Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2009-es évfolyam

2009/2/ Néhány gondolat az alkímiáról

Pentagram > 2009-es évfolyam

B.D. HaagE a Krisztus utáni 3 századtól kezdődő áttekintésében hivatkozik a kor első írására, a Physika kai Mystika-ra. A mű a tisztító és beavatási folyamatokat írja le az alkímiai munkában, illetve az alkimista lelkiállapotában. Az újra és újra visszatérő metaforák a szenvedésről, halálról és feltámadásról az ősi mítoszok és misztérium-kultuszok misztikus tanaiban gyökereznek, amelyek már ősidők óta kísérik az emberi létezést. Haage megállapítása szerint az orvoslás az arab alkímia révén nyerte el a helyét az alkímiában. A szerző rámutat továbbá Paracelsus és követőinek különleges jelentőségére, akik a hermészi tanokat nem korlátozták pusztán az ásványokra, hanem sokkal hatékonyabban alkalmazták azokat a növényi és állati anyagban is. Ily módon létre tudták hozni a „növénykövet” és a „bölcsek kövét”. Ezzel felfedezték az univerzális panaceát, az egyetemes gyógyírt.

Az „alkímia” fogalma a 12. századi arab szövegek fordításaiból származik. Ezekben a szövegekben „al-kimiya”-ként szerepel, s ez az elnevezés a latin nyelvben „akimia”, „aquimia”, „alchimia”, „alchemia” alakban jelenik meg. Albertus Magnus (1193-1280) „ars nova”-nak, „új művészetnek”, illetve „alchimia”-nak nevezte. Haage a „chemia” szót - egyebek között Zosimos leírása alapján - Hénokh könyvére vezeti vissza.

A szasszanidák idején (Kr.u. 224-651) alapították meg Egyiptomban a Gondisápur akadémiát és a többi tudományos centrumot. Ezekben a központokban görög és más nyelvekből származó fordításokat használtak, s a matematikai, fizikai, csillagászati, földrajzi és orvostudományi szövegek mellett jelen voltak az alkímiai témájú írások is.

Több alkimista szöveg vezethető vissza perzsa és mezopotámiai fordítóközpontokra. Néhány szerző, akinek műveit lefordították: Thalész, Püthagorasz, Empedoklész, Demokritosz, Szókratész, Platón és Arisztotelész. Ezek mellett hermészi iratokat is lefordítottak, többek között a Tabula Smaragdinát is. Számos újra latinra fordított arab mű került a spanyol félszigeten keresztül a középkori alkimistákhoz.



H.W. Schütt az alkímia történetének vizsgálatát Egyiptomban kezdi. Mélyen kutat a háttérben húzódó összefüggések között, s azt állítja, hogy éppen a „Serapeion” (a monoteista Serapis istenség temploma) szolgál bizonyítékul arra, hogy a görög vallás és filozófia mély hatással volt az egyiptomi vallásra és templomi művészetre. Ebből fejlődik ki a késő ókorban a vallás, filozófia és orvoslás szintézise, amely a korai alkimisták gondolkodásmódját és tudását meghatározta. Ők voltak az első orvosok, akik gyógyszertannal foglalkoztak. A görögök nagyra becsülték az egyiptomiak orvostudományát, különösen a sebészetet és az anatómiát. Számos alkimisták által használt recepten felismerhető a görög hatás. A felhasznált anyagok az alkimista írásokban éppúgy előfordulnak, mint a görög orvosi szövegekben. Az alkimista orvoslás során a különböző betegségek fémekkel való gyógyításával kísérleteztek. Az emésztési folyamatok, az erjedés és rothadás jelentős szerepet játszott az alkímiában.

Az alkimisták a vegyészek előfutárai voltak. Schütt a 17. századi rózsakeresztes filozófia jellemzése során Roland Edighofert idézi:

„A rózsakeresztes irodalom eredménye az lett, hogy a 17. században sok olvasó a rózsakeresztesek üzenetének sokféleségéből csupán a csodaszámba menőt, s az ezzel összefüggő alkímiát őrizte meg.”

Hogyan illeszkedett a 17. században a rózsakeresztes felfogás az alkímia és a feltörekvő kémia világába, az alkimisták és a kémikusok közé? Visszatekintve az alkímiára és alkimistákra megállapíthatjuk, hogy az a fajta látásmód, amely az alkímiát csak néhány kiváltságos kezében lévő, titokzatos, mély bölcsességnek tekintette, nagyon is jól illik a hagyományos alkimistákról alkotott képbe, ám a modern természettudóséba már semmiképpen sem. Éppígy nem illik az általános reformáció pátosza - amely szakított a hagyományokkal - a hagyományos adeptusról kialakult képbe. Különböző rózsakeresztes iratokban mégis utaltak a prisca sapientia-ra (az ősi bölcsességre), az egészen Mózesig és Ádámig visszavezethető, eredeti tudás hagyományára.



