Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2008-as évfolyam

2008/2/ Isten és a DNS - Isten a DNS-ben?

Pentagram > 2008-as évfolyam

A tudomány azon felismerését, hogy az életet a DNS (DezoxiriboNukleinSav) irányítja, a tudatosság hatalmas ugrásának értékelhetjük. Az ember valóban kinőtt volna gyermekéveiből, amikor még bénultságában és félelmében egy ismeretlen energiához fordult, melyet mi Istennek nevezünk? Megtanulja-e végre, hogy Isten és ember, élet és természet, tudat és fejlődés egy és ugyanaz? Felnőtté válik-e végre az emberiség?



AZ „ŐSLEVES”



Francis Crick, a DNS kettős spirál-szerkezetének egyik felfedezője egy előadás alkalmával a következő kérdést vetette fel: „Mi volt először: DNS, RNS? (ribonukleinsav) Vagy minden a fehérjével kezdődött?”

Egy elmélet szerint a DNS úgy keletkezett, hogy a molekulák apró előfutárai az ős-óceán vizében, egyfajta „őslevesben”, csomók hosszú soraiba rendeződtek, melyekhez folyamatosan egyre több molekula kapcsolódott.

E csomóba rendeződés eredménye végül a DNS molekula két párhuzamos láncból álló szerkezetében csúcsosodott ki, melyet korunk tudománya a bolygónkon létrejött minden élet alapjának tekint. 1953-ban Stanley Miller és Harold Urey nevű vegyészek ez irányú kísérleteket végeztek laboratóriumi körülmények között. Az őslevesnek megfelelő közegben aminosavakat hoztak létre. Olyan helyzetet teremtettek, amely szerintük a Föld kialakulásakor uralkodó körülményeknek felelt meg.

Manapság azonban úgy vélik, hogy az eredeti atmoszféra más jellegű volt. Stanley Miller redukált komponenseket, a metánt és az ammóniákot használta. A tudomány jelenleg azt a nézetet képviseli, hogy az ősatmoszféra elsősorban szénmonoxidokból, széndioxidokból és nitrogénből tevődött össze. Amennyiben Miller kísérletét ezekkel az anyagokkal ismételik meg, akkor nem aminosavak, hanem kis mennyiségű glicerin keletkezik.

„Vége a történetnek, mondhatnánk”. Így fogalmazott az asztrobiológus Dr. Oliver Botta a „Bionieuws” című folyóiratban legutóbb megjelent egyik cikkében. (A tudós a Leideni Egyetem munkatársaként Dr. Pascale Ehrenfreund professzor laboratóriumában dolgozik, és többek között aminosavak és DNS építőelemek szenet tartalmazó meteoritokban való kutatásával foglalkozik.)

„Azonban mégsem teljesen. A Miller által leírt kémiai reakciók igenis végbementek, azonban nem a korai földön, hanem valahol máshol a világegyetemben, aszteroidákban és talán üstökösökben. Ott ugyanis hozzáférhetőek azok a redukált anyagok, melyeket Miller használt a kísérletei folyamán. A csillagok között keletkeznek. Ezeket az előanyagokat az aszteroidák felveszik magukba. Ott ezek a Miller-kísérletben végbement folyamathoz hasonlóan reagálnak, és aminosavak jönnek létre.”

A térben keletkező aminosavak esetében az a probléma, hogy fény hatására instabillá, (állapotukat, helyzetüket önmaguktól megváltoztatóvá) válnak.

„Az aminosavakat akkor egy bolygói test belsejében, pl. egy aszteroidában, kell elrejteni. Ez azt jelenti, hogy a földbe becsapódó meteoritok tartalmazhatják az élet építőelemeit. Mindez pedig még napjainkban is megtörténik, hiszen ezeket az anyagokat valóban megtaláljuk a meteoritokban. E kutatási terület központi kérdését akkor a következőképpen fogalmazhatjuk meg: Külső behatásról, vagy a Földön végbemenő saját alakulásról van-e szó?”

A Leideni Egyetemen végzett kutatásokban abból indulnak ki, hogy az építőelemek a földön kívül jönnek létre. Egyébként az általunk jelenleg ismert élet - DNS, RNS, fehérje - nagy valószínűséggel nem ebben az összetételben keletkezett.

