Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/3/ „A te Istened - az én Istenem”

Pentagram > 2010-es évfolyam

Esszé az egységről és a sokféleségről



A rózsakeresztesek számára egy templom az egyetlen nagy „középső templom” sugara is egyben, az isteni nap sugara, amely mindent és mindenkit körülölel. Aki a templomban megtalálja a fényt, az felemelkedhet. Mintegy a sugarak által felemelve észlelni tudja, amit a saját lényében megvilágítanak. Ahogy a Nap az élet középpontja, és mindennek forrása, ami a minket körülölelő univerzumban létezik, úgy Isten a forrás, amelyből minden univerzum keletkezett. Ő a forrás, ami mindent megvilágít, amelyből és ami által minden keletkezett és amihez minden visszatér.




A kínai bölcs, Lao Ce írta egykor:



A dolgok, amik valaha a Taoból lettek,

az Ég, ami a Taotól tiszta,

a Föld, ami a Taotól van nyugalomban,

a szellemek, amik a Tao által spirituálisak,

a völgyek, melyeket a Tao tölt meg,

a tízezer dolog, amiket a Tao hívott életre,

[…] mind a Taoból, az Egyből keletkeztek.

(Lao Ce, Tao Te King, 39. fejezet)



A valóság keresése



Előbb-utóbb elérkezik az életben a pillanat, amikor az ember elkezd azon gondolkodni, hogy mi is a valóság, hogyan lelhetné meg, és elmereng Istenen és a teremtés célján; az emberen itt a Földön. Némelyek azt gondolják, hogy a minket körülvevő valóságon kívül nincs másik valóság, hogy a világon nincsen semmi maradandó, és a világ számunkra csak rövid ideig tartó tapasztalattal szolgálhat. Minden, amit látunk, egy természetes folyamat véletlen terméke.

Mások úgy vélik, hogy a világot isteni lény teremtette, aki az ember körül szorgoskodik, és megjutalmazza vagy megbünteti. Ezt hirdetik az ortodox vallások.

Aki ezt nem fogadja el, az tovább keresi a kérdésre a választ: Vajon miért van zűrzavar a Földön? Miért van annyi káosz harmónia helyett? Miért a folytonos szenvedés? Miért virágzik mindenütt ennyire az istentelen?

Ezzel veszi kezdetét a valóság keresése. Ha körültekintünk a világban, a formák végtelen sokféleségét látjuk. Nézzük meg például a ló formáját. Sok ezer különböző ló létezik, de mind megfelel egy típusnak, a ló típusának. Ez ugyanígy igaz egy rózsára vagy egy tölgyfalevélre. Ezek is nagyon változatos formákban fordulnak elő, de mindegyik felismerhető, mint rózsa vagy tölgyfalevél. Nincs két ugyanolyan, de mindegyik egy bizonyos típus végterméke, amely a többihez képest kicsit másképpen néz ki. Ebben felfedezhetjük az egyet és a sokfélét. A probléma most az, hogy a dolgok a sokféleségben megvizsgálhatóak, mert láthatóak. Az egyetlen azonban láthatatlan. Létezése csak a sokféleségből vezethető le. Mégis az Egy paradox módon valósabb, mint a sokféle.



Minden „alakulófélben” van



A természet látható világában minden megváltozik. Minden vagy születik, vagy meghal, vagy éppen mozgásban van valahol ezek között. Semmi sem éri el a tökéletességet. Platón azt mondta, hogy a természet jelenségei szüntelenül „keletkeznek” és sohasem „vannak”. Öt érzékszervünk azt közli velünk, hogy a természet megnyilvánulásai valódiak. De értelmünk azt mondatja velünk, hogy a titokzatos Egy, ami folyamatosan teremtő és állandóan önmaga, valóságosabbnak nevezhető, mint állandóan változó produktumai, termékei.

Platón azt írja, hogy minden ismeret mélyen a bensőnkben van. Ehhez el kell rugaszkodnunk szokásos gondolkodásunktól és annak magasabb formájához, az értelemhez kell nyúlnunk. Vagy ahogy a gnosztikus filozófia tanítja: meg kell tanulnunk a szívünkkel gondolkodni. A szív mindig minden dolog középpontja, magja. Az emberi szív is. Nemcsak a lét motorja, hanem a forrás is egyben, amelyben meglelhetjük legmélyebb ismeretünket. Ez köt össze minket az Eggyel.



A misztikus Eckhart mester (1260-1328) írta:

„Isten minden és mindenhol jelen van. Isten egyedül mozgatja a dolgokat a maga esszenciájában. […] Isten minden dolog legmélyebb bensője.

A szufik egyik szólása így tartja:

„Isten a sziklában alszik,

a növényben álmodik,

az állatban mozog

és az emberben ébred fel.”



Ki vagyok én?



