Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2009-es évfolyam

2009/3/ Aquarius, a jobb én és a misztériumbolygók

Pentagram > 2009-es évfolyam



2008 novembere Hollandiában a spiritualitás hónapja volt, melyben a következő téma került feldolgozásra: Létezik-e egy jobb én? Lebilincselő kérdés ez, melyre általában pozitív választ várunk.



Ha azonban jobban belegondolunk, ha megpróbálunk a kérdés mélyére hatolni, és együtt élni vele, felfedezzük, hogy az nagyon sokrétű. Társadalmi, személyes, biológiai és vallási nézetei is vannak. Ezen kívül nagyon valószínű, hogy egy emberi élet nem elegendő ahhoz, hogy kielégítően megválaszolhassuk. Egy bizonyos pillanatban pedig a következő kifogás is felmerülhet bennünk: „Hogyhogy egy jobb én? A mostani énem nem elég jó?”

Hatoljunk még jobban e kérdés mélyére, amely olyan szorosan összefügg a „spiritualitás” témájával. Hollandiában egy ismert közéleti személyiségnek feltették a kérdést, hogy fél-e a haláltól. A megkérdezett azt válaszolta: „Félni a haláltól? Egyáltalán nem. Akkor végre megszabadulok attól a féltékeny, szentimentális, irigy és kicsinyes éntől, mely állandóan a nyakamon ül.”

Ez egy remek megfigyelés. Aurikus lényünkben létezik egy „nagyobb személyiség”, amely több énből áll: egy humanista, egy szociális, egy erőszakos, egy gonosz, egy szeretetteljes, egy magát túlbecsülő, egy szexuális vagy „éhes”, egy jó és egy rossz énből. És valamennyi figyelmet követel, mindegyik az elsőbbségért küzd. Ha táplálékot kaptak - és a figyelem táplálja őket - egy időre békén hagynak minket. Ezek az ének körbefogják a személyiségünket. Valamennyien „Én”-ként jelentkeznek bennünk.

Sok gondolkodó szerint a régebbi időkben az ember nem rendelkezett énnel. Szorosan összekapcsolódott, összefonódott társadalmi környezetével, melybe beleszületett, és saját, állandóan változó szükségletszerkezetének függésében élt. Egy meghatározott időpontban azonban előtérbe tört az én. A 19. század elején a filozófus Arthur Schopenhauer elkezdte közelebbről vizsgálni és magyarázni az ént. Nézete szerint életünk feladata abban áll, hogy énünket az élet hatalmas óceánjában újra elveszítsük, és hagyjuk feloldódni benne.

Egész filozófiai szenvedélyével vizsgálat alá vette, hogy az ember miért és milyen mértékben szakad szét belsőleg két világ között. Az egyik oldalon az empirikus, a tapasztalaton alapuló tudat áll, amely az érzékszervi megfigyelésen alapul. A másik oldalon pedig az egyelőre még bizonytalan magasabb tudat, melyre Schopenhauer kezdetben még nem talált nevet, s amit később „jobb tudat”-nak jelölt.

1813-ban filozófiai naplójába bejegyezte, hogy ebben az időben létező, érzékszervi és értelmi tájékozódású világban mindenképpen léteznie kell személyiségnek és okozatosságnak, sőt ezek szükségszerűek. A bennünk lévő jobb tudat azonban egy olyan világba vezetne, melyben sem személyiség, sem okozatosság, sem szubjektum, sem objektum nem létezne. Olyan világ ez, melyet magasabb dimenziónak, vagy nagyobb valóságnak nevezhetnénk, ahogyan az például Hermész Triszmegisztosz írásaiból is kitűnik.

A személyiség és az okozatosság olyan fogalmak, melyek a sztoa felismeréseihez közelednek. Ezt a világnézetet a Krisztus előtti harmadik évszázadban, a görög származású filozófus, kitioni Zénon alapította meg. A sztoikusok is feltették a kérdést: Létezik-e jó személyiség? És egyáltalán mi a jó? Van-e valami, amiért érdemes élni?

