Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/3/ Gondolatok a csend hangjáról

Pentagram > 2010-es évfolyam



Helena Petrovna Blavatsky (HPB) azt írta 1889-ben francia barátainak: „Orvosom két hét szabadságra küldött, mivel környezetváltozásra van szükségem”.

Így meghívást kapott a Párizshoz közeli Fontainebleau-be. Az ajánlatot Bostonból kapta, egy amerikai barátnőjétől. Ida Candler az Egyesült Államok egyik szenátorának felesége volt, és akkoriban éppen Fontainebleau-ben tartózkodott nővérével. HPB végül három hétig maradt.




Már röviddel érkezése után izgatottan írta testvérének, Nadjának, hogy a környezetváltozás nagyon jót tesz neki. Ő, akit egyébként tolószékbe ültettek, sokat sétál „saját, esetlen lábain” ahogy levelében írja, „hatalmas tölgyfák és skót fenyők között. Mindegyiknek történelmi neve van. Szinte egész nap az erdőben lakom.”

A fontainebleau-i látogatás azonban nem azért figyelemreméltó, mert HPB levegőváltozás miatt éppen oda utazott, hanem mert ott vetette papírra „A csend hangja” című művének nagy részét. Talán az a tény is hozzájárult művének megírásához, hogy a ködös, szennyezett londoni atmoszférából kiszakadhatott egy időre.

Annie Besant az alábbiakat jegyezte le önéletrajzában Fontainebleau-i látogatásáról és A csend hangja című könyv keletkezéséről:

„Meghívást kaptam Párizsba, hogy részt vegyek a […] nagy munkaértekezleten, melyet július 15-20 között rendeztek meg. Eközben egy vagy két napot töltöttem el Blavatskynál, aki éppen akkor utazott oda néhány hétre kikapcsolódni. Az Arany tanok könyve csodás részleteinek fordításával foglalatoskodott, melynek később A csend hangja címet adta. Nagyon gyorsan írt, anélkül, hogy másolatot készített volna, majd este hangosan fel kellett olvasnom ellenőrzésképpen, hogy angol fordítása elfogadható-e. Ott volt Herbert Burrows is a lojális amerikai teozófussal, Candler asszonnyal együtt. Körbeültük HPB-t, mialatt felolvastam. A fordítás tökéletes volt, nagyszerű angolsággal, melyben folyékonyság párosult zenei könnyedséggel. Igen kevés szót találtunk, amit át kellett írni. Úgy nézett ránk, mint egy meglepett gyerek, és csodálkozott a dicséreten, hogy mindenki, aki ezt a kiváló művet kicsit is irodalmi szemszögből vizsgálja majd, hasonló véleményen lesz.”



Nagyon sokat írtak A csend hangjáról. Többek között Dr. Suzuki, a Zen-buddhizmus ismert tanítója tanúskodott e különleges mű valódiságáról. Ezt írta róla: „Kétségtelen, hogy Blavatsky asszony bizonyos fokig a mélyebb Mahayana-tanok beavatottja, és aztán teozófiaként hozta el a külvilág számára e tanokból azt, amit ezekből a nyugati világ számára alkalmasnak talált.”



George Mead, akinek a szimpóziumon oly sok figyelmet szenteltünk, mesél arról, hogy HPB meghívta őt A csend hangja kéziratának elolvasására. Így számol be erről:

„Azt mondtam neki, hogy ez az egész teozófiai irodalmunk legnagyobb műve. Szokásommal ellentétben megpróbáltam szavakba foglalni azt a lelkesedést, amely olvasás közben öntött el. De HPB nem volt elégedett művével, és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy fordítása nem felel meg eléggé az eredetinek… Ez egyike volt legkitűnőbb jellemvonásainak. Sosem volt biztos saját irodalmi művében, és minden kritikára odafigyelt, olyanokéra is, akik jobban tették volna, ha hallgatnak. Különös módon mindig a legjobb cikkei és művei miatt aggódott, míg leginkább vitairataiban bízott.”



A csend hangja három részből áll, melyeket az Arany tanok könyvéből vett át. Az első rész A csend hangja címet viseli, a második A két út, amely a szem és a szív útjáról szól, a harmadik pedig A hét kapu. A könyv megjelenéséhez a szerző az alábbiakat fűzte: „Az Arany tanok könyve olyan bölcsességet rejt, melynek elsajátítása minden olyan iskolának kötelessége, amely a szellem egyetemes tanához közeledni kíván.”

