Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2009-es évfolyam

2009/1/ Szedjétek fel a horgonyt

Pentagram > 2009-es évfolyam

+++ Az első kormányos naplójából +++ Feljegyezve és átnyújtva a nyílt tengeren úszó élethajóknak, felhívás minden belső hajós számára, és szellemi tisztelet a tengeri hagyományoknak. +++ Hajóink találkozzanak az új hajnalpír fényében. +++ dicsőség Jézusnak +++ hahó +++





A kapitány személyes hajónaplója, 7. év, 40. nap, 09:00 óra +++ Megérkezés a kiindulópontra +++ az admiralitás új parancsai +++ kapitányként az utolsó bejegyzés +++



A hosszú utazás befejeződött: a kormányosi fedélzetről megpillantottuk a hazai kikötőt. A behajózás a koraesti órákban várható. A látási viszonyok jók, a háborgó tenger ellenére jól haladunk előre. Történt valami váratlan: révkalauz érkezett a fedélzetre, aki a vezető tisztnek átnyújtott személyes sürgönnyel a legtitkosabb sejtéseimet támasztotta alá. Az admiralitás parancsainak megfelelően, érkezésünk után rögtön új kapitány veszi át a hajót. Lefokoztak első tisztnek, és a sürgöny mellett egy új legénységi lista is volt. Azonnali hatállyal új küldetést rendeltek el.



Tartottam tőle, de titokban reméltem is, hogy a parancsnokságom alatti utolsó utazás nem marad következmények nélkül. Alapjában véve, a büszkeségem és a tengerészeti karrier körül forgó gondolataim ellenére az elbocsátás híre majdhogynem megkönnyebbülés volt számomra. Mintha a szégyentől vagy egy megmagyarázhatatlan bűntől való megszabadulás lenne - de egyidejűleg mégis visszatérés a becsülethez és felelősséghez.

Három hajótörés, a legénység tagjait ledöntő fertőző betegségek, kizsákmányolás, a rakomány hűtlen kezelése, és a küldetések során történő önhatalmú útirány-változtatások - mindez egyértelműen az én felelősségem volt. Emellett történtek halálesetek is, és nem csak a távoli vidékeken kitörő erőszakos nézeteltérések miatt, hanem a helyzet teljesen hibás megítélése miatt is. A legénység sok hűséges és tiszteletreméltó tagja sincs már a fedélzeten, szomorúak voltunk, hogy meg kellett válnunk tőlük.

Különösen ezek a tragédiák, minden küldetésünk végső zátonyra futása, és a hajón keletkező javíthatatlan károk vetettek véget valóban és végérvényesen a felsőbb vezetés türelmének. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a legénység tagjai között mindig akadtak olyanok, akik már a felsőbb vezetés puszta létezését is megkérdőjelezték. Az önhatalmú útirány-változtatások, és a magunk választotta küldetések túlságosan is megerősítették azokat a gondolatokat, hogy hogyan is létezhetne egyáltalán valamiféle rendező elv vagy felsőbbrendű parancs. Folytonos bizonyítékul szolgált erre a minket körülvevő valóság is: a tenger végeláthatatlan messzesége és ijesztő kilátástalansága, a legkülönbözőbb, és gyakran veszélyes élőlényekkel teli lélegzetelállító mélységek, a fedélzeten előforduló megfékezhetetlen erőszak és gátlástalan fegyelmezetlenség, és ehhez még az állandóan romló ellátás - és a mardosó elégedetlenség amiatt, hogy egy kapitányban csak azért kell bízni, mert ő került a fedélzetre, és ő határozza meg az irányt. Milyen gyakran álltunk csupán hajszálnyira egy zendüléstől. Előfordult, hogy a legénység feldühödött tagjai elfoglalták a parancsnoki hidat, és gúnyos kacajjal tagadtak meg minden parancsot. Csak az ezután eluralkodó káosz, és a végérvényes elsüllyedés veszélye érzékeltette, éppen a legszörnyűbb lázongások közepette, hogy még mindig jobb egy rossz kapitány, mint ha egyáltalán nincs vezetőnk.

Annál meglepőbb volt mindannyiunk számára a felső vezetéstől kapott révkalauz. Olyan volt ez nekem, mint egy csoda, habár a révkalauz ismeretlen maradt, és rögtön a parancsok átadása után el is hagyta a hajót. Ez az esemény egy pillanat alatt több nyugalmat, rendet és világosságot teremtett a legénység sorai között, mintha az összes eddigi parancsot egyszerre mondták volna ki. Én, mint az eddigi kapitány, aki soha nem kérdőjeleztem meg a felsőbb vezetés létezését, még mindig hivatottnak éreztem magam arra, hogy szabadon cselekedjek, és az önálló döntéseimet egy magasabb elv kifejezésre juttatásának tekintsem. De volt még egy utalás - valami oly félelmetes és elutasíthatatlan, hogy a mai napig próbáltam titkolni a legénység elől: a hajó rejt valamit.

