Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/3/ Élet a szavak szolgálatában

Pentagram > 2010-es évfolyam



2009. őszén szimpóziumot rendeztek Renovában, melynek témája „A csend hangja” volt. Ez az esemény egyben George R. S. Mead tiszteletére került megrendezésre, aki száz évvel ezelőtt felkutatta az időszámításunk kezdetéről származó gnosztikus forrásokat. A modern kereső számára 2010-ben e források kifejező ereje még mindig nagyon erős, ezért örömünkre szolgál, hogy ebben a Pentagram kiadásban közzétehetjük e szimpózium előadásait.



Arany jövőt jósol az ember annak, aki már huszonkilenc évesen a világlélekről ír esszéket, harminc évesen pedig Orfeuszról szóló disszertációt tesz közzé, s publikálja az Upanisádok és a Pistis Sophia fordítását. Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a fordításokat a mai napig dicsérik, azok kifinomultsága és beleérzőképessége miatt. Az a személy, akiről beszélünk, ebben az életkorban már jó néhány fontos lépcsőfokot tudott a háta mögött. A Gondviselés, mint valami forgószél által, az évszázad legszellemibb miliőjének kellős közepébe helyezte őt, aki alkalomadtán biztosan feltette magának a kérdést, hogy hogyan került ide.

George Robert Stowe Mead ügyes, fiatal, klasszikus képesítésben részesült tudós volt, aki tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet, s további más nyelvek mellett szanszkritül is megtanult. 1863-ban született Dél-Angliában, s már fiatal éveiben - ha mondhatjuk így - rendelkezett egy „feel of gnosis”-szal, a tisztaság iránti különös érzékkel.

A Kos tüzes energiájával - ugyanis ennek tűzjegyében született - 1883-ban, egy akkor megjelent, az ezoterikus buddhizmusról szóló könyv révén került kapcsolatba a teozófiával. A huszonkét éves tanár egy évvel később találkozott Blavatsky asszonnyal, s ettől fogva minden szünidőt és nyarat nála töltött. Néhány évvel később felhagyott hivatásával, s Blavatsky asszony személyi titkára lett. A teozófiának ezekben a kezdeti éveiben Blavatsky asszony, a nagy beavatott, akit Szfinx-nek is neveztek, rábízta teljes levelezésének felelősségét a huszonhét éves George Meadre. S nemcsak ezt hagyta rá, hanem trezorjának kulcsát, valamint a Teozófiai Társulat Lucifer című folyóiratának szerkesztését is. Olykor-olykor még a cigarettáját is Mead-del sodortatta.

A Társulat régebbi elöljáró tagjainak, akik eme előléptetés láttán összevonták szemöldöküket, Blavatsky asszony azt mondta: „Mind you; George Mead is the only true Theosophist”, „Jegyezzék meg, George Mead az egyetlen, igaz teozófus”.

Kicsoda a teozófus? Manapság azt mondjuk, hogy a Teozófiai Társulat tagja. A teozófia szó jelentése azonban „Istenről való bölcsesség”, vagy „Isten bölcsessége”. Aki tehát e zászló alatt gyülekezik, az isteni sugallatra és bölcsességre vágyik, ezt keresi. A Teozófiai Társulat igaz tagjai az Isteni bölcsesség szerelmesei voltak. Az egyetemes testvériség „tat tvam asi” -„ez vagy te”, vagy „ezek vagytok ti” - mottója alatt gyülekeztek, olyan mottó alatt, mely Isten és minden élőlény egységét írja le. Életüket a védák és minden más isteni bölcsesség kutatásának szentelték, mely Blavatsky szerint hat keleti és egy nyugati rendszerből, a Gnózisból áll.