Mostanában úgy vélik, hogy a PNS (peptid-nukleinsav), egy erős és komplex molekula, lényeges szerepet töltött be. Egy másik problémát jelent, hogy léteznie kell egy olyan mechanizmusnak, amely a kettős fonatot folyamatosan megtöri, hogy a ciklust mozgásban tartsa. A különálló fonatok körülbelül 50 Celsius fokon egyfajta mintát képeznek, melyekre mások is rákapcsolódhatnak. Körülbelül 100 fokos hőmérsékleten az egész szétesik, és ez által a molekulák száma megduplázódik. A hőmérséklet csökkenésével aztán az egész folyamat újrakezdődik. A másolatok száma robbanásszerűen gyarapodik. Negyven ciklus egy trillió azonos másolatot hoz létre.



EGY EGÉSZEN MÁS HOLD



Nagyon valószínű, hogy a Hold az élet keletkezésében és fenntartásában döntő szerepet játszott, és játszik mind a mai napig. Richard Lathe, az Edinburgh Egyetem molekulakutatója, a következő elméletet állította fel: Miután a Hold a Föld keletkezését követő egy milliárd év folyamán bolygónkat sokkal rövidebb távolságból járta körül, mint napjainkban, állandó hatalmas árapály mozgások mentek végbe. Ebből kifolyólag az akkori partszakaszok erősen ki voltak téve a gyorsan váltakozó sótartalom hatásainak. Ennek kellett végül is az ismételten összefonódó és újra szétszakadó kettős láncmolekula-szerkezethez vezetnie.

Amikor a partokon ezek a mérhetetlenül nagy árapály jelenségek zúdultak át, a sótartalom valószínűleg igen csekély volt. Ilyen körülmények között még napjaink kettős-spirál szerkezetű DNS molekulái is szétbomlanak, mert az elektromos töltéssel rendelkező foszfát csoportok minden fonaton kölcsönösen taszítják egymást. A víz visszahúzódásakor azonban valószínűleg magas koncentrációjú előmolekulák és só maradtak vissza. Miután a magas sókoncentráció semlegesíti a DNS foszfát töltéseit, ez a folyamat pozitív hatást gyakorolhatott a duplafonatú molekulák kialakulására, mint amilyen a DNS. Az állandóan változó sótartalom és a hőmérséklet-ingadozások hatására a DNS-hez hasonló molekulák elszaporodhattak.

Ennél a folyamatnál az árapály jelenségek különlegesen fontos szerepet töltöttek be. A Nap is hatással van a Földön végbemenő árapály jelenségek kialakulására, azonban sokkal kisebb mértékben, mint a Hold. Három és fél milliárd évvel ezelőtt ez a hatás egészen biztosan még csekélyebb volt.

Természetesen a Nap, hatalmas energiájával, nagy szerepet játszott az ábrázolt folyamatok lezajlásában. DNS nélkül nem jöhet létre élet. Az egysejtű amőbától kezdve egészen az óriási méretű bálnáig, a legfontosabb alkotórész a DNS, és a DNS gondoskodik az élet folyamatosságáról is, bármely formáról is legyen szó. Lathes elmélete elmagyarázza ugyan a Hold szerepét a legelső szaporodási folyamatokban, melyek a DNS osztódása révén mentek végbe, a DNS eredetét azonban továbbra is homály fedi.

A tudományos kutatások a lélek adományát és a teremtés hatalmas csodáját, melyek minden kor egyetemes tanaiból ismeretek, figyelmen kívül hagyják.



NEM CSAK ANYAGI



A DNS nem létezhet az élet nélkül, azonban élet sincsen DNS nélkül.

Az életet illető hatalmas kérdést korunk tudományának anyagi szintjén nem lehet megválaszolni. Egyre több tudós van azon a véleményen, hogy ebben a folyamatban egy ismeretlen nagyságnak kellett közreműködnie.

Az asztronómus Fred Hoyle professzor véleménye szerint: „Ahelyett, hogy elfogadnánk annak a hihetetlenül csekély valószínűségét, miszerint az élet vak természeti erők által keletkezett, sokkal kézenfekvőbb abból kiindulni, hogy az élet eredete egy céltudatos, intelligens cselekvésben rejlik.”

A filozófus Anthony Flew professzor 2004-ben a következő megállapítását tette: „Az élet eredetére és a természet bonyolultságára vonatkozó egyetlen jó magyarázat egy szuperintelligens, ismeretlen teremtő erő feltételezésében rejlik.” A filozófus Isten-fogalma azonban kevés hasonlóságot mutat a zsidó-keresztény és az iszlám eszmekincs istenségeivel, akiket ő „mindenható, keleti despotáknak, kozmikus Szaddam Husszeineknek ír le.

