődött, amelyen keresztül a Világosság beáramolhat ebbe a világba.

Számos, úgynevezett „gazdag” országban az emberek a telítettség bizonyos pontjára érkeztek - esetenként túl is lépve már ezen a ponton -, és ez nemcsak az anyagi körülmények, hanem a vélemény-szabadság területén is megfigyelhető. A világ nem tud sokkal többet nyújtani annál, amennyit már így is elértünk.

A XIX. század vége óta, az iparosodással és demokratizálódással párhuzamosan, bizonyos szellemi keresés mutatkozik meg a világban, amely éppúgy megfigyelhető az ezoterikus mozgalmakban, mint az akadémikus tudomány bizonyos területein.

Az eredmény, megnyilvánult igazságként, mintegy tálcán hever előttünk. „A lélek okulására” című hermetikus értekezés 3. fejezetében található egyik bekezdés pontosan a Vízöntő-korszak emberére illik:

„Lent az anyagvilág, ó lélek: a csillapítatlan vágy, a szorongás, a megszégyenülés és az elszomorodás helye. Fent a szellem és a nyugalom világa, amelyhez félelem nem férhet hozzá. Ott nagy a méltóság és az öröm.

Mindkét világot láttad, mindkettőben éltél. Döntsél tapasztalatod alapján. Bármelyik világon lakhatsz. Egyik sem utasít el, és nem fog elhanyagolni téged. Az ember számára azonban lehetetlen egyidőben a csillapítatlan vágyak miatt kínlódni, és a nyugalmat élvezni, fennköltnek, ugyanakkor korcsnak lenni, egyszerre örülni, meg bosszankodni is. Mindkét világ szeretetét ugyanaz az ember nem egyesítheti magában. Ez lehetetlen.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,