Közép-Európában és Németországban a Teozófiai Társulat keleties irányultságú keresését megelőzően, már a 18. század kezdete óta létezett egy Teozófia néven ismert, nagyobb mozgalom. Így jelentette meg 1710-ben a híres Böhme-kiadó, Johann Gichtel a Theosophia Practica című iratot. Berlinben Fichte, Moszkvában Loppouchin, Münchenben pedig Karl von Eckartshausen voltak azok a gondolkodók és filozófusok, akik erről a megvilágosodott teozófiáról írtak. Később még visszatérünk erre.

A közvetlen Isteni élmény nyomjelzője idejétmúltnak tűnt a 19. század teljesen materialista irányultságú tudománya számára. Elhatárolódtak tőle, akárcsak az ifjú kamasz, aki el szeretne távolodni szüleitől, akiket már régimódinak talál. A teozófiai fáradozást úgy jellemezték, hogy az nevetséges és elavult, s olykor fanatikus dühvel harcoltak ellene. Az anglikán, a református, valamint a katolikus templomokban is gyalázatosnak és hallatlannak ítélték a teozófiát, hiszen csak papok, lelkészek és pásztorok képesek kikutatni Isten akaratát.

George Mead mindezt másképp látta. A Világosság nyomát időszámításunk kezdetéig követte vissza és megállapította, hogy már akkor is „aktívak voltak különböző teozófiai testvériségek: a Gnózis testvériségei.” Léteztek olyan közösségek, melyek olyan kereső és törekvő emberekből álltak, akik Jézus Krisztus idejében, azt megelőzően és azt követően is a megmentő világosság, a „Teozófia” élő vallásához tartozónak vallották magukat, s szívükkel és lelkükkel Isten bölcsességéhez közelítettek. „Mindezek az emberek - írja A világ Misztériuma című könyvében - kivétel nélkül megtapasztalták a világlelket, ezt énekelték meg és az ezzel való egyesülést keresték. Mert, legyünk őszinték, miről is beszéltek volna? Azt dicsőítették, ami valóságos, nem pedig annak durva és ideiglenes manifesztációját imádták.”

Ezekben az emberekben az volt a közös, ami fontos számunkra ma is: A világosság iránti szeretetük által és életvitelük alapján megélhették, megtapasztalhatták magát az Istent, hagyták magukban kibontakozni az emberben lakó Isten erejét. Ezt az erőt, az erre felkészült emberben közvetlenül ható Istenit nevezték „Szent Szellemnek”.

Így manapság a „Teozófia” fogalmát sokkal átfogóbban, egyetemesebben értelmezhetjük, méghozzá úgy, ahogy a Teozófiai Társulat egykori alapítói tartották azt szem előtt. Aki az egyetemes testvériség gondolatát helyesli, és magát az Isten és ember közti összefüggés tanulmányozásának szenteli, teozófusnak nevezheti magát a szó igaz értelmében.

Helena Petrovna Blavatsky nemcsak egy frappánsan megfogalmazott választ adott, amikor George Meadet „az egyetlen igaz teozófusnak” nevezte. A korai Teozófiai Társulat más tagjaitól eltérően Mead nemcsak kizárólag a keleti bölcsesség iránt érdeklődött, hanem élethivatásának tartotta a hetedik bölcsességáramlat, a Gnózis felkutatását. Kitartó munkás volt. Mégis, mindenek előtt az életvitele volt az, amiért Blavatsky e jelzővel illette őt. A Teozófia Kulcsa című művében Blavatsky azt írta: „A nagy műben, a lélek megszabadításának művében, az emberben nincs helye a személyiségeknek”, a nagy egóknak, „csak olyan embereknek, akik képesek szolgálatkészen alárendelni magukat.”

George Mead szellemileg magas színvonalú életvitelt folytatott. A korai keresztény irodalom specialistája volt, és - Blavatsky ösztönzésére - a hermészi tanok és az antik gnózis területének értőjévé fejlődött. Művei a keresztény Gnózis szellemi princípiumairól és a görög-római világ vallásáról szóló tanulmányokat ölelnek fel. Teljes energiával vetette magát a gnoszticizmus, a hellénizmus, a zsidóság és kereszténység vizsgálatába.