Peter Marshall a bölcsek kövének felkutatását Kínában kezdi, majd India, Egyiptom, az arab világ és Európa alkímiáján keresztül a hermészi megvilágosodáshoz jut.

A kínai alkímia kezdeteit firtató kérdésére Zhao Kuang-hua professzor a következőket válaszolta: „Már legalább 200 évvel létezett Krisztus előtt, de nem tudjuk, hogy pontosan hol. Az alkímia a taoizmusból fejlődött ki. Minden alkimista taoista, de nem minden taoista alkimista. Az alkímia a taoizmus egyik nézete.” A kínai alkímia a kozmosz három taoista alapelvén nyugszik: a chi-n, a jin és jang elvén, valamint az öt elem elméletén.

A chi-t gyakran energiának értelmezik, amely a testben és az egész univerzumban áramlik. Mindent áthat, életerőnek is nevezhetnénk, és nem láthatatlan. Az anyagi dolgok a chi-ből jönnek létre, ez adja szerkezetüket és tulajdonságaikat. A tao két elvre, jin-re és jang-ra osztható. Ez két egymást kiegészítő erő, amely a világegyetemben hat, és egyfajta apály-dagály áramlásnak van alávetve. A Tao te King szerint az élőlények a jinnel és a janggal vannak beburkolva. Életük harmóniája így ennek a két elvnek a harmóniájától függ. A Tao a semmiből hoz létre egy energiát, és ezzel az energiával megteremti a jint és a jangot. A jin és a jang kínai írásjelei a sötétséggel és a világossággal függenek össze. A jinhez egy hegy árnyékos és sötét északi oldalát társítják, a janghoz pedig a világos és napos déli oldalát.

A kínai alkimista szövegekben a jint a tigris, a víz és a nő, a jangot pedig a sárkány, a tűz és a férfi testesíti meg. Az alkimista arra törekszik, hogy visszafordítsa az eredeti folyamatot, amely során a tao jinre és jangra válik szét. Ha pedig önmagában és laboratóriumában újra helyreállítja az egységet, akkor képes létrehozni a halhatatlanság arany elixírjét.

A kínai alkímia harmadik alapösszetevője az az elmélet, mely szerint a világegyetem valamennyi folyamata és anyaga öt elemből (wu hsing) áll. Az öt elem elmélete egészen a Krisztus előtti tizedik századra nyúlik vissza. Kulcsfontosságú annak megértése, hogy az öt elem nem öt alapvető anyagra utal, mint amilyen a nyugati felfogásban a négy elem (tűz, víz, föld, levegő). A kínai gondolkodás folyamatokban és nem anyagokban gondolkodik. Az elemek nem passzívak: öt dinamikus erőről van tehát szó, melyek állandóan áramló keringésben vannak. Egy emberi lény öt alapvető eleme az esszencia, az értelem, a vitalitás (ching), a szellem (shen) és az energia (chi). Az első kettő hozza létre a tudatot, a másik három az úgynevezett „három kincset” alkotja.

Az öt elemet összefüggésbe hozzák az öt szabad szemmel látható bolygóval is: Merkúr - víz, Mars - tűz, Jupiter - fa, Vénusz - fém és Szaturnusz - föld. Elfogadott volt, hogy minden bolygónak saját hangmagassága van, ezért már akkor beszéltek a „szférák zenéjéről”.

A kínai alkímia gyökereit az a hit alkotja, mely szerint az Univerzum részei közötti összefüggések szövevényes és kifinomult hálót képeznek, s ez alkotja a hatalmas Tao egészét.

Mindez szerves egységet képez. Energiával tölt fel minden mindent. Minden összhangban működik és semmi sem fontosabb a másiknál.

„Az Ég Taoja rejtélyesen és titokban működik: nincs állandó formája; nem követ állandó szabályokat; olyan nagy, hogy soha nem érsz a végére; olyan mély, hogy soha nem éred el az alját.”

Az alkímiában az a különleges, hogy ötvözi a filozófiát és a vallást, a pszichológiát és a művészetet, az elméletet és a gyakorlatot, a látomást és a kísérletet. Az alkímia holisztikus tudomány, amely az ésszel, a testtel és a szellemmel foglalkozik. Az alkimisták nagy művüket Opus Magnumnak, vagyis „Magasztos Műnek” vagy egyszerűen „a Műnek” nevezik. Ez magába foglalja a laboratóriumi kísérletek külső munkáit, és önmagunk beteljesítésének belső munkáját. Nincs laboratóriumi kísérlet erkölcsi és spirituális vonatkozások nélkül. Az alkimista az „úgy fent, mint lent” és „ahogy belül, úgy kívül” elvét alkalmazza. A külső anyag átváltozása a lélek belső átalakulását tükrözi.