Gyakorlati szempontból ez egyszerű kérdésnek tűnik. Az ember lehet egy jó cipész, egy jó tervező, egy jó apa vagy akár... egy jó fegyvergyáros. De az ember maga ettől még mennyire jó? Példáink eseteiben a jóság azt jelenti, hogy valaki jól látja el a feladatát.

A görögök Physis-ről beszéltek, ami természetes állapotot, természetet jelöl. A szó jelentheti azonban egy funkció betöltését is. Az ember saját hivatásának beteljesítése, a Physis-sel megegyező élet vagy cselekedet. A természetben a „szükségszerűvel”, annak örök tökéletességre törekvésével együttműködni, és ily módon lassanként elérni a tökéletes formát, ez volt az, amit jónak tekintettek.

Akkor hogyan kell az embernek élnie?

A sztoikusok erre is megfeleltek: „Segítséget nyújtva az embereknek a szükségben és az életkérdéseikben” - tanították. Ez olyasmi, amit véghezvihetünk. Ugyanakkor ez a saját léleknövekedés ösztönzésének útja is. A sztoikusok úgy tartották: „Isten ott van, ahol az ember az embertársának segít. Ez az örök üdvösség úja.” (Deus est mortali juvate mortalem et haec ad aeternam gloriam via.)

Kitioni Zénon (Kr. e. 333-262) eme kijelentése, az idősebb Plinius-nak (Kr. u. 23-79) köszönhetően maradt ránk. A Modern Rózsakereszt Iskolájában ezt így fejezik ki: Mások önfeledt szolgálata képezi az Istenhez vezető legrövidebb, legbiztosabb és legörömtelibb utat.

Végül azonban kezdetét veszi a széthullás. Az ember megöregszik és meghal. Ez is megegyezik a jóval? A sztoikusok erre nehezen tudtak válaszolni. Olyan törvényszerűségről van szó, amelynek alá kell vetnünk magunkat. A halál tényét a rózsakeresztesek is elfogadják, és nem küzdenek ellene. Hiszen ők nem a természetet keresik, hanem az abban hatékony erőt. Ez állítja őket életútjuk elé, és ez is fog véget vetni neki. Ebben az erőben élni biztonságot jelent. Ez az erő Szellem, tiszta és magasztos, amely lélekként, szellem-lélekként nyilvánul meg bennünk.



Transzfiguráció: Egy tiszta és szabad élet felé vezető út



Jelenleg az ember más módon keresi a tisztaságot. Számos különböző úton és módon, azt meg kell hagyni. Vessünk egy pillantást az úgynevezett Genesis Timeline-Projekt-re. Ebben a tervezetben, magasan fejlett technológiával és egy űrkabinnal, a napszelekből származó szűz anyagi részecskéket gyűjtöttek. A Föld mágneses terének határán, a Naphoz olyan közel, amennyire csak lehetséges, egy Gemini-űrkabin haladt a pályáján, hogy roppant érzékeny lemezekkel begyűjtse e részecskéket. A Genesis három évig keringett a Nap körül. Azután - meglehetősen durva körülmények között - Utah állam sivatagában ért földet.

A Naphoz olyan közel, ahol a földi rezgések már nem kimutathatóak, egy tökéletesen tiszta mező uralkodik. A Nasa tudósai, akik a California Institute of Technology munkatársaival dolgoznak együtt, azt remélik, hogy e két terület határán napanyagokat gyűjthetnek, hogy ezáltal naprendszerünk eredetéről és evolúciójáról kielégítőbb ismereteket gyűjthessenek. A szerkezet landolásánál bekövetkezett ütközés ellenére az asztronómusok úgy vélik, hogy az öt széttöredezett lemezt, ill. az aranyból, zafírból, gyémántból és szilikonból álló lapokat még meg tudják menteni, hogy a napszélből nyert milliónyi részecskét megvizsgálhassák. „Már évek óta szeretnénk ismereteket gyűjteni a Nap összetételéről.” - nyilatkozta Burnett, az ezzel foglalkozó tudósok egyike. „Minden megmentett atomot egyenként akarunk elemezni.” A program végrehajtása még öt éves munkát követel.