Einstein egyébként úgy magyarázta, hogy „Isten a világegyetem törvényeiben nyilvánul meg olyan szellemként, amely sokkal, de sokkal magasabb szinten áll, mint az embereké, és amelyhez mi csekély lehetőségeinkkel csak igen szerény mértékben közeledhetünk.” Egyetértett Spinozával abban, hogy „aki a természetet ismeri, az Istent is ismeri. Nem azért, mert Isten maga a természet, hanem mert a természet tudományos megközelítése Istenhez vezet.”

Paul Davies, aki az Arizonai Állami Egyetemen tudósok egy csoportját irányítja, legújabb könyvében annak a megdöbbentő tényét vizsgálja, hogy az anyagi világegyetem számos alapja nyilvánvalóan azért jött létre, hogy az élet keletkezéséhez hozzájárulhasson. Abból indul ki, hogy az univerzum intelligens életet létrehozó képessége nem véletlenszerű, hanem egy logikus fejlődésen alapul. Ezenkívül felveti a kérdést, hogy vajon az univerzum terve nem foglalja-e magába egy gondolkodó (intelligens) tervező jelenlétét. Végül ahhoz a következtetéshez jut el, hogy a kozmoszban egyfajta meghatározhatatlan „életelvnek” kell léteznie, és ehhez még hozzáteszi, hogy ez „olyan valami, melyet inkább a szívemben érzékelek, mint a fejemben.”



VALLÁS A DNS-BEN?



Mindaz, amit az ember nem értett és nem ért - beleértve a természeti erőket is, amelyektől fél - egy isteni akaratra vezethető vissza. Így vélte az ember hosszú-hosszú ideig, és sokan még napjainkban is így gondolkodnak. A vallás egyidős az emberiséggel. Bizonyos neurobiológusok és más tudósok az agyban egy helyet jelöltek ki az isten-eszmének; az úgynevezett „istenfolt”-ról beszélnek.

Az egyén szellemi benyomásokra való fogékonysága a DNS-szerkezettel van összefüggésben. Megállapították, hogy azok az emberek, akiknek VMAT2-génjük van, amely egy C-t (citozin) tartalmaz, magasabb szellemi érzékenységűek, mint például az A-val (adenin) rendelkező embertársaik. Bárhogyan is, e felfogás szerint, az ember rendszerében létezik egy Istennek fenntartott hely.



KABBALA



Kutatók, akik a Kabbala egy meghatározott értelmezésére irányulnak, megállapították, hogy az istenség nevét kódként minden emberi sejt tartalmazza. A régi héber és arab ábécé betűit összekapcsolták a DNS alapelemeivel: a hidrogénnel, nitrogénnel, oxigénnel és a szénnel.

Genetikai kódunk ezekben az ősi nyelvekben betűzi az istenség nevét. Ez a név minden emberben rögzítve van, függetlenül hitének jellegétől, cselekedeteitől, életstílusától, vallásától vagy társadalmi körülményeitől. Erről a kapcsolatról már legalább ezer évvel korunk tudományának ezen megállapítása előtt említés történt olyan ősi szent iratokban, mint a héber Sefer Yetzirah. A buddhizmus olyan fejlődésből indul ki, amelyben minden keletkezik, megváltozik, és végül újra feloldódik. A buddhista gondolkodók mindig is azt feltételezték, hogy a világegyetem több milliárd éves. Nem ismernek olyan teremtésmítoszokat, mint amilyet a zsidó-keresztény tradíció tartalmaz.

A buddhisták meggyőződése szerint nem csak az emberek, hanem az állatok is rendelkeznek olyan tudattal, amely túléli a halált.

A hinduizmus közelebb áll a modern tudományhoz. Az idő örök kerekéről beszél, amely egymást követő ciklusokban forog egy soha meg nem szakadó keletkezés, virulás és elmúlás egymásutánjában. Az egymást követő teremtések és az egész világegyetem feloszlása kozmológiájának megszokott gondolatmenetét képezik. Maga a lélek is, a születés és halál által, számos átmenetet él át. (Samsara)



KREACIONIZMUS



Európában az evolúció elméletét mind a tudományos világ, mind pedig az uralkodó közvélemény szinte egyöntetűen elfogadja. Amerikában egészen más a helyzet. Ott létezik egy elvi vita, ellentét, amelyre mélyreható vallási és filozófiai feltevések, és a fundamentalisták és modernisták között fennálló ellentét nyomják rá bélyegüket.