A sokféleség, a természet ismerete manapság annyira elterjedt, hogy méltán nevezhetjük világot átfogónak. Ezzel a tudással új fejlődésbe léphetünk, nevezetesen azon ember fejlődésbe, aki önmagát fedezi fel. Ez egy belső fejlődés. Az ember felfedezi tudatának igaz természetét. A sokféleség helyett az egységet keresi majd. Peter Russel, korunk nagy gondolkodója és természettudósa kiterjedt vizsgálódást folytatott ezzel összefüggésben és a következőkre jutott:

„Megkísérelni önmagunk megismerését olyan tevékenység, mintha egy elemlámpával egy sötét kamrában kutatnánk fény után. Minden, amit a kamrában találunk, csak különféle dolgok, amikre fény esik. Ez ugyanolyan, mintha tapasztalataink alapján akarnánk tudáshoz jutni. Különféle gondolatokat találunk, képeket, érzéseket, amelyekre a figyelem irányul. De mindezek csak a tapasztalat tárgyai, amelyek nem adnak okot magára a tapasztalatra.”



„Mi is az 'én'? Közelebbi vizsgálódás után felfedezzük, hogy mindaz, amit az 'én' alatt értünk, nem más, mint felfogásunk tárolóedénye, amelybe a tapasztalatok és az emlékek gyűlnek” - állapítja meg egy másik gondolkodó, Erwin Schrödinger.



Mi marad hátra, ha a szellem csendben van, ha eloszlik minden gondolat, érzés, észlelés és emlékezés, amelyekkel szokás szerint azonosítjuk magunkat? Akkor közeledünk-e a forráshoz, a maghoz, melyek valójában vagyunk? Misztikusok kutattak saját bensőjükben, és felfedezték önmaguk valódi természetét. Azt mondják, hogy Isten az önvaló esszenciája, az 'én vagyok' - személyes tulajdonságok nélkül. Az 'én vagyok' a héber Jahve isten egyik neve is.

Istenre egy másik szó az Egy. Aki ebből az őbenne lévő Egyből indul ki, aki Istent megtalálta magában, az teljesen új világképet kap. Ha Istent tudatunkkal tesszük egyenlővé, akkor ez a fogalom egy másik jelentést kap. Környezetünk gondolkodásában, vallásában és isten-megélésében mindig az szerepel: az „én istenem” a „te istened”. Az én-tudat a sokféleséggel egyenlő.

Az én-ember mindig az elválasztással és a felosztással foglalatoskodik. Ennek barátjává, annak ellenségévé válik. Gyakran tegnapi ellenségünk lesz a holnapi barátunk. És amit az egyik ember elvet, azt a másik jónak fogja föl.

Van ami egyidejűleg két - egymást kölcsönösen kizáró - dologból áll? Valójában sem az egyik, sem a másik nem jó se nem rossz, hanem az Én tartja egyszer ugyanazt a dolgot rossznak máskor jónak. Az ember ennél a szétválasztásnál és felosztásnál sokszor olyan messze megy a jó és rossz besorolásánál, hogy szinte saját istenének is felrója ezeket a tulajdonságokat. Itt az idő, hogy ebben a folyamatban belátáshoz jussunk, és hogy a te istenedet és az én istenemet hagyjuk az Egyetlenné válni!



A felhő, amely Istent hordozza



Mikhail Naimy írja a Mirdad könyve 5. fejezetében:

„Isten igéje olvasztótégely. Amit létrehoz, az egységgé olvad össze, semmit sem értékesként vesz magába, és semmit sem vet ki magából, mint értéktelent. […]

Ezzel szemben az ember szava egy szitához hasonlatos. Amit ez teremt, az vitához vezet. […]

Sose váljatok rostává, társaim. Mert Isten szava élet, és az élet olvasztótégely, melyben minden egy oszthatatlan egységgé olvad össze, minden tökéletes egyensúlyban van és minden méltó teremtőjéhez. […]

Sose váljatok rostává, társaim, és olyan naggyá váltok, olyan mindent áthatókká és mindent körülölelőkké, hogy nem lesz szita, melyben fennakadnátok. […]

Keressétek először az ige ismeretét, amelyben felismeritek saját szavaitokat. […]

Mert a ti szavaitok és Isten igéje egy, csak a tiéteket még fátyol takarja.”



Az ember szitái és rostái építik a világ sorompóit és kerítéseit. Bele kellene gondolnia és fel kellene ismernie, hogy a hús és vér nem csak őérte van, hanem minden csodás test ugyanezekből az elemekből áll. A föld, amit kezeinkkel művelünk, minden teremtmény lakóhelye, aki csak rajta él. A fény is ugyanaz mindenki szemében, az élet fénye, ami által létezünk. Mindenki tüdeje ugyanazt a levegőt szívja be.

A szíveikben lévő forrás ugyanabból az egyetlen forrásból született. A gondolatok a gondolatok óceánjával osztoznak. Ezek az emberek álmai, öröme és bánata. Ez maga az élet szeretete, amely minden embert újra felemel a legmélyebb nyomorából.



Mirdad könyve továbbá a következőket mondja:

„Óvakodjatok ezért az elzárkózástól, a kordonoktól! Csak a csalódást zárjátok körül, és az igazságot rekesztitek ki. Mert az Ige (Isten) az óceán; ti vagytok a felhők. És egy felhő nem az óceánnak köszönhetően felhő-e, amit az az óceán aztán megkap?

