Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/4/ Belső és külső Kereszténység

Pentagram > 2010-es évfolyam

A 4. században az eredeti kereszténység számára komoly következményekkel járó dráma játszódott le. Konstantin császár (289-337) ideje óta hatalmas politikai játszma zajlott, hogy a kereszténység valódi, minden ember számára megtapasztalható belső megélését elválasszák a római állami-kereszténységtől, melyet elsősorban a hatalom eszközeként vetettek be. Ebben a drámában fontos fejezet volt az egyház ún. „eredeti iratainak” a meghatározása, melyeket kezdetben „az új római tanúknak” neveztek, ám hamarosan már „Új testamentummá” váltak. Az eltelt évszázadok után azonban nemrég megtalálták a Tamás evangéliumot, amely merőben más színben tünteti fel a kereszténységet.



„Aki ezen igék értelmét megtalálja, nem ízleli meg a halált.”

Így kezdődik a Tamás evangélium. E szavak értelmének komoly kikutatása helyett azonban egyszerűen eretnekként, és az igazságnak nem megfelelőként elutasították őket. Hogyan történhetett ez? Felfedeztek egyáltalán bármit is e szavak valódi jelentéséből?



A kereszténység kezdetén nem jelentett problémát, hogy a különféle csoportokban eltérő felfogások uralkodtak, mígnem Ireneusz egyházatya a 2. században nyugtalanná vált. Azt állította, hogy csak egyetlen egyház létezhet. És szemében csak ennek az egyháznak a tagjai voltak ortodox keresztények, akik birtokolták az igazi vallást.

Ezért nem sorolta az igazhitűek közé a gnosztikus Valentinuszt, Bazilideszt, Montanuszt és Marciont. Ireneusz nézetei lassanként teret nyertek, olyannyira, hogy az egyház a 4. század végére stabil szervezetté fejlődött, és immár lehetséges volt egy szigorú, messzemenő hatásokkal járó szabályrendszer bevezetése:

- Kánonban rögzítették, hogy mely könyvek szentek és melyek nem, és milyen iratoknak kell egyszer s mindenkorra a Bibliához tartozniuk.

- Egy püspököt neveztek ki az egyház élére.

- Az egyházi tanokban meghatározták, hogy mit kell hinni. Ezt a tant a további zsinatokon egyre jobban kidolgozták és részletesen megfogalmazták.



Ennek következményei súlyosak voltak. Az 1945-ben Nag Hammadiban feltárt közel 35 evangélium sem képes a majdnem kétezer éves kánont megváltoztatni, annak ellenére sem, hogy a felfedezett evangéliumok Jézus-képe jelentősen eltér az egyházi tanokétól. Ezekben az iratokban azokat a tanokat írják le, melyek szerint az eredeti keresztények éltek és dolgoztak.

Egyébiránt az egyháznak a Názáreti Jézusról alkotott képe kezdetben még nem volt meghatározva. Csak a 451-es chalcedoni Zsinaton zárták le a róla folytatott vitát. Négy és fél éven át vitatkoztak arról a kérdésről, hogy milyen módon működött együtt az isteni és a földi természet Jézusban. Athanaziusz velősen fogalmazott hitvallásában: „Bár Isten és ember egyben, mégsem kettő, hanem egy a Krisztus.”

Felfogását elfogadtatta, és az apostoli hitvallás Jézusra vonatkozó részét végül így fogalmazták meg: „Jézus Krisztus az egyszülött fiú”. Ezzel kőbe vésték a klasszikus képet: Istennek csak egy fia van, aki a Földön Isten-emberként született.



Az Isten-ember



A Gnózis tanaiban és a misztériumvallásokban az isteni-ember ismert jelenség. Ezek az isteni születésre utalnak, amely megvalósulhat az emberben. Az eredeti kereszténységben ez a nézet szintén általánosan elfogadott volt. A Lukács evangélium beszámol arról, hogy Jézus keresztelésénél egy hang szólott a mennyekből: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm.”

Egyes egyházatyák a 2. zsoltárból hozzáfűzték: „…én ma nemzettelek Téged.” Tehát abból indultak ki, hogy az isteni születés Jézus későbbi életében történt, nem pedig a születésekor.