Amikor Jan van Rijckenborgh és társai a második világháború után teljesen újra kezdték művüket, a Lectorium Rosicrucianumot, ezt a Szellemi Iskolát, akkor A csend hangja volt az első könyv, amivel a törekvő tanulók tudatához közeledni tudtak. Rijckenborgh úr így kommentálta a művet:

„Az Arany tanok könyvének teljes tartalmát csak a belső iskola komoly tanulóinak hoztuk tudomására. Ennek kivonata, A csend hangja csak a 'nagyon kevesekhez' juthatott el.”

Ez a nagyon kevés azokat jelenti, akik mindent megtesznek azért, hogy - ahogy ez többször is elhangzott - a világossághoz, az eredeti birodalomhoz vagy a Gnózishoz közeledjenek. Ezek azok, akik a magasabb isteni ember szolgálatában készek elveszíteni énjüket, hogy így az új lélek megszületése által összeköthessék magukat a világossággal.

Be szeretnénk vezetni Önöket e nagyszerű mű, A csend hangja különleges szépségébe és lényébe.



„Aki a szellem hangját (Nada hangját) a 'hangtalan hangot' meg akarja hallani és érteni, annak meg kell ismernie a szellemi elmélyedés állapotát (Dharana)…”

Dharana a lélek tökéletes koncentrációja, amelyben a kizárólag a magasabb, isteni szándékú gondolkodás egyik vagy másik témára irányul. Ekkor mindent tökéletesen elengedünk, ami a külső világmindenséghez, vagy az érzékek világához tartozik. Ekkor szólhat hozzánk életünkben az isteni Másik. Egyesülés jön létre, egy alkímiai menyegző, mely számunkra is nagy misztérium, a rózsakereszt misztériuma.



„Ez az oktatás azoknak szól, akik az alantas lélekerők (Iddhi) veszélyeit nem ismerik.”

Ez azt jelenti, hogy azoknak van szánva, akik a valóban nagyok ösvényét akarják járni, és akik nem szállnak szembe kőkemény önérvényesítéssel az isteni szándék áramlatával. Ha a tanulni vágyó ember „abbahagyja a sokfélére (az érzékszervek külső világára) való hallgatást, akkor képes lesz az Egynek a megkülönböztetésére.” Akkor intenzív megvilágosodás megy végbe, ahogy a világirodalom is említi, egy belső megvilágosodás, amely hatalmas fényáramként hatol át a földi lét sötétségén. Akkor meghalljuk a belső hangot, Nada hangját, a hangtalan hangot, amely a külsőt teljesen megsemmisíti. Ekkor fordul az Atya hangja a szívben ismét a fiúhoz, ami maga a fény, mely egykoron elveszett és most újra megtaláltatott.



Kedves hallgatóság, megérthetik, hogy ezen előadás keretében lehetetlen megismernünk e rendkívüli drágakő teljes tartalmát. Betű szerint a szanszkrit cím így hangzana: „A csend a szellem hangjában”. Már az első rész világosan összefoglalja, hogy milyen módon nyerheti el az ember a megismerést és a tudást. Három termen kell keresztülmennie, hogy az 'üdv völgyét' elérje: a bánat csarnokán, a tanulás és megtisztulás csarnokán, valamint harmadszor a bölcsesség csarnokán. Csak ennek az első fejezetnek több konferenciát szentelt Jan van Rijckenborgh, melyeknek néhány mondata talán jó benyomást ad a mű mélységéről:

„Mi emberek, időhöz kötött tudatunk segítségével beszélünk egymáshoz. Ha azonban sikerül önátadó törekvéssel és vágyakozással megszabadítanunk a lelket, akkor a saját, isteni önvaló újra működésbe léphet benne. És akkor, csak akkor beszélhetünk valódi gondolkodásról, amely az isteni terv szándékát felismeri és tanúskodik róla. Az ember csak ekkor egy - szellemben, lélekben és testben. Ekkor bontakozhat ki a tanítvány számára az ösvény.

Az Arany tanok Könyve a tanuló belső hallásához fordul:

„Ha a lelked nevet, míg életed napfényében fürdik, […] ha a lelked sír a sok csalódás miatt, ha lelked azon fáradozik, hogy az ezüst fonalat, mely mesteréhez köti, elvágja, tudd akkor ó, tanítvány, hogy lelked a Földé.”