Az Egyesült Államokban egyre erőteljesebben hallatja hangját egy gyorsan növekedő, fundamentalista keresztényekből álló csoport, amely tagadja az evolúció elméletét. Ezek a keresztények dogmák által tűnnek ki. Abból indulnak ki, hogy az i. e. 6. évszázadban keletkezett, Júdeából és Mezopotámiából származó, ősi mondákat és mítoszokat tartalmazó gyűjtemény, melyet zsidó papok jegyeztek le, és három különböző forrásból ered, szó szerint közli a világ keletkezésének történetét. Eszerint Isten terve időtlen és megváltoztathatatlan.

Semmilyen kapcsolat nincs a különböző növények és állatok között, mindegyiket külön speciális teremtő eszmék hívták életre. E felfogás értelmében a világot kb. 4004 évvel Krisztus születése előtt, egyetlen hét leforgása alatt teremtették. Nagyon lényeges, hogy abszolút különbség áll fenn az állatok és az ember között. Ennél a pontnál különösen világosan megmutatkozik tagadó álláspontjuk az evolúció elméletével szemben, amely szerint az emberek a majmokból fejlődtek ki. A keresztény fundamentalista irányzat a következő csoportokból áll össze:

1. Az „ifjú földkreacionistákból”, akik úgy gondolják, hogy az evolúció tudományosan tarthatatlan, és csak az ateizmust kívánja igazolni. Úgy vélik, hogy a Bibliában leírt dolgok szó szerint valóságosak, és így értelmezik a teremtés történetét is, melynek valamivel kevesebb, mint 10 000 évvel ezelőtt kellett lejátszódnia.

2. A „régi földkreacionistákból” (aktualisták), akiknek meggyőződése szerint az ősi természeti folyamatok ugyanazon törvény szerint mentek végbe, mint jelenleg. A Föld korát sokkal régebbinek becsülik, a Teremtés könyvét mindazonáltal különbözőképpen értelmezik.

3. Végül pedig a „haladó kreacionistákból”, akik azon a véleményen vannak, hogy az emberi faj változott, vagy fejlődött. Úgy vélik, ez a folyamat megszakítás nélkül Isten irányítása alatt áll. Azonban különböző szemléletet képviselnek azon kérdést illetően, hogy hogyan is ment végbe az egyik vagy másik folyamat.

David A. Kaufmann, a Floridai Egyetem munkatársa, aki szintén ezt az elméletet képviseli, példának okáért a következőket állítja: „Az evolúció tanából hiányzik egy, a tudomány számára elfogadható magyarázat a precízen a sejtekbe illesztett kódexek eredetére vonatkozóan, melyek nélkül egyetlen specifikus fehérje - és ebből kifolyólag semmilyen élet - nem fejlődhet ki.”

Egy kívülálló Isten létezésének klasszikus érve szerint kell lennie egy „első oknak”.

Azonban olyan filozófusok, mint David Hume és Immanuel Kant, felhívják a figyelmet arra, hogy ez a megállapítás nem következetes, mert saját kiindulópontja által elértéktelenedik. Ha valóban mindennek van egy első oka, akkor mi okozta Istent?

Ebből következik, hogy - egy istenhez hasonlóan - az univerzum is spontán módon már ott volt.

Azonban mi van akkor, ha Isten és az univerzum egymástól elválaszthatatlan, sőt egy és ugyanaz?

Fordítsuk most figyelmünket még egyszer a Genezisre, a teremtés mítoszára, amelyben egy ismeretlen szuperintelligencia elképzeléséből indulunk ki. Ebben a történetben valóban szépen ábrázolják a Hold és a DNS keletkezése között fennálló kölcsönhatást, mégpedig úgy, ahogyan az életet ismerjük, és ahogyan az még fejlődni fog. Ez egy teremtésmítosz. Abban, hogy ezt eredeti formájában hagyományozták ránk, nyugodtan kételkedhetünk, tekintve a hatalmi politika által motivált módosításokat, és azokat a jelentős változtatásokat, melyeket a Biblia könyveiben az évszázadok folyamán végrehajtottak.