A Nap embereket elbűvölő hatása figyelemreméltó. Miért kell - Burnett szavaival élve - „ismereteket gyűjtenünk a Nap összetételéről”? Nyilvánvalóan a tudomány érdekében, de nem áll-e mögötte egy pszichológiai tényező is? Az űrkutató programok ellenzői gyakran érvelnek azzal, hogy az embernek elég dolga van a Földdel, s a problémákat először itt kellene megoldania.

Megérintette-e már Önöket egy tiszta szféra? Érezték-e már annak jótékony hatásait? Ismerik-e az alázat érzését, amely egész lényüket eltölti, ha egy ilyen területtel kerülnek érintkezésbe? Ez egy ahhoz hasonló érzés, amely egy gyermeket tölt el, ha először lép be egy lenyűgözően hatalmas, néma terembe. Képzeljék el, hogy milyen tisztító hatások áradnak belőle, és milyen mérhetetlen a gyógyító erő, már csupán azért is, mert egy ilyen benyomás egyetlen pillanat alatt minden apróságot kisöpör a teremtményből!

Az embernek nem kell kimennie az űrbe ahhoz, hogy a „napszelet” megtapasztalhassa önmagában. A Földet átjárják a kozmikus energia áramlatai, melyek nélkül e bolygón néhány másodpercen belül minden élet kioltódna.

Négyszáz évvel ezelőtt néhány ember figyelemreméltó tapasztalaton esett át. Megérintette őket a Nap makrokozmosz, s a boldogság és alázat borzongásának ugyanezen érzését élték át. Úgyszólván itt a Földön a napszélben álltak.

1604-ben a legtöbben még abból indultak ki, hogy naprendszerünkben hét égitest létezik: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Nap és a Hold, melyek a világegyetem hét kozmikus erejét sugározzák a Földre. A Földet a világmindenség középpontjának tekintették, de ugyanakkor az univerzum egy sivár mélypontjának is, mely hozzánk hasonlóan, a mennyei középponttól, ahol eredetileg létezett, messze eltávolodott. Az ember is kilépett abból a mennyei dicsőségből, ahol korábban élt. Abban az időben kezdett megszilárdulni az a nézet, miszerint a Nap képezi a világmindenség központját.



Szuperfelfedezések



1604. október 10-én a Serpentarius („Kígyószekér”) csillagképben egy szupernóvát fedeztek fel, hasonlóan egy valamivel korábbi eseményhez, amikor egy szupernóva a Hattyú csillagképben jelent meg. Egy új csillag! Az embereken határtalan izgatottság lett úrrá. „Micsoda korban élünk!” - gondolták. Ilyesmi nem történt az óta a bizonyos csillag óta, mely a Messiás születését kísérte. Valóban olyan érzés volt ez, mintha a napszelet itt a földön érezték volna, mintha hirtelen kapcsolatba kerültek volna a napszféra életével. Ez az esemény kísérte a 17. század klasszikus Rózsakeresztes Szerzetének születését, mellyel mi, a Lectorium Rosicrucianum modern rózsakeresztesei szoros kapcsolatban érezzük magunkat.

A 17. századi égbolt vizsgálói még nem voltak annyira individualizáltak, a mennyei világtól annyira eltávolodottak, mint mi manapság vagyunk. Nem küldtek csúcstechnológiájú szerkezeteket a világűrbe, hogy a naprendszer eredetéről némi ismeretet szerezzenek. Sokkal inkább úgy érezték, hogy ezzel az eredettel kapcsolatban vannak, mintegy magukban érzékelték azt. A rózsakeresztesek másokkal együtt kijelentették: Az ember egy kis világ, melyben mind a hét bolygó jelen van. A szív nem a Nap megfelelője-e? A fej pedig a Földé?