A bölcsek kövének felfedezése az alkimista belső önmegvalósításának egy külsődleges jele. Az alkímiának tehát két olvasata létezik: egy „exoterikus” és egy „ezoterikus”. Az exoterikus nézet az anyag elkészítésének, a bölcsek kövének gyakorlati tudománya, amivel a fémet arannyá lehet változtatni, és az életet meg lehet hosszabbítani. Ez a nézet kulcsfontosságú szerepet játszott a tudomány történetében és fejlődésében. Az ezoterikus hagyomány számára az aranycsinálás szimbolikus tevékenység: azt a fáradozást jelképezi, mellyel az ember alap-anyagát megfinomodott szellemé változtatja, hogy a szellemi megvilágosodás aranyát megalkossa. Az ezoterikus hagyomány már ősidőktől fogva közvetíti a világ szerkezetére, az emberiség világegyetemben elfoglalt helyére, a szellem földjére és az élet céljára vonatkozó tudást.

Az ismert alkimisták közé tartozik többek között Paracelsus, a modern gyógyszerészet atyja, Jan Baptist van Helmont, aki a gáz létezését bizonyította be, Johann Friedrich Böttger, a porcelán feltalálója (Európában) és Robert Boyle, aki a modern kémia alapjait fektette le. Szembeötlő továbbá, hogy Isaac Newton gyakran mélyedt el alkimista írásokban.



A Rózsakereszt Szellemi Iskolája alkímiáról alkotott nézőpontját Jan van Rijckenborgh a következőképpen fogalmazta meg: „Két felfogás létezik az alkímiáról: az egyik a fémek átalakítása, vagyis az aranykészítés alantas fémekből, a másik pedig a fémek szellemi átalakítása. Ez utóbbi a szellem aranyára irányul. Ezt a szellemi aranyat kell megszabadítani az alantastól, és fel kell emelni a magasabbhoz. Az első nézőpont téves, a második viszont magában rejti az igazságot, mint az ember egyik célját. Mindez azonban még semmit sem árul el a rózsakeresztesek alkímiájáról. Mi tehát az alkímia? Ha lerántjuk a leplet, a válasz világossá válik. Mi az anyagi világ kémiai szférájában élünk, az anyagiság nadírján. Ez a világ elemekből, erőkből, ásványokból és fémekből áll össze. Világunkat azonban egy szellemi mag hatja át: a Krisztus-erő. Ennek a szellemi esszenciának az a feladata, hogy az anyagi világot visszaállítsa a maga eredeti tisztaságában, és az életet, amely e világban kifejlődik, előre sarkallja. E feladat betöltésében Krisztus segítségre talál a nyugati misztériumiskolában. Minden megújító és összetörő folyamat mögött ott áll a rózsakereszt szerzete, amely minden területén intenzíven munkálkodik az Ő szolgálatában. Ez az alkímia, a rózsakeresztesek alkímiája.

A rózsakeresztesek alkímiai folyamatai a tudomány, a művészet és a vallás minden területére hatással lesznek. Ez a szellem aranyának felszabadítása, az emberiség megújítása. A rózsakeresztesek alkímiai műve olyan, mint a gyógyír, amely gyógyulást hoz az emberiségnek.”



Az alkímiáról adott tömör összefoglalás nem lehet teljes Carl Gustav Jung néhány művének megemlítése nélkül. Jungot mélyen érdekelte az alkímia, és az alkímiát a pszichológia területén alkalmazta. Az ezen a téren tett felismerései korszakalkotóak voltak, és még ma is igen jelentősek a jungi pszichológia és filozófia számára. Itt említhetjük az 1944-ben, a zürichi Rascher kiadónál megjelent Psychologie und Alchemie-t (Pszihológia és Alkímia) című tanulmányát, illetve az ugyanebben a gondozásban 1956-ban megjelent Mysterium Coniunctionis-t. Ezek a könyvek az ellentétek elválasztódását és egyesülését ábrázolják a tudatalatti vagy lelki szinten, ahogy ezek az alkimista opus jelképrendszerében megjelennek. Jung saját látásmódján keresztül magyarázatot nyújt az alkímiában a „bölcsek köve”, illetve a Krisztuselv keresése közötti összefüggésekre.



Ehhez a rövid az áttekintéshez az alábbi könyvekből merítettünk:



Bernard Dietrich Haage: Alchemie im Mittelalter, Ideen und Bilder-von Zosimos bis Paracelsus. Artemis und Winkler, Zürich, 1996.

Peter Marshall: The Philosopher's Stone, Macmillan, 2001. (Magyar fordításban: Alkímia, mint a bölcsek köve, Tirion, 2001.)

J. van Rijckenborgh: A Rózsakeresztes testvériség hitvallása, Haarlem, Rozenkruis Pers, 1984. (A szerző más könyveiben is szó van erről a témáról.)

Hans-Werner Schütt: Auf der Suche nach der Stein der Weisen, Die Geschichte der Alchemie. C.H.Beck Verlag, München, 2000.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,