Már az első utunkon feltűnt, hogy a hajó szerkezetének időről időre új lehetőségei és tulajdonságai nyilatkoztak meg - mindenekelőtt akkor, ha különleges kihívásokat vagy veszélyeket kellet megoldani.

Az első parancsnokságom alatt például meglepődve állapítottuk meg, hogy a hajónk messzemenően biztonságos, és a tájékozódáshoz nincs szükségünk arra, hogy valamelyik ismert szárazföld közelében legyünk. Az új kétéltű funkciók - mint vízi és léghajó - mellett még a nagyságát és formáját is mindig újra meg kellett változtatni. Sőt, tisztként még én sem tudtam a valódi hosszát, szélességét, magasságát, vagy a fedélzetek igazi számát.

Rémülettel és rettegéssel emlékszem vissza arra esetre, amikor behatoltunk az egyik alsó fedélzetre. Csupán kíváncsiságból és kutatási vágyból, az akkori első tisztemmel erőszakkal felfeszítettük a padlózat egy addig lezárt nyílását. Az ajtó alatt megszámlálhatatlan további kabin és fedélzet vált láthatóvá, ahol ráadásul olyan lények laktak, akik ijesztő módon, nagyon ismerősek voltak számunkra. Nem mintha valaha is találkoztunk volna velük, de különleges kisugárzásuknak és kedélyüknek hatalmas vonzereje volt. Csak nagy erőfeszítésekkel tudtuk kivonni magunkat e mágia alól, és a nyílást újból lepecsételni. Akkoriban esküt tettünk, hogy soha többé nem hatolunk be erőszakkal ezekre a területekre. Egy másik eset a parancsnoki hídon történt, amikor a stáb azzal volt elfoglalva, hogy új készülékekkel segítse a kormányzást és a tájékozódást. Úgy el voltunk ragadtatva az új technológiától és a modern szerszámoktól, hogy a parancsnoki pultba beépített hagyományos műszerekre már alig figyeltünk. A kormányosunk nagy buzgalommal végezte ezeket a munkálatokat. Mindez abban csúcsosodott ki, hogy a meglévő navigációt teljesen új készülékekkel helyettesítette. A következmények azonban katasztrofálisak voltak, és mementóként a mai napig ezek az élmények a hajónapló legszörnyűbb bejegyzései. A navigációs készülékek teljesen rossz irányt mutattak, és a térképészet elvesztette a csillagászati összefüggéseket - mindezt azonban csak utólag fedeztük fel egy másik baleset javítási munkálatainál, és nagyon csodálkoztunk rajta.

Ezután a hajónk olyan utazásokra is alkalmassá vált, amelyekre addig a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Már nem csodálkoztunk azon sem, hogy a műszerfal mögött olyan teljesen ismeretlen készülékeket és műszereket találtunk, amelyek optimálisan illeszkedtek a hajóba, de nem szerepeltek az általunk ismert műszaki leírásban, és a működésüket sem ismertük. Csak az alsó fedélzeten tett látogatásunkkor szerzett tapasztalataink alapján csírázott ki bennünk lassan bizonyos tisztelet, és az a felismerés, hogy ezeket a dolgokat nem érthetjük igazán. Nem lehet letagadni, hogy az új kapitány kinevezésekor különösen ezek az emlékek éledtek fel újra, és törtek elő merész összefüggésben. Milyen küldetés áll előttünk? Hová vezet minket az új kapitány?



Visszatérünk a kikötőbe, ahonnan egykor az első küldetésünk indult. Riadót rendeltem el, és teljes fordulatra adtam parancsot a horgony-vetés előtt. Az új kezdet jeleként, és az elkövetkező misszióra való tekintettel, az egész legénységnek a legfelső fedélzeten kellett lennie. Az új munkatársi lista alapján néhány nagyon régi barátunktól meg kellett válnunk, és új stábtagokat is üdvözölhettünk. Természetesen nem csodálkoztunk, hogy ezek a változások egy ilyen hosszú utazás után nem mentek végbe zökkenőmentesen. Az általános morál erősítése érdekében a legénységnek 12 órára bejelentettem egy rövid beszédet, és a parancsnokság hivatalos átadását. +++ Isten legyen velünk. +++


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,