Ennek kapcsán Jan van Rijckenborgh a következő megállapítást tette: „A rózsakeresztesek megvizsgálják a mikrokozmosz és makrokozmosz összefüggéseit, azt a grandiózus egyensúlyt, mely minden dolog között uralkodik.”

Minden megfelel egymásnak, minden mindennel kapcsolatban áll. Az embernek nem kellett, és nem is tudott aranylemezeket az űrbe bocsátani, hogy felfogja a napanyagokat. Az akkori rózsakeresztesek egy „napszélben” álltak, mely hirtelen átvonult a világmindenségen.

Ezáltal, tőlünk egészen különböző módon, sugallatokat fogtak fel az univerzum eredetét illetően. Ha ezekben a gondolatokban elmélyülünk, új távlatok nyílhatnak meg előttünk. Hiszen azóta további távoli égitesteket fedeztek fel; először az Uránuszt, majd a Neptunuszt és 1930-ban a Plútót. 2002-ben és 2003-ban pedig a Plútó szféráján kívül, további két bolygót érzékeltek: a Quaoart és a Sednát. Ezen égitestek fajtájának vizsgálata még folyamatban van. Ezen kívül először érzékeltek új bolygókat más naprendszerekben. Dr. Bruce Macintosh, a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory munkatársa, a következő kijelentést tette: „Eddig kizárólag közvetett módon tudtunk más csillagrendszerek bolygóira következtetni, például bizonyos csillagok rendszertelen grafikonjaiból. Most azonban, a Halak csillagképében (Pisces australis), egy csillag (Fomalaut b) körül keringő három bolygót fedeztünk fel.” Az egyik kutató a következő szavakkal adott kifejezést örömének: „Mély és lenyűgöző tapasztalat szemtől-szemben állni egy olyan bolygóval, melyet korábban még nem lehetett érzékelni.”

Naprendszerünkben tulajdonképpen a Neptunusz az első, az ókor után újonnan felfedezett bolygó. Hiszen 1613-ban, tehát azokban a napokban, melyekről itt most szó van, Galilei a Neptunuszt figyelte, amikor az éppen a Jupiter közelében helyezkedett el. A tudós azonban a bolygót egy közönséges csillagnak nézte. Két egymást követő éjszakán feljegyzéseket készített ennek a „csillagnak” egy közelben lévő másik csillaghoz képest eltolódó pályájáról. Ha pár éjszakával előbb vagy később lehetősége lett volna a pálya további követésére, egészen biztosan felismerte volna, hogy egy bolygó mozgását követi. Azonban azokon az éjszakákon a felhők megakadályozták a megfigyeléseit.

Így 1781-ben az Uránuszt fedezték fel elsőként az új bolygók közül. Az Uránusz 84 év alatt járja körül a Napot. A Neptunuszt, mint bolygót, 1846-ban fedezték fel, mégpedig érdekes módon két tudós egyszerre, Angliában és Franciaországban. Keringésének ideje 165 évet tesz ki. Felfedezésének időpontjától számítva 2011-ben fogja befejezni első körét a Nap körül.



Misztériumbolygók



A Plútónak 248 év a keringési ideje, és 1930-ban észlelték először. Felfedezésétől számítva 2178-ban fogja egyszer körbejárni a Napot. Ezt a három bolygót „misztériumbolygóknak” nevezzük, mert befolyásuk kiterjed az ember még ki nem fejlesztett lehetőségeire, melyek az emberiség nagy része számára még ismeretlenek. A rózsakeresztesek nézete szerint a naprendszer nem egy üres tér, melyben néhány gömb kering. Számukra a Nap-makrokozmosz egy élő egységet, egy folyamatos fejlődésben álló testet jelent. A kozmosz hatalmas óraművében is változnak az idők, és mi, apró emberkék a Föld nevű szerény kis bolygón együtt változunk velük. A bolygók közötti térben a napszél, a rendszer szívéből kiindulva, ehhez a fejlődéshez a prána, az életerő, a táplálék és az energia sokrétű fokozatait szállítja.

