Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2008-as évfolyam

2008/2/ Sophia teremtése

Pentagram > 2008-as évfolyam

Hit és bölcsesség a Nag Hammadi teremtéstörténetekben



A Nag Hammadi-ban talált szövegekben a szellem, a lélek és a test szerinti isteni teremtés keletkezését másféle módon mutatják be, mint ahogyan az a Bibliában található. A különleges felfedezés ebben az, hogy ezen iratok szerint az Ó-testamentum Genezise nem a teremtés kezdetét mutatja be, hanem csak jóval később indul - egy második fázisban, és a fejlődésnek egy alacsonyabb fokán. Ezen összefüggések megértésének kulcsát „Pistis-nek” - hitnek - nevezik. Ebben az írásban „János Apokryphonjára” és a „Világ keletkezéséről” című szövegekre hivatkozunk.

Az első teremtés közvetlenül a nyugalomban lévő szellemből indul, és mint plerómát vagy nyolcságot említik: a mozgásban lévő megnyilvánult szellem világát. A Nag Hammadi iratokban leírják a teremtés első fázisát. A Biblia Genezise ezzel szemben a lélek-anyagi világnak az Eonok által a káoszból való teremtését ecseteli, akiknek legnagyobbja az ó-testamentumi Isten. Ez a bosszúálló, haragos Isten nem a legmagasságosabb Isten, a kimondhatatlan, az egyetlen, akiből az első kezdet lett, hanem az „oroszlánfejű erő”.

Miért volt ez a tudás oly sokáig elveszett? Végső soron mit is jelent mindez? Az anyagban raboskodó, halandó emberek elfelejtették az első teremtés ismeretét, emiatt pedig szellemmagjukat is elfeledték, és így a valódi hit alapját is. Már nem ismerik az „első embert”, a „Fény-Ádámot” - szellemi ősképüket, amely a Plerómában örökké létezik. Ha azonban az embernek sikerül ismét felfedeznie a szívében rejlő szellemmagot, és életét erre irányítani, akkor a hit legyőzi a halált. A benne lévő Fény-Ádámot feltámasztja az anyagi sírból, és az élő jelenben megkezdődik a Plerómába való felemelkedés.



Az első teremtés



„János Apokryphonjában” a feltámadt Jézus a láthatatlan Istenből való eredeti teremtés kibontakozásáról oktatja tanítványát, Jánost. Azt mondja: „Egy a birodalom, amely felett semmi más nincsen. A mindenség valódi Istene és Atyja, a láthatatlan szellem, aki a mindenség felett van, aki múlhatatlanul a tiszta fényben lakozik, akit senki szeme fénye nem láthat.” […]

„És amikor az Ő gondolkodása […] hatásos lett, kilépett belőle és megnyilatkozott neki világosságának fényességében - ez a hatalom, amely az Atya minden kinyilatkozása előtt való. Megjelent a gondolkodásából, ő, a mindenség 'első gondolata'. […] Ez a világosság fényessége, a világosság képe, a tökéletes hatalom, a láthatatlan, szűzies szellem képe, aki tökéletes. […]

Ő a mindenség anyaméhe, ugyanis ő mindnél előbb volt: ő az atya-anya, az első ember, a Szent Szellem, a háromszor férfi, a férfi-nő a háromszoros névvel, a láthatatlan örök Eonja és az első kiáramlás.” Ez az első, mennyei ember a Krisztus, az „Önteremtett”. Létezett, mielőtt a világot teremtették, mert ő volt Isten első emanációja, az isteni gondolkodás első megnyilatkozása. Úgy mondják, a láthatatlan Isten hallgatásából lett. Belőle pedig, az önteremtettből, az Ige által lett a mindenség, mint első, tökéletes teremtés. Ez az első teremtés, amit „Plerómának” vagy „nyolcságnak” is neveznek, a láthatatlan Istennel összhangban létezik, és szorosan kötődik hozzá.