Ha a tanuló így találja magát az ösvényen, akkor először a csend hangját hallja meg. Ez a saját belső isten hangja, amely hozzá beszél. Ez a saját belső isten nem más, mint Krisna a régi hinduknál, és Krisztus (Christos) a korai gnosztikusoknál. Krisztus (Christos) hangja a beereszkedő szellem, amely a lelken keresztül összeköti magát a természetemberrel.

Semmi és senki nem tehet semmit az emberért az ösvényen, ha ez a hang nem beszél hozzá. A lélek itt kulcsszerepet játszik. Ha a csend hangját meghallják, mivel van egy lélek, amelyik ezt képes megérteni, akkor ez a hang a lélek vezetőjévé válik. És csak ha ezt a vezetőt követjük és hallgatjuk meg, akkor zárulhat le az első, veszélyes fázis, mert a hang egy számunkra nagyon ismerős életvitelről beszél.

Az életben sok a felfelé és lefelé menet, nemde?

Amikor az ember fiatal, egészséges és erős, akkor azt mondják, hogy dagasztja a szél a vitorláit és az élet napos oldalán fürdik, akkor szinte „dalol” az anyagtestében. Ki ne kívánná ezt neki? De aztán jönnek pillanatok, amikor a csalódások miatt fogságban érzi magát. Egyik pillanatban teljesen belemerül a világ nyugtalanságába, a következőben pedig már hallja a „nagy csalódások hangjának morajlását”, „megijed, mert észleli a fájdalom forró könnyeit, és elkábul a jajszavak kiáltozásától”, amelyek felszínre törnek benne. Vannak pillanatok, melyek arra adnak okot, hogy teljes optimizmussal forduljunk az élet felé, hogy ezt a következő pillanatban a félelem zúzza szét ismét. Ki tagadhatná ezt?

Ekkor mondja A csend hangja, Krisztus (Christos) belső hangja az ösvény elején álló embernek: „Ne hagyd lelkedet kitenni az érzékek változó hangulatainak, ne lépj be a pillanat örömeibe és fájdalmaiba.”

Hogyan léphet be az örökkévalóságba, aki hagyja magát a megindultság szakadatlan hullámaitól rángatni?

Írják be a szívükbe: ha lelkük a mozgalmasság szakadatlan áramával együtt lebeg, és minden pillanatban ez ostromolja a lelket, akkor maguk tépik szét az „ezüstfonalat”, ami a mesterrel köti össze a lelket. Akkor a lélek nem időzhet vele a csendben. Hogyan mehet át a lélek a tanulás és a megtisztulás csarnokán, anélkül, hogy közönyös lenne az ember sorsát illetően? Minden megindultságtól megszabadulhat, ideértve az örömtől és fájdalomtól való meghatottságot is. A fényre, a Christosra való irányultságban maradhat, tudván, hogy ez segíthet a legtöbbet abban, hogy szellem, lélek és test egységgé olvadjon.

Ekkor beteljesülhetnek a szavak, melyekkel ezt az előadást le szeretnénk zárni:

„De ó, tanítvány, ha a tested alávetett, a fejed nem józan és a lelked nem erős és tiszta, mint a gyémánt, akkor ez a sugárzás nem hatolhat le a kamrába, akkor a nap fénye nem melegítheti fel a szívedet, és füled sem hallja meg a végtelen tér (Akasha) magasságaiból a misztikus hangokat.”

Ha a lélek elénekelheti Önökben új dalát, akkor megismerik a csend hangját, a „szellemi hang” csengését és struktúráját, egy olyan nyelvet, mely a tudás és az élet egyetlen forrásából emelkedik fel.

„Láss! Te lettél a fény és a hang, te vagy a mestered és istened. Te magad vagy keresésed célja, az örökké csengő hang, amely ott cseng örökkévalóságról örökkévalóságra, amely minden változástól mentes, minden bűntől szabad, ez a hét hang egyben, a CSEND HANGJA.”



Az idézetek Helena Petrovna Blavatsky, A csend hangja című művének alábbi, német nyelvű kiadásából származnak: Adyar-Verlag, Graz, 5. kiadás. 1976.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,