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. (1. Mózes 1,1) A földet és az eget tehát egy ismeretlen teremtő erő alakította ki, meghatározta a Holdnak a Földtől való távolságát, és gondoskodott a vízről a föld felszínén: „A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és Isten szelleme lebeg vala a vizek felett.” (1. Mózes 1, 2) A Hold kezdetben a Földtől igen kis távolságra vándorolt, azonban a keringés mértéke lassanként csökkent, és egy olyan forgás jött létre, amely létrehozta a nappalok és éjszakák rendszeres váltakozásait:

„És monda Isten: Legyen világosság! És lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, az első nap.” (1. Mózes 1,4)

„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.” (1. Mózes 1,15-16)

A Hold a Föld forgástengelyét ferde állásban tartotta, és ennek következtében létrejöttek a napok, évek és a váltakozó évszakok, melyek meghatározott szabály szerint ismétlődtek.

„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek…” (1. Mózes 1,14)

A Hold az első időkben hatalmas volt, és erősen világított. A Föld közelében keringve óriási árapály jelenségeket okozott. Ha nem lett volna a Hold, a tengerek beborították volna a Föld nagy részét, és csak nagyon kevés száraz terület maradt volna.

„És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket a mennyezet fölött álló vizektől.” (1. Mózes 1,6-7)

Továbbra is óriási árapály hullámok zúdultak a szárazföld partjaira, és mintegy felkeverték az életet adó „őslevest”, míg végül élet keletkezett. Élőlényekként először a növények fejlődtek ki:

„Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. […] És láta Isten, hogy jó.” (1. Mózes 11-12)

Az első állatok az óceánban keletkeztek. Később kimásztak a szárazföldre, majd szárnyas állatokként a levegőbe emelkedtek.

„És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszómászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten mondván: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.” (1. Mózes 1,20-23)

„Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. És látá Isten, hogy jó.” (1. Mózes 1,24-25)

Sokmillió életforma keletkezett és múlt el. Lassanként egyre bonyolultabb életformákká alakultak, míg végül egy bizonyos intelligencia és öntudat jött létre. 25 000 évvel ezelőtt még három emberfajta létezett: Homo floresienis, homo neandertalis és homo sapiens.

A neandervölgyi embereknek már nagyobb agyuk volt. Képesek voltak sírni, nevetni, és információt cserélni, éppen úgy, mint mi. Temetési szertartásaik alapján pedig vallásos tudatra következtethetünk.

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék (vegye át a felelősséget) a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket és monda nékik: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet
és hajtsátok birodalmatok alá; (bölcsen használjátok) és uralkodjatok (felelősségteljesen) a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1. Mózes 1,26-28)

Minden olyan katasztrófa után, amely a földön lévő civilizációkat nagyrészt elsöpörte, az akkori kultúrák túlélőinek a tudatossága ugrásszerű fejlődött tovább.

Az emberiség fejlődését talán leginkább egy gyermek fejlődéséhez hasonlíthatnánk. Az is ugrásszerűen megy végbe. Bizonyos időszakokban a gyermeket impulzusok érik, melyek hatására - akarja vagy nem - cselekedni kényszerül.

Az általunk ismert civilizációk körülbelül tíz-, tizenkétezer évnyire nyúlnak vissza, egészen Kr. e. 7000-10000-ig. Nagyon fontos mindenkor szem előtt tartanunk, hogy az emberiségnek nincs lineáris fejlődési menete. Korunk legfejlettebb gondolkodásmódja mellett a középkor mentalitása is megtalálható. Ezek újra és újra kölcsönösen befolyásolják egymást.

A Föld megszámlálhatatlanul sok, szélsőségesen különböző tudati szinten álló lélek fejlődési területe.



TUDATI UGRÁSOK



Egészében véve mégis megállapítható néhány fontos ugrás a tudatossá válás folyamatában:

- A Védák (kb. 6000 évvel és még korábban) nem tesznek különbséget az isteni és a teremtmény között. Minden egy, mialatt ugyanakkor minden úton van.

- Homérosz kb. i. e. 800-ban Odüsszeuszával kimondatja: „Én vagyok”, ami az egyén születésének pillanatát jelöli.

- Jézus Krisztus kb. i.sz. 30-ban a következő kijelentést teszi: „Az Isten országa tibennetek van.” (Luk. 17,21) A DNS-ben?