Így szemlélve az ember sem egy különálló, elszigetelt sejt, hanem egy élő egész része, a teljes emberiség pedig egy mérhetetlen szervet képez, amely képes lehetne arra, hogy belülről naperőt fogjon fel, és azt az egész bolygó üdvére újra kisugározza. Már léteznek olyan csoportok, melyek szétterjesztik ezt az energiát. A teljes emberiséget tekintve azonban bizonyára még hosszabb idő kell ahhoz, amíg ezeket a lehetőségeket használatba veszi.

Azonban Aquarius, az az állatövi jel, melybe most lép be a Nap, összezavarja a földi viszonyokat, és egy új időszakról ad hírt.

Egy olyan időszak küszöbén állunk, melyben az egyéni belső fejlődés - melyet korábban beavatásnak neveztek - csoportegységben, egy magasabb spirálon lehetővé válik, sőt erős ösztönzést kap. Az Aquarius-rezgések egyik hatása tehát egy magas rezgés-frekvenciájú energia.

A Napból számtalan befolyás indul ki: olyan sugárzások, melyek nélkülözhetetlenek az egyes bolygók különféle életmegnyilvánulásaihoz, de az élet számára károsnak minősülő radiációk is. Az utóbbiakat az egyes bolygótesteket körülvevő összetett sugárövek szűrik meg és tartják vissza. A Föld esetében ez a Van Allen-övezet bonyolult hálózata révén megy végbe, mely a Földön kívüli sugárzásokat érzékeli, és kiszűri vagy pedig átereszti azokat.

Ebből a nézőpontból az embernek - ahogyan ma ismerjük, és ahogyan a 17. században ismerték - lejár az ideje. Fejlődését a jövőben már nem a hét bolygó által kiválasztott hét kozmikus erő fogja irányítani. Az egyetemes tanok mindig is hangoztatták, hogy az ember tizenkétszeres lény, és a naprendszer - hozzá hasonlóan - szintén tizenkét bolygóval vagy erőközponttal rendelkezik. Ezek mindegyike bizonyos hatást hoz mozgásba, melyek az emberben - fejlődésének megfelelően - aktiválódnak.

Jan van Rijckenborgh egyedülálló módon írja le a mennybolt mozgásait, az emberre kifejtett hatásait és az ezekből fakadó következményeket. Ismertetéséhez a következő magyarázatot fűzte hozzá: „Uránusz közvetlenül a szívre és az érzelmi életre fejti ki hatását, mindkettőre ösztönzőleg hat. Ezért is asszociálunk róla a felebaráti szeretetre. Ez a tulajdonság azonban kizárólag gyakorlati megvalósítással érhető el.” Jan van Rijckenborgh mindig hangsúlyozta, hogy nem elég csupán nagy szavakkal beszélni az univerzális, önzetlen szeretetről. Az ember akkor csak lebegve álmodozik. A jóindulatot, az összetartozás érzését és az önzetlenséget tudatosan kell kifejleszteni. A kezdetet ehhez a kozmikus tűz egy lángja, egy szikrája, egy isteni szikra szolgáltatja, mely izzani kezd az ember szívében, ha felismeri, hogy „Isten ott van, ahol az ember az embernek segít.”



Az új befolyások



Uránusz nagy befolyást gyakorol a szívre, de ugyanakkor a hipofízisre, az ember lelket adó, irányító centrumára is. Ha ezt a hatást megfelelően fogják fel, akkor megvan rá a lehetőség, hogy pozitív reakcióval válaszoljanak rá. Akkor a nagy tudatállapot-változás, melyről az elmúlt évszázadban oly sokat beszéltek, befejezett ténnyé válhat.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az értelem korunkra jellemző művelése egy olyan társadalom kifejlődéséhez vezet, melyben fokozódik az erőszak, a félelem, a brutalitás, a veszélyeztetés, az ellaposodás és az elmagányosodás. Az értelmi kultúra, a kultivált intellektualizmus, mint életfilozófia elért egy bizonyos határt. Az ebbe az irányba mutató további fejlődés nem nyújt már semmiféle távlatot.