Pistis, a hit ereje



Ennek a belső kapcsolatnak az erejét nevezik a Nag Hammadi szövegek Pistisnek, vagyis hitnek. A hit által - Pistis által - kapcsolódik az eredeti teremtmény az alkotójához.

De ez az ősállapot nem maradhat meg. Az Istenhez kötött hit ugyanis Isten teremtésének láttára önmagából bölcsességet fejleszt. Isten teremtésének felismerése szükségszerűen bölcsességhez vezet! Ezért a teremtés további menete folyamán Pistisből projekcióként indul ki a bölcsesség ereje, amit Sophia-nak neveznek. Így keletkezik a hatalmas erő, a „Hit-Bölcsesség”, melyet a szövegekben „Pistis Sophia”-nak neveznek.



A mikrokozmikus Pistis Sophia



A Pistis Sophia keletkezése mikrokozmikusan is végbemegy. Ha egy halandó ember a mulandó természettől való megváltást keresi, és követi szíve rózsájának hívását, akkor ő az énelölés útját járja. A benne lévő „Másik” az állhatatos hit, a Pistis által növekedni kezd. Adott időben, amikor a másik tudatossá válik, elkerülhetetlenül kifejlődik belőle az új bölcsesség: Sophia. Tehát a jelöltben a rózsa újjáélesztése által a mikrokozmikus Pistis Sophia - a hithez kapcsolódó bölcsesség - is megelevenedik.

Ám ez a mozzanat a legnagyobb krízis pillanatát is magában rejti. Mit tesz a Sophia, ha öntudatára ébred? Marad társához, a Pistishez kötve, vagy sem? Tehát vajon a bölcsesség minden körülmények között egységben marad-e a láthatatlan szellemmel, vagy sem?



A Sophia krízise



„János Apokryphonja” így folytatódik: „A gondolaterő Sophia-bölcsessége […] azonban egy Eon. Ezért elgondolkodva egy gondolatot keletkeztetett önmagából, mint a láthatatlan szellem és az 'első felismerés' visszatükröződését. Az volt a vágya, hogy megnyilvánítsa önmagának egy tükörképét. Ám ez a Szellem akarata, és társa beleegyezése nélkül történt - ugyanis ő nem értett vele egyet… A Mű azonban, ami keletkezett benne, egy tökéletlen megnyilvánulás volt. Eltért az ő alakjától, mert társa nélkül teremtette. […]

Amikor érzékelte akaratának ezt az eredményét, akkor annak sárkányalakja és oroszlánarca volt. Szemei viszont világító tűzvillámok voltak. Ekkor ellökte magától, el a helyéről. […] És a „Jaldabaoth” nevet adta neki. Ez az „Első Uralkodó”. Miután sok erőt vett anyjából, eltávolodott tőle, messze attól a helytől, ahol született. Erőssé vált, és más eonokat is készített magának világosságból, tűzből és lángokból, melyek még most is léteznek.”



Az oroszlánfejű erő



Jaldabaoth, Sophia (bölcsesség) fia, annak önhatalmúságából születve, az oroszlánfejű erő, amely a továbbiakban a sötétség káoszából megformálta világunkat és a földi emberiséget. Jaldabaoth az ősatya, az ó-testamentumi Isten, akiről írva vagyon: „Az isten Szelleme lebeg vala a vizek felett”. (1. Mózes. 1,2) Ezeket a vizeket a Nag Hammadi szövegekkel összefüggésben a sötétség káoszának fogják fel.

Az Ó-testamentum teremtéstörténete ezek szerint a második teremtés története, ami nem a Láthatatlannak a Szelleméből keletkezett - a csendből - és nem is első emanációjának Igéjéből, hanem a hittől és így a Szellemtől elválasztott Sophia önfejűségéből.