Valóban bolond a felhő, amely az életét eltékozolja, miközben arra vágyik, hogy megkapaszkodjon a térben, és a formáját és identitását örökre megőrizze. Mi máshoz jutna balga törekvésével, mint csalóka reményhez és keserű hiúsághoz? Ha nem veszíti el magát, nem is találhatja meg magát. […] Az ember egy felhő, amely Istent hordozza. Ha nem szabadul meg saját magától, nem is találhatja meg saját magát. Ó, mily öröm üresnek lenni! Ha nem veszejtitek el magatokat az igében, akkor nem érthetitek meg azt, amik vagytok, a saját Énetek.”



Még sohasem adatott ekkora lehetőség, hogy e tekintetben új belátáshoz jussunk. Szabadon választhatunk. Nem vagyunk többé ahhoz a szellemi hagyományhoz kötve, amelyben születtünk.

A világi bölcsesség egész spektrumával rendelkezünk. A világ más részein lévő kultúrákat ismerünk meg. Ismerünk különböző tradíciókat, így a buddhizmust, a hinduizmust. Tudunk a szufikról, a régi gnosztikusokról, a hermészi bölcsességről. Hallunk modern gondolkodókról és a múlt misztikusairól.

És mégis, volt valaha is nagyobb a sóvárgás bensőnk felébredése iránt, mint manapság?

Folyóiratok, filmek és könyvek tömege jelenik meg a spiritualitásról. Meditáció és jóga ígér minden korosztály számára megoldásokat a problémákra.

Ha tényleg tudatában lennénk valódi természetünknek, akkor az végre megfordulást jelentene?



Vajon képes-e a sokféleség gondolatához annyira hozzászokott ember arra, hogy radikálisan megforduljon, úgy, hogy a spirituális, az isteni ezúttal fennakadjon a rostán? És ha fennakad, akkor nem fogja értelmével, saját, kisemberi módján megint megszűrni? A János evangélium szavai mindent elsöprő jelentőségűek:



„Őbenne volt az élet

és az élet volt az emberek világossága.

És a világosság a sötétségben fénylik,

de a sötétség nem fogadta be azt.

(János 1. 4-5.)



A belátás a lélek tulajdonsága



Hermész Triszmegisztosz a „Lélek okulására” című iratának 10. fejezetében ezt olvassuk:

„Leírom neked létállapotodat, ó lélek, mert sokáig gondolkodtam rajta. Azt mondod és vallod, hogy szívesen megválnál a fáradságtól és a bánattól, de valójában keresed őket és vadászol rájuk, és szinte irigy vagy azokra, akik birtokolják. Azt mondod és vallod, hogy szerencse és öröm után vágyakozol. De valójában kerülöd őket, és elfordulsz tőlük, megtagadod magadtól azt is, hogy továbbmenj azon az úton, ami hozzájuk vezet.

Egy ilyen magatartás önmagával is vitában áll. Ez annál az embernél mutatkozhat meg, aki nem egy-szerű és nem az egységben áll, hanem akiben a különféle elemek keverednek egymással. Mert ha valami egyszerű, akkor az elintézési módja is egyszerű és mentes a konfliktusoktól. […]

Mivel az érzékszervek természetüknél fogva összetettek, csak összetett dolgokat érthetnek meg. De a szellem, aki egyszerű és oszthatatlan, megérti az egy-szerűt és oszthatatlant. Vigyázz a gondolataidra. Ha ezek összetett, konkrét dolgokhoz kapcsolódnak, elveszítik az egyszerűséget, ami az igaz ismeret valóságára és örömére jellemző.

Ha viszont a gondolkodás visszatér az egy-szerűséghez, ha elhagyja azt, ami összetett és egymással keveredő, ha a zavaros, a tér és idő kerekéhez láncolt dolgokat visszautasítja, akkor megérti mi az egyszerűség és az Örök.

A magyarázatból kitűnik, hogy a lélek élete attól függ, hogy az anyagvilágot maga mögött hagyta-e, és hogy a lélek halálát és sok szenvedését az okozza, hogy az anyagvilági létben tartózkodik.”



És ugyanezen mű első fejezetében az alábbiakat olvassuk:

„Fáradozz, ó lélek, megnyilatkozás által valódi belátáshoz jutni, és a dolgok lényegét megismerni, de ne törődj azok mennyiségével és minőségével. A dolgok megnyilatkozása és lényege egyszerű, és a lélek közvetlenül - közvetítő nélkül - megértheti őket. De a mennyiség és a minőség sokféle, és a téridő korlátai közé szorulnak.

És tudd, ó lélek, hogy lehetetlen a sokféleség világában belátáshoz jutni. Mert nem maradhatsz ebben a világban, innen semmit sem vihetsz magaddal. A belátás a lélek tulajdonsága. A belátás el van választva a külső dolgoktól. Ragadd meg ezért az egyszerűség ismeretét és hagyd el a sokféleséget.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,