Abban az emberben, aki ezt tudatosan akarja, Uránusz új alapot, új bázist hozhat létre. Ezt a lehetőséget azért ajánlhatja fel nekünk, mert mind a szívet, mind pedig a főszentély fontos szervét, a hipofízist is befolyásolni tudja. Ezáltal feloszlik az analizáló és számító értelem korlátozottsága, s lehetőség nyílik a szív és a fej együttműködésére. Az érzelmi lény fogékonyabbá válik mások problémáira és a bennünk rejlő Másikra is. Először azonban még meg kell szüntetni a modern emberre oly jellemző, alapvető én-irányultságunkat, mert enélkül Uránusz negatívan fejti ki befolyását. Ekkor az érem másik oldala mutatkozik meg: a szabadságvágy féktelenséghez, jogtalansághoz és erkölcstelenséghez vezet, minden viselkedési norma és törvény abszolút tagadásához. A Szerzetre való irányulás, melyre Uránusz ösztönöz, akkor kollektív zavarodottsággá, lélektelen egyenlősdiséggé és minden életmegnyilvánulás ellaposodásává válik. A tudatos és pozitív reakció azonban megnyitja az embert. Ekkor spontán módon vágyik arra, hogy segítsen és megértsen másokat. Ezáltal érzékennyé válik az egész univerzumot besugárzó fényre.

A Neptunusz bolygó hatásai teljesen logikusan kapcsolódnak az Uránusszal kezdődő fejlődéshez. Az ember akkor felülemelkedik a személyességen, és a felebaráti szereteten kívül bölcsességet is nyer. Amikor a felebaráti szeretet mellett ez a bölcsesség is megmutatkozik, a fejlődésben lévő lélek-ember elől elhárulnak az akadályok.

Uránusz egyengeti azt az utat, amelyen a csodálatos, újszülött, lélekadó tudati-alapelv megnyilvánulhat. Neptunusz széttöri a megmerevedett gondolat-szerkezeteket, és a törekvő embert egy tiszta, romlatlan világba vonja fel. Összekapcsol bennünket egy új életállapot áttetsző éterével, és a napszféra magasztos területére vezet - amennyiben ennek feltételeit saját életünkben teljesítjük.

Neptunusznak mindenekelőtt a fejjel van érintkezési pontja, és különösen az epiphysis-re, más néven a glandula pinealis-ra fejti ki hatásait. E bolygó befolyásaira az idegrendszer is rendkívül érzékenyen reagál. Ez a finom szövet akkor képessé válik a magas, elektromossághoz hasonló energiák felvételére.

Aki a Neptunusz-inspirációt tisztán magába tudja olvasztani, az a bölcsességet, melyre oly nagy szükségünk van, bevezeti a földterületre. Az ilyen ember megszabadította magát a földi akadályoktól, és nagy gondot fordít asztráltestének tisztán tartására.



Transzfiguráció



Az emberiség, fejlődése folyamán, számos olyan pillanatot élt meg, melyben meg kellett tanulnia reagálni a megújulás impulzusaira. Ez a jövőben is mindig így lesz. Korunk új befolyásai is olyan reakciókra szólítanak fel minket, melyek által valóra válthatjuk belső lehetőségeinket. Önzetlen bölcsességre van szükség ahhoz, hogy mindenki hasznára válasszuk meg a megfelelő lépéseket.

A harmadik misztériumbolygó, Plútó befolyása mindenekelőtt a konkretizálás, a megvalósítás szintjén fekszik. Plútó erejében az ember véghez visz, megvalósít valamit. Ha megértettük és magunkévá tettük a transzfiguráció elméletét, Plútó aktuális szellemi élménnyé válik számunkra. Erőt ad nekünk a megvalósításhoz, az alapvető újjáalakításhoz.