- 1336-ban Petrarca, a költő, egyik levelében leírja, hogyan mászta meg fivérével a Mont Ventoux hegyet. Amint felért a csúcsra és körülnézett, majdnem a földre roskadt, annyira lenyűgözte az élé táruló határtalan távolság által kiváltott érzés. A távolban más hegyeket pillantott meg, és azt is meg tudta mondani, mi fekszik azok mögött. Felfedezte a perspektívát: mennyi verejték és fáradozás azért, hogy a test közelebb kerüljön a mennyhez […] valahogy így érezhet és aggódhat az Istenhez közeledő lélek is…”

- A reneszánsz idején Bruno, Galilei és Kepler megállapítják, hogy a Föld nem a mindenség központja, és hogy a saját tengelye körül forog.

- A világmindenségben keringő kék Földbolygó képe korunkban is (1972) tudati ugrást okozott. Lassanként az egész bolygón felismerték, hogy mi csak egy nagy egész elenyésző részecskéi vagyunk.

Természetesen olyan tudatossági ugrások is végbementek, melyeket még nem voltunk képesek érzékelni. És ezeket még sok követi majd.

A két tudós, Watson és Crick 1953-ban tett felfedezését, hogy az életet a DNS irányítja, szintén a tudatosság egy ugrásának tekinthetjük. E felfedezés új lépést jelent-e egy kíméletlen materializmusban, vagy ahhoz vezet, hogy az ember gyermekéveit maga mögött hagyja?

Belátja-e végre, hogy Isten és ember, élet és természet, tudat és fejlődés, lényegében egy és ugyanaz? Felnőtté válik-e végre? Olyan egyéniséggé válik-e, aki saját magáért és környezete valamennyi élőlényéért felelőséget vállal?



BELSŐLEG SZEMLÉLD!



Egyébként Lao-ce, Konfuciusz, Buddha és az ugyancsak az i. e. 6. évszázadban élt Jina, akinek követői a jáinok voltak, nem egy külső istenségből indultak ki. Megállapították, hogy a belső harmóniát, melyet a szív ismeretének vagy Gnózisnak is lehet nevezni, az embernek saját magának kell elérnie. Szemléletükben és filozófiájukban nem léteznek bosszúálló vagy szerető, külső és megszemélyesített istenek, hanem mindig maga az ember dönt saját sorsa felöl. Már jóval a DNS felfedezése előtt kelet és nyugat misztikusai újra és újra elmagyarázták, hogy az istenség az emberben található és nem rajta kívül.

Eckehart mester egyik prédikációjában a következőket mondta: „Isten mindenütt jelen van és mindenütt tökéletes. Egyedül Isten mozog minden dologban, azok lényegében. […] Isten kiváltképp minden (dolog) legmélyében van.”

Angelus Silesius alkotta a következő szavakat: „Isten semmi, üres; tér- és időtelen. Fognád, utána nyúlsz - s épp így veszíted el.” (Kulcsár F. Imre fordítása)

A szufik egyik mondása így hangzik: „Isten a sziklákban alszik, a növényekben álmodik, az állatokban mozog és az emberekben ébred fel.”

Az Ashtavakra Gitá-ban erről így olvashatunk: „A végtelen mélység vagyok, melyben minden világ eredete megtalálható. Minden megjelenési formán túl és örök nyugalomban, ilyen vagyok.”

Sri Rama Krishna ezt mondja: „Isten neve az 'Én vagyok'. Isten nem más, mint az Önvaló.

Shankara: „Én vagyok Brahma. […] Lélekként, tiszta tudatként, minden jelenség alapjaként lakozom minden lényben. […] Tudatlanságom napjaiban azt hittem, hogy azok rajtam kívül állnak. Most már tudom, hogy én minden vagyok.”

És Thomas Merton: „Ha áthatolok saját lényem mélységeihez, saját valóságomhoz, a meghatározhatatlan léthez, ami a legmélyebben létező sejtemben vagyok, elérem a végtelen 'Én vagyok' élményét, amely a Mindenható abszolút neve.”

Lewis Carrol Alice Csodaországban című meseregényében világosan ábrázolja az emberiség általános helyzetét:

„Lassú egy ország lehet - mondta a Királynő. - Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj. Ha máshová akarsz jutni, legalább kétszer olyan gyorsan kell futnod.” (Révbíró Tamás fordítása)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,