Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2009-es évfolyam

2009/1/ Égi és földi szerelmi történetek

Pentagram > 2009-es évfolyam

A legtöbb szerelmi történet, mely az emberiség egyetemes ismeretének részévé vált, nem happy enddel végződik. Pontosabban: a két szerelmes közötti szerelem, nagyon különböző okoknál fogva, nem teljesül be. Rómeó és Júlia, Fauszt és Margit, Orfeusz és Euridiké, Trisztán és Izolda, s ehhez a listához hozzátehetjük még a keleti Leila és Majnún történetét is. Miért olvassák és mesélik ezeket a történeteket korszakokon át? Újra és újra megelevenítik, megfilmesítik és eltáncolják ezeket. Miért nincsenek boldogan végződő történetek? Mi jellemzi azokat a szerelmi történeteket, amelyek bekerültek az emberiség egyetemes ismeretkincsébe?



LEILA ÉS MAJNÚN



Ezt a felfogást jól érthető módon közvetíti Leila (a név jelentése: éjfekete szemű és hajú) és Majnún története, melyet a perzsa költő, Nizami írt 1188-ban. Röviden a következőkről szól a történet. A fiatal beduin, Majnún és Leila egymásba szeretnek. Leila apja azonban ellenzi a házasságot, és lányát máshoz akarja férjhez adni. Majnún kétségbe esik, és megszökik a családjától, a törzsétől és a szülőföldjéről is. Céltalanul és magányosan kóborol a sziklás pusztaságban. „A gazellák szemei elvesztett kedvesére emlékeztetik. Senki sem segíthet rajta; senki sem adhat számára megnyugvást. Nem ismer semmi mást, és nem beszél semmi másról, mint Leiláról.” Elveszti a józan eszét mérhetetlen fájdalmában. Minden erőfeszítés, hogy észhez térítsék és visszavigyék a törzséhez, kudarcot vall. Az apja még egy mekkai zarándoklatra is magával viszi, hogy istenhez folyamodjanak, hogy szabadítsa meg ettől a fájdalomtól, de ez sem használ. Majnún imádkozik, hogy apjának örömet okozzon, és azt kéri: „Te, aki hagytad, hogy a szerelem megrohanjon minket, egy dologért könyörgök hozzád: támassz fel engem a szerelemben, hogy én és a kedvesem boldogok lehessünk, még ha belepusztulnék is.”

Majnún megindító versekben fejezi ki a szomorúságát. Sokan felkeresik, és hallgatják, milyen gyönyörűen énekli költeményeit, milyen szívhezszólóan játszik fűzfasípján és írásba foglalják rögtönzött verseit. Eközben Leila továbbra is hűségesen szereti Majnúnt. Férje halála után elhagyja magát, boldogtalanságáról panaszkodik, és egyfolytában elvesztett kedvese után sírdogál, míg egy hideg őszi éjszakán csendesen eltávozik az élők sorából, szemeit az ajtóra függesztve, s Majnún nevét suttogva. Leila halála után Majnún végső elkeseredésében az asszony sírjához megy, és ő is meghal. Majnún teste egy évig marad Leila sírboltjában, s míg mindkét test el nem porlad, azok a vadállatok őrzik őket, melyek Majnún társai voltak a sivatagban és vigyáztak rá. Egészen az asszony halálának évfordulójáig, amikor is barátai és rokonai megtalálják Majnún testét a sírboltban az asszony sírjára borulva. A férfi iskolatársai ismerik fel a tetemet. Ezután Leila mellé temetik. A két szerelmes, akiket a földön elválasztottak, de akik összekapcsolódtak az örökkévalóságban, most már eggyé vált.



A SZERELEM VALLÁSA



Leilának és Majnúnnak nem engedik meg, hogy találkozzanak, de versei révén, melyet az egész országban jól ismernek, Leila tud a férfi bánatáról. Csak egyszer sikerül látniuk egymást egy barát segítségével. Habár senki sem zavarja őket, mégis távol maradnak egymástól. „Leila fátylába burkolózva és az alkonyi félhomály védelme alatt sietett a kertbe. Lelke gyorsabb volt, mint a léptei. Aztán meglátta Majnúnt. Mégis megállt, mielőtt elérte volna a pálmafát, amelynek a férfi támaszkodott. Térdei reszkettek, és úgy tűnt, lábai földbe gyökereztek. Tíz lépés választotta el a kedvesétől. Egy bűvös kör vette körül a férfit, melyet Leila nem léphetett át. A mellette álló öregemberhez fordult, és azt mondta: 'Nemes uram, eddig jöhettem és nem tovább. Nézd, most már olyan vagyok, mint egy égő gyertya. Ha közelebb mennék a tűzhöz, egészen elpusztulnék. A közelség a bukásunkhoz vezet; a szerelem vallásában ez helytelen…”