Aki Plútó erejét tudatosan megtapasztalja, új szerkezetben éli meg azt, és elvileg megvalósította a szellem-lélek-ember születését. Szeretete, bölcsessége és fellépése tökéletes szabadságban megy végbe. Neptunusz meghatározza szellemi életünk irányát, és szellemi inspirációkat okoz. Plútó a megvalósító. Ott uralkodik, ahol személyiségként már nem juthatunk tovább. Nem véletlen, hogy ő a láthatatlan dolgok istene!

Megajándékozza az embert annak a lehetőségével, hogy megvalósítsa az elképzelhetetlent, hogy kiemelkedjen az anyagiság fogságából és korlátaiból, áttörjön a feltámadáshoz, és a Naplogosz lakójává válhasson. A hét régi bolygó tette lehetővé az ember életét a Földön, és teszik azt továbbra is. A határt, a kaput, a hét bolygó legutolsó tagja, a Szaturnusz képezi, az őr, a küszöb, melyen kizárólag új belső minőségek által léphetünk át.

A határátlépéshez az „útlevelet” egy megújult, lélekélettel eltöltött szív, egy szellemi kapcsolatra vágyódó tudat, valamint egy mindezeket bizonyító életmód biztosítja számunkra. A kozmikus rendszerben már átlépték ezt a határt. A Föld, mint bolygói lény számára ugyanis a három új bolygó teljesen aktívvá vált. Széttörő és megváltoztató hatásaikat minden szinten érzékeljük. Ezáltal hatalmas lehetőségek keletkeznek. Mindenkinek szabadságában áll e lehetőségek vizsgálata és használata, hogy saját sorsát új irányba terelje. A három misztériumbolygó ezt a jó szándékú, de ugyanakkor sürgető meghívót nyújtja át nekünk.



A fémek polarizációja

A Földből, mint mágneses rendszerből, egy olyan hatás árad kifelé, amely többé-kevésbé visszaveri mindazt, ami nem egyezik meg a Föld szervezeteivel és a különböző földrétegekkel. Légkörünk legfelső rétegeiben ezért gyakran mágneses vihar tombol, egy olyan mozgalmasság, melyet a mégis behatoló nemkívánatos sugárzások keltenek. Ezzel szemben az élet - az emberi lét is - a Földhöz elhatoló, rendelkezésre álló sugárzások felhasználása által fejlődik ki. A Föld sugárzásain kívül számos más, kívülről érkező radiáció is létezik, melyek a földi élet és az emberiség fejlődésének szempontjából hasznosak és szükségesek. Hogyan hatnak ezek a Földre érkező sugárzások az ember bizonyos fejlődéseire?

A legfelsőbb földi rétegekben számos különféle anyag található: elemek, ismert és ismeretlen fémek. A földi anyag, a világűr összetételét alkotó valamennyi csillaganyag visszatükrözése. A Föld rétegei folyamatos, a mi felfogásunk számára roppant lassú mozgásban vannak. Bizonyos pillanatokban a Van Allen övezeten áthatoló sugárzások által, egyes anyagok polarizálódnak és aktiválódnak. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszanak az ózonrétegben újra és újra más helyeken keletkező rések, melyek kialakulásáért részben mi magunk vagyunk felelősek. Bizonyos sugárzások, melyekre az ember nem reagál érzékenyen, többek között a táplálék, a víz vagy a levegő összetétele révén mégis befolyásoló hatást fejtenek ki. Rendszerünkben számos ásvány fejti ki hatásait a fent említett módon. Az aktívvá váló új kozmikus sugárzások új fejlődéseket okoznak. Uránusz így válik hatékonnyá az uránium elemben, hogy aztán rádiummá és további más radioaktív anyaggá alakuljon át. A táplálék, a légkör és maga az ember is, lassanként ugyan, de egyre nagyobb mértékben radioaktívvá válik. Ezen még a legtermészetesebb, tisztán bio-dinamikus földművelés sem képes változtatni. És ez csak egyike azoknak a folyamatoknak, melyek az emberi élet széleskörű megváltozásához vezetnek.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,