Ez az esemény is mikrokozmikus valóság. Minden nap lejátszódik az emberben, mikor a gondolkodás a szellem nélkül működik! Ugyanabban a pillanatban a gondolkodás az anyaghoz kötődik, és ennek a természetnek az eonjait teremti. A világon mindenütt ezt látjuk az emberek „oroszlánfejű” gondolat-teremtményeiben. De mindenekelőtt arról van szó, hogy ezt az oroszlánfejű lényt, az önfejűség teremtményét, leleplezzük önmagunkban. Hogyan történhet ez meg? Ki segít nekünk ebben? A Nag Hammadi szövegekben ehhez egy fontos kulcsra lelünk.



A vak isten bűne



Jaldabaoth, a Pistis Sophia fia, hét fiút nemzett, és mindegyikőjüknek kiosztott egy mennyországot. A „Világ eredete” című könyvben ez áll: „Ez a káosz hét mennyországának hét hatalma.” […]

„És minden Istenek és angyalaik áldoztak és hódoltak neki. Ő azonban szívében örült ennek és szünet nélkül pöffeszkedett, és azt mondta nekik: 'Senkire nem vagyok ráutalva!' Majd folytatta: 'Isten vagyok, senki sincsen rajtam kívül!' De amint ezt mondta, vétkezett minden halhatatlan ellen, akik hallották szavát és megőrizték maguknak.

És Pistis (hit), aki látta a legnagyobb úr istentelenségét, haragos lett és így szólt, anélkül, hogy (amaz) láthatta volna: 'Tévedsz, Samael!' Samael azt jelenti: 'vak Isten'. Egy fényes, halhatatlan ember létezik előtted. Meg fog nyilvánulni a ti teremtett testeteken belül. Úgy lép majd rátok, mint az agyagra. És Te a tieiddel alá fogsz szállani anyádhoz, a mélységbe. Ugyanis tevékenységed végén, az igazságban minden tökéletlenség nyilvánvalóvá lesz, majd feloldatik. El fog múlni, és olyanná lesz, mint ami sosem volt.

Az ősatya válaszolt: 'Ha valaki előttem létezik, akkor hát mutatkozzon meg, hogy láthassuk világosságát!' És lásd, onnan fentről, a nyolcságból, fény jött, és a Föld minden egén át levilágított. Ekkor látta az ősatya, hogy a világosság szép volt, ahogyan ott fénylett, és erre zavarttá vált és nagyon szégyellte magát. Amíg a világosság megjelent, egy csodálatos ember képe nyilvánult meg benne. Senki sem látta az ősatyán kívül és a Pronoián (értelmen) kívül, aki vele volt. De a kép világossága a mennyek minden erőinek megnyilvánult, és ez mindannyiukat megzavarta.

Mikor Pronoia (az értelem) meglátta az angyalt, az iránta érzett szeretet meghatotta. Ám ő gyűlölte őt, mivel a sötétségben volt. Pronoia (értelem) most az után kezdett sóvárogni, hogy átölelhesse, de képtelen volt rá. Mivel szeretetét nem tudta kielégíteni, kiöntötte világosságát a Földre. Ettől a pillanattól fogva nevezték az angyalt 'Fény-Ádámnak', ami azt jelenti: a fényes Vér-Ember.”



A tökéletes ember képe



Bukottságában az embert is újra meg újra megzavarják az isteni életterületről érkező fényimpulzusok. A tökéletes ember benne lévő képét nem látja ugyan, de a világosság mégis megzavarja. Az értelem ekkor megkísérli megkaparintani a világosságot, de nem képes rá. Ezért önti ki szeretetét a Földön. Ez azt jelenti, hogy elferdíti az eredeti életterület fényimpulzusait a földi gondolatteremtményekbe.