Mindemellett jól ismerte a buddhista gondolatkört, továbbá megjelentette a Bhagavad Gita szanszkritból történő fordítását is. Blavatsky hatására gondoskodott a Pistis Sophia Gnosztikus Evangéliumának angol nyelvű kiadásáról, melynek kézirata már 1785 óta a British Múzeum könyvtárában hevert. Ezt a fordítást folytatásokban jelentette meg a Lucifer című teozófiai folyóiratban. (A Lucifer nevet Blavatsky választotta, hogy jelt adjon a keresztény burzsoázia ellen.) A folyóiratban számos cikket a főszerkesztő, Mead írt.

C. G. Jung személyesen utazott Londonba, hogy megköszönje a Pistis Sophia fordítását Mead-nek. E művön kívül Mead még néhány kulcsfontosságú művet fogalmazott meg, melyek meghatározó jelentőségűnek bizonyultak a nyugati misztériumok és a mai idők szellemi irányzatainak fejlődésében. Elsőként 1900-ban jelent meg a „Fragments of a Faith Forgotten” (Egy elfeledett hit töredékei), másodikként 1906-ban a „Thrice Greatest Hermes”, (Háromszorosan Nagy Hermész).

Mindkét mű az ezen a területen létező legjobb művek közé sorolható. Észrevételei még ma is versengenek az e témában megjelent későbbi publikációkkal. Lelkes és nagy tudással megírt tanulmányok a Gnózisról és Hermész bölcsességéről. Mead bebizonyítja, hogy létezik a hetedik bölcsesség-áramlat, a Gnózisé, és hogy a rengeteg keleti forrás mellett, melyekből akkoriban egyre több állt a kutatók rendelkezésére, fel lehet kutatni egyenrangú nyugati forrásokat is. Műveinek, az időszámításunk kezdetéből származó forrásszövegek felkutatásának és publikálásainak köszönhetően Jan van Rijckenborgh ötven évvel később a lélek útjáról szóló magyarázatait Hermész ős-Gnózisára és a Pistis Sophiára alapozhatta.

Mint az igazság barátja és magas etikai normák szerint élő ember, George Mead néhány tag életvitelét a Teozófiai Társulat vezetőségéből nem tudta helyeselni. Nem becsülte semmire a mesterekkel és okkult jelenségekkel való foglalkozást sem, melyben csupán a spirituális keresés gátló tényezőjét látta.

Emiatt lemondott arról, hogy a Társulat vezetője legyen, s e helyett kutatásainak szentelte idejét. Ebben az első század kereszténységének gnosztikus iratai foglaltak el kitüntetett helyet.

Néhány rendkívüli esemény után nem tudott többé egyetérteni a magát túlontúl fontos színben feltüntető, az embereknek imponálni kívánó Társulat külső megjelenésével, spiritiszta és asztrális illúzióival és trükkjeivel, így 1909-ben elbúcsúzott a Teozófiai Társulattól.

A döntés nagy bátorságot követelt. „Mivel attól fogva - mesélte - egyik napról a másikra nem volt többé munkám, jövedelmem, baráti köröm, értékesítési területem és olvasóm.”

Vele együtt 700 tag hagyta ott a Társulatot. Egy hónappal később George Mead 150 barátjával közösen megalapította a „The Quest Society” nevű szervezetet, mely a vallások összehasonlító tanulmányozásával foglalkozott. Bár e szervezet tudományos alapokra helyezkedett, mindenekelőtt a Szellem és lélek keresőinek társulata volt.

George Mead magasra tartotta a megszabadulás impulzusát, melyre a Blavatsky halála utáni években nagy nyomás nehezedett. Ugyanez az impulzus bírta rá Max Heindelt 1906-ban, hogy hátat fordítson a Társulatnak és megalapítsa a Rózsakeresztes Társaságot. Rudolf Steiner is ezt az impulzust követte, amikor 1912-ben elbúcsúzott a Teozófiai Társulattól, hogy az általa alapított Antropozófiai Társaság keretein belül munkálkodjék tovább. Krishnamurti 1929-ben történő önálló fellépése is e megszabadító impulzusból magyarázható.