Leila olyan szerelmesnek tartja magát, akit a „szerelem vallása” kötelez. Ez vajon mit jelent? Leila tudja, hogy vágya nem teljesülhet a földön. „A közelség a bukásunkhoz vezet.” A szerelem, mely őt és Majnúnt egyesíti, nem teljesedhet be fizikailag. Bármilyen kísérlet arra, hogy szerelmüket ezen a szinten fejezzék ki, ellentmond az említett „szerelem vallásának”. A „vallás”, religio fogalmának használata azt jelenti, Leila tudatában van annak, hogy szerelmi vágyakozása valójában az eredet utáni vágy. Ezért a szerelem vallása valójában a szerelmesek ígérete arra, hogy betöltik az eredetükkel való újraegyesülés feladatát.



MAJNÚN, EGY BÖLCS SZERELMES



Ha Majnún szerelmét emberi szenvedélynek látnánk, túlzónak és mértéktelennek ítélnénk. Ha azonban egy magasabb vágy jelképének tekintjük, Majnún valóban szerelmessé válik. Hasonlóan az „akinek nincs elég hite, annak egyáltalán nincs hite” mondáshoz (Tao Te King), Nizami a költő is elmondhatja: „Az a szerelem, mely nem örök, az érzéki szenvedélyek játékszere marad csupán, és elmúlik, mint az ember fiatalsága. Ami azonban elmúlik, az az idő, nem a szerelem. Még ha minden más csak káprázat és a képzelet szüleménye is, a szerelem nem az, mert a kályha, amelyen ég, az örökkévalóság, aminek sem kezdete, sem vége nincs. Mint a szerelem bölcse, Majnún tiszteletreméltó nevet érdemelt ki.”

Majnún mindazonáltal több ennél. Nemcsak a „szerelem királya”, hanem a sivatag magányában az állatok királyává is válik.

Majnún és Leila két olyan ember, akik sokkal jobban emlékeznek az elvesztett paradicsomra, mint sokan mások. Majnún együttélése a vadállatokkal szintén erre utal. „Majnúnt sosem fenyegették azok az állatok, amelyeknek vadászterülete a füves pusztaság és a sivatag. Ezt igen csodálatraméltónak tartják. Az állatok lassan megszokták őt. Igen, vonzódtak hozzá. Már messziről megérezték a szagát, és repülve, futva, vágtatva, csúszva-mászva közeledtek, s a kör mind kisebb lett körülötte. Különféle fajtájú és méretű állatok voltak ott. És, ó csodák csodája, nem tépték szét egymást, sőt, amíg ez a rokonszenves idegen köztük volt, még az egymás iránti félelmüket is elfeledték. Úgy tűnt, mintha hirtelen megfeledkeztek volna ragadozó mivoltukról, és egyre bizalmasabbak lettek egymás iránt. Ezen a kíséreten belül Majnún királlyá vált, mint egykor Salamon… A farkas már nem tépte szét a bárányt, az oroszlán behúzta a karmait a vadszamár láttán, a nőstényoroszlán megszoptatta az árván maradt fiatal gazellát, és a sakál eltemette ősi viszályát a mezei nyúllal…”

A kertben való találkozásuk alkalmával, mely az egyetlen volt az elmúlt évek során, Leila arra kérte barátját, aki a találkozást lehetővé tette, hogy kérje meg Majnúnt, írjon néhány verset a számára. Majnún ezt írta:

„Még ami egy, annak is kettőként kell itt megjelennie, és nem válhat már most eggyé. Nem vezet út az egyik testtől a másikig, csak a lélek mehet a lélekhez. A szív örök, mert szeret téged, halál van ott, ahol te nem vagy. Amíg velem vagy, egész maradok, mert te vagy az én részem az örök életből…”

A Leilának írt költeményben azt olvassuk, hogy megosztottság jellemzi az életünket: „Még ami egy, annak is kettőként kell itt megjelennie.”

Itt a földön a férfi és a nő eredeti egysége megszűnt. Az ember most vagy férfi, vagy nő. Az egységből kettősség lett. S így az eredeti egység iránti vágy is elveszett. Azóta a földi életet az egység és az elvesztett társ keresése határozza meg. Nyilvánvaló, hogy az emberi lény nem tudja megvalósítani ezt az egységet. „Csak a lélek mehet a lélekhez.”

Van azonban - mondja Majnún - ebben a bánatban egy gyógyító elem is. Ez a szerető szív, ami azonban csak az örök szerelem történetét rejtő öltözet. Ez teszi Leila és Majnún meséjét egy nem mindennapi szerelmi történetté. A szellem és a lélek szerelmének történetét beszéli el.