Térjünk azonban még egyszer vissza a Nag Hammadi szövegekre. Tehát irigység és rosszakarat keletkezett az eonok között, mert fel kellett ismerniük, hogy létezik egy fényes ember, aki már előttük volt, és nagyobb hatalma van, mint nekik. Ezért Jaldabaoth a káosz hatalmaival, a szükség uraival együtt elhatározta, hogy önmagából teremt embert, azon minta szerint, amit ő és a hatalmak láttak. Foglyul akarták ejteni benne a világosságot, amire olyan féltékenyek voltak. Ezért emberi testeket alkottak a sötétség anyagából, „karámnak a világosság számára”. Ez volt az anyagi ember.

A „Világ eredetéről” című műben ez áll: „(Az anyagi ember) teste hasonlatos az ő testükhöz, ősképe azonban olyan, mint azé az emberé, aki megjelent nekik.”

Mielőtt azonban elkészültek, Sophia Zoe (Bölcsesség Élet) ereje megelőzte őket, és maga is egy embert alkotott, aki arra volt hivatott, hogy tanítsa, és majdan a sötétség erőitől mentse meg az anyagi embert: a lélekembert, akit 'Hermafroditának', vagy az élet tanítójának is neveznek, ez héberül: 'Éva'.



Az ember három manifesztációja



Az ember mindhárom manifesztációjának ősképe (Szellemember, lélekember és anyagember) tehát a Fény-Ádám, aki a nyolcságból - amely az Isteni teremtés - ereszkedett alá, hogy a sötétség urát korlátok közé utasítsa, és hogy a sötétség hatalmainak megmutassa az Isteni világosságot. Ez Krisztus ereje, aki leereszkedik világunkba, mikrokozmoszunkba, hogy mikrokozmikus Jaldabaoth-unkat - az aurikus ént, az önfejűség teremtményét - megtámadja. A sötétség hatalmai azért alkották az anyagi embert, hogy a világosságot foglyul ejtsék. De a lélekemberen keresztül, Sophia Zoe teremtményén át a sötétség feltöretik és feloldatik, és az első, a tökéletes ember képe ismét megnyilvánul.

Végezetül még egyszer idézünk a „Világ eredetéről” című írásból:

„Tehát az első Ádám, a világosságé, szellemi. Az első napon nyilvánult meg. A második Ádámot lélekkel látták el. A hatodik napon jelent meg, és 'Hermafroditának' hívják. A harmadik Ádám földi, ez annyit jelent, hogy a 'törvény embere'.

A világban háromféle ember létezik, és az ő utódaik, míg az Eon a végére nem ér: a szellemi, a lelki és az anyagi. […] Ennek megfelelően a keresztelésnek is három módja van. Az első szellemi, a második tüzes, a harmadik pedig a víztől való.”



A Fény-Ádám hagyatéka



A Fény-Ádámból, a szellemiből, az első emberből, az anyagi ember számára csupán a szív rózsája maradt hagyatékul. A szellemember utolsó maradéka, amely a mikrokozmosz közepén található, fényimpulzusaival megzavarja a földi embert. Ez a világosság nyugtalanít, és keresésre ösztönöz: „Létezik egy másik természet, amely más, mint ez a halandó”, így szól a Fény-Ádám hangja a szívünkben.

Hol van az odavezető út? Pistis, a hit ereje láthatatlan nehézségi erőként köti össze a szellemember utolsó maradékát az eredeti teremtéssel. Ez a rózsából eredő erő a hit, amely a megszabaduláshoz vezet, a hit, ami napvilágra hozza az igazi Sophiát, a hit, ami hegyeket mozdít el. A földi ember a világossággal szembeni alázatossággal és áldozatkézséggel közeledhet a hitnek ehhez az erejéhez. Akkor az igazságban megtapasztalja, mit jelent az, hogy „Legyen néked a te hited szerint.”





Források:



János Apokryphonja
, Konrad Dietzfelbinger, Nag Hammadi teremtéstörténetek című művében, Andechs 1989.

A világ keletkezéséről, Konrad Dietzfelbinger, Nag Hammadi teremtéstörténetek című művében, Andechs 1989.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,