A 2. zsoltárban szintén beszélnek az isteni születésről, amit egy ember az életében tapasztalhat meg. Az értelmezésnek az egyik formája, ha ezt kizárólag Jézusra vonatkoztatják. Ugyanez történt a János evangélium szavaival is:

Az „egyszülött fiú” fogalmát úgy magyarázták, hogy Istennek csak egyetlen fia van. Szó szerint azonban úgy hangzik, hogy az „egyetlenből” született, ami azt jelenti: Istenből született. Valószínűleg ezt a szakaszt később adták hozzá, mert két szakasszal előtte, a János 1,12-ben leírják az isteni születést az emberben: „Akik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek…” És a 13. szakasz így folytatja: „Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.”



Lukács és Máté



Első pillantásra Lukács és Máté evangéliumai Jézus testi születésére helyezik a hangsúlyt. Ez különösen igaz a Lukács evangéliumra. Szövege annyira az anyagi nézetre összpontosít, hogy leginkább csak történelmileg értik. Máté Jézus nemzetség-táblájával kezdi, amely az emberi származást hangsúlyozza: „Jézus Krisztus, Dávid fia…” A Lukács evangélium 3. részének 23. szakaszában pedig ez áll: „…amint állítják vala, a József fia vala”. Ez a rész ezekkel a szavakkal zárul: „ez Ádámé, ez pedig az Istené.” Eközben feltűnik, hogy Jézusnál nem csak az istenit említik, hanem mindenekelőtt az ember isteni eredetét. Az egyháztörténelemben mindez kevés figyelmet kapott.



Tamás evangéliuma



A Tamás evangélium keletkezésének idejéről még tanakodnak a tudósok. Erős érvek szólnak a korai, az 50. év körüli keletkezés mellett. Tamás evangéliumát Márk evangéliuma követi elsőként (Kr. u. 60-ból).

A négy bibliai evangéliummal ellentétben a Tamás evangélium nem folytonos történet, hanem Jézus kijelentéseinek (az ún. logionoknak) a gyűjteménye, életének leírása nélkül. Ugyanígy keveset beszél a szenvedésről és a feltámadásról. Tamás evangéliuma így szabadabb, és kevésbé befolyásolják a különböző értelmezések.



Jézus a Tamás evangéliumban



Tamás evangéliumában Jézus nem nevezi magát Isten fiának. Ezzel szemben tanítványai figyelmét isteni eredetükre hívja fel: „Ha megkérdezik Tőletek: Honnan jöttetek? Feleljétek: a világosságból jöttünk, onnan, ahol a világosság önmagából lett. Múlhatatlan volt, és a képmásaiban (testben) nyilvánult meg.

Ha azt mondják Nektek: Kik vagytok? Feleljétek: a fiai vagyunk, és mi vagyunk az élő Atya kiválasztottjai.” Tehát a tanítványokban tudatosítják, hogy ők is az élő Atya fiai. És a 108. logionban Jézus azt mondja:

„Aki az én számból iszik, olyanná lesz, mint én.” Mikor Jézus önmagáról beszél, akkor az mindig úgy történik, mint a 77. logionban: „Én vagyok a világosság, ami mindenek felett van. Én vagyok a mindenség. A mindenség belőlem lett, és a mindenség visszatért hozzám. Hasítsatok fel egy fát, és én ott vagyok. Emeljetek fel egy követ, és megleltek ott.” Ebben a kijelentésben különösen előtérbe kerül a Tamás evangélium egyetemes jellege, ami a többi evangéliumban nem ilyen egyértelmű. A taoizmussal is felfedezhetünk egy párhuzamot. Amikor Csuang-ce azt mondta egy tanulónak, hogy Tao mindenütt jelenvaló, az azt kérte Tőle: „Tudnál valamivel érthetőbb lenni?” Mire Csuang-ce egy hangyára mutatott, de a tanuló nem értette. Erre egy gyomra terelte figyelmét. És mivel a tanuló még mindig nem értette, egy homokszemre mutatott. Az egyiptomi Gnózisban ugyanez a felfogás szintén megvan. Hermész azt mondja Aszklépiosznak: „Aki önmagát ismeri, az a világot is ismeri.”



Az Isten-ember visszatér



A Tamás evangélium megnyitja a lehetőséget, hogy minden történelmi értelmezésen átlássunk, felismerjük isteni eredetünket, és a bennünk lévő örökből éljünk: „Mondd meg nekünk, milyen lesz a végünk. Jézus mondja: Felfedeztétek hát már a kezdetet, hogy a végről kérdeztek? Mert ahol a kezdet van, ott van a vég is. Boldog, aki a kezdeten áll, mert felismeri a véget és nem ízleli meg a halált.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,