Amikor George Mead 1909-ben elhagyta a Teozófiai Társulatot, a görög-egyiptomi spiritualitásról írt műveinek legnagyobb része már publikálásra került.

1910-től kezdve feleségével közösen adták ki a „The Quest” című folyóiratot. Hasonló nevű társaságukban hetente rendeztek összejöveteleket, a résztvevők körét felváltva csak tagok, illetve az előadás iránt érdeklődők alkották. A „Quest” szó jelentése keresés. Az összejövetelek mellett a fő tevékenységet a negyedévente megjelenő „The Quest” című folyóirat kiadása jelentette.

Mead ehhez a következőket fűzte: „Pénz nem állt rendelkezésünkre, de volt valami, ami jobb volt, mint a pénz. Számtalan kiváló cikk és első osztályú közlemény - és mindez szeretetből. Nem engedhettük meg magunknak, hogy munkatársainknak akár egy pennyt is fizessünk. Ez a The Quest igazi érdeme. S mint szerkesztő, igazán büszke vagyok - sőt, nagyon büszke - amikor felidézem a legjobb kollégáim neveit. Ezt a listát - bármilyen folyóiratról is van szó - nehezen lehetne felülmúlni, ha ugyanolyan eszközökkel kellene dolgozni, mint amilyenekkel mi dolgoztunk.”

Valóban fontos szerzők művei jelentek meg a „The Quest” folyóiratban. Irodalmárok, akik megértették, hogy a titoktartás köntöse alatt és az „örök bölcsesség” misztériumai mögött az ember szellemi fejlődése rejlik. A „The Quest” cikkeivel szolgálók között volt Martin Buber (1878-1965), Gustav Meyrink (1868-1932), A. E. Waite, W. B. Yeats (1865-1939) és Gerhard Scholem (1897-1982). A Blavatsky halálát követő tizennyolc évben George Meadnek volt a kiváltsága és megbízatása, hogy a Társaság keretei között egy belsőleg működő csoport lángját lobogva tartsa. Ehhez a megbízatáshoz lelkiismeretesen hű volt.

Tizenegy szép részben hozta nyilvánosságra 1906-tól 1908-ig az Echoes from the Gnosis című művet, mely szinte annak a bölcsességáramlatnak a képmása volt, mely az első évszázadokban a Földközi-tenger térségében lépett fel: Jézus himnusza, A Gnosztikus keresztrefeszítés, Hermész himnuszai, Mithrász misztériumai és a Káldeai jóshelyek tartoznak ide.

Mead és munkatársai élete egy olyan időtartamot ölel fel, mely azzal jellemezhető, hogy kiváló gondolkodók kutatták az emberiség szellemi életének titkos mozgatórugóit. Lázasan keresték a pszichológiai és lelki fejlődés lehetőségeit. Ez az időszak Blavatsky gondolatvilágától olyan gondolkodókig terjed, mint Jung, és olyan zenészekig, mint Jaab van Zweden, aki nemrég a „Zomergasten” televíziós adásban azt mesélte, hogy milyen módon alakította őt teozófiai háttere.

Mead úttörő volt, s a Gnózis iránt különleges intuícióval rendelkezett. Quispel „feel of Gnosis”-nak nevezte ezt, a modern rózsakeresztesek pedig „a szív nyitott rózsájáról” beszélnek. Úttörőként, ahogy csak kevesen, G. R. S. Mead a belső ember, az eredeti szellemember megszabadításának szentelte életét. Nyílt szíve és az igazságról kialakult rendíthetetlen meggyőződése beigazolódást nyert a „Gnózis megismerésében”. Adagiuma, bölcs mondása ez volt: „Ismerd meg a világosságot és köss vele barátságot.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,