Amikor Majnún azt írja: „halál van ott, ahol te nem vagy”, ez nem azt jelenti, hogy ő, Majnún meghalna a kedvese nélkül. Azt akarja kifejezni, hogy csak az az élet lehet valódi, melyet a szellem megérintett. Ha a szellem nincs jelen, akkor „halál van ott, ahol te (a szellem) nem vagy.”

Az a sor, hogy „Amíg velem vagy, egész maradok, mert te vagy az én részem az örök életből…”, az imént mondottakat hangsúlyozza. A szeretet örök, múlhatatlan elvére utal, melyet a szív rózsájának vagy lótuszvirágnak is neveznek. Ez a szeretet az örök élet része, vagy - a rózsakeresztesek szóhasználatában - az Örök Világosság szikrája, az örökkévalóság legkisebb része, melyet bensőnkben hordunk.



EGY BOLDOG VÉG NÉLKÜLI SZERELMI TÖRTÉNET?



Ez a történet azt magyarázza, hogy az eszményi szerelem nem lehetséges a kettősség, a nemek elválasztottságának feltételei között. Majnún költeménye azonban világossá teszi, hogy az eredeti egység emléke fennmaradt. A szerelem alapelve az örök élet része. Számunkra az eredetnek ez az emléke egyszerre állandó, rejtett bánat, valamint - optimális körülmények között - hajtóerő is, mely arra késztet minket, hogy kikutassuk e bánat okát és a gyógyulás útját. Sokféle módon foglalkozhatunk ezzel a bánattal. Az egyik az ideális földi szerelem keresése. Most már megérthetjük, miért érintenek meg bennünket olyan mélyen a boldogtalan szerelemről szóló történetek. Habár a történet „átlagos” földi szerelmespárokról szól, szerencsétlenségük mélyen megindít bennünket a lélek szintjén. Boldogtalan szerelmükben felismerjük, hogy két ember között nem jöhet létre ideális szerelem, és velük szenvedünk. Tudjuk, hogy ez miért nem létezhet, de újra és újra arra vágyunk, hogy bárcsak nekik sikerülne.

S mivel a múlhatatlan, örök szerelem utáni vágy beteljesületlen marad, az újságosbódék tömve vannak a happy enddel végződő szerelmi történetekkel. Az illúzió megvigasztalhat minket néhány órára, de az éhség kielégítetlen marad. A boldogan végződő történetek lehetnek akár kifinomult irodalmi remekek, mint Jane Austen regényei, de banális füzetes románcok is. Mindkét irodalmi formának ki kellene elégítenie a tökéletes szerelem iránti vágyunkat, de nem ez történik. Ez a téma teszi a televíziós szappanoperákat is oly vonzóvá.

Leila és Majnún meséjéből valami mást is megtudhatunk. Ez a szellem és a lélek története is, melyek nem találkozhatnak e természet emberében, és nem fejezhetik ki magukat teljesen benne. Ezért mondja Leila: „Ha közelebb mennék a tűzhöz, egészen elpusztulnék.” Leila megérti, hogy jelen állapotában nem közeledhet a tűzhöz. A természetlélek ezt nem tudja megtenni. Hogy közeledhessen a tűzhöz, a szellemhez, Leilának - a természetléleknek - át kell változnia. A szellem csak egy felkészült lélekkel találkozhat.



AZ EMBERI LÉLEK ÁTVÁLTOZÁSA



E felkészülés során a férfinak és a nőnek más a feladata, és erre különbözőképpen is vannak felszerelve. Ennek az ösvénynek a célja a kettősségből az egységbe való visszatérés. Azt is mondhatjuk, hogy ennek az ösvénynek ki kell minket vezetnie a polaritásból. Ez igazi változáshoz, transzfigurációhoz vezet. Akkor a polaritás, a bukás eredménye - az elválasztottság, ami egyébként ugyanakkor a mozgás és a változás serkentője is - semlegesítve lesz. Ez az állandó változás, a boldogság és a boldogtalanság, az élet és a halál közötti váltakozás az, ami felébreszti a vágyakozást e polaritás hatástalanítására, és ennélfogva az elválasztottság megszüntetésére is.



A JÓ VÉG



Az ember szintjén a tűz és a víz nem férnek össze egymással. A szellem és a természetlélek nem tartoznak együvé. De miután a lélek fejlődésen megy át, egy nap képes lesz közeledni ehhez a tűzhöz anélkül, hogy az elpusztítaná.

Angelus Silesius a következőképpen írja le a célt, az egység keletkezését a kettősségből:

„Ha végső végemet s kezdetem' tudni vágyom,

Magam Istenbe kell s Istent magamba zárnom,

S lennem egészen ő: fényben kell lenni fény,

Egy szó a Szóban és Istenben Isten: én.”



(Tatár Sándor műfordítása)





Irodalom:

Nizami, Leila és Majnún, Manesse Kiadó, 1963 Zürich, utószó R. Gelpke.

A. Silesius:

http:/felix.unife.it